Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

remus & james EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

remus & james EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

remus & james EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

remus & james EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

remus & james EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

remus & james EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

remus & james EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

remus & james EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

remus & james EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 34 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 34 vendég
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

James Potter

James Potter

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
6
▽ Avatar :
Arthur Gosse

»
» Vas. 12 Jún. - 18:00
Felcsörtettem a klubhelyiség lépcsőjén, jobb kezemben a seprűmmel, bal vállamon a kviddics talárommal, az arcomon pedig fátyolosan fáradt ábrázattal. A hálószobám – vagy oké, hálószobánk, ha lennének olyanok, akiknek számítanak a személyragok – ajtaja előtt egyet még nyújtózkodtam, mire természetszerűen a földre csúszott a talár. Magamban szitkozódtam, lehajoltam érte, felállás közben csodával határos módon lefejeltem a seprűm, akkor már hangosan kezdtem káromkodni, illetve különböző kifogásokat kerestem, amikre hivatkozva lemondhatom a két nap múlva esedékes következő edzést. --- Semmi különös, csak fél órával kviddics gyakorlás után valahogy ez lesz az egyetlen sport, amit szívből gyűlölök, mert hirtelen a kelleténél nagyobb seggfejnek tűnik a csapatom, meg amúgy is napok óta a végkimerülés szélén állok, ráadásul még egy gurkó is gyomorszájon talált, szóval jó esély van rá, hogy nem is a fáradtság, de egy kiadós belső vérzés fog elvinni. Tudja a fene, de már az se bánja!
Feltéptem az ajtót, a földre vágtam – persze csak a tőlem kitelő legnagyobb gyengédséggel – a seprűt. Egy méterrel arrébb a székre próbáltam dobni a talárt, de elvétettem, és úgy terült el a padlón, mint egy kimúlt lethifold. Nos, én legalábbis így képzelem a halott lethifoldokat, csak ugye feketében. Ezek után már csak a cipőimet kellett lerúgnom a lábamról, lehetőleg a szoba két különböző pontjára, hogy véletlenül se legyenek meg, mikor épp újra szükségem lenne rájuk. Végül pedig gond nélkül eldőlhettem a háló egyedüli olyan ágyán, amit második hónapja nem vetett be senki. Hason fekve, az arcot a párnába nyomva. Hátha sikerül megfojtanom magam.
Az edzés önmagában izzasztó, a kinti kánikula pedig csak megerősítette egy zuhany szükségességét, de őszintén megvallva, amúgy se terveztem a nap hátralévő részében emberek közé menni, na meg minimum három óra alvásra szükségem volt, mielőtt újra elég erőt szereztem volna ahhoz, hogy egyáltalán megmozduljak. Mert ha harminchét órán keresztül megvonják tőled az alvást, akkor te már annak a három órának is örülni fogsz, amit vacsoráig pihenéssel tudsz eltölteni. (És akkor itt jöhet a kérdés, hogy hogyan akarok nem emberek közé menni és vacsorázni is – hát, mondjuk, hogy ma már nem veszek emberszámba senkit…)
És akkor viszketni kezdett a bal fülcimpám. Mint ahogy mindig meg kell vakarnod valamid, közvetlenül azután, hogy megtaláltad a világ egyik legkényelmesebb fekvőpozícióját.
- Mpfhh. – nyögtem vakaródzás, újabb káromkodás meg úgy őszintén megvallva bármilyen értelmes szó vagy tett helyett.



remusnak 376 szóban egy adag selejt, de szeretettel, ami persze sokat nem segít rajta


A hozzászólást James Potter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 5 Aug. - 14:17-kor.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Remus Lupin

Remus Lupin

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Matthew Hitt

»
» Kedd 14 Jún. - 11:18
Jamsie & Remus

   
○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○

   

Minden csak időzítés kérdése. Ha az ember összetalálkozik Remus Lupinnal a hónap huszennégy nyugisnak számító napjai közül bármelyiken, több mint valószínű, hogy élve megússzal. De mi a helyzet a maradék hat-hét nappal? Nos, azért már nem szeretnék felelősséget vállani. Állítólag nem is kell, de azért a belémszorult jóézés sokszor nem hagyja, hogy bűntudat nélkül gondoljak azokra a napokra, amikor nem éppen vagyok önmagam. Hiszen még az is relatív, hogy mit nevezhetek önmagamnak. Miért ne volna például a fenevad, aki legszívesebben szétszaggatna mindent, ami az útjába kerül – és általában meg is teszi – része a lényemnek? Csak mert olyan cuki és békés vagyok általában? Persze, ha így szoknak meg az emberek, óhatatlanul fejedre kerül a billog, és már semmivel sem lehet levakarni, és bármilyen viselkedés, ami eltér ettől, az abnormálissá válik.
Ezen a holdtöltén állítólag a szokásosnál kevsébé tomboltam, talán ezért van az, hogy ennyi feszültség maradt bennem utána is. Máskor én vagyok a megtestesült zen pár nappal holdtölte után, ha már begyógyulnak a sebek és elmúlnak a kellemetlen utóhatások.
Most a sebek ugyanúgy begyógyultak, én viszont a szokásosnál ingerlékenyebb vagyok, ami általában holtölte előtt szokott beazonosítható lenni nálam, s a nap nagyrészében konokul hallgatok. De feltűnik ez egyáltalán valakinek?
Jamesnek biztosan nem. Ő még azt sem veszi észre, hogy itt ülök a szobában, az ágyon kuporogva csupasz és feltűnően szőrös lábujjaimat vizsgálgatva.
Mármint ezt csnáltam, mielőtt becsapta volna az ajtót maga mögött. Eleinte próbálok úgy csinálni, mintha a a rosszul visszaforrot kislábujjam analizálgatása jobban lekötne, de mikor nem hallom, hogy hozzám szólna, kíváncsian felemelem a fejem és követem, ahogy kínos lassúsággal elvánszorog az ágyhoz és emberhez nem méltó állapotban kiterül. Apró sóhaj szakad fel belőlem, majd megdörzsölöm a szememet, és várok. Még hallom ritmustalan levegővételét a párnánk keresztül, ami azt jelenti, hogy még nem aludt el. Fájdalmas fintor bukkan fel az arcomon, ahogy arra gondolok, hogy ezekszerint akkor ma sem fog bocsánatot kérni a Megan-incidens miatt.
Lecsippentek egy darab pergament az Bájitaltan jegyzetemből, apró galacsinná gyúröm, majd próbálom becélozni a fülébe, és meglepő módon sikerül is, de itt nem állok meg, jó néhányszor megismétlem a műveletet, majd mikor semmi reakciót nem észlelek, színpadias sóhaj kíséretében felállok, hangos lépekkel a fürdőszoba felé csattogok, majd nagy lendülettel vágom be magam mögött az ajtót. Amikor rájövök azonban, hogy erre sem fog reagálni, résnyire kidugom a fejem és egy torokköszörülés után megszólalok.
- Még mindig nincs semmi mondanivalód számomra?

   
I'm not your babe, Alejandro

   
○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○


   
©

   
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

James Potter

James Potter

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
6
▽ Avatar :
Arthur Gosse

»
» Kedd 14 Jún. - 19:32
Volt egy halvány félelmem, hogy vajon mi van akkor, ha nem szépen, fokozatosan az álom nyom el, hanem csakugyan, huss, egyre messzebb repülök azon az úton, ami a halálba visz. Tulajdonképpen meg tudtam volna szokni – csak feküdni és többé nem mozdulni, na meg közben azt megsaccolni, hogy melyik hangos szuszogás lesz az utolsó.
Az átfutott-virrasztott teliholdak után egy kicsit mindenki megzuhan, kell pár tisztességesen végig szunyókált éjszaka, mire minden visszatér a megszokott kerékvágásba. Legalábbis a magam nevében szólva ez így szokott működni. A baj ezzel a kritikus néhány nappal van, közvetlenül telihold után, amikor… hát, látod, nagyjából így végzem. Kiterülve, morcosan, undorodva a világ azon részétől, aminek nincs köze az ágyamhoz. A fennmaradó időben meg persze kénytelen vagyok úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, legalábbis addig, amíg a srácok valamelyike be nem úszik a képbe. Nem mintha bármelyiküket is meghatná a már-már tökélyre fejlesztett hattyúhalálom – na meg akármit is csinálok, Remus szenvedése mindig hitelesebb (technikailag annyival hitelesebb, hogy gond nélkül ki is lehetne zárni ebből a versenyből), Sirius meg pusztán drámaibb, Peter meg… hát, érted, megvan neki a maga baja. Végeredményben pedig senki nem tud semmit se kezdeni azzal, hogy arra sincs erőm, hogy megvakarjam a fülem, pedig mocskosul jól jönne pár bátorító szó, egy kis biztatás, vagy tudja a fene. Egy fülvakaró. Például.
Aztán meg minden, ami történik, amit fel is fogok és visszarángat tulajdon haldokolásom kemény fantáziájából az izzadtságom és a nyári pára áztatta, forró valóságba, az egy becsapódó ajtó hangja volt.
Megemeltem a fejem, keresve a zaj forrását, hogy aztán… nem is tudom - szúrós pillantásokat lövelljek a hangoskodó felé, gondolom. Bár már akkor készen álltam az egészet feladni, mikor belekezdtem, szóval talán csak a véletlennek vagy a szerencsének köszönhető, hogy nem dőltem vissza a párnámba jóval azelőtt, hogy Remus kikandikált azon a fürdőszoba ajtón.
A kérdésétől színtiszta zavarodottság ült ki az arcomra.
- Öhm… de van? – mikor legutóbb hasonló kérdésre nemmel feleltem, anyám egy héten át nem szólt hozzám. Bár bizonyos okok miatt ezt a történetet inkább valamelyik tetszőleges ex-barátnővel szoktam mesélni. – Öhm… mit akarok mondani neked? – a lehető legbizonytalanabb volt a hangom. Az ilyen passzív-agresszív baromságok elől más esetben fejvesztve menekülök, de ehhez ugye első körben kellenének működő lábak meg egy nagyobb adag élni akarás, nem?




remusnak 373 szóban, valami, amivel sikerült alulmúlnom az előzőt
: (((


A hozzászólást James Potter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 5 Aug. - 14:17-kor.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Remus Lupin

Remus Lupin

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Matthew Hitt

»
» Szer. 15 Jún. - 11:50
Jamsie & Remus

   
○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○

   

Tulajdonképpen ne is tudom, miért szellőztetem a számat. Hiszen én egyébként sem lehetek zabos semmiért, mert egyszerűen Remus vagyok, és nekem az a dolgom, hogy elsimítsam a viszályokat, nem pedig szítsam azokat. Vetek Jamesre egy megsemmisítő pillantást, abban a pillanatban, amikor leesik, hogy igazából csak játsza az eszét és fogalma sincs, hogy mire akarok célozgatni. Igaza van, talán tényleg velem van a probléma. Végül is, mi lenne ha beszüntetném ezt a tüntető hallgatást, kétes célozgatást és végre kerek-perec megmondanám, hogy mi a bajom?
Ez a módszer egyébként elég bevett a gyakorlatban, többmillió emebr így kommunikál egymással: ha bajuk van, hát szólnak. Talán nem ártana kipróbálni, hátha működik ezúttal. Mégis mennyire lehet nehéz?
Ehelyett csak türelmetlen szemforgatással válaszolok a kédésére, majd egy pillanatig habozok, hogy vajon a fejéhez vágjak valamit, hogy felébredjen kicsit, vagy hagyjam, hadd haldokoljon, mert amúgy sem veszem túl sok hasznát ebben az állapotban. Végül is ugyanúgy falhoz állíthatnám Siriust vagy Petert, csakhogy mégis Jamesre esett a választás, és igazából ennek semmi különösebb oka nincs, csak éppen rosszkor van rossz helyen, amikor a passzív-agresszív Remusnak éppen olyanja van.
Elengedem az ajtót, és hagyom, hogy lassan, nyikorogva hátranyíljon, kiélvezve minden másodpercet, ha ezzel okozhatok egy kis fejfájást a tökéletesen ignoráns barátomnak, és csak azután lépek vissza a szobába, éppen elé állok, eltakarva így a napot, és egészen jó rálátást nyújtva az arcomra.
- Mondjuk egy olyasmire gondoltam, hogy sajnálom Remus, amiért ilyen megalázó helyzetbe hoztunk téged, de főképpen Megant. És főleg azt sajnáljuk, hogy egyébként semmi megbánást nem mutattunk azóta sem. Ja, és mert felelősségérzetünk nulla, a humorérzékünk meg valahol a minuszhátomnál stagnál már egy ideje – csípőre tett kézzel, James hangleejtését utánozom, de persze jócskán eltúlozva, hiszen ő talán sohasem lenne képes ilyen hangon és stílusban bocsánatot kérni. Egy pillanatig figyelem az arcát, hátha a felismerés egy halvány szikráját meglátom felbukkanni, de azért jobbnak látom, ha hozzáteszem egy drámai sóhaj kíséretében.
- Megan, mint Megan Morhange és az Amortentia esete – eltelt már azóta egy jó kemény másfél hét egy holdtöltével megspékelve. Ilyenkor persze elég sok sűrgetőbb ügyünk van, háttérbe szorulnak a csaj ügyek is, de hát Merlin szerelmére, Megan Morhange nem csak egy csajügy.
   
I'm not your babe, Alejandro

   
○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○


   
©

   
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

James Potter

James Potter

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
6
▽ Avatar :
Arthur Gosse

»
» Csüt. 16 Jún. - 10:01
Hazudnék, ha azt mondanám, nem reménykedtem válasz helyett valami fáradt sóhaj és egy újbóli ajtócsapás együttesében. Ahogy beszélni kezdett, csalódottan az oldalamra fordultam - nem háttal neki, bár tulajdonképpen lehet, hogy ezt kellett volna tennem - és a fejem alá gyűrtem a párnám.
- Soha életemben nem hallottam róla. - motyogtam, amilyen gyorsan csak tudtam, nem mintha ezen a ponton bármit is segítene a tagadás. - Vagyis öhm... - lehunytam a szemem.
Homályosan derengett a kép, de mintha évezredekkel ezelőtti emlék lett volna, ami valahol vicces, mert Amortentia-t főzni nem egy olyan dolog, amiről csak úgy meg tud feledkezni az ember. Ugye először is rá kell jöjj, benne van-e bármelyik bájitaltan tankönyvben a recept, mondjuk valaki olyanéban, akiét könnyűszerrel meg is tudod szerezni, és még a szövege is olvasható - mert például, ha az enyéimet vesszük, azok időközben, érthetetlen módon, valahogy tele lettek mindenféle obszcén, egész lapot és szöveget kitöltő ábrákkal és... huh, inkább ne vegyük az enyéimet - ennél a pontnál pedig óhatatlanul be kell vonj másokat a történetbe. Nos, igen, Peter és Sirius szokás szerint jó szolgálatot tett e nálunknál nemesebb cél elérése érdekében, de a témához kapcsolódó könyvtári kutatást mégsem végezhettem velük. Egyrészt mert nem teljesen vagyok biztos benne, hogy Sirius tényleg tudja, hogy kell rendeltetésszerűen használni egy könyvtárat. Másrészt, ugyan nem tudom pontosan, ki mit hallott eddigi életében Remus Lupin-ról, de az, azt hiszem, azért köztudott, hogy nem hülye. Következősképpen, ha nélküle a könyvtár közelébe tenném a lábamat, az vagy gyanús lenne, vagy pedig helyből egyenes út a lebukáshoz, szóval muszáj volt magammal rángatnom, és mindenféle ál-kutatásokba beleártanom magam párhuzamosan, amikben Remus segítségét kérhettem, és amik kellően lekötik ahhoz, hogy ne legyen feltűnő, hogy én közben az Amortentia-ról olvasok.
És, nem, amúgy nem is ez a legfifikásabb rész, hanem az az aprócska tény, hogy a bájital hatása alatt álló attól zsong be, akitől a bájitalt kapja. Na most, akarod tudni, hogy vettük rá Remus-t a tudta nélkül, hogy adja be azt a szart Megan-nek?
- Oké, várj, most, ha jól értem, arra próbálsz utalni, hogy így sem sikerült levarrnod a csajt? - rávigyorogtam, aztán ásítva a hátamra fordultam. - Merlinre, Remus, nem fogok bocsánatot kérni, mert nem tudod helyén kezelni a problémáidat.



remusnak, igazából nem tudom, hány szóban, de szerintem ez téged se érdekel olyan nagyon


A hozzászólást James Potter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 5 Aug. - 14:18-kor.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Remus Lupin

Remus Lupin

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Matthew Hitt

»
» Szomb. 18 Jún. - 18:43
Jamsie & Remus

   
○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○

   
Csüggedten ereszem le a karomat a testem mellett, és figyelem ahogy a felismerés végigsuhan az arcán. Ismerem ezt kifejezést. Akkor szokott felbukkani, amikor James éppen önelégülten egy sikeres akció minden egyes részletét elődézi, főleg azokat, amelyekben véleménye szerint olyan zsenálisat alakított, és a szaktudása nélkül biztos nem lett volna sikerre vihető. Na igen, éppen ez az én bajom is. Annyira éreztem, hogy a munka oroszlánrésze Jamestől származtatható. Mármint mindig hanyagnak állítja be magát és szeret úgy tenni, mintha totál megbíztatatlan lenne, de egyébként akartán kívül is nagyon sokat képes személyesen közbenjárni, ha éppen a helyzet úgy követeli.
Meg se kellene szólaljon ahhoz, hogy tudjam, mit akar mondani.
Nem tehetek róla, de a fejem egészen elvörösödik, és kezem automatiusan lendül a tarkóm felé. Tétován túrok a hajamba, mint mindig, amikor zavarba jövök. Persze James is tudta, hogy ez lesz a reakcióm, én meg nem igazán tudtam megállni.
- Itt nem arról van szó, hogy levarrtam-e vagy sem – hosszú ujjaimmal kis idézőjeleket mutatok a levegőben. Ki nem állhatom, ha James ilyen lenézően beszél olyan dolgokról, amik fontosak nekem – Hanem, hogy milyen kínos helyzetbe hoztátok mindenki előtt. És nyilván, ki a fő gyanusított? - teszem fel a költői kérdést és mérgesen levágom magam James mellé az ágyba, fenekemml erőszakosan arrébb lökdösve, hogy nekem is jusson hely. - Három nap. Három tetves napig tartott a hatása – ismétléssel adok nyomatékot szavaimnak, és azzal, hogy közelebb hajolok hozzá, és kényszerítem, hogy a szemembe nézzen, és mindezzel elvéve tőle a lehetőséget, hogy hátat fordítson nekem. Még mindig vörösen ég a korábban sápadt arcom, de próbálom legalább azt elérni, hogy a hangom ne úgy hangozzék mint egy hisztis kislányé. De persze továbbra sem tudom elrejteni, hogy mennyire meg vagyok sértve – Lehet, hogy nem tudom kezelni a problémáimat, de ez rohadtul nem jogosít fel arra, hogy beleszóljatok, mert ahogy mondtad, nagyon helyesen, ezek az én promblémáim. Hadd legyen valami, amit megtarthatok magamnak – elcsigázottan nézek Jamesre, lefele biggyedt ajkakkal, és keresem a további szavakat, de egyelőre belesültem a mondandómba. Nagyon úgy tűnik, hogy hálátlan vagyok. Hiszen történhetett volna minden másképp, és akkor szépen megtarthatnám magamnak minden nyomorult kis problémámat, mint a vérfarkasságot, Megan Morhanget, az dögunalmat és az önmarcangolást. Igen, ez kétségkívül jó móka lenne.
Lehajtom a fejemet és a takarója szegélyét fixírozom egy pillanatig, majd kicsit hátrébb húzódok és úgy szólalok meg újra, egészen csendesen - Én... nem úgy gondoltam.
   
I'm not your babe, Alejandro

   
○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○


   
©

   
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

James Potter

James Potter

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
6
▽ Avatar :
Arthur Gosse

»
» Kedd 28 Jún. - 22:02
Ha eleget gondolkodunk rajta, akkor persze mondhatjuk, hogy Remus-nak határozottan igaza volt. Másrészt, ha kifejezetten sokáig gondolkodunk, akkor azért kiderülhet, hogy annyira azért mégsem.
Úgy értem, valahol mélyen, a lelkem egy olyan pontján, amit most még én sem tudok pontosan beazonosítani, valóban hittem abban, hogy Remus és Megan szép pár lenne. A szép szó legszószerintibb értelmében - magasak, vékonyok, egyiket sem látod túl sokat mosolyogni… érted, mire gondolok, nem? Ó, igen, bizony, pontosan arra a pillanatra, mikor Remus-nak megrándul a szája sarka, egy egészen aprót felfelé, mikor meglátja Megan-t a folyosókon, vagy az étkezőben, a parkban, vagy mit tudom én, hol. Arra a töredékpillanatra gondolok, ami alatt kétszer is el lehetne kapni egy átlagos sebességű cikeszt, meg amíg szinte elmosolyodik, közvetlenül azelőtt, hogy a földre néz, és következetesen elvörösödik.  
Szóval, ott a lelkem mélyén, azon a ponton, amiről még mindig nem tudom, hol van, valami olyasmire gondoltam, hogy Remus Lupin megérdemelné, hogy úgy nézzen rá Megan Morhange, mint ahogy ő szokta a lányt nézni.
A lelkem összes többi része viszont körülbelül akkora esélyt látott arra, hogy ez bármilyen közbenjárás nélkül megtörténhet, mint amekkorát akárki más is látott volna. Tudod mekkorát? Semekkorát.
Na, jó, kit akarok álltatni? Ha létezne bájital, amivel tényleg tudtam volna segíteni Remus-on, akkor azt úgy adagoltam volna bele, mintha az elsőszülött, kétnapos fiam lenne. Vagyis ugye akkor nem pont én adagoltam volna bele. Meg ugye nem is pont őt itattuk. De azért érhető metafora, nem?
- De pontosan arról van szó. Ha sikerül, nem így és nem erről beszélünk. – mondtam a lehető legunottabban, miközben a fejem alá raktam a bal karomat párna gyanánt. Továbbra is a plafont bámultam, már csak azért is, hogy ne kajánul Remus képébe vigyorogjak, pedig ha mondjuk ránéztem volna, talán nem ér annyira váratlanul, mikor odébb löki a lábaim. Csettintettem egyet a nyelvemmel, a következő másodpercben pedig a szemei az enyémbe fúródtak. – Három nap? – kérdeztem vissza, pedig amúgy tökéletesen tisztán hallottam. Az egy dolog, hogy alapesetben hosszabb ideig is tarthatott volna a hatás, de mégis csak az első Amortentia volt, amit főztem, khm, főztünk, három nap azért elég tisztességes eredmény. Legalábbis, ha úgy vesszük, nem halt meg tőle. Az azért önmagában nem olyan rossz, még akkor sem, ha végeredményben nem sok haszna volt ennek az akciónak, azon túl, hogy magamra haragítottam Remus-t. Zavarodottan néztem rá, míg odébb nem húzódott, akkor aztán felültem, és… hm, továbbra is zavarodottan néztem. – Most akkor nem te fogsz tőlem bocsánatot kérni, ugye? – de persze, ha megtenné, azt maradéktalanul és feltétel nélkül elfogadom. – És amúgy is, te is ugyanúgy rá vagy pörögve Megan-ra, mint ő rád három egész napon át, ne becsüld ennyire alá magad, azért ennyire nem kínos ez. Na meg, nem mintha bárki bármit vesztett volna ezzel az egésszel.

bocsi a késésért és a minőség teljes hiányáért (újfent)


A hozzászólást James Potter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 5 Aug. - 14:18-kor.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Remus Lupin

Remus Lupin

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Matthew Hitt

»
» Hétf. 11 Júl. - 11:12
Jamsie & Remus

   
○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○

   
Valahogy két pillanat alatt képes felhúzni. Persze ahhoz is különleges tehetsége van, hogy ha nagyon próbálkozik, ugyanennyi idő alatt le is nyugtassa a kedélyeket. Csakhogy James most rohadtul nem foglakozik ilyesmivel, mert… mert hát élvezi a helyzetet. Titkolni sem tudja. Az a rángás az arcán, amivel  a plafont bámulja, egyértelmű jelét adja, hogy visszafolyt valamit, és az biztos nem a bőgés. Azt is tudom, hogy szemernyi megbánás sincs benne. Azt is tudom, hogy magában már réges-rég tisztázta a dolgot, mégpedig úgy, hogy fontos küldetésnek, emberbaráti cselekedetnek állította be az egész történetet. Mert hát Remus magától nem képes semmire, mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja.
- Ha annyira tudni akarod, azért majdnem megcsókolt – duzzogok tovább, és megint fészkelődni kezdek, hogy ezúttal most már ne csak a hátsófelemnek, hanem az egész testemnek helyet kapjak. Ezen az ágyon meglepően jól elférünk még így is. Bár ahhoz képest, hogy másodéven még mind a négyen kényelmesen el tudtunk aludni egy ágyon, most már kettőnknek is nehézségünk van a dologgal, és semmiképpen sem mondható kényelmesnek. Nem mintha most az lenne a cél. Igen is az lebeg a szemem előtt, hogy James minél kényelmetlenebbül érezze magát, és ha ehhez az kell, hogy félig lelökjem az ágyról, hát akkor én ezt is bevállalom.  – Mármint nem a bájital hatása alatt, hanem utána – teszem hozzá mintegy magyarázatképpen, és kezemet becsúsztatom a tarkóm alá, úgy bámulom most a plafont, enyhén megemelt fejjel. – Vagyis… azt hiszem. Nem mintha érdekelne, csak úgy mondom – húzom el a számat, és egy pillanatig a gondolataimba mélyedek. Nem nagy újság ez nálam. Ha egymás között vagyunk, gyakran egy beszélgetés akár órákig is eltart, mert hát én szeretek közben hosszan elmerengni, James pedig gyakran bealszik egy-egy mondat kellős közepén. Nincs ebben semmi rendkívüli, igazán.
Közben gondolataimban Megan képe úszik be, vagyis konkrétan azt a jelenetet próbálom túlanalizálni, ami közvetlenül a bájital kihányása után történt. Amikor tényleg azt hittem, hogy ebből lehet még valami.
- Igen, három nap. Merlinre, James, legalább próbált egy kicsit leplezni az önelégültségedet. Mi lett volna, ha kihullanak fogai vagy kelések nőnek az egész testén? Teszteltétek egyáltalán azt a bájitalt? – teszem fel a kérdést, éppen csak egy pillanatra sandítok rá, és újból a plafont bámulom.  Inkább nem is akarom hallani a választ. Csak akkor nézek újra rá, amikor látom, hogy engem figyel. Egy pillanat alatt elvörösödik a fülem, érzem, hogy éget, de csak megrázom a fejem. Nem állok neki itt magyarázkodni. Pedig igaza van.
- Rá vagyok pörögve, persze. Így is lehet mondani, de azért jobbat tett volna az egómnak, ha mondjuk az én tempóban történhettek volna a dolgok. És akkor majd maximum szemberöhögött volna. Így viszont baromira dühös rám – és igen, valahogy csak kibújt a macska a zsákból, hogy itt valójában ez az egómról szól azért mindenekfelett. Arról ugyanis nem beszéltem a srácoknak, hogy Megan azt hiszi, én öntöttem az Amortentiát az italába, csak úgy poénból. És néha azért bánom, hogy nem mondtam el az egész történetet kerek-perecen, de talán úgy sem változtatott volna semmit.

   
I'm not your babe, Alejandro

   
○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○


   
©

   
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

James Potter

James Potter

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
6
▽ Avatar :
Arthur Gosse

»
» Csüt. 4 Aug. - 19:29
Egy teljesen más univerzumban – vagy mi a kurva élet, ugyanebben az univerzumban, csak mondjuk egy másik ember szájából ez a történet inkább lenne örömteli, semmint tele keserűséggel, számonkéréssel és megbánással. Csak hát lássuk be: Remus Lupin szereti a pofon egyszerű dolgokat is a végtelenségig túlbonyolítani. Egy átlagos ember – mindegy, hogy nő vagy férfi, ebben szerintem kiegyezhetünk – csak egy lényegesen boldogabb dolgot tud mondani annál, minthogy Megan Morhange majdnem megcsókolja. Igen, pontosan azt, hogy ténylegesen meg is teszi, de mindegy, én azt hiszem, itt az idő, hogy végleg feladjam azt, hogy elmagyarázzam Remus-nak, milyen pofon egyszerű dolog boldognak lenni az élet apró kis mozzanataitól.
Ja, persze. Meg is ijednék, ha ennél jobban tudnál szarni erre az egészre. – sóhajtottam, most már én is egyre csak morcosabban. Vannak olyan körök a Roxfortban, ahol igen is információ értékkel bír az, hogy Megan kivel gabalyodott össze óraközi szünetekben. És hogy az ilyen jellegű párbeszédeknél mostantól fel fog merülni Remus neve, az… hát, biztos jó dolog. Nem tudom. Amúgy is tök mindegy, mert ha még egyet lök rajtam, és továbbra is megpróbál kifúrni az ágyamból, én esküszöm, hogy megfojtom, és akkor aztán kurvára nem ez az Amortentia-krízis lesz a legnagyobb baja.
- Hát, akkor… gondolom, kicsit jobban érdekelt volna, hogy megcsókol-e, vagy sem. Mármint… mekkora kelésekről beszélünk? És hány foga hullt volna ki? Mi az a plusz kelés és mínusz fog szám, amit még el tudnál viselni úgy, hogy ugyanennyire bele legyél zúgva? Gondold át, mit felelsz, egy nap még fontos lehet. – Összességében persze ez nem tűnt a legjobb válasznak, de eszembe jutott még olyan is, hogy Peter azóta szerelmes Sirius-ba (ami már csak azért nem lehetne igaz, mert valójában első óta az), vagy, hogy így sikerült újra lefeküdnöm Dorcas-szal, vagy, hogy… nem. Hát, szóval nem tudtam volna olyat mondani, amit hallani is akarhatott volna.
A hajamba túrtam. Ideges szokás. Ő vörösödni kezdett. Ez meg az ő ideges szokása.
Mind kétségbeesetten méregettem, ahogy az ágyamon feküdt. Vagyis nem, azt nem mondom, hogy tényleg kétségbeestem, de mintha szép lassan elkezdett volna érdekelni ez az egész. Egy icipicit.
- A te tempódban előbb ballagott volna el, minthogy egyáltalán megéljük azt a napot, hogy rád köszönjön. – sóhajtottam. – Oké, jó, figyelj. Beszélek vele, hogy… ne legyen rád dühös. Aztán meg, ha nem jön össze, majd kitöröljük az emlékeit. Ha az se jön össze, nevet változtatunk, és lelépünk Kelet-Európába. Ha neked nem tetszik ott, majd újra nevet változtatsz, és lelépsz Kelet-Európából. Mondjuk majd éjszaka, mikor alszom, hogy ne vegyem észre, mikor elmész, és akkor életem végéig majd szomorúan járom utánad a világot. De amíg nem tartunk ott, addig még nem történt semmi, amit ne lehetne visszafordítani, szóval megtennéd, hogy egy kicsit végre megnyugszol?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Remus Lupin

Remus Lupin

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Matthew Hitt

»
» Szer. 10 Aug. - 21:50
Jamsie & Remus

   
○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○

   

Hallom a hangján, hogy egyre morcosabb, és ez valamiért elégtétellel tölt el. Ez volt a célom, mindennél jobban szeretem volna kibillenteni a leszarom flegma létállapotából. Igaz, egy kicsit másképp képzeltem el, de ha nagyon nincs más, én ezzel is beérem.
- Jó, igazad van, nem szarom le. Ha akarod tudni, iszonyatosan rá vagyok pörögve az egészre, és azóta sem tudok másra gondolni, minthogy mi lett volna, ha tényleg megtörténik – a plafonra hunyorgok még mindig, de a hangom egy fokkal életteltelibbé válik, mint az első forrócsoki után reggel. Mindenesetre elég furcsán hangozhat ez a számból, mert hát tényleg nem mutatom, hogy mennyire rá vagyok pörögve, és ezt néha nem elég csak mondani, de jelenleg ennél több nem telik tőlem. Túlságosan be vagyok parázva attól, hogy átadjam magam bizonyos érzéseknek, főleg, ha azok jó érzések, mert csak arra tudok gondolni, hogy egyszer vége lesz. És ha ezt most hnagosan kimondtam volna, James kárörvendő én megmondtam ábrázatát kéne bámulnom és arra most nem vagyok felkészülve. Nem hiszem, hogy valaha is fel leszek rá készülve úgy igazán.
- Merlinre, James, fejezd már be. Nem tudom, mire megy ki ez az egész, de nem fogok válaszolni erre a kérdésre – újabb fészkelődés után oldalra fordulok, pont James ábrázatába bámulok bele, de konokul hallgatok még azért is. Ha azt mondom, úgyis bele lennék zúgva, akkor én vagyok a puhapöcs, ha viszont azt, hogy fúj, dehogyis, akkor meg rám lehet húzni, hogy csak azért csorgatom a nyálam, mert olyan gyönyörű. És itt van a kutya elásva. Magam sem tudom, hogy miért vagyok belezúgva. Hiszen nem is ismerem, de elborzaszt a gondolat is attól, hogy én is olyan full gáz lennék, mint a többi srác. Elég két hosszú láb, egy dús szőke haj és én máris szerelmes vagyok.
Ajkaim meglepetten elnyílnak és tátogni tudok csak jó pár másodpercig, ahogy előadja a grandiózus terveit, amit akár még komolyan is gondolhat, mert könyörgöm, ő James Potter és én sosem akarok belelátni a fejébe. Tényleg. Soha.
- Neked teljesen elment az eszed. Eszedbe ne jusson beszélni vele. Hallottad? Eszedbe ne jusson – hirtelen jön az ötlet. Mintha attól félnék, hogy James ebben a pillanatban fogja magát és egyenesen a Mardekár klbhelyiségbe vonul a hírrel. Mint egy kis ragadozó, úgy csapok le rá. Egy lendülettel mászok rá, hogy testemmel akadályozzam meg, hogy valami újabb kapitális baromságot csináljon.
- Tökéltesen nyugot vagyok, nem tudom, miről beszélsz – lihegem bele az arcába, egészen közelről, majd hátrébb húzom a fejem, de továbbra sem szállok le róla. - Egyébként nem olyan szar ez a terv, de mondjuk hagyjuk ki az első felét, és lépjünk le csak simán. Visszük magunkkal az ebet meg a patkányt is – olyan komoly az arcom, mintha most jelentettem volna be, hogy valami fertőző betegséget hordozok. Ja, hogy azon már rég túlvagyunk? Na mindegy.
- Valld be, neked is kapóra jönne. Mikor is beszéltél utoljára Dorcasszal? Vagy még mindig kerülöd, mert még magadnak sem akartad bevallani, hogy ha ötméteres körzetbe kerültök, akkor megint összegabalyodtok? - újra közeleb hajolok hozzá, hogy még csak véletlenül se tudjon kitérni a válasz elől és úgy bámulok bele az arcába, mintha előre tudnám borítékolni a választ, de azért hallani akarom a szájából.

   
I'm not your babe, Alejandro

   
○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○


   
©

   
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

James Potter

James Potter

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
6
▽ Avatar :
Arthur Gosse

»
» Csüt. 25 Aug. - 1:21
Nem kell túl sok fantázia ahhoz, hogy az ember megmondja, mi történt volna, akkor, ha. Többek között, például ez a párbeszéd biztos nem. Biztos nem így. Az persze továbbra sem fér a fejembe, miért tart attól Remus, hogy az átlagnál egy kicsit boldogabb legyen. Nincs azzal semmi gond, ha az ember szerelmes, pláne nem az ő korában, és tudod, az elmélet, igen az elmélet, ami alapján cselekedtünk, még működött is volna gyakorlatban, ha a bájital tovább tart. Mennyivel? Tíz perc? Tele van a világ romantikus történetekkel, gennyes, nyálas, gyomorforgató love story-kkal, még csak nem is a leghajmeresztőbb lett volna, ha akkor ők nagy hirtelen pont ettől esnek szerelembe.
- Aham. És mik az elképzeléseid? Úgy értem, egy szerelmi bájital, egy csók, és az a húsz méter, amivel a felhők felett jártál volna a csók után, elég lett volna, hogy végre randira hívd, vagy csak még látványosabban bámultad volna utána a folyosókon, hogy aztán ájulás közelbe érj, valahányszor rád néz? - nem bántani akartam, tényleg nem. Hogy őszinte legyek, merő teátrálisságból akartam mindezt kérdezni, de voltaképpen lássuk be, lehet, hogy mindezzel nem is estem túl messze a valóságtól. Nem mintha mindezért hibáztatni lehetne, vagy kellene.
Tudod, mikor harmadik tájékán a világ fogja magát és a feje tetejére áll, és szép lassan kezd világossá válni, hogy a lányokat mégis csak más alapanyagból gyúrták össze, mint a fiúkat, akkor az ember fiának kötelessége illik akcióba lendülni: a végére kell járjon a különbségek rejtélyeire, és azoknak okaira. Erre több klasszikus módszer létezik. Nyilván valóan a legkézenfekvőbb szerezni egy lányt, és szépen alaposan, puszta kísérleti jelleggel megvizsgálni, hogy akkor miben és mitől más. Ám hiába ennek minden kézenfekvősége, tulajdonképpen ez saját tapasztalat a legritkább, ami meg szokott történni, szóval, legyünk kegyetlenül őszinték: a legtöbb, amiben egy átlag valaki bízhat, az mások elmondása (itt aztán felmerül a tanú hitelességének és a témában való jártasságának kérdésessége, de ha az embernek nincs saját tapasztalata, akkor persze nehezen mer megkérdőjelezni bármilyen információt), vagy pedig, még sűrűbb esetben, a képzelőerő. A gyakorlat aztán végül minden megszületett legendát és elméletet igazol vagy cáfol, hogy mikor az első odalenti fekete szőr megjelenésétől eljutnál odáig, hogy naphosszat fogamzásgátló bűbájokat keress a könyvtár zárt részlegében, már ne legyen túl sok jel, ami a témában való ordító járatlanságodról tanúbizonyságot tesz. Remus esetében viszont... hát, szóval volt más gondja, amivel a pubertás eddigi részén tudott kattogni, és ha már nem futotta arra, hogy korrepetáljuk a témában lévő hiányosságairól - természetesen kizárólag arra célzok itt, hogy hogyan kell úriember módjára meghívni valakit a Szárnyas Vadkanban egy vajsörre - akkor lehet, tényleg csak lehet, hogy szerelmi bájital helyett akkor tettünk volna neki szívességet, ha felejtő bűbájjal bombázzuk. Na baszd ki.
- Hé, mi a fene? Már hogy jutna eszembe, ha egyszer most mondod, hogy elment az eszem? - hirtelen pattant rám, pont olyan hirtelen, mint ahogy viszonylagos pánikkal a képébe ordítottam az előbbi szavakat. Nem egy erős valaki Remus, úgyhogy nem is az erő, inkább a meglepetés sokkol, ha a mellkasodra térdel. - Arról beszélek, hogy szállj le rólam! - ha nem egy kviddics edzés után vagyok, és ha nem húztam volna fel már eddig is a kelleténél jobban, ezen a ponton letaszigáltam volna magamról, de úgy, hogy a földre essen.
Aztán pedig kissé zavarodottan néztem. Aránylag könnyen összezavarodok, pláne mások hirtelen hangulatváltásaitól. Vagy a saját hangulatváltásaimtól. Például attól a hangulatváltástól, ami akkor történt, mikor Dorcas-t felhozta témának.
- Őt ne keverjük bele ebbe! Életem tizennégy legnagyobb hibája, de Merlinre, egyiket se bánom igazán. - sóhajtottam. - Oké. Figyelj. Csak készpénz kell. Meg váltó alsó. Én szerzem az előbbit, te az utóbbit. Megegyeztünk?


umpapppa/span>
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Remus Lupin

Remus Lupin

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Matthew Hitt

»
» Szomb. 3 Szept. - 18:44
Jamsie & Remus

   
○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○

   


Ha nem ismerném James Pottert, most azt hihetném, hogy gúnyolódik velem és baszakodni akar. Így viszont teljes nyugalommal állíthatom, hogy ez így is van. Mindenesetre nem jut eszembe, hogy újfent megsértődjek, sőt, mintha azzal, hogy így kiadtam magamból az összes feszültséget, már meg is nyugodtam volna egy kicsit. Hihetetlen, de ez a módszer működik.
- Ismersz, Jamesie, valószínűleg pontosan ez történt volna – adok neki igazat, hogy legalább egy kicsit megbékítsem, amiért engedtem, hogy a hisztis Remus átvegye az irányítást. Ez persze nem tart vissza attól, hogy tökéletesen kényelembe helyezzem magamat a mellkasán térdelve. Ez a hatalmi viszony új, és van legalább annyira érdekes, ahogy egy kiszolgáltatott, végelgyengülésben lévő srácot magam alá gyúrhatok, mert egyébként normális esetben ez sohasem sikerült volna. Még az sem érdekel, hogy direkt az arcomba ordít. Megtanultam már kezelni az ilyesmit fapofával már évekkel ezelőtt. Most is így teszek.
- Igazad van, túl sokat kérek, ezt nem gondoltam át kellőképpen – ismerem el, és olyan komoly képpel bólintok, hogy még csak esélye se lehessen felmérni, hogy már réges rég lenyugodtak a kedélyeim. Jobb, ha még szenved egy kicsit.
Egészen ráhelyezem a testsúlyomat, és olyan ártatlan arccal nézek rá, amikor azt mondja, szálljak le róla, mintha nem is értettem volna a kérdést. Szerencsére annyira megilletődik Dorcas említésére, hogy el is felejti már, hogy mit akart, én meg kihasználom a helyzetet, hogy tovább trónolhassak rajta. Mint egy vérfarkas, aki még kiélvezi az utolsó pillanatokat a félholt szarvas fölé magasodva.
Sokat sejtető vigyor bukkan fel az arcomon, amolyan diadalittas, amiért sikerült rátapintanom a lényegre.
- Tizennégy, ejha. Én már valahol a hatodik körül abbahagytam a számolást – forgatom a szemeimet, és amikor rábólint a tervre, egy pillanatig a kezemre támaszkodom, hogy enyhítsek a nyomáson.
- Miért pont nekem kell Peter alsógatyái között turkálnom? Ezt szépen kitervelted, mondhatom – méltatlankodok és látványosan elhúzom a számat. James szokott általában az ötletgazda lenni, és rendszerint úgy is alakítja a dolgokat, hogy az ő része legyen a kellemesebb. - És honnan akarsz pénzt szerezni? Mert ha az a tervezed, hogy árulni fogod a testedet, akkor jobban tennéd, ha előbb lezuhanyoznál – mint egy varázsütésre, eltolom magam a mellkasától és talppal a földre érkezem. - De siess, mert nincs sok időnk, ha csak nem akarod a végzetes hibáid lajstromát még tizenkettővel növelni – minden erőmet latba vetem, hogy ernyedt kezétől fogva felráncigáljam, ami nem könnyű meló, de én sem vagyok egy könnyű eset, ha a napi higiéniáról van szó. Aztán már vonszolom is magammal a nyitott fürdőszoba felé.
   
I'm not your babe, Alejandro

   
○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○


   
©

   
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

James Potter

James Potter

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
6
▽ Avatar :
Arthur Gosse

»
» Csüt. 15 Szept. - 17:25
Azzal együtt, hogy szívesen lettem volna egyedül, mert mégis csak agónia, meg, mert a kibaszott Warringtonok lehet, hogy seprűvel a seggükben születtek, de kviddicsezni különösebben egyik sem tud, és a kurva életbe is, ha még egy ilyen edzésem lesz, nem a kviddicscsapatot hagyom ott, hanem felgyújtok mindenkit, meg… na mindegy. Khm, szóval mikor ilyesmi gondolatok fordulnak meg a fejemben, tényleg jobb magamra hagyni. Gondolom, ezt Remus is tudja. És gondolom, az imént lezajlottak fényében mondhatjuk azt, hogy ezt le is szarja. Mindazonáltal most mégis csak jó lett volna egy harmadik valaki, aki itt rontja a levegőt (nem mintha a lábszagom ne tenné már ezt eléggé), csak egy ünnepélyes pacsi erejéig, mert az ünnepélyes pacsik mindig kijárnak nekem, valahányszor Remus önként elismeri, hogy vele szemben nekem van igazam. Nem is volt túl nagy meccs ez, eh?
Harmadik fél híján viszont kénytelen voltam reménykedve rápislogni. Nem, nem is a high five-ra számítottam, hanem hogy legalább ezek után fogja magát, és végre leszáll rólam, de csak nem. Fészkelődött, mint valami madárféle, így végezte a bal térde a májamban, a jobb pedig valahol a bordáim alatt, és még ezek után is kitartanék amellett, hogy Remus egy nyeszlett gyerek, és egy pillangót is megerőltetőbb nála a válladon megtartani, de akkor és ott lehet, hogy komolyan elgondolkodtam azon, hogy esetleg le fogom hányni. Érzelem mentesen meredt a semmibe, miközben hasznavehetetlen baromságokat dünnyögött, én mindeközben mind fájdalmasabb arccal meredtem rá, míg Dorcas szóba nem jött.
Lehet, hogy nem is volt ez tizennégy alkalom. Lehet, hogy költői túlzásokba estem. Lehet, hogy csak próbálom elcsalni a számolást, hogy ne tűnjön ez az egész olyan szánalmasnak. Mindenesetre az, hogy Remus megjegyzéseket tesz az én nőügyeimre, miközben épp agyon nyom, mert én valamilyen módon beleavatkoztam az ő… hát, nem is lehet ezt a Megan-dolgot minden bűntudat nélkül nőügynek nevezni még, de szóval… érted, nem? Mintha kést forgatna a szívemben. Vagy a gyomromban. Vagy inkább egy térdkalácsot, nem is kést. Ki a faszt érdekel ebben a helyzetben a Meadows?
Aztán jön a kegyelem, mikor a kezére támaszkodik. Fellélegeztem.
- Remus, egy rohadt szóval nem kért senki, hogy Peter szaros alsóihoz érj. – de ha mégis megtenné, én ugyan nem fogom megállítani. Aztán elhúztam a szám, majd mikor úgy hittem, hogy épp nem figyel, gyorsan megszagoltam a hónaljam. Hát… akarod hallani? – Én… én… komolyan hozzád se szólok többé. – ezért még hálás is lenne.
Lepattant rólam, én meg kiterültem, ő meg valahogy felrángatott, én vágtam egy csomó elkínzott grimaszt, meg olyan közepesen fájdalmasan fel is nyögtem, ami, ha nem lenne a kezdetektől fogva immunis a nyafogásomra, talán még meg is hatotta volna. Mindenesetre az egyik kezemnél fogva vonszolt, a másikkal meg elkezdtem a nadrágomat gombolni a fürdő felé menet. – És nézni is akarod, galambom?


ide most akartam valami nyálasat írni
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

remus & james

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Dorcas & James
» Sirius & James
» Lily & James
» Jim & Remus
» James Potter

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezett játékok-