Mondhatni könnyű életem volt. Apám és anyám is varázsló. A Roxfortba ismerkedtek meg annak idején és az ő meséik szerint szerelem volt köztük első látásra. A szokásos story volt az övék. Apám romantikusan, virágokkal és csokikkal bombázta anyámat, aki egy darabig játszotta az elérhetetlent aztán végül beadta a derekát. Mikor mindketten végeztek az iskolában már jegyben jártak s végül anyám a házasságuk előtt teherbe is esett, és ez így is maradt egy darabig. A ház mindig hangos volt a gyerekzsivajtól és különböző növényektől, amihez apám különösen nagyon értett. Így lett hát az, hogy apám lett a tanárom.
4-en vagyunk testvérek, épp úgy ahogy apámnak is 4 testvére volt. Nagy a család. Néha már túl nagy is. Így nem is csoda, hogy a legnagyobb testvérem egy olyan utat választott amiben azt hitte talán, hogy szabadul a család szorításától. De ebből sosem lehet, hiszen az ember a barátait megválogathatja de a családját nem. És nem is biztos, hogy ez baj. Gyakran éreztem fekete báránynak magamat de részben amikor a testvéremet kifordították önmagából, megnyugodtam, hogy nem én leszek az ügyeletes rossz gyerek.

Sohasem gondoltam, hogy azt fogom mondani, szeretnék egy kis izgalmat az életembe. Valahogy az élet mindig úgy hozta, hogy minden nap történt velem valami. Pedig cseppet sem mondható érdekesnek az életem. Olyan családban nőttem fel amilyet leírnak a könyvekben. Nem haltak meg a szüleim, nem veszekedtek non stop, és egyke sem vagyok. Van két imádnivaló testvérem, akikkel folyton marjuk egymást, de szeretjük egymást és mindig számíthatnak rám, és remélem ez így lesz akkor is ha majd ők is felnőnek.
- Héj Meg, itt vagy? – csettintett arcom elé Liza és bamba képpel méregetett. Nem volt ez a részünkről igaz barátság. Úgy voltam vele, hogy eltűröm, mert Alexa nagy „barinője” volt, de nekem a hátamon felállt tőle a szőr. Túlságosan sokat hisztizett és másról sem tudott mesélni, mint arról, hogy ők Zack-el milyen kalandokat éltek át. Betéve tudtam a kapcsolatukról mindent, és ami esetleg az elején izgalmasnak is tűnt az a mai napra már unalmassá vált.
- Itt. – kezeltem le a leányzót egy szóval s láttam az arcán, hogy nem tetszik ez neki, szemeit forgatva tért vissza előző beszélgetőpartneréhez, hogy megvitassák, milyen ajándékot vegyen Liza szíve választottjának.
- Azt hiszem, én most megyek, szívok egy kis friss levegőt átváltoztatástan előtt. Majd órán találkozunk. – Lexa értetlenül pillogott utánam, majd az ebédemre, amihez hozzá sem nyúltam. El voltam varázsolva és tényleg kellett egy kis friss levegő, hogy tisztán tudjak gondolkodni mi is lehet a bajom.
A folyosón sétálva hangos szócsatára lettem figyelmes. A fal mellé simultam, mint valami vadra váró farkas s hallgattam a beszélgetést. Nem voltam én ilyen, de most elkapott a kíváncsiság, hogy mi lehet a vita oka. Csak hatalmas szemrehányásokat, vihogásokat és cinikus megszólalásokat hallottam. Egy csöndes hang azonban fel kelltette az érdeklődésemet. Bátortalanul próbált meg kiállni igaza mellett, miszerint kötelességének érzi megvédeni a trollok jogait. Egy fancsali mosoly az én számra is kiült, de nem sajnálatom, vagy minősítésem jeléül, hanem azon, ahogy ezek a srácok beszéltek a félőssel. Nem kellett volna ilyenekkel foglalkoznom, mégis szorult belém valamennyi együttérzés. Torkomat köszörülve léptem elő rejtekhelyemről s éreztem, ahogy minden szempár rám szegeződik. Én azonban egynek kerestem csak a tekintetét. Nehéz lett volna nem kiszúrni, hogy ki volt az akinek segítségre van szüksége. Egyedül állt, távolabb a többitől. Papírokat szorongatott, aminek hegyei már szamárfülesek voltak s tenyere izzadságától átitatódott a pergamen. Szája félig nyitva kissé előre biggyedve pislogott rám s úgy véltem levegőt is elfelejtett venni. Aprót billentettem fejemmel, hogy jobban végigmérjem lépéseim között a fiút, de társaira egy pillantást sem vetettem.
A papírokért nyúltam s szerencsémre ellenállásba nem ütköztem. Végigfuttattam a szememet a papíron s nevek hiányában rájöttem, hogy itt rám van szükség. Késztetést éreztem arra, hogy saját magam menjek az izgalom után és most ez volt az.
Egy utolsót még a fiú íriszeibe néztem majd hátat fordítva nekik indultam vissza az étkező felé.
Amint beléptem már láttam, hogy Lexáék végeztek az étkezéssel te én ellent nem tűrő módon toltam az orrok alá a papírt.
- A helyzet a következő. Ne kérdezzetek semmit, csak írjátok ezt alá. Adok két-két papírt, és ha nem gyűjtötök össze egyenként ugyanennyi oldalnyi aláírást…noss azt hiszem, nem kell ragoznom. – támaszkodtam meg az asztal szélén és erre mindketten vadul kezdték körmölni a papírra a nevüket. Szerencsére mindenkinek voltak titkai nálam. Nem szerettem visszaélni ezekkel, de szükségét éreztem. Nyilván senki nem szeretné, ha olyan dolgok derülnének ki róla, amit féltve őriz. Mardekáros voltam az isten szerelmére. Nem tudtam meghazudtolni önmagam.
Körbejártam párszor az étkezőt s mikor megvolt 2 oldal a lányok keresésére indultam, akik már az asztalunknál ültek teleírt papírokkal.
- Néha legalább hasznotokat tudom venni. – kacsintottam rájuk vigyorogva s úgy voltam vele majd ők eldöntik, hogy viccnek vagy igazságnak fogják-e fel.
A fiút nem kellett sokáig keresnem. Felhúzott térdekkel ült az egyik folyosón s meredt maga elé. Látszott sápadt arcán, hogy teljesen elengedte ezt a dolgot.
- Akármennyire is béna ez a trollos történet, sok szerencsét kívánok hozzá. – nyomtam a kezébe a 6 teleírt pergament s megkönnyebbülten konstatáltam, hogy a mai izgalom is kipipálva.