Apám egy iszákos, vérmániás varázsló a minisztériumból, mégpedig pontosabban a Rejtélyügyi főosztályról. Nem egyszer kaptam tőle pofonokat eddigi életem során, sőt egy-két alkalommal még átkokat is képes volt rajtam használni, amikor valami olyat tettem, ami beszennyezte a Yaxley nevet. Azóta megtanultam befogni a számat ha éppen ő beszél, és csak egyetértőn bólogatni. Nem akarom, hogy kárt tegyen bennem, mielőtt én tehetnék kárt Őbenne.
Anyám egy ártatlan nő, akiről nem tudom hogyan képes elviselni az apámat. Nem egyszer fordult már meg a fejemben, hogy talán  mindvégig az Imperius átok hatása alatt állt, amikor igent mondott a lánykérésre. Természetesen ő is aranyvérű családból származik, jelentős vagyonnal és van egy ruhaboltja az Abszol úton, ahová előszeretettel vonul vissza amikor apám éppen őrjöng. Imádja a gyerekeit és mi is imádjuk őt.
A húgom egy igazi sznob picsa, ha valaki példát keres egy egoista, aranyvérű boszorkányra akkor elég csak őt megmutatni. Ettől függetlenül néha van kedves és gondoskodó oldala is, de ez egészen ritkán jön elő, köszönhetően annak, hogy Ő apuci kicsi lánya és ezt élvezi. A kapcsolatunk viharos. Vagy nagyon gyűlöljük egymást vagy pedig imádjuk. Nagyon sok titkomról tud, de ez fordítva is így van. Akármennyire is átkoznánk halálra a másikat, sosem árulnánk el egymást. Soha.

- Te rohadt szemétláda -
Az arcomat érő ütés nyomán picit égni kezd a bőröm. Nem gondoltam volna, hogy ekkora erő lakozik egy ilyen aprócska teremtésben, mint ő. Hatalmas, őzike szemeiben könnyek gyűlnek össze és az alsó ajka megremeg, ahogy próbálja visszatartani a feltörekvő sírást. A haja fellázadt és itt-ott kiszabadult pár tincs a tökéletesre kreált kontyból, most pedig a szél még inkább összezilálja a külsejét.
- Ha még egyszer meg mersz ütni, esküszöm, hogy eltöröm a kezed – ujjaim szorosan fonódnak a csuklójára, már-már attól félek, hogy el fogom roppantani a kis kezecskéjét de sikeresen visszafogom magam és egy mély levegővétel után elengedem a kezét, amit ő fájdalmas arccal masszírozgat azon a helyen, ahol az előbb még a kezem volt.
- Azt hiszed valaha is érdekelni fogod? Beteges picsa az a lány, Archibald. Csak a bátyja érdekli, ami szerintem roppantul ízléstelen. De ha annyira akarod, akkor menj és fektesd meg, nem érdekel. De aztán ne csodálkozz, ha összeszedsz valami betegséget és … -
Igazából nem is emlékszem, hogy került elő a pálcám a kabátom zsebéből, de a következő pillanatban már ott volt és az átok villámgyorsan repült ki belőle, hogy mellkason találja a szirt szélén álló lányt, a leendő feleségemet, aki éppen azon volt, hogy agyon ócsárolja az egyetlen nőt, akit tartok valamire úgy, hogy nem köt hozzá semmilyen vérkötelék.
Hátratántorodik én pedig ekkor eszmélek fel, hogy bizony mögötte nincs más csak a hatalmas mélység. Egy pillanat erejéig átfut az agyamon a gondolat, hogy mi lenne ha csak simán végignézném az egészet de amilyen gyorsan jött úgy tűnik el az ötlet és már villámgyorsan szelem át a köztünk levő távolságot és nyúlok a keze után, hogy elkapjam mielőtt lezuhanna. Késő. Az ujjai kicsusszannak a markomból. Zuhan. A sikolya még percekig visszhangzik.


- Adok száz galleont, ha sikerül megdöntened – elvigyorodok az ajánlatra és gondolkodás nélkül nyújtom a kezem, hogy véglegesítsük az ígéret-fogadás szerűséget.
- Alig várom, hogy lefagyjon ez az önelégült mosoly az arcodról, amikor meglebegtetem előtted Alecto bugyiját, Travers – még mindig vigyorogva oldalba bokszolom a srácot közben igyekszem nem nagyon feltűnően az előbb említett női nemű lény felé pislogni, aki – mint az esetek nagy részében – Amycus-szal diskurál valamiről. Figyelem, ahogy a füle mögé tűr egy fekete tincset és sikerül addig néznem, míg valami okból kifolyólag ő is észreveszi, hogy figyelem. Egy pillanat erejéig tartja a szemkontaktust és végül ő adja fel előbb.
- És szerinted mit fog ehhez szólni Amycus? – Dolohovra esik a pillantásom és rá kell, hogy jöjjek talán nem a legokosabb dolog a szobatársad ikertesójának megdöntésében fogadni egy másik szobatárssal.
- Miért kell elrontanod ezt a csodás pillanatot, Dolohov? – lebiggyesztett ajkakkal nézek a fiúra majd vissza az előbb említett párosra és nagyot húzok az előttem levő tökléből.
- A tudatlanság néha jobb és amúgy sem akarom ilyenekkel terhelni szegény Amycusunk lelkét. Biztos van neki elég baja – vállat vonok, de érzem, hogy ennek még biztosan meg fogom inni a levét.


- Nagyon ajánlom, hogy ezt ne rontsd el, Archibald – apám dühös és ezt onnan tudom, hogy szinte fröcsögi a szavakat, amik folyékonnyá válnak és az arcomon csapódnak le – Így is hatalmas szerencsénk van, hogy Carrowék téged választottak. Nincs szükségem még egy nyomozásra, mert nem tetszik a feleséged és te úgy döntesz, hogy elteszed láb alól. Annyi libát tarthatsz mellette, amennyit csak akarsz. Nem kérem, hogy hűséges legyél hozzá – idegesen belekortyol a borba és bekap egy falat húst, pár másodpercig nyammog rajta én pedig továbbra is szobor ábrázattal ülök vele szemben – Az egyetlen ember, akihez hűségesnek kell lenned az a Nagyúr – nyelek egy nagyot és az ujján levő családi gyűrűt kezdem el fixírozni, mintha még nem néztem volna meg magamnak minden egyes apró kis részletét.
- Értve vagyok? – bólintok egyet, hogy a tudtára adjam mindent tökéletesen felfogtam – Remek. Most elmehetsz.
Felállok a székből és megindulok az ajtó felé, ahonnan azért még egyszer visszafordulok és egy elégedett mosoly keretében az apámra nézek.
- Mindent meg fogok tenni, hogy tökéletes férje legyek Alectonak – értetlenkedve hümmög és újratölti a poharát én pedig úgy érzem, hogy az egész világ immáron ott hever a lábam előtt. Tálcán nyújtják át a legfinomabb fogást, még csak meg sem kell erőltetnem magam érte.
.