- Protego – sikeresen elhárítom a felém repülő bénító átkot és tovább rohanok Marcell után. A rohadt aurorok azonban nem adják fel, szívósabbak, mint ahogy azt akkor gondoltam amikor rájuk robbantottam azt a bódét. Észre sem vettek volna minket, ha nem sétál el előttem az a szőke hajú lány olyan minimális öltözetben, hogy menten leesett az állam és kénytelen voltam megállni, hogy elmotyogjak magamnak egy-két imát amiért a muglik ennyire szemérmetlenül képesek öltözködni és ha valamit, hát ezt biztosan átvinném a varázslótársadalomba is. A kevesebb néha több. Ugye, hogy ugye? Úgy tűnik egy általam küldött varázsbéklyó sikeresen eltalálja az egyik aurort, mert cifra káromkodás csapja meg a fülem, amitől csak még inkább elvigyorodom és magasabb fokozatra kapcsolok, hogy utolérhessem Marcellt. A keze után nyúlok, hogy egy szempillantás alatt eltűnjünk a tetthelyről és végre sikeresen lerázzuk magunkról a minisztérium hű ebeit. Győzelem. Megint.
- Ha nem fordulok egy szépen billegő fenék felé, akkor valószínűleg az Imperius-átok hatása alatt állok - hosszan kifújom a levegőt, nem tudok rendesen hozzászokni ehhez a rohanáshoz. A térdeimre támaszkodom mielőtt még én is megszabadulnék az arcomat takaró fekete ruhadarabtól. Hálásan pislogok a férfira amikor érzékelem a felém nyújtott cigarettát és az ajkaim közé biggyesztem a rudat, hogy aztán kinyújtózva meggyújtsam és jólesőn letüdőzzem a füstöt.
- Természetesen igen, másképp hogyan maradnál formában? Tudod, hogy a kondíciód az első – ártatlanul elmosolyodom majd körbenézek, hogy vajon pontosan hová is kerültünk. Nem volt semmilyen kitűzött cél, csak egy kis szokásos Weinberg-Daugherty rosszalkodás, amit a Nagyúr annyira szeret. Mert ugye mi vagyunk a páratlan páros, akik jóban-rosszban együtt vannak és köztünk tényleg igaz szerelem van, amiről a nagy könyvek írnak. Leszámítva a testi dolgokat, pár szinte biztos vagyok benne, hogy tökéletes dolog születne ha összeraknánk amink van, már ha lehetséges lenne.
- Ácsi, ácsi. Glasgow-ról nem én tehetek – felemelem a kezem, ezzel nyomatékosítva, hogy tényleg ártatlan voltam, valamennyire – Az a boszorkány nagyon tehetséges volt és vétek lett volna nem kihasználni a … tehetségét – gonoszul elvigyorodom, majd szívok egyet a cigiből és karikákat fújok – De egyébként elképzelhető, hogy berozsdásodtam. Kétségbeesetten hajszolom az önfeláldozó nőket, lehet kapuzárási pánikom van – színpadiasan felsóhajtok és a világért sem ismerném be, hogy valamilyen szinten komolyan is gondolom amit mondtam.
- Rendben, akkor az első három kör az enyém. Remélem, hogy betörte az orrát az a féreg auror és az utolsó robbantó átkod leszakította a karját – követem a példáját és ellököm magam a faltól, elnyomva a cigarettát a téglán és messzire pöckölve a csikket hányok fittyet a környezettudatos életre.
- Ajj, ajj – elnevetem magam ahogy meglátom azt a baljós vigyort drága egyetlen barátom, testvérem arcán – Amikor ilyen vigyor ül ki az arcodra az nem jelent semmi jót a társadalomnak – kék íriszeim kíváncsian csillognak, alig várom, hogy megossza velem azt a briliáns tervet – mert Marcell csak olyat találhat ki – ami szöget ütött a fejében.
- Bordélyház … - ízlelgetem a szót és a jelentését, hogy milyen lehetőségeket tartogat számunkra az a mugli tákolmány és egyre jobban kezdem remek ötletnek tartani – Tehát bemegyünk oda – a fejemmel a ház felé bökök, amelynek ablakából fehérneműs hölgyek tekingetnek a járókelők felé – és úgy teszünk, mintha mi is muglik lennénk – összeszűkült szemekkel meredek a távolba és gondolkozok végül azonban arra jutok, hogy igenis megérdemeljük a szórakozást.
- Benne vagyok – bólintok lassan – Alig várom, hogy lássam az arcukat miközben ívben feszült háttal lógnak a levegőben – élvezettel szívom be az alsó ajkam és elindulok a bordélyház felé. Gyors léptekkel szelem át a kihalt utcát – mintha a muglik világa is érezné, hogy a varázstársadalomban háború készülődik – és megvárom míg Marcell is mögém ér, hogy aztán boldog mosollyal az arcomon nyissak be a házba. Nem telik bele egy percbe sem máris előttem terem egy fűzőbe öltöztetett bögyös barna lány, hogy elkérje a kabátomat de felmordulva csapok a kezeire, talán erősebben, mint ahogy azt illett volna de egyáltalán sem bánom.
- Mit iszunk? - kérdőn pillantok Marcellre ahogy elhelyezkedek a pult mellett levő bárszéken és figyelem a színpadon vonagló nőket, akik mind arra várnak, hogy egy dúsgazdag férfi lecsapjon rájuk és busásan megfizesse őket a tehetségükért.

- Pedig egészen csábító az ötlet – fizikailag lehetetlennek tartom, hogy magamtól ne forduljak oda ha egy hölgy az idomait illegeti nekem – mert ugye ki másnak? – akkor elforduljak vagy úgy tegyek, mintha nem venném észre – De azt hiszem ez ott elbukott, hogy engem arra teremtettek, hogy a füttyögéseimmel ajándékozzam meg a csinos nőket.
Felemelem a kezeimet, mintha én nem tehetnék róla és ebben azért van némi igazság. Nem véletlen kaptam ilyen megnyerő arcszerkezetet és a nők sem véletlen kaptak formás feneket meg melleket. A feladatom, hogy mindig emlékeztessem őket milyen jól néznek ki. Bár ha megházasodom valószínűleg kevesebb nő fog a csodálatomban sütkérezni, de azért ennyire még ne szaladjunk előre. A gyűrűm ugyan már ott csillog Celestine ujján, legyen most akárhol is – gondolom jó kislány módjára a roxforti hálótermében kuksol. Remélem.
- Ha nem futunk akkor szimplán egy állóharcba kerülünk és akkor sokkalta csúnyábban végződik majd az egész. Most örülhetnek, mert megmenekültek egy természeti csapástól mind azok a rohadt aurorok, mind a környéken élő muglik – vállat vonok – Természetesen senki se veheti át a helyedet – megrázom a fejem és tényleg komolyan is gondolom, amit mondok. Túlságosan is régóta keserítjük egymás életét és nem hiszem, hogy találnék más embert, aki az arcomnak egy szimpla rezzenéséből tudja, hogy mire gondolok és mi lesz a következő átkom, lépésem, hogy aztán ő tökéletesen alkalmazkodjon hozzá. Ez pedig fordítva is így van. Tudom mikor füllent, mikor jön zavarba és nem vagyok rest kihasználni ezeket és később, amikor csak ketten vagyunk, az orra alá dörgölni. Ezt hívják…testvériségnek.
- Rémszem… nos azt hiszem ő áll a halállistám élén – elfintorodok, ahogy eszembe jut mennyire szerencsések voltunk akkor. Az aurorok nagy része képzetlen, nincs bennük semmi kreativitás és még ezenfelül ostobák is. Kivételt képez ez alól Rémszem, aki elég fifikás ahhoz, hogy megfingassa a halálfalókat, sőt mi több még élvezi is és nem rest egy-két halálos átkot is ránk szórni.
- Kérni is akartam, hogy erre az estére verd ki a fejedből azt a kis szőke boszorkányt és hagyd, hogy egy ismeretlen nő odaadja neked mindenét – hátba veregetem Marcellt, meg tudom érteni, hogy nehezen veri ki a fejéből Victoriat. Mostanában én is egyre többször kapom magam azon, hogy Celestine felé kalandoznak el a gondolataim, ami egészen normális lenne hiszen a leendő feleségemről van szó de valamiért mégis idegen az érzés.
- Tomnak nagyon sok mindenről nem kell tudnia, bár úgy érzem, hogy a kedvenc ölebét, Sapphirat a nyakunkra fogja lassan küldeni – felhorkanok a nő gondolatára, aki bár egyazon csoportot erősít velem mégis annyira ellenszenves, hogy néha legszívesebben ledugnám a pálcáját a torkán. Ezen pedig még az sem javít, hogy egyébként eléggé szemrevaló boszorka.
- Hmm – miután kikérem a whiskyket az említett vörös hajú nő felé fordulok. Valóban igaza van Marcellnek, visszahúzódóbb, mint a többi szajha - Az is lehet, hogy csak most kezdte az ipart – vállat vonok, amikor megkapom a poharakat és átnyújtom az egyiket drága barátomnak – Igyunk a mai napra és arra, hogy az a nő ott tényleg egy minisztériumi banya legyen – összekoccintom a poharunkat és jólesőn lehajtom az aranyló folyadékot, hogy utána kérhessem is a következőt.
- Nagyon szívesen helyretenném Minchun egyik ölebét – jegyzem meg vigyorogva és a pult mögött levő nőhöz fordulok, aki nagyon úgy tűnik, hogy a Madame szerepének örvend. A csicsás ruhájából és a rengeteg ékszertől amit visel erre a következtetésre jutok.
- Mondja Madame, Ő ott – az előbb említett vöröskére mutatok – Mennyibe kerül?
- Uraim – biccent egyet és közelebb hajol, mély belátást engedve a dekoltázsába – Miriam igen különleges lány, ezáltal az ára is elég magas.
- Úgy nézünk ki, mint akik beérnék egy olcsó kurvával? – sértődötten felvonom a szemöldököm és mellé még ciccegek is sort mielőtt Marcellhez fordulnék – Úgy nézek ki, mint aki az olcsó kurvákat szereti? -
.