Az Ír-tengeren békés magányban lévő Man szigete sok lehetőséget, és nagy múltú családot rejteget, köztük minket is. Bár csak most költöztünk ide családommal Írország legészakibb sarkából, máris viszonylag nagy elismerésnek örvendünk az aprócska népességű földlemezen.

Lamora
Kelt: 1905, fagyos időszak

---

Lamora, családunk legnagyobbika a mai napon porrá lett. Ezzel bevezettük a hamvasztást a Lamora-tömbbe, ami nem más, mint a család szabályzata.
"Elsőszülött férfit temetésén hamvasztással megilletni szép, és tiszteletteljes cselekedet. Az elsőnek kijár a tisztelet. Hisz írja a vallás szent könyve is: Porból lettél, porba térsz vissza."

Beirchear Lamora
1927, fagyos-napos átmenet

---

Angliába érkezett családunk egy kicsiny része. Ennek tiszteletére új szabály került a Lamora-tömbbe.
"A család legidősebb férfi tagja csak akkor válik férfivé, ha tizenhetedik évét betöltve, születésének becses napján sírba küldi a családfőt, ezzel átvéve szerepét és varázspálcáját egyaránt."

Maelisa Lamora
Kelt: 1948, napos időszak

---

Családunkkal szövetséget és házasságot kötöttek a Bacerrák. Nemesek ők is, mint mi, bár nem Mans szigete szülte őket, hanem a fjordok vidéke. Apám, a tisztelt Maelisa a mai napon hunyt el kezeim által. Immáron két pálcával rendelkezve én is új paragrafust írnék családunk ősi tömbjébe.
"A családfő sírba küldésének napján a birtokon csak két ember tartózkodjék. A gyilkos, és a dicséretes életet élő családfő. A szertartás kettejükről szól, női és gyermek szem nem láthatja."

Kinsale Lamora-Bacerra
Kelt: 1949, napos-fagyos átmenet

---

Apám immáron halott. Bal karomba égetve pedig feketén izzik az újonnan kapott jelem. A hamvasztásos szertartás megtörtént, édesanyám ugyanakkor nagy bánatában nem főz ételt rendesen. Ezen okból kifolyólag új szabály íratik a Lamora-tömbbe.
"A családfő, ha nincs valamivel megelégedve, amit az asszony művelt - nem végzi teendőjét, engedély nélkül hagyja el a házat, kötelességeitől függetlenül -, kéretik közepes erejű nyaklevessel fegyelmezni."

Preston Lamora-Bacerra
Kelt: 1970, fagyos-napos átmenet

---

A birtok kong az ürességtől. Mindössze két ember tartózkodik idehaza, apám és én. Ebből már csak egy élvezheti az életet, és az én vagyok. A házimanók is mind elmentek itthonról anyámékkal, és éjfélig haza sem térnek. Délelőtt kilenc óra van. Egész nap fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni. Clar sincs itt...

Leülök az étkező hosszú tölgyfaasztalához, és egy apró pergamendarabkát veszek magam elé, és lefirkantok pár sort.

Levelemet összetekerem, és füttyentek egyet legkedvesebb baglyomnak, Tegwennek. Gyönyörű egy állat, és nevének jelentése is ezt tükrözi, ugyanis a Tegwen név szépet jelent.
- Tegwen, amilyen gyorsan csak tudod, vidd el ezt a levelet Clarnek. - közben csőréhez tartom ujjaimat, hogy míg beszélek hozzá, kedvére csipkedhessen. Szeretem a fájdalmat, és ezt nem rejtem véka alá. A munkahelyemen is mindig elvállalom a legveszélyesebb feladatokat. A legveszélyesebbek általában a sárkányos terepmunkák. Egyszerűen imádom. Párszor már megpörkölték a kezemet, és nem is olyan rossz érzés.

Miközben várom Clart, vagy pedig a válaszlevelet, azon gondolkozom, hogy vajon miért kellek neki pont én? Ott volt Killian. Biztos jó pasi ő is. Mondjuk tény, hogy én jobb vagyok, de egy nő akkor sem dobja csak úgy el a párját egy másik férfiért. Nem mintha nem szeretném Clart, mert nagyon is szeretem, csak ez így nem áll össze a fejemben. Kevés ember néz ki jobban nálam, de nem én vagyok a világ megváltója, hogy ennyire szeressen. Vagy a szerelem nem így működik? Mindegy is, sosem voltam romantikus fajta. Majd csinálok mindent úgy, ahogy jónak érzem, ő meg majd szól, ha nem tetszik valami.