Én, mint jó magam, és a drága egyetlen szent villám, nos útnak indultunk, hogy szórakozásunkat leljük e világ peremén. A muglik világa választékosan tárult szemünk elé, és jó barátom társaságában csak még inkább felüdültebbnek éreztem magam. Nem, most nem a villácskámra gondolok, hanem Gabriel-re. Persze, beszélhetnék az eszközről is, mely ódákat zenghetne az elmúlt percek történéseiről, de szerintem éppen elég, ha az ifjú útitársamról bájolgok. Ő maga, nos kissé vonakodott eleinte, ami azt illeti, hiszen a múltkor még Albániában váltak el az útjaink, amikor is teljesen kiakadtam rá. Kellett egy jó félóra mire leüvöltöttem a haját a fejéről, és aztán pedig áldást, sőt békességet kötöttünk egymás között. Barátságunk szinte évekre nyúlik vissza, s bár már ő régóta a halálfalók táborát erősíti, de ez sosem befolyásolta a kettőnk közt kialakult haverságot. Volt valamilyenféle kapocs a levegőben, mely legyőzve az akadályokat, és túlélve a kihívásokat, nos megpecsételte ezt a viszonyt. A legjobb barátom, már-már testvéremnek mondhatnám őt, mintha csak egy szerető, és jó bátyám volna. S most, hogy én magam is erősítem a Halálfalók táborát, nos csak még inkább több köztünk a közös témakör. Tekintve létünk alapjainak meglétét, és elfogadva a helyzetünk lehetőségeit, igencsak kedvezményesen nézhettünk a mai nap elé. Az áldozatok száma kifejezően, sőt hatásosan nő, míg a viszonyunk romlása emelkedésbe szökkent, és újra minden majdnem a régi. Kivétel egyébként a jellemem, mely számára igazán új, de mégis csak szórakoztató. S látom rajta, hogy mennyivel is jobban esik a számára az, hogy nemcsak egyedül kell osztozkodnia e élvezet eshetőségeiben, hanem velem, mint cimborájával. -Oh, haver, emlékszel még arra, amikor is éppen megakartál ölni engem?-Teszem fel a kérdésemet, miközben kihúzom a villát az áldozatom nyaki artériájából.-Szórakoztató, hogy most pont ilyen sorsra jutott általam valaki. Tudod azt hittem mindig is, hogy megölni mást vétek, s erre lám csak mégis szórakoztató.-Magyarázom, ahogy a rideg tekintettemet a kegyes barátomra szegezem, miközben kíméletlen mosolyt villantok.-S bár legbelül küzd szerencsétlen kis érző énem ellenem, de nem tud.. be fog kattanni... be kell kattannia! Nem győzhet le pont engem, ugyebár, Gabriel angyalom?-Teszem fel egy szórakozott nevetés keretei között a kérdésemet, ahogy mindezzel, nos egészen hangulatosabbá teszem a véres helyzetünket. Persze az 'angyalom' megnevezést csak egy viccnek szánom, ugyanis még nem váltottam át a saját nememre semmilyen mértékben. Úgy érzem elég lesz számomra az is, ha egy nő rám néz, bár... aki most nézett rám, az meghalt.. oh, milyen kár is érte! Miután elengedtem a kedves hullát, ki ezt követően a földre hullott, mintsem egy jelentéktelenség, nos közelebb lépek Gabe-hez. Körbe tekintek a kihalt, ám mégis véres utcai kellegen, mely határozottan a mi maradványainkról árulkodik jelentőséggel telten. Szétszedett holttestek, feldarabolt részek, és véres... nagyon véres jelleg. Jócskán bekattantam, talán túlságosan is, hiszen józan eszmei tudatom nem engedné eme jelenet adta ábrázolatot, és mégis megtettem. Öltem, szenvedést okoztam, hiszen nem bírtam ellenállni a csábító oldalnak. -Mit szólnál, ha meghívnálak egy italra, Arkangyal?-Ölelem át a vállánál fogva könnyedén a bal karommal, ahogy magamhoz vonom kissé, és magam elé nézve beszélek hozzá, majdan féloldalasan rásandítok egy sejtelmes mosollyal.-Hoztam egy üveg jó minőségű whiskyt, barátocskám.-Lépek el tőle egy fél pillanatra, ahogy megkeresem a földön a kissé véres üveget, majdan könnyedén felbontva azt, nos felé nyújtom.-Az első kört a te számládra írom.-Nevetek szórakozottan, ahogy jókedvűen mosolygok.
||music:Everybody wants to rule the world|| words: 451 || note: Hello, my little mate ▲▼