Harley || 17 év || Jelena 'Gigi' Hadid || Jó oldal
Blah. Jó kezdés, mi? Persze ez nem vonatkozik a szüleimre kizárólag a húgomra, akit hogy is jellemezhetnék? Furcsa? Eszeveszett? Bolond? Valahogy így, a három keveréke. Már kiskorunkban sem jöttünk ki egymással, hát még most! Hihetetlenül különbözünk és a legtöbbször csak fogom a fejem egy-egy kijelentésén. Ha nem lenne ennyire nyilvánvaló, hogy testvérek vagyunk, akkor százszor letagadnám mindenféle bűntudat nélkül. Úristen szót fecsérelni rá sem érdemes... A szüleimmel már más a helyzet. Az édesapámat mélyen tisztelem és egészen 13-14 éves koromig példaképként tekintettem rá, de már kinőttem ezt a korszakom, s a magam ura vagyok. Legalábbis valamennyire, viszont a tiszteletem és a szeretetem iránta sosem fog elmúlni, s még mindig érzek késztetést arra, hogy a jövőben a nyomdokaiba lépjek. Anya az meg csak anya. Tényleg, nem is tudok jobb szót rá mondani. Háztartásbeli, s sosem kellett dolgoznia, mióta a fejemet tudom. Apám a tenyerén hordozza, s a munkája annyiban kimerül, hogy főz és kitakarítja a házat, de néha még azt sem kell. Sosem szeretnék így ellustulni, mint ő, de azért néha irigylem is.
Griffendél || aranyvér || tíz hüvelyk, áfonyacserje, főnixtoll
Ismersz olyan embert, aki a másik szerencsétlenségéből táplálkozik? Aki ha dühös úgy érzi csak akkor teljes ember? Aki boldog, ha látja a másiknak fáj? Aki magát tartja mindenek előtt? Akinek már attól mosoly kúszik az arcára, ha látja valamiben rosszabb vagy? Én vajon ilyen vagyok? Valóban ennyire szörnyű ember lennék a bájos, édes lepel alatt? Hát engedd meg, hogy elmeséljek neked egy történetet...
12 évvel ezelőtt járunk. Mindössze ötévesen rohangálok az udvaron a hátamnál a húgommal, amikor az elesik a saját lábában, s hirtelen megtorpanok. Aggódó tekintettel nézek rá, s mielőtt felfognám, hogy a térdéből gyéren szívárog a vér az égre pillantok, s a szememmel az egyik felhőt figyelem, ami készül eltűnni. Vihar lesz, este félni fogok a sötétben, a villámlásban. - Marlene, állj már fel! Ne szórakozz velem! Mindjárt esni fog és nem akarok megázni - kezdek el kiabálni vele, ahogyan egy öt esztendős kislány képes a testvérével, ám a húgom csak megszeppenten néz rám és hirtelenjében el kezd sírni, mire én gyermekdeden megforgatom a szemeim. - Hát ez nem lehet igaz - megfogom két apró kezemmel a fejem és betrappolok a házba, mire anyám kérdő tekintettel bámul rám. Csak kimutatok az udvarra, de abban a percben érzem, hogy nem kellett volna. Marlene ott ül egyedül kint a feltámadó szélben, kezeivel a térdét szorongatja és megállás nélkül csak sír. Ilyen idegesítőnek születni kell. - Harley ezt mégis hogy képzelted? - teszi fel nekem a kérdést az édesanyám, mire megfordulok és felrohanok a szobámba. - Harley azonnal gyere vissza! - ordít utánam, de én nem válaszolok. - Mindig Marlene az első - suttogom magam elé, mire el kezdek sírni én is, mint az a tyúk, aki átvette a helyem négy évvel ezelőtt.
Mindig Marlene az első. Van az a sztereotípia, miszerint a kisgyerekek mindent megkapnak, s ezáltal a nagyobbak elnyomásban vannak. Bizton tudom állítani, hogy ez teljes mértékben fedi a valóságot. Talán a figyelem hiánya tett olyanná, amilyen vagyok. Hogy milyen lennék? Egy olyan ember, aki a dühből táplálkozik és örül a mások kárának.
A nevem Harley Eva McKinnon. Tegnap múltam öt éves és szomorú vagyok.
Keresett || Különleges képesség (ha van) || Várat magára
▽The Age Of The Marauders▽
I solemnly swear
I am up to no good
Marlene McKinnon
C’est la vie
Griffendél
Ha vakmerõ vagy s hõsi lelkû
▽ Reagok :
47
▽ Avatar :
Josephine Langford
»
»Csüt. 5 Május - 21:23
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon drága nővérkém! Be kell valljam, tökéletesen alakítod már most őt. Igaz, csak egy múltas betekintést láthattam, de már ez is mennyire jó. Totál oda tudtam képzelni a kis kori önmagamat. Oké, egy picit meg is mosolyogtatott, és remélem, benő végre a fejünk lágya -egyszer- és kibékülünk. Vagy nem. A pb nagyon jó, menj és foglald is le, aztán pedig lopj egy egy jó kis játékra!