Valamikor az ősidőkben én is roxfortos diák voltam. Teljesen más érzés volt akkor e falak között járkálni. Akkor szinte osonni kellett mindenhová, kommandózni és lógni. Most... csak megyek. Ahová és amikor akarok. Nincs takarodó, nincs bezártság érzet, és nem kell 4 másik fiúval együtt aludni. Így hát mit is tehetnék egy péntek este, mint meglátogatom Roxmorts legközkedveltebb helyét? Este tíz óra, és a kutya nem szól, hogy hová a fészkes fenébe megyek. Ámen.
Sosem vetettem meg az alkoholt, de mióta a Nagyúr a iskola falai közé száműzött szinte minden másnap kiosonok a Három Seprűbe. Este tíz óra tájt, óramű pontossággal belépek az ajtón. Több szempontból is ez az időszak a legkedvezőbb. Egyrészt szinte alig vannak ilyenkor, se tanár se diák. A tanárok annyira nem is érdekelnek, de a diákokat pont elég az órákon elviselnem. Az órákon, amiket halvány gőzöm sincs, hogy tartok meg... Miről beszélek olyankor? Addig jó, míg nem is emlékszem azokra a pillanatokra.
Lassan baktattam le Roxmortsba, miközben a hétvégi teendőimről diskuráltam magamban. Tudom, tudom, nem szabad a hangokra hallgatni, de ők az egyetlen barátaim. Eddig még sosem hazudtak! Még a napokban találkoznom kell Killiannel. időről időre el kell vinnem gyilkolászni, mert képes lenne rózsaszín csillámpónikat rajzolni a pálcájával. Kissé még mindig ingadozó a fiú, de hát nem lehet mindenki olyan velejéig romlott és elfajzott, mint jómagam.
Belépve a Három Seprűbe rögtön intettem a csaposnak, mire egy fejhajtással válaszolt. Már oda se mentem a pulthoz, minden alkalommal ugyan azt rendelem. Gint, hidegen, jég nélkül. A szokásos helyem felé tartottam, mikor szembesültem a ténnyel, hogy valaki bizony már ül ott. Egy lány. Nem nő. Lány. Diák. Az én egyik diákom, vagy miszösz. Hát, márpedig ez az én helyem kisanyám.
Pár másodperc múlva levágódtam a szőkeséggel szembeni székre, ezzel egyidejűleg elém is került a ginem. Várakozóan megnyaltam ajkamat, és máris meghúztam a poharat. Mielőtt szóba elegyedek egy diákkal este tíz órakkor a három seprűbe.... muszáj volt innom. És ittam is. Az egész pohárral, szégyenérzet nélkül. Még le sem tettem számtól a már épp kiürülni látszó poharat, már intettem, hogy szeretnék egy újabbat. Végül hangos koppanással tettem le, majd töröltem meg gintől kissé nedves számat.
Keresztbe tett kézzel hátradőltem, és az előttem ülő szőke hollóhátasra néztem. Nulla szigor.
- Hát te meg mégis mi a fészkes francot keresel itt, Greengrass? - kérdeztem laza, nemtörődöm hangom, kissé oldalra billentett fejjel. Borzalmas tanár voltam, de tényleg, még én is tudtam magamról, tudta a Sötét Nagyúr is, tudták a tanárok, így valószínűleg a diákok is tudták.
- Talán szorít a nyuszis pizsamád, és nem tudsz aludni? - pislogtam rá negédesen, cinizmustól és iróniától tocsogós hangon. Mindeközben persze pont le se szartam, hogy itt van. Maximum csak azért zavart, mert az én helyemen ült.
De azért szórakozni szabad, nem?
Kezdőlap
