Sárvérű. Sárvérű. Undorító mocskos emberfajta. Nem tartozol ide. Nem vagy varázsló.
Ilyen és ehhez hasonló szavak hangoztak el akkor. Sárvér... a szüleimnek fogalma sem volt mit jelent ez a szó. Csak feküdtem ott a földön, egészen közel húzva a lábaimat testemhez. Összekuporodtam, és könnyes szemekkel néztem őket, ahogyan egymás kezét szorongassák. A mugli szüleim nem értették mi történt. Emlékképek jelentek meg a fejemben. Az első bicikli, az első elolvasott szó, testvér születése. Mintha utolsó perceimet rónám most le, mintha nem is hozzájuk tartoznék. Az öcsémet már megölték, most pedig értük jöttek. Anyám hangját hallottam a messzi folyosón, majd egy halk felsírást és egy sötét átkot. Egy férfi hajolt le hozzám, kezét az állam alá helyezte, fejemet feljebb emelte. A sírástól csillogó szemeimbe nézett, mélyen, mintha szuggerálni akarna nekem valamit. Majd halkan megszólalt.
- Többre vagy hivatott mint ők, mint ami vagy. Találd meg újra azt, aki jobb a muglinál. Nem lesz harmadik esély. - Ajkaim megremegtek, de mire felsírhattam volna, már semmire sem emlékeztem. Semmire.

Évekkel ezelőtt tökéletes családi idillben éltünk. Annyi mindenre nem emlékszem! A varázslat csak félig hatott rám, talán megzavarták, fogalmam sincs, körülbelül másodikos koromig rémlenek dolgok, viszont sok minden kiesett még előtte is. Ma már egyedül vagyok. A Roxfort terhén, egy árvaház terhén. Nem tudom ki voltam, nem tudom, milyen voltam és mihez hű. Félek és nem bízom senkiben. SENKIBEN.

Kedves naplóm!
Továbbra sem csillapodik a lányoktól kapott piszkálódás. Nem tehetek róla, hogy ebbe a házba kerültem és igazából nem is tudok ellene semmit sem tenni. Csak ezt hiába említem nekik, nem fogják fel. A legtöbbjük persze üresfejű... sokszor elgondolkodom rajta, miért is kerültem ide. Jól van, jól van, nem kezdek megint bele a monológba!

Üdv,
Mys


Kedves naplóm!
A szobatársaim elvettek múltkor tőlem. Sajnos pár napig a gyengélkedőn feküdtem, nem hinném, hogy tetszett nekik amit írtam róluk. Aztán végül is visszaadtak, vagyis összegyűrve találtalak meg a földön az ágy alatt. Úgy döntöttem, elrejtelek valahová, valami biztos helyre. Judas mindjárt megérkezik, kikérem erről a véleményét, neki biztosan van valami jó ötlete.

Mys. ♥



Kedves naplóm!
Úgy lett, ahogy gondoltam! Judas mutatott nekem egy helyet, a Szükség Szobája nevet kapta. Nem is hallottam még eddig róla, de nem is csodálom, hiszen csak akkor jelenik meg, ha szükséged van rá! Ide rejtettelek és itt fogok most már mindig írni neked. Annyi érdekes dolog van itt! Ki tudja, hány generáció rejtett itt el dolgokat már! Judas mutatott pár érdekességet, igazán érdekes volt a társaságában felfedezni ezt a helyet. Most már tudom, beleszerettem. Már egy ideje együtt járunk, de ennyire még soha nem éreztem mint most.
Életemben először szerelmes vagyok!!!

Mys


Kedves naplóm!
Teljes mértékben úgy érzem, hogy Judast nekem teremtették. Valahogy amióta együtt vagyok vele, nem érdekelnek a többiek, együtt simán túl tudjuk tenni magunkat a rossz dolgokon. Rossz dolgok... egyre sötétednek a felhők, és kicsit félek, őszintén. Most már kezd vérre menni a harc. Nem csak az iskolában, a házunkban, hanem a külvilágban is. Félek, hogy valaki majd a szüleimet is elő fogja venni, csak abból a gyűlöletből, amit sokan irántam - a fajtám iránt - éreznek.



Egy auror csapat talált rám, a hideg földön fekve, egyedül. Testemet mindenfelé sárfoltok borították, a nedves talaj szinte beleivódott a bőrömbe, a hajamba. Egy nő sietett oda, kicsit megemelt és halkan hallottam kérdéseit. Halkan, de nem tisztán. Lassan kinyitottam a szemem, végignéztem magamon, majd a körülöttem lévőkön és a helyszínen. Megijedtem, hirtelen próbáltam kijutni a nő kezei közül, de ő szorosan tartott engem.
- Mond csak kislány, ki vagy te? Mi történt? - Hangja lágy volt, kedves. Először egy nagyot nyeltem, torkom őrülten kiszáradt, biztosan, hogy már egy ideje itt vagyok. Haboztam, de végül válaszoltam.
- A nevem... a nevem... - El kellett hirtelen gondolkodnom, nem jutott szembe. Hiába kutakodtam az elmémben a nevem után, csak ürességet találtam. Csupa ürességet. - Nem tudom. Nem emlékszem. - Kanyarodott le a szám, megremegtem, kevés kellett, hogy elbőgjem magam. Egy férfi érkezett, jelentéssel, hogy találtak három halott muglit, erről is megkérdeztek, de nem tudtam mit válaszolni rá. Csak hallgattam és felálltam. Elfogadtam a felkínált vizet. Igyekeztem tartani a pár lépés távolságot, ismeretlenek voltak, nekem pedig kételyeim támadtak.
- Kislány, elviszlek a Roxfortba, biztosan oda járhatsz. Kitörölték az emlékeidet. Dumbledore professzor majd segít nekünk. - A pálcámat eltette, majd megfogta a kezemet és elhopponált velem Roxmortsba. Miközben folytattuk az utunkat az iskolába. Néhány helyen őrült érzéket fogtak el, tudtam, hogy már sok helyen jártam, de egyszerűen nem emlékeztem rá. Az emberek is furcsa tekintettel pillantottak felém.
Mi lesz most velem? Mi történik? Mi tévő legyek?