Végre igazán jó idő volt és nem azzal kellett törődnöm, hogy a diákoknak vagy nekem melyik testrészünk fagy le a hidegben legelőször. Ilyenkor az állatoknak is több kedvük volt kijönni a szabadba és kissé izgalmasabbá lehetett varázsolni az órákat, már aki egyáltalán megtisztelt azzal, hogy figyelt rám. A tanított tárgyam nem vetekedhetett a sötét varázslatok kivédése vagy a bájitaltan órákkal, mégis megpróbáltam mindent megtenni, hogy a srácok ne aludjanak el állva. A mai délutánon az unikornisokkal ismertettem meg őket, direkt kezdtem azzal a fajjal a kinti foglalkozásokat, amelyik az egyik legkülönlegesebb volt. Kevés mágikusabb lény létezett az egyszarvúnál és szinte ki tudtam volna válogatni azokat, akiknek a pálcájuk magja egyszarvúszőr volt, olyan büszkén mosolyogtak az állatra. Az alsóbbévesek tanítása azért is volt jobb móka, mert mindenre rá tudtak csodálkozni és miután spontán állatsimogatót szerettek volna nyitni az órán felidézték bennem a lányom gyerekkorát, aki előbb látott unikornist, mint megtanult volna beszélni. Az óra hamar elrepült, szóltam a vadőrnek, hogy vigye vissza a szépséget a helyére, később még benézek hozzá. Annak az oka, hogy nem kísértem el, egyszerű volt: McGalagony professzort láttam közeledni és ha nem láttam volna, akkor is hallottam volna a gyerekek fennhangon történő, házvezetőnek szánt köszönését. - Professzor Asszony! - Biccentettem, amikor mellém lépett,, majd halványan elmosolyodtam. Kedveltem a nőt, kevés hozzá hasonló erővel, tapasztalattal és bölcsességgel rendelkező személyt ismertem. Már diákkoromban is az ő életútja volt az egyik szemeim előtt lebegő példa. Nem volt nehéz, én is az ő kezei alá tartoztam, mint griffendéles. - Miben segíthetek? Egyébként nem igazán szoktam itt látni, csak ha valamelyik állatra van szüksége.
A tavasz megérkezett, a fák lassan virágzásnak indulnak. Ilyenkor még nekem is sokkal több kedvem van tanítani, sokkal jobb a közérzetem mint télen. Valamiért egész életemben ez az évszak volt a legkedvesebb számomra. Talán ha jobban visszagondolnék, biztosan eszembe jutna, miért. A ma délutáni órámon negyedéveseknek tartok egy kicsit komolyabb átváltoztatást, amihez ugyan csak egy egyszerű állatkára lenne szükségem, de ezzel jelenleg nem rendelkezem. A tantermem egyébként sem kisállat simogató, mindent ami szükséges az átváltoztatástanhoz, egy külön teremben vagy pedig az órák után az állatok helyére hozok vissza Mr. Davies professzornak. Taláromban és a jól megszokott süveggel a fejemen igyekszem a birtokon át a Legendás Lények Gondozása óra helyére. Természetesen igazgatóhelyettes létemre igen tisztában vagyok az olyan dolgokkal, hogy mikor melyik tanár hol tanít és hát az itteni pályafutásom alatt, ami be kell valljuk, már több mint húsz éve, elég sok mindent megtanultam. Az iskola is sokat változott. Igazán jó érzés, amikor a diáksereg egyszerre kiálltja el a nevemet. Szeretem a gyerekeket, minden korosztályt. Igaz, néha túljárnak az eszemen, hiszen a technológiával ők is fejlődnek, én pedig már nem leszek fiatalabb. Mosolyogva, kedvesen visszaköszönök nekik, és elhaladva mellettünk Davies professzorhoz veszem az irányt, aki szerencsére észrevette, hogy jövök és megvárt. Biccentek egyet amikor odaérek. - Üdvözlöm Mr. Davies! - Hangom melengető és lágy, szinte mindig ilyen vagyok, kivéve persze ha zsémbes kedvembe találnak. Elég türelmes személyiségnek számítok itt, ezt a tanárok is nagyon jól tudják. - Áh, igen! Ebben szeretnék magától segítséget kérni most is. Délután a negyedéveseknek tartok átváltoztatástan órát és szükségem lenne hozzá pár kisállatra. - Nem térek rögtön a témára rá, kicsit még habozok. Magam előtt pihentetem kezeimet, ujjaimat pedig összekulcsolom és a diáksereg felé pillantok. Olyan jó nézni, hogy ennyien vannak. Sokak szülei a jelenlegi helyzet miatt nem engedték vissza gyermekeiket az iskolába, inkább magántanárnál taníttatják őket ameddig nem csillapodnak a kedélyek. Pedig igazából még ki sem alakult semmi. - Érdekes volt a mai órája? A diákok igazán vidámak voltak. - Kezdek bele egy kis barátságos csevejbe, hiszen időm az van és kicsit talán nem bánná ő sem, ha tudnánk beszélni.
Örültem, ha a kollégáim társaságát élvezhettem: egész nap össze voltam zárva a gyerekekkel, kamaszokkal, akik nem az én generációm voltak és bár tanárként természetesen szerettem őket, jó volt néha a felnőtt közeg. Ha máskor nem, a vacsorák során általában találkoztam a többi tanárral, ám máskor sem halasztottam el az alkalmat, ha eszmecserére, beszélgetésre került sor. A jó munkahelyi környezet nálam egyébként is alapfeltétel volt, kellemes társaság hiányában használhatatlan voltam, csak akkor tudtam normálisan végezni a munkámat ebben az esetben, ha előtte jól feltöltődtem otthon vagy nagyon megembereltem magam. Szerencsére nagy összetűzésekre eddig még nem került sor a munkatársaim és köztem. Véleménykülönbségek felléptek, de komolyabb harcokról nem tudtam beszámolni. - Akkor jöjjön velem, biztosan megtaláljuk, amire szüksége van. – Elindultam arrafelé, amerre eredetileg most nem akartam menni, de nem mondhattam Minerva-nak, hogy majd később segítek, mert most másfelé mentem volna. Végül is semmi konkrét dolgom nem volt, tehát az időm nem veszett el. - Jókedvük volt, mert ma az unikornis volt a téma. Kicsik még, harmadévesek és a legtöbbjük először látott egyszarvút, úgyhogy eleve nyert ügyem volt velük. – Vallottam be. Tényleg könnyítő tényezők hada játszott ma a kezemre, a fiatalabbakat még jobban le tudták kötni az állatuk és a velük kapcsolatos tények, megfigyelések, mint az idősebbeket, bár szerencsére a végzősök között is akadt olyan, aki érdeklődést mutatott a tárgy iránt. Választható volt, aki a háta közepére sem kívánta volna a tanulását, az nem vette volna fel. - Kíváncsi vagyok, hogy akkor is ilyen boldogok lesznek-e, ha a bólintérokkal kell megismerkedniük. - Egy pillanatra vigyor suhant át az arcomon, pedig sokáig a hideg futkosott a hátamon, amikor eszembe jutott, hogy az egyik ilyen bestia majdnem kikaparta a szemem még kölyökkoromban. - És Ön hogy boldogul a diákokkal?
Kedvelem a Roxfortot és a tanítást, főként hogy némely dolgokban többen kell, hogy segédkezzenek. Ez csak jobb és jobb kapcsolatokat -még ha csak munkaiakat is- eredményez. Igazgatóhelyettes létemre természetesen alap feltétel, hogy jóban kell lennem a tanári kar nagy részével és figyelnem is a munkájukat. Szeretek néha egy kicsit többet megtudni más tantárgyakról is, ugyan én is tanultam őket, de mindig is átváltoztatástanból voltam kiemelkedőbb. Ezért tartok most ott, ahol. - Köszönöm. - Indultam meg Mr. Davies után, miközben egy hálás mosolyt eresztettem felé. Egyedül nem tudnék a lények közül választani, sokszor nem vagyok biztos a dolgomban. Nehogy véletlenül valami mérgezőt bökjek ki, aztán meg ki tudja mi bajunk nem lesz majd tőle. Fő a biztonság. Az elvonuló diáksereg felkeltette érdeklődésem, ugyan is nagyon boldognak látszottak. Nem sok óra után ilyen vidámak ám, például néha az enyém sem túl érdekes számukra, de kénytelen voltam megkérdezni mi a titok nyitja. Szélesen elmosolyodtam az állat említése hallatán, hiszem beugrottak az emlékek annak idején, mikor én is először találkoztam eme csodálatos állattal. - Ó, hát ez nagyszerű! Emlékszem, hogy annak idején, a mi korunkban is az unikornis nagyon felkapottnak ígérkezett! - Mesélem nagy beleéléssel. Hangomon hallatszik, hogy ma igazán jó kedvemben vagyok. Tekintetem a férfin pihentetem, egészen a bólintérok említéséig. - Hú, hát vannak olyanok, amiket nem szívesen ismer meg az ember, de mégis jobb, ha tud róluk minthogy aztán bajba kerüljön! - Aprón vállat vonok. Hát igen, nem véletlenül vannak ezek a tantárgyak az iskolában. A szükséges alapismeretek nélkül az ember a mai világban igazán elvesztettnek titulálható. Főleg, ha összetalálkozik eme bizonyos lényekkel és ha nem tudja miféle, akár bajba is keveredhet. Nagy bajba. A kérdésre csak haloványan elmosolyodom és a tájat kezdem el kémlelni. Mindig olyan szép tavasszal ez a környék. Irigylem azon tanárokat, akik többet tudnak a szabadban tanítani. - Az idei generációk egészen együttműködőek! Vannak, akiknek nem megy könnyen a tanulás, de összességében jól. Kedvelem ezt a tantárgyat, és örülök hogy össze tudok magával dolgozni Mr. Davies, különben túl sablonosak lennének az órák. - Hát igen. Annak idején volt egy tanárom, aki aztán olyan unalmasan tartotta az órát, hogy szinte mindenki aludt a háttérben. Én pedig csak azon tudtam gondolkodni, hogyan lehetne ezt érdekesebbé tenni. Hát, meg is valósítottam.
Mondhatni azért is voltam, hogy kisegítsem a kollégáimat. Volt már abból baj, hogy egy másik professzor úgy döntött, egyedül szeretné megközelíteni az állatokat, csak éppen a lényeknek nem igazán tetszett a közeledése, ezért az ember jött ki belőle rosszul. Hogy én hol voltam ekkor? Nem tudom, igazából nem az volt a dolgom, hogy 0-24 órás felügyeletben legyek, de ha szóltak, hogy segítsek, akkor nagyon szívesen jöttem. Én sem táncoltam be más órájára és kaptam elő a pálcámat, hogy márpedig megmutatom, hogyan kell kivédeni a kivédeni egyes átkokat vagy hogyan kell kikeverni a bájitalokat, persze, hogy nem szerettem, ha belekontárkodtak a munkámba. És éppen ezért értékeltem, hogy Minerva eleve engem keresett. Az már csak a véletlen műve volt, hogy nem kellett felesleges köröket futnia és még itt talált az órám után. - Az unikornis szinte mindenkinél felkapott, főleg addig, amíg tényleg fiatalabb gyerekekről beszélünk. Még a fiúkon is látszik, hogy varázslatosnak tartják őket. Aztán jön a szenvedély a veszélyesebbek, először leginkább a sárkányok, később a sunyibb, nem túlságosan feltűnő lények, amelyekkel akár a világot is le lehetne igázni. - Általános tendencia volt ez, bár a lányok észrevételeim szerint a későbbiekben hajlamosabbak voltak inkább a sellők, theszrálok, griffek felé fordulni. Persze voltak üdítő és kevésbé jó irányú kivételek, akiket nem volt nehéz észrevenni, tekintve, hogy nem sokan érdeklődtek komolyabban a lények iránt. Mondhatni a diákok roxforti éveinek vége felé egyre inkább családiassá váltak az óráim. - A maga órái sablonosak? Ugyan már, Minerva, ne viccelődjön. - Az iskola egyik legjobb tanára volt és ezzel az is egyetértett, aki valamilyen oknál fogva nem kedvelte. Professzionális szinten oktatta a tantárgyát, a diákok kedvelték, ám ugyanakkor tekintélyt is parancsolt magának. Ha valaki, akkor ő biztosan nagy karriert fog befutni az iskolában, nagyon jó úton halad a siker felé. - Mi lesz a mai program? Ha az itteni lények közül akar válogatni, akkor gondolom a diákok már megléptek egy bizonyos szintet. - Emlékeztem, hogy az én koromban a lehető legegyszerűbb tárgyakkal és élőlényekkel kezdtünk, egy ideig majdnem az életemet is eluntam, ám amikor nehezebbé váltak a feladatok, akkor már oda kellett figyelnem.
Kezdőlap
