Kedves Bármelyik Warrington,
ha ezt olvasod, bizonyára feltűnt, hogy eltűntem, és valahogy sikerült bejutnod a Hollóhát klubhelyiségbe, hogy erről a saját szemeddel meggyőződj. Gratulálok. Csodálatos vagy.
Ha a szobatársaim adták oda, üzenem nekik, hogy el fogom törni a karjukat.
Ez persze nem igaz, mert nem szándékozom visszamenni, pláne nem ezért, de erről nekik nem – és senki másnak sem – kell tudni.
Szeretettel: Art
UI: Szeretném, ha vigyáznál az itt maradt könyveimre. Mindet magammal akartam vinni, de sajnos túl nehéz volt. Nálam van William Blake és a teljes második generációs angol romantika, úgy, mint Lord Gordon Byron, Walter Scott, John Keats, Percy Bysshe Shelley és Mary Shelley. Az eredendően James Potter birtokában lévő, Minden, amit a sárkányokról tudni kell című ismeretterjesztő kötetet is elvittem, ne szólj neki, csak ha rákérdez. Akkor viszont üzenem, hogy nem kapja vissza.
UII: Mandulát ott hagytam, mert még mindig undorodom a varangyoktól, és komolyan, nem hiszem el, hogy nem lehetett egy kibaszott macskát kapnom születésnapomra. Ti teljesen meghülyültetek, vagy…?
Ez a szökési kísérletem tartott a legtovább. Összesen öt órán át – a tó túlfeléig jutottam.***
- Szóval, Warrington, az a helyzet, hogy… hát, tudod, kurvára nincs üresedés a kviddics csapatban.
- Meg igazából, Artemis, hát lásd be, hogy elég szar vagy.
- De én…
- Na, jó. Figyelj. Utolsó kérdés. A terelők vagy hajtók dobálóznak gurkóval?
- Hát öhm…
- Oké. Ennyi volt. Majd próbáld meg jövőre.
- Vagy inkább ne!
- Vagy… izé, úgy hallottam, a Mardekárosok fogót keresnek, úgyhogy… tudod, segíts minket a győzelemhez.
***
- A fenébe is, Art, nem kéne neked már ágyban lenned? – ásított, közben ledobta magát a kanapé másik végébe.
- Hány óra van?
- Mindjárt reggel.
- És te miért nem alszol?
Vállat rántott. – Csak rosszat álmodtam. Mit olvasol?
- Latin szótár.
- És azt meg mi a fa…
- Dolgozom.
- Min?
- Új varázsigéken.
- Aha. Hogy?
- Nem tudsz latinul, mi?
- Ja, de te sem.
- Igen, de… szóval, minden eddig tanult varázsige valami hibás latinsággal végighadart izé, nem?
- Mi van?
- Az az elméletem, hogy ha megfelelően cseszed el a nyelvtant, és kellően koncentrálsz, a végén… a végén kijön abból valami.
- Aha, hát ez… ez hülyeség. Szerintem máskor inkább aludj.
- Nézd!
- Ez mi?
- Csoki béka.
- Ja. Mi van vele?
- Zöld lett.
- Ez a nagy mű?
- Ja, de csak ideiglenes…
- Art, neked tényleg aludnod kéne.
***
Fellöktem pár másodévest, hogy levágódjak a kanapén Methode mellé. Csak ekkor vettem észre, hogy a társalgó másik felében egy kisebb tömeg körbe áll valamit.
- Valaki belehányt a szekrénybe. – mondta Methode fintorogva, nyersen, még mielőtt rákérdezhettem volna. Mérsékelt érdeklődéssel figyeltük az eseményeket, én legalábbis, ő a bájitaltan leckéjét olvasta át.
- Ezek a hülye gólyák, igazán, egy köpésre van a mosdó, miért nem tudnak…
- Nem, ez Milton volt!
- Ugyan! Francisco egész délután a hasára panaszkodott!
- Akárki is legyen, spagettit evett.
- Akkor biztosan nem velünk vacsorázott. Vagy ti láttatok tésztát az asztalon?
- Na, jó. Ki volt ma délután Roxmorts-ban?
***
- Te feküdtél le…
Felnéztem a reggelimből. – Bocsánat, kivel?
- Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, kiről van szó!
- Tényleg nem értettem a nevet.
- Ribanc.
- Bocsáss meg, mit mondtál?
- Hogy egy hülye, mocskos ribanc vagy!
- Miért is?
- Mert megdugattad magad vele!
- De most épp kivel?
- KURVA!