Dorcas Meadowes az apró termetű, vöröses hajú hölgyemény, aki mellett elmennek a muglik az utcán, mert rendkívül átlagos kinézete nem utal értékes személyére. Teljesen beleillene egy romantikus regény tipikus hősnőjének szerepébe, aki imádja a drámát és érzelmei által válik olyanná, amilyen Ő valójában. Egyke gyerekként sokszor el volt kényeztetve, mindig a középpontban állt és sose szenvedett hiányt semmiben.
Sokszor meggyűlt a baja azzal, hogy testvérek nélkül nőtt fel ezért előfordul, hogy a bolhából is képes elefántot csinálni, ettől függetlenül lojális és önfeláldozó. Sosem hagyná cserben a barátait, akik ámbár nincsenek sokan, néhány griffendéles és pár végzett diák alkotják eme kört, ettől függetlenül senkit sem utál ok nélkül.
Édesanyja mugli születésű így számára igazán nagy meglepetést okozott mikor megkapta levelét, az apja viszont számított rá. Még mindig nagyon közel áll hozzá a roxforti évek, isteníti az ott töltött időt és nem volt kérdéses, hogy átengedi a varázsvilágnak lányát, mikor megjelentek az első varázslatos tettei. Felettébb büszke ember, főleg a lányára, aki elég jól teljesít az iskolában és ugyanazon nézeteket pártolja, mint a Meadowes család évek óta. Dumbledore és a jó oldal fontos szerepet játszik a családjukban.
Dorcas mindig is pártolta az igazságot és a helyesen való cselekvést, ezért nem volt kérdéses melyik oldalt válassza mikor elkezdődött ez az egész Voldemorttal kapcsolatos dolog. Sokan mondták már neki, hogy esetleg eme nézetei miatt fog pórul járni.

Vöröses hajú Dorcas a Meadowes házból, első és utolsó ezen a néven, a félvérek, Griffendélesek és boszorkányok hetvenezredik generációjának tagja. A bradfordi kúria örököse és a családja büszkesége. Az unalom elhessegetője, a könyvleverő és saját lábában megbotló hölgyemény, a macskakedvelők hű tagja. Ez lennék én, ez az apró termetű lányka, aki talán nem szerzett volna nevet magának, ha nem lennének nagyszerű barátai, akiknek köszönhetően megtanult kilépni a komfortzónájából.
- Unatkozok. – dobja fel újból a pöttyös labdát Emmeline, miközben én az asztalnál ülve próbálok épeszű mondatokkal bemutatkozni a naplómban. Kelletlenül törlök ki egy újabb sort a lapról, majd összecsukva a noteszt fordulok barátnőm felé.
- Mit szeretnél csinálni Ems? – érdeklődve húzom fel lábaimat, amire állammal támaszkodok, és azon gondolkodok merre lehetnek a többiek. Közülük is Marlene holléte izgat a legjobban. Valamit meg kell vele beszélnem és nem tűr halasztást, Ő jobb ezekben a dolgokban, mint én.
- Szereztem valamit a szüleimtől, megkóstoljuk? – csillogó szemei láttára kiráz a hideg, de nem törődve a következményekkel húzom magamra a kardigánomat, hogy Őt követve felérjünk a bagolytoronyba. Kiülve az egyik ablakba lógatni kezdem a lábamat és élvezem, ahogyan a szél az arcomat cirógatja, amitől piros pozsgás jelenik meg rajta. Elmosolyodom és megrázom vöröses tincseimet.
- Kérsz egy slukkot? – nyújtja felém a meggyújtott, vékonyszálú cigarettát, amit egyből számba véve jó nagyon szívok. Letüdőzöm és érzem, ahogy az egész testem tiltakozik az így bejutott káros anyagok ellen, de nem érdekel, bent tartom majd szép lassan engedem feltörni a felszínre a füstöt. – Na? Hogy érzed magad? – kíváncsiskodik a cigaretta után nyúlva mire csak elmosolyodom.
Már hallottam a hatásáról, hogy meglehet szédülni tőle azoknak, akik még soha nem szívták és túl sokáig tartották bent. De eljutottam arra a szintre, hogy már nincs kedvem mindig a jó kislányt adni a világnak. Néha én is tehetek rossz lépéseket, néha én is viselkedhetek felelőtlenül. Talán szabad, talán nem… de egy biztos: üres gyomorra cigarettát szívni miközben egy ablakpárkányon ülsz nem jó dolog. Másnap a gyengélkedőn ébredsz törött karral.