Ha nem cseng ismerősen a családunk neve, akkor nem büntetlek meg ezért. Anyám mugli, édesapám pedig varázsló. A mai körülmények között nem lehetünk nyugodtan, hiszen a fenyegetés egyre nagyobb, Voldemort és a kutyái pedig egyre nagyobb erőre kapnak. Innen nem lehetett nehéz leszűrni, hogy ki mellett foglalok állást. A szakmámból is adódik, hogy a fekete mágia és a sötét oldal ellen harcolok. De ha nem lennék auror, akkor is ott harcolnék Dumbledore oldalán. Nem szerettem soha a fekete mágiát, és a művelőit sem.
Van egy öcsém, aki az Alastor névre hallgat, és most lesz hetedéves a Roxfortban. Griffendéles, a kapcsolatunk tökéletesebb nem is lehetne: felnéz rám, követ engem, én pedig megvédem őt. Ő is auror szeretne lenni, akárcsak én, így ez még közelebb hozott minket egymáshoz. Azt hiszem a családom ennél jobb nem is lehetne.

- Garrick Moody! - szólal meg egy hang, ahogy átlépem a Varázsbűnüldözési Főosztály ajtaját. Két napja hagytam ott a Roxfortot, és iszonyúan rohantam az utcán, hogy időben odaérjek a Minisztériumba. Fogalmam sincs, hogy miért nem hoppanáltam, vagy jöttem seprűn, célszerűbbnek tartottam azt, hogy ha gyalogszerrel közlekedek.
- Lépjen bátran előre! - szólalt meg az előbbi férfihang ismét. Felpillantottam, vagy öten álltak ott az akadálypálya mellett, és szemüket rám függesztették. De mind úgy, mintha egy kivégzésre mennék, és mind azt akarnák, hogy kínok kínjai között haljak meg. Lehunyom a szemeimet. Tudtam, hogy az aurori hivatás nem egy leányálom, és keményen kell küzdenem, mégis: rá sem merek nézni az előttem levő akadálypályára. Nem azért, mert inamba szállt volna a bátorságom, - annak soha nem voltam hiányában - az ok annyi, hogy soha nem kellett még ennyire teljesítenem. A Roxfortban is inkább a lustaságomról voltam hírhedt, mint arról, hogy megszakadtam volna a tanulásban. Mégis ösztönösen mindenem kitűnőre sikerült. Ezért lehetek most itt...



Roxfort, az otthonom. Volt. Most megint az lesz egy darabig. Ledöbbenve állok a parancsnok előtt. Miért kell nekem a Roxfortba visszamenni? Az addig rendben van, hogy az iskolát megtámadták, és Dumbledore aurorokat rendelt ide. Ez eddig rendben is van, de a pillanatnyi hevességemben azt nem tudtam felfogni, és megérteni: miért a fiatal, feltörekvőket rendeli ide? Miért pont engem küldenek ide?! Ráadásul az itteni parancsnokom egy törpe lesz, aki szeret inni és dugni. Hallottam már róla, és köszönöm, nem fűlik a fogam ahhoz, hogy vele dolgozzak, de más választásom nem volt. Kérdezhetném, hogy miért mindig én; de soha nem voltam ilyen idióta, aki állandóan az életet fájlalta, Én inkább faltam.
Ez az első napom a Roxfortban, és ugyan hangyányi nosztalgiával szemlélem a diáksereget, ahogy átlépik az ódon kastély bejáratát, mégis elmém teljesen máshol jár, más tájakon kalandozik. Valahol a messzi Angliában, egy magát Voldemortnak nevező varázsló körül. Vajon mire készülhet most? Még nagyobb lesz a sötétség? Egy biztos! Én azért vagyok, hogy ő ne legyen, emellett pedig a sötétséget fényre szeretném cserélni. Az biztos, hogy a fellegek gyűlnek, én pedig a Roxfortban dekkolok, ahelyett, hogy csatáznék valahol a Halálfalókkal. Most tényleg mondhatom: az élet szívás.