Íme, elérkezett november eleje, ami a Roxforti Kviddics kupa első meccsét jelenti. Mindenki tűkön ülve várta már ezt a pillanatot, a felkészítő tanár szeptember elején megnoszogatta a csapatkapitányokat, hogy válogassanak új tagokat az elballagók helyett és pontosan két hónapjuk volt felkészülni erre a mérkőzésre! A csapattagok nagy része izgulékonyan, gombóccal a gyomrukban indult neki a mai napnak. Ám itt van, eljött az idő, nincs mit habozni már! A kilátó szép lassan feltöltődik diákokkal, tanárokkal és egyéb vendégekkel, a hangzavar egyre nagyobb, vannak, akik már ujjongva énekelik egyes házhoz írt himnuszukat. Rövid idő telik el, amikor a bírónő megjelenik a pályán, sípjába belefújva, kezét felemelve hallgattassa el a népet, és megnyissa a mérkőzést, mire a csapat tagjai berepülnek a pályára, és a kvaff már fel is röppent!
// Szóval, akinek van kedve, akár csapattag, akár nem, nyugodtan csatlakozzon egy jó kis mókára még ha egy reag erejéig is! Jöhettek párosan vagy találkozhattok itt, csak kérlek akkor jelezzétek a reagotok elején, kihez beszéltek! A csapattagokat kérem feltételes módban írjanak, a mesélő dönti el a meccs kimenetelét és a tettek következményét is! Mindenkit várunk szeretettel! Körülbelül 10 nap múlva jövök a következő hozzászólással. //
Pontosan olyan sztoikusan kel fel, öltözik és megy le a nagyterembe, hogy Regulus mellé üljön a szokott helyre, megegye a zabkásáját extra melasszal, mint bármilyen más napon, pont olyan önelégült nyugalommal viszonozza a Griffendél asztalától érkező, kihívó pillantásokat. Pedig tényleg rohadtul ideges, és minden egyes falat, amit leerőltet a torkán, betongolyóknak érződik. Tisztában van vele, hogy hiába sikerült feltölteni a csapatot, a ballagók helyén maradt űr nagyon is valós, túl sok jó játékos ment el, az itt maradtak és az újak pedig még közel nincsenek készen az első megmérettetésre. Egyénenként talán igen, de csapatként még biztosan nem. És ez részben az ő csapatkapitányságának kudarca. Részben. Kis részben. Ha viszont megnyerik ezt a meccset, a győzelem talán segít összekovácsolni a csapatot… csak éppen pont a kezdőmeccs megy a legerősebb ellenfél ellen. - Csak kapd el a cikeszt kurva gyorsan, és minden rendben lesz – morogja Regulus felé, körülbelül már harmadjára, amióta felkeltek, pedig tudja, hogy fölöslegesen teszi. Ugyanilyen értelmetlen megvitatni az időjárási viszonyokat, és hatmilliomodjára felhozni a Griffendél erősségeit és gyengepontjait. Néhány mondat után inkább abba is hagyja.
Mardekár csapat
Az öltözőben aztán összehúzott szemmel, szilárdan néz végig a csapatán. Dolohov húga korrekt, Phillips viszont túl nagyra van magával, és Mayfield is azt hiszi, hogy ő szarta a kvaffot. Külön-külön kiválóak, de a csapatjáték… hát, mindig is az volt a Mardekár gyengesége, talán csak tavaly-tavalyelőtt nem, amikor jóformán az egész csapat a hetedévesek legendás testvériségéből állt. De ezeket a ritka kivételeket leszámítva a Mardekárra jellemző, masszív egyéni ambíciók és a csapatszellem ütik egymást. Minchum látványa szintén nem deríti jó kedvre, akármilyen ügyesen is ütögetett az edzéseken, mégiscsak lány és elsős, remélhetőleg Descoteaux legurkózza őket a seprűjükről a kiscsaj helyett is, ha kell. És akkor itt van ő, aki most először fog őrzőként játszani, és Carrow megürült helyére beállni még ekkora arccal sem jutalomjáték… Szóval a biztos pont még mindig Regulus. Mikor összetalálkozik a tekintetük, legszívesebben negyedjére is elmondaná, hogy csak kapd el azt a szart, de inkább csak megszorítja a vállát. Szólásra nyitja a száját, de nem szólal meg azonnal. Keményen edzettek. Talán túl keményen is, ezt majd a mai meccs mondja meg. Nem biztos benne, hogy képes lenne hatni rájuk a kötelező ösztönző beszéddel, elvégre még csapatkapitánynak se fogadták el igazán, úgyhogy inkább magához szorítja a seprűjét, és rövidre fogja: - Mutassátok meg azoknak a bömbölő seggfejeknek, hogy kik vagytok – szólal meg végül rekedten, aztán hátat fordít nekik, és kivonul a pályára.
A pályán
Belekerül némi önuralmába, de még idegességében sem próbálja meg összetörni Potter ujjait, miközben kezet ráznak a sportszerűség jegyében. Biztosan sokat segítene a helyzeten, de nem lenne elegáns. Aztán mikor végre seprűre ülhet, és a menetszél az arcába vág, a torokszorongató feszültség egy része is elpárolog, elmúlik a jól leplezett remegés a most már van hová összepontosítani a tegnap éjjel óta felgyűlt adrenalint, és ez a felfokozott izgalom már kedves ismerős. Némi egészséges pesszimizmussal azért felkészül rá, hogy a Griffendél szerzi meg a kvaffot, és egyből védenie kell, így miután elfoglalta a helyét, próbál a karikák előtt középen maradni, illetve alapból kissé balra tart, mert jobbról erősebb. Alig pislog, olyan feszült figyelemmel követi a középpályát.
Ilyenkor még én is idegesen kelek fel és indulok neki a Nagyteremnek valamiféle reggeli után nézve. Mindig rajtam múlik a meccs kimenetele, hogy a csapatom győzni fog-e, és őszintén, ez elég nagy teher. Semmi szükségem rá, hogy meglincseljenek a meccs végén. Viszont valamilyen szinten mégis csak magabiztos vagyok legbelül, hiszen már évek óta én tartom ezt a posztot. Mégis hamarabb érkezem meg a többieknél, és a rántottámat csak kavargatom, tologatom a tányérban oda-vissza, miközben Barty mellém szegődik, ugyan azzal a mondattal, amit már reggel is hallottam tőle és le is reagáltam. - Elkapom, csak ne idegelj már, nyugavér csigalom. - Kacsintok egyet miközben meglehetősen idegesen nevetek fel, és kapok be pár falatot az előttem lévő tálból. Nem akarom, hogy a Griffendél asztalnál ülők lássák, milyen idegesek vagyunk a mai meccs miatt. Ezt meg kell nyernünk! - Csak ne engedd be a labdákat. - Tekintek rá, mielőtt még befejezzük a reggelit és indulunk neki a birtoknak, felkészülve a nagy összecsapásra.
Tekintetemet pillanatokig Cvetán pihentetem, miközben seprűmön támaszkodva várom a sípszót, és az üdvözlő szavakat, amire beröppenhetünk a pályára. Igazából a csapatunk elég vegyes és az edzéseken néhányan viszonylag jól szerepeltek, de ez közel sem biztos, hogy most is így fognak. Barty közeledésére, csak összevonom a szemöldökömet, jelezve ezzel, hogy remélem nem akarja újra elhajtani a kijelentését, miszerint kapjam el azt a kurva cikeszt. A bátorító szöveg sem maradhat el, amire csak elvigyorodom és rögvest utána röppenünk is már be a pályára, a gyomromban pedig még csak most igazán képződik egy óriási gombóc, ami remélem nem fog meggátolni abban, hogy jól végezzem a dolgomat. A kézfogásoknál természetesen hasonlóképp mint a legjobb barátom, James Potter kezét szorongatom meg igazán, pimaszul kacsintva felé, hiszen tudjuk jól, hogy ez a játék kettőnk között fog lezajlani. Őszintén picit tartok azért tőle, mert tudom, jó kviddicsező.
A meccs kezdetét veszi, én pedig azon nyomban a többieket kizárva a magasba röppenek, hogy onnan tudjam kémlelni a tájat, a kis sárga cikeszt keresvén. Természetesen közben próbálom azért követni Potter mozdulatait is, hátha ő előbb jár szerencsével, mint én magam. Nem állok sokáig egy helyben, igyekszem legjobb tudomásom szerint kerülni a többi labdát is.
Nem azt mondom, hogy nem szoptam le magam legalább annyira a kviddics meccs ötletétől is, mint akárki más, mindenesetre a gondolataim első körben akörül csoportosultak, hogy amint itt végzek, mehetek vissza McGalagonyhoz büntetésbe. A múltkori után eléggé berágott, amiért, gondolom, azt várják, hogy azt mondjam, egyáltalán nem hibáztatom, meg hogy lehet, hogy tényleg túllőttünk a célon, de hát baszd meg, nem fogok hála himnuszokat írni, csak mert McGee méltóztatott leengedni a pálya közelébe. Na, jó. De. Majd egy nap. Ha van kellő ihletettség. Az pedig talán nem akkor fog megszállni, mikor dohogva cipőfűzőt kötök a Griffendél öltözőben, bár sose lehet tudni. Egy mély sóhaj közepette levágódtam aztán a padra, majd végignéztem a csapaton. A csapatomon. Már ha nem derogál nekik, hogy a hátuk mögött, meg igazából a szemükbe is, meg Merlin látja lelkem, minden létező élethelyzetben szeretek tulajdonjogot formálni felettük. Az egyre fokozódó feszültségben már tényleg csak kicsit kellett ahhoz, hogy fekete csíkokat fessenek az arcukra, és disznófejet tűzzenek a pálcájukra, hogy így szálljanak csatába – mondjuk oké, lehet, hogy túlzok, mindenesetre tényleg jó ideje pörögtünk ennek a meccsnek a gondolatától, és most, hogy eljött, hogy itt voltunk, hát… valójában klassz érzés volt. Rám váró büntetés ide vagy oda, McGee egy hülye picsa ide vagy oda (mármint… elnézést, tanárnő, ha tetszik tudni gondolatot olvasni, de ha nem, akkor tényleg bassza meg), azért az ilyen perceken az ember tényleg hajlamos magát abba a hitbe ringatni, hogy megérte nem kinyírni az összes hülye gyereket az edzések alatt. Nem, nem azt akarom mondani, hogy büszke vagyok rájuk, mert hát az azért tök nyálas lenne meg minden (szóval úgy értem, azt majd később mondom), mindenesetre az első szeptemberi edzés után nem hittem volna, hogy eljutunk idáig anélkül, hogy felnyomok egy seprűt egy tetszőleges Warrington seggébe. Véletlenül sem erotikus felhanggal. Begomboltam a kviddics talárom. - Na, jól van, srácok, húzzatok bele! – mondtam, mit sem törődve azzal, hogy szokás szerint én készültem el utoljára. – És, csak hogy tudjátok, akármi lesz ennek a vége, este berúgunk. Miután Raidonak estimesét mondtunk. – itt Bjørnre vigyorogtam. Amúgy kiváló a kölyök. Komolyan. Haláli. De ez még önmagában nem menti meg a rossz vicceimtől.
Aztán meg egyik dolog követte is a másikat. Jött a kötelező kézfogós kör, amiről én speciel hetedik éve nem tudom eldönteni, hogy ez ténylegesen dominancia harc-e, vagy pedig valamit kompenzálni akarnak azzal, hogy reflexből apró morzsákra törik a kézcsontjaim, mindenesetre az biztos, hogy a kölcsönös tisztelethez mindennek vajmi kevés köze van. Crouch kezezése után alig láthatóan kiroppantottam a kézfejem, Black-re pedig elnézően mosolyogtam. Fura, a bátyja egy félórája majdnem pont ugyanígy kacsintott rám. Még furább, hogy próbáltam leutánozni ezt a kacsintást valamivel később, már a seprűmön ülve, mikor kiszúrtam, hogy Regulus engem figyel. Oké, ő megvan, nagyszerű. És a cikesz?
Azt hiszem kicsit félek, igen ez a legjobb szó rá, ha már enni nem tudok a reggelinél, az oké, hogy bevettek a csapatba, érdekből vagy számításból az már mindegy, viszont igyekszem a legjobban teljesíteni. Vagyis reményeim szerint a legjobban. Mikor magamra húzom a kviddics ruhát egy pillanatra megszédülök, kezdeti probléma, de tudom, hogy elmúlik ahogy a pályára lépünk. Még az öltözőben a CSK hozzánk intéz egy rövid mondatot, majd elindul ki a pályára, utolsóként lépek ki az eddig csak edzésektől zsongó nyílt térbe a gombóc a torkomban kétszeresére nő, nem telik el sok idő a seprűre szállásig, már nincs menekvés. A bíró pályára lép, hogy elkezdődhessen az eső tétmeccs. Szorongatom a kis "bunkót" a kezemben miközben végig nézek a csapattársaimon illetve a Griffendél csapatán, megmondom az őszintét kicsit félek. Bízva abban, hogy gyors meccs lesz már emelem is az ősemberek szerszámát, hogy ahogy felszállnak a gurkók lendíthessem is a kezem. Pár edzés alatt belejöttem hogyan lehet jól megütni azt az átkozott kis méregzsákot ahhoz hogy eltaláljon valakit. Most pedig élesben is megmutathatom amit szeretnék. A kvaff felrepül és már kezdődik is az esemény. Fülemben a tömeg hangja zúg, mögöttem csak úgy táncol a köpenyem, mígnem jön a lehetőség és az első gurkó felém röppen, már nyújtom is a kezem hogy lendületet vegyek, ám kicsit későn reagáltam, így ki kell térjek előle. Szememet forgatom ügyetlenségemben, de várom hogy visszajöjjön a kis komisz, már ütöm is meg a közepe és a széle között kicsivel, bízva abban, hogy el is találja az egyik Griffendéles játékost. Óvatosan hátra sandítok a kapitányra, kíváncsi lennék a botlásomhoz mit szól... Mégis csak idősebb és job mint én, tuti lesz egy-két keresetlen szava majd hozzám, amit persze nincs affinitásom megvárni. Ezen gondolatmenet alatt újabb esélyem adódik, hogy bizonyíthassak.
Másfél hónapja... ennyi ideje vagy a Roxfortban az elrablás miatt. Azóta sok dologban változtál meg. Egyre többször maradsz kint éjszakánként, egyre többször szólsz be a tanároknak, és egyre keményebben edzel. A tény, miszerint holdtöltekor egy mérföldekkel másabb létformává változol, félelemmel és aggodalommal tölt el. Félve fordulsz be minden sarkon, és a leghalkabb beszélgetéseket is hallani szeretnéd, hogy megbizonyosodj arról, biztosan nem rólad van szó. paranoiásnak is nevezhetnélek. Még most sem tudod igazán, hogyan is sikerült nagyjából egy hónap kihagyás után tag maradni a ház kviddicscsapatában, de nagyon örülsz a ténynek, hogy van valami, amivel el tudod terelni gondolataidat legalább az edzéseken és a meccseken a kis problémádról. Ilyenkor a csapatra figyelsz, és csakis ennek köszönheted, hogy néha nevetsz is. Meccsek előtt mindig ideges vagy. Ugyan tavaly már megízlelhetted, milyen is egy igazi csapat részesének lenni, és kiállni az egész iskola elé egy megmérettetés miatt, az izgalom megmaradt. Torkodon letuszkolsz pár falat fahéjas csigát, hogy ne fordulj le a seprűről, és a szokásos reggeli kakaódat is leerőszakolod a gyomrodba mielőtt elindulnál a pálya melletti öltözőbe. Bemelegítésként futva közelíted meg a kis építményt, s az ajtón belépve mélyen a levegőbe szagolsz. Hiányzott az enyhén poros, izzadsággal telt levegő, ami ennek a helynek a jellegzetessége, de nem álldogálsz sokáig egy helyben. Felveszed a kviddicstalárod, és sajnos ismét gondolataidba mélyülsz, miközben a cipőt húzod a lábadra. ~ Teliholdkor mekkora borzalmakat kell majd megint átélnem? Eddig egyik átváltozásra sem emlékszem, csak arra, hogy utána hogy ébredtem. Még mindig vöröslik egy hosszú karmolásnyom, amit talán magamon ejthettem. Az arccsontomtól egészen a nyakamig húzódik, de már nem fáj. - a csapatkapitány, James szavai zökkentenek ki a gondolkodásból, ezért felemeled fejedet, és fájdalmasan elmosolyodsz. Annyira nem vagy persze elszontyolodva, hogy egy visszaszólást kihagyj. - Attól, hogy taknyos vagyok, pár üveg vajsör nekem is kijár! - elvigyorodva állsz fel a padról, és megfogod az elrablás után vásárolt, vadonatúj Jolsep seprűdet. A sípszó hallatán elrugaszkodsz a földtől, és a karikák felé veszed az irányt, hogy még időben elfoglalhasd a helyed. nem lenne szerencsés, ha elsőre bekapnál egy labdát. A meccs kezdetét vette, te pedig vadul figyeled az ide-oda cikázó embereket, és különös figyelmet fordítasz a kvaffra és gurkókra is. Az őrző egy helyben áll szinte, illetve elég keveset mozog, őt a legkönnyebb eltalálni, és nem lenne szerencsés, ha a földön kötnél ki, őrizetlenül hagyva a karikákat.
Griffendél, avagy az ászok ásza
Mindenki
387 szó
Lions
Remélem, nem lett nagyon rossz, és el lehet olvasni. Ha problémát vennél észre, kérlek szólj.
A pálya felé loholok, mint egy kiskutya, aki csillogó szemekkel fut a hazaérkező gazdájához. Szőke loboncom a vállamra omlik, amint megállok, és már a tömeg közelébe érve izgatottan fürkészem a közönséget, és reménykedek, hogy még kényelmesen el tudok helyezkedni. Mielőtt viszont csatlakoznék a tolongó néphez nem bírom ki, hogy öklömmel ne csapjak a levegőbe felordítva. - Hajrá Hugrabuuug! – Egy pillanatra elhalkulnak körülöttem, majd minden folytatódik a maga megszokott rendjén, én viszont értetlenül nézek egy-egy diáktársamra, mígnem valaki felém nem hajol megsúgva a helyzetet. Pironkodva megismétlem az előző mozdulatsorom, ezúttal viszont mást kiáltok. – Akkor hát.. Hajrá mindenki! – Vigyorogva lépek az egyik sorhoz, néhányan megpaskolják a vállam – úgy gondolom azok, akik közelebbről is ismernek -, de a későbbiekben úgy teszek, mintha nem történt volna semmi… Hosszan beszívom a levegőt, hogy végre légzésemet rendezhessem a futás után. Nem szoktam meg a hosszantartó testmozgást. Huh… Feszülten rágcsálom az alsó ajkam, nem mintha számomra oly’ fontos lenne, hogy melyik csapat nyer, egyszerűen ilyen hatással van rám a kviddics. I-m-á-d-o-m! A csuklómat szorongatva meredek a pályára minden részletre figyelve, egy-egy csapattagot jobban elemzek, ez szinte hobbimmá vált. Eközben pótcselekvésként kibontom a magammal hozott nasit, és azt kezdem rágcsálni. Valljuk be, enni mindig jó, kviddicst nézni is, és enni meccs nézés közben maga az álom. Khm.. Gondolatok millió támadnak meg, a meccstől kezdve az élet étel savanyú ízétől is, így fel sem tűnik, hogy valaki megböki a vállam immár harmadjára is. Csupán arra leszek figyelmes, hogy levágódik mellém, az érdekes módon üres helyre, és egyenesen a szemembe nézve megszólít. (Dung) Megrezzenve biccentem felé a fejemet és kell egy kis idő, míg felfogom, hogy mit mondott és hogy nekem beszélt. Lassan felmérem őt, ami lehet kívülről egy kissé bizarrnak tűnhet, de hirtelen nem ismerem fel a srácot és félig nem is a valóvilágban vagyok, hanem a kviddics mámorában.
- Öröm volt veletek üzletelni – arcom szinte szabályos művigyorba torzul, ahogy a kabátom belső zsebébe csúsztatom a vastag borítékot, és melléje illesztem a komoly hosszúságú lajstromot. A dolgok nem változnak sohasem. Mindig a Mardekár-Griffendél meccsek indítják be legjobban a kölyköket, akik szabályosan megvadulnak, hogy megtehessék nálam a kibaszott tétjeiket. Tudtam, hogy ha valami miatt visszafogok valaha jönni ebben a kócerájba, akkor az egy ilyen pompás rangadó lesz. Az emberek szinte nem is változtak, csak egy-két csávó nagyobb lett vagy egy fejjel, mint azelőtt, de alapjában a klientúra nem sokban különbözik. Ugyanezzel a vigyorommal csaptam a tenyerébe azoknak, akik ugyan nem foglalkoztak ilyen szarságokkal, mint a fogadás, de voltak olyan jó parthangulatban, hogy egy kicsit nekem is meghozták a kedvem, de inkább az a mennyiségű alkohol volt mégiscsak a döntő abban, hogy ezt a vigyort feltoltam, aztán azóta sem vagyok képes levakarni. Amióta itt állok, a tököm is lefagyott, nem csoda, ha kellett egy kis lélekmelegítő. Ahogy az utolsó kis szaros is elrobog mellettem, a kabátom egy másik rejtekzsebéből előkerül a flaska, meghúzom, de olyan erővel, hogy a szám mellett lecsorog az ízesített szesz. Mielőtt én is utánuk indulnék, még a kézfejemmel letörlöm a nedvességet, s vele együtt azt az idióta vigyort is. Most, hogy már a fogadás lezárult, nincs szükség arra, hogy meggyőzzem az embereket arról, hogy mennyire kurvára jószántamból vagyok itt, amikor egyébként egyáltalán nem. Akart ide Merlin retkes házimanója jönni, égetni magam a felsőbbévesek előtt, hogy lúzer módjára még mindig itt strihelek, de nem sok választásom volt. Nem mondom, nem hittem, hogy ennyire szarul fog menni az üzlet. Persze Gil szerint csak türelem kell hozza, hogy a klientúra kiépüljön, hiszen azt is rohadtsok időbe telt, amíg a Roxfortban sikerült egyeduralomra törnöm, pedig az egy hermetikusan zárt világ a maga kis aberrátságával, mocskos kis titkaival, egyszóval kibaszottul kiismerhető. London maga ennél sokkal szerteágazóbb, sokkal kiismerhetetlenebb, és kiszámíthatatlanabb. Az egyik pillanatban kurva jól megy, tele vagy szaftos megrendelésekkel, a következőkben már azt se tudják, ki az a Fletcher. Dühített ez a fajta névtelenség, hogy egyetlen szaros ebihal vagyok abban a kibaszott tócsában. És igen, kicsit jólesett annak a szánalmas lelkemnek, ahogy az ismerős kis taknyosok még mindig ámulattal, csillogó szemekkel, a nyálukat verve néztek rám. Próbálok utat találni magam a jobbára piros-arany forgatagban valahogy feljebb tornászni, de ahogy egyre magasabbra jutok, mintha a levegő fogyna el, annál inkább szédülök, és erősen kell kapaszkodnom a fakorlátba, hogy vissza ne tántorodjak menetközben. A stílszerű sárga-fekete szerkóm egyértelműen adja mindenki tudtára hogy soha a büdös életben nem leszek pártatlan, még akkor sem, ha nem a nyomi ám imádnivaló borzok hasítanak a levegőben.
A meccs már megkezdődött, de amíg zéró-zéró az állás, nincs sok aggódnivalóm. Amúgy is szívtam eleget a fogam, amikor megláttam az idei Mardekár felállást. A mardekárosokon kívül mindenki a Griffendélre tette a pénzét, egészen szép kis összegeket, szerencsére a mardekárosok közül meg akadtak jó páran, akiknek marha nagy az arcuk és a zsebük is tele van, így igazából csak becsületbeli dolognak vették, hogy a saját házukra tegyék a tétjeiket. Én azért remélem, hogy Black megembereli magát, különben esküszöm ráküldök valami szexi, kegyetlen verőlegényeket, ha egyszer lesznek nekem olyanjaim. Addig viszont be kell érnem a legfelső sorral, ahová már a legtöbben kurvára lusták voltak felmászni, mert itt akad elvétve egy-két hely, én meg miközben megfigyelem, hogy ki mellé is huppanok le, már fordulok is kisebbik Selwyn felé. Nem tartozott soha a klientúrám közé, de hát én mindenkit szeretek szemmel tartani. Igaz, hogy már fogalmam sincs, hogy mik történnek az iskolában, annál többet hallok arról, hogy mi megy a Roxforton kívül. A bátyja, az idősebbik Crouch és a dementorok édeshármasa pedig elég nagy trauma lehet ahhoz, hogy mondjuk kedvet kapjon valamihez, amit azelőtt élből elutasított. - Szegény kis Selwyn, biztos jól helybenhagytak azok a csúnya dementorok – nézek a szemébe, túlzott együttérzést mímelve, és egészen közel hajolok, hogy nehogy véletlenül ne halljon meg a hangzavarban. - Tudod, senki sem hibáztatna, ha lazulni szeretnél egy kicsit – tömény alkoholgőzt lehellek rá minden egyes szótagommal, és résnyire kinyitom a kabátom zsebét, és úgy teszek, mintha belepillantanék. - Van egy két cuccom, ami biztos szintre hoz kicsit – kacsintok rá és meglapogatom a zsebemet, miután visszacipzárazom. Hihetetlen, hogy milyen mélyre vagyok képes süllyedni. Azelőtt nem voltam ilyen rámenős, hagytam, hogy a hírek szárnyrakapjanak, hagytam, hogy mások keringjenek utánam, és mélyen megvetettem mindenkit, aki hasonló módszerekhez folyamodott. Ez is bizonyíték arra, hogy egyszer mind elkurvulunk, és ha ez megtörténik, nincs megállás.
Hát ez nap is eljött. Hónapok óta készülök erre. Az év talán legkeményebb megmérettetése. Számomra legalábbis még a RAVASZ-nál is fontosabbnak tűnik. A meccs, amit az elmúlt négy évben, mióta a csapat tagja vagyok, rendszeresen elbuktunk. Oltári nagy égés. Idén semmiképp sem hagyhatjuk, hogy ez így legyen. Bár tény, nincs egyszerű helyzetünk. A csapat nagy része új emberekből áll, némelyek most lépnek tőlünk először pályára élesben. Ott van például MInchum. Nem tudom, tőle mit várhatunk. Egy kicsi, törékeny lány, mint terelő. Érdekes ötletnek tűnik. De amennyire láttam az edzéseken, van benne potenciál. Lehet belőle jó játékos, az biztos, de hogy most mit tud nyújtani, azt már nem merném megtippelni. Bízom benne, hogy távol tudja tartani tőlünk a gurkókat. De végül is a legfontosabb, hogy önmagammal törődjek. Hogy én a maximumot hozzam ki magamból. A reggelinél, ahogy kell, lesajnáló pillantásokkal méregetem a Griffendéleseket, ha valaki kóstolgatna, még egy-egy öntelt odaszólástól sem riadok meg. Valójában rühellem ezt az egészet. Ideges vagyok, épp annyira mint bárki más a résztvevők közül, sőt talán még jobban is. De nem mutathatom. Nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust. Belül nem vagyok az a kötekedő, beképzelt, balhés alak, akinek mutatom magam, de a nővérem miatt rákényszerültem, hogy ilyennek tüntessem fel magam, most pedig már túl késő megváltozni. Az öltözőben sem szólok senkihez, csak magamra veszem a taláromat. Nehéz lenne most hozni a kemény fiút adni, mikor a gyomrom nagyjából öklömnyi méretűre van zsugorodva és az idegességtől még az a néhány falat is vissza akar köszönni, amit a reggelinél leerőltettem a torkomon. Még a csapattársaim sem láthatják meg rajtam, hogy kis híján összeszarom magam. Nem, az sehogy sem illene a képbe. Csak felállok és a seprűmet a kezembe véve várok a kezdésre. A csapatkapitányunk lelkesítő kiáltására válaszként én is felüvöltök a többiekkel együtt. A csapatkiáltáshoz is minden erőmre szükségem van, hogy ne haljon el a hangom. Tiszta mázli, hogy többet beszélni nem kell. Végre kirepülhetünk a pályára és a szokásos kézfogós formalitás után kezdetét is veheti az erőpróba. A tömeg persze őrjöng. Minden kviddicsmeccs igazi tömeghisztériát vált ki a diákságban, de ha van, amelyiken ez még inkább tetőződik, akkor az ez. A Griffendél-Mardekár. Ősi ellentét és ez a pályán is látható. A legbrutálisabb, legdurvább és legizgalmasabb meccs általában. Bár tudom, most sokan gyengének tartanak minket a tagcserék miatt. De majd megmutatjuk. Meg kell mutatnunk. De ha lehet, tiszta játékban. Nem akarok csalni, szabálytalankodni. Sok rosszat el lehet rólam mondani, de ezt biztosan nem. Kviddicsjátékosi karrierre pályázom, hogy is nézne az ki, ha egy kezelhetetlen csaló lennék? Az ügyességünkkel kellene nyernünk. Én biztosan ezen leszek. Feszülten figyelek a társaim, Dolohov és Mayfield között állva, farkasszemet nézve az ellenséges hajtókkal, hogy amint felrepül a kvaff, rá is kaphassak, vagy ha ez valamelyik csapattársamnak sikerülne, ott legyek, hogy passzolhasson. De ha a Griffendél valamelyik hajtója gyorsabbnak bizonyulna, akkor pedig mindent megteszek, megszerezzem tőle a labdát, mielőtt a mi karikáink közelébe mehetne vele. Majdnem mindent. A sportszerűség keretei között mozogva. Csak figyelnem kell, el ne kapjon a hév. De tényleg nem akarok megintést kapni a játékvezetőtől. Az nem tenne jót az önérzetemnek.
Oké, tartozom egy vallomással: nem vagyok egy kifejezett élszurkoló. Ennek több oka is van: egyrészt, még mindig nem igazán értem, mit szeretnek tömegek a kviddicsen, és sosem éreztem magamban elég bátorságot ahhoz, hogy erről bárkit megkérdezzek. Másrészt, továbbra sem világos, miért ámulunk el mindannyian egyöntetűleg, amikor a világkupa egyik meccsén XYZ Akárki végrehajt egy mintaszerű Vronszkíj-műbukást. Kezdem azt hinni, talán életem végéig alkalmatlan leszek meglátni a varázslók sportjában rejlő szépséget.
Csakhogy szurkolni nagyon szeretek, és éppen ezért kizárt, hogy kihagyjam a mai mérkőzést! Összeszoruló gyomorral állni a lelátó vörös-arany kavalkádjában, sikítva egymás nyakába ugrani a mellém szegődőkkel, ünnepelni a csapatot, mert megint megcsinálták, vagy mert most éppen nem sikerült, teljesen mindegy. Az ilyen események mindig összekovácsolják az embereket, legyenek akár totál ismeretlen arcok - oké, hat itt töltött év után ez azért nem valószínű, de bármi megtörténhet az arcmemóriámból kiindulva -, vagy régi barátok, hirtelen mind egy szívvel és egy sárkány hangerejével buzdítják a kedvenceiket. Tehát hajrá Griffendél!
Összehúzom a nyakamra tekert sálat, azért elég hideg van, csípős a levegő, de az idő vakítóan tiszta. És már vonul is ki a csapat, lelkesen megtapsolom őket. Még mindig elámulok Raido jelenlétén, de hé! A tehetség nem kor- és főleg nem méretfüggő. Itt van Potter is, és fogalmam sincs, ez miért ér meglepetésként, miért nyugtázom magamban, hiszen ő a csk, itt kell lennie! A negyedéves lányok már így is majd elolvadnak a látványától, így én csak intek felé. Hátha látja. Ennyi is bőven elég, hiszen végső soron nem miatta jöttem.
Az elmúlt időszakban túl sokat gyakoroltam erre a meccsre. Eléggé lestrapáltam magam és már az adrenalintól, ami tegnap éjjel kezdte el kifejteni igazán hatását, aludni sem igazán tudtam. Mindennek ellenére, reggel mégis úgy kipattantak a szemeim, mintha mi sem történt volna. A derekam kicsit fájt, és őszintén látszott az arcomon, hogy megviselt állapotba kerültem, de mégis kibírom. Mert mindig kibírom. A reggeli viszonylag kellemesen telt a szúrós Mardekáros tekintetek ellenére. Nekem ez nem módi, én nem csinálok ilyeneket, túlságosan sportszerű vagyok ehhez. Legalábbis úgy rémlik, hogy az utóbbi másfél éves kviddics karrierem óta még nem történt semmi szabálytalanság amit én követtem volna el. A pálya már zsongott a szurkolóktól. Mindenki őrülten készülődött, én pedig csak lejjebb húztam a taláromat, hogy ne álljon olyan hülyén rajtam. Még mindig nagy rám, ezt tudtam csak megítélni a helyzetből. James szavai mégis megmosolyogtattak az izgulásom ellenére is. Reméljük, hogy az idei év jó kör lesz nekünk legalább a kviddics kupa terén, ha már tavaly olyan kevés ponttal megelőzött minket a Mardekár. - Ne hagyjátok magatokat. Te se picur. - Mosolyogtam rá Bjorn-ra, még ha tudom is, hogy a kisebbek nem szeretik ezt a megnevezést. Seprűmet magamhoz vettem, majd amikor kellett, elindultam a pályára. Laza, lányos kézfogással kezdtem bele, utána pedig felrepültem és elfoglaltam a megszokott helyemet a levegőben. A kvaff felrepült, elrugaszkodtam és a Mardekár hajtóját, Capricus-t vettem célba. Remélem, sikerül kicseleznem és a kvaffot is megszerezni, hogy pontot szerezzek a házamnak.
Szerintem már mindenki összeszarta magát. A Mardekár talán a legveszedelmesebb ellenfelünk, és természetesen ez a szezon nyitója, hát nyilván. Rám nézve talán a Hugrával játszott meccs jelent még a maga nemében némi vérengzést, tekintve, hogy a húgom első számú célpontja vagyok. Nem tudom, hogy jó dolog-e, vagy sem, de nem vagyok az az izgulós fajta, éppen ezért nem csak azon a véleményen vagyok, hogy jó szolgálatot tesz, ha rendesen kialszom magam, hanem meg is bírom valósítani - általában. Az izgalom nálam amúgyis inkább pezsgést jelent, mint némi félelmet, ami pedig a motivációban segít, nem a pelenkacsatolásban. Szóval energiával tele pattanok ki az ágyamból, és ugyanilyen jóízűen reggelizek tömök magamba minden falatot. Azért arra ügyelek, hogy ne egyem tele magam, és lehetőleg tudjak mozogni, mert az elengedhetetlen, de az étvágyam elég jó, mindig az volt.
Az öltözőben
Mindenki szótlan. Akkora a kuss a Griffendél öltözőben, mintha az egész csapat csendkirályt játszana. Készülünk a megmérettetésre, testileg, lelkileg, fejben, ahogyan csak belefér. A kviddicstaláromat lesimítom a vállaimon, megigazítom a kesztyűimet, és teljes harci díszben várom az idény első beszédét - különösebben nem nevezhetném sosem annak, inkább maga az érzés okozza. Potter azonban lassan készül, már mindannyian csak magunk elé meredünk bámulva egy semleges pontra nézve, ki-ki a maga szájíze szerint elmélkedik valamin, szinte vágni lehet a feszültséget a meglehetősen családiassá vált öltözőben, mire a csk elkészül, és megtöri a csendet. Viszont nem mozdul mindenki tőle kellőképpen, mintha a saját kis gubójukba burkolóztak volna a csapat tagjai, és ez csak valami volt, amitől összerezzennek, és nyugtázzák, hogy itt a reggel. Aztán mindenki Bjørnre néz Potter megjegyzése miatt, el is röhögöm magam a dolgon, főleg miután visszaszól. Szegény kölyök, folyton szadizzuk, de nem szabad, hogy elbízza magát, a végén még elkényelmesedik, és akkor mi lenne velünk? - Természetesen. De taknyosként is tenned kell érte, hogy eltusoljuk neked. Hajrá kölyök - mosolygok Raido-ra. - Te meg kapd el a cikeszt Potter, nem akarom a könnyeid törölgetni - szólalkozok oda a fogónak. - Gyerünk... - mormolom. - Hajrá Griffendél! - ordítom el magam afféle csatakiáltásként, ha mást nem is, legalább engem feltüzel és energiával tölt el. Meg kell dolgozni azért a berúgásért semmiképpen sem adják ingyen, és inkább legyen győzelmi orgia, mint nyomott vesztettünk hangulat.
A pályán
Nagy levegőt veszek, ahogy kinyílik a seprűtároló ajtaja, és megcsap minket némi napfény és csípős novemberi levegő. Potter mögött libasorban menetelünk a pályára. A seprűmet szorongatom, és hamar kizárom a már lelátón őrjöngő diákok zaját. Ideje beismernem, én most kezdem átérezni a mai meccsünk súlyát, és a szeptember óta tartott edzések értelmét. Haellemző lenne rám, akkor most csorgatnék be, ezen nincs mit szépíteni. Megejtjük a kötelező kézfogósorozatot, a sportszerűség jegyében, én már akkor is a Mardekár hajtóit és terelőit figyelem, és már azon jár az eszem, milyen figurákkal tudjuk esetleg kicselezni Crouch-ot. Na meg azon filozofálok még, hogy a terelőiknek milyen taktikáik lehetnek arra, hogy eltegyenek minket láb alól, valami azt súgja, hogy azt az elsős lánykát sem szabad alábecsülni, valami oka mégis van az ottlétének, ugyanilyen csodafegyver nálunk Raido, akinek nem ismerik a fogásait, és ha már itt tartunk nem árt, ha neki is próbálunk segíteni, csapatmunkára van szükség, nem egyéni brillírozásra, arról nem is beszélve, hogy meg kell lepni őket, még a kvaff megszerzésével is. Ilyeneken töröm a fejemet, amíg kezeket fogdosok, nem azon, hogy hogyan vághatnék minél megfélemlítőbb tekintetet. Kétlem, hogy menne, röhögésben törnék ki tőle. Aztán megállunk egymás mellett, és McCready-re meg a hajtó Warringtonra nézek - mert hogy belőlük is kettő van. Akkor adjunk nekik! Úgy tűnik a lány máris kinézte magának Capricus-t, egészségére, jó mókázást nekik, biztos finom lesz. Kinézem magamnak valamelyik hajtólányt, élünk, amiből van, fiú létemre azt hittem megkapom a srácot, tévedtem, na nem mintha Cvetával vagy Lysandrával kevésbé látványos ördögi táncot tudnánk járni. Ugrásra, nyújtózásra, manőverre mindenre készen állok, hogy megkaparinthassuk a kvaffot a Mardekár hajtói elől. Elhangzik a sípszó és a labda a magasba repül, igyekszem a másodperc tört része alatt cselekedni, és megszerezni, ha sikerül, semmi másra nem koncentrálok jelenleg, csak erre - na jó, azért fél szemem azokat a kis szörnyetegeket követi. Rúgjuk szét a seggüket!
- ÉÉÉÉS már kezdődik is! Felröppentek a csapattagok, kiélezett lesz a viadal! - A kommentátor azonnal ujjongani kezd, amint a két csapat tagjai felszállnak a levegőbe és a kvaff felreppen. Nincs idő gondolkodásra, és az első kvaffot a Mardekár szerzi meg, méghozzá a hajtó Mayfield. A zöld és ezüst színbe öltözöttek azonnal ujjongásba kezdenek. - Mayfieldnél a kvaff! Azonnal passzolja, de sajnos még mielőtt Phillipsnek sikerülne elkapnia, Warrington egy csodaszép csellel elorozza tőle azt!! - Szinte alig lehet követni az eseményeket. A hajtók igyekeznek mindennél jobban cikázni, hogy ne találják el őket a rakoncátlan gurkók. A terelők eközben igen nagy segítség. Descoteaux a bitorló Warringtora küldi a gurkót, de nem találja el, és szerencsére a kis Minchum időben észlel, és sikeresen megzavarja Warringtont, mielőtt gólt dobott volna a Mardekár karikájába. Ettől függetlenül Edwards mégis elkapja a kvaffot, és váratlanul, hirtelen mozdulattal gólt lő! - MEGVAN AZ ELSŐ GÓL! 10 pont a Griffendélnek! - Már állítsák is át a jelzőtáblát, a Griffendéles tömeg pedig üdvrivalgásba kezd, miközben a Mardekár ismét átveszi a kvaff feletti hatalmat. Mindeközben, Black szeme előtt feltűnik az aprócska aranycikesz, ide-oda játszadozva fordul párat a fiú körül, majd sebesen repülni kezd át a pályán. Potternek sincs ideje már habozni, innentől kezdve kettejük között kiélezett lesz a kűzdelem. - A CIKESZ! - Ordítsa a kommentátor. - Innentől kezdve Hölgyeim és Uraim, Potter és Black vérre menő harcot fognak folytatni itt előttünk! HAJRÁ! GYŐZZÖN A JOBBIK! - Hirtelen kapja fel a fejét a kommentátor az újabb ujjongásra, és ismét elordítsa magát. - Dolohov 10 pontot szerzett a Mardekárnak! - Ahogy folytatódik a meccs, a labda ide-oda száll a Mardekár és a Griffendé hajtói között. Frobisher gurkója szerencsétlenül találja el Dolohovot, de szerencsére meg tudja tartani magát, nem esik le a seprűről, bár talán kicsit legyengül. A két fogó még nem járt sikerrel, főként, hogy a hajtók mellett a terelők őket is célba vették. A következő pár percben Crouch és Raido is tökéletesen véd, egyetlen gól sem születik, viszont csak idő kérdése, mikor terelik el bármelyik figyelmét egy pillanatra. A többiek között a harc, a piszkálódás, a szavak mind a súrlódás érezhető, a bíró árgus szemekkel figyel a szabálytalanságok elkerülése végett.
// Nyugodtan kezdeményezzetek, bántsátok egymást, próbáljatok gólt lőni, aztán a következőben megírom mi sikerült és mi nem Az időkorlátot már tudjátok, továbbra is bárki csatlakozhat! //
-B@ssza meg!-csapok a seprűnyélre ahogy berepül az első gól, percekkel később mi is szerzünk egyet, visítva dobom kis kezem a magasba, majd tovaröppenek egy jól irányzott gurkó elől, fújtatva méregetem a rám célzót. -Rohadék!-villan meg a szemem és ekkor veszem észre, hogy a kis cikesz után indultak a fogók, ezután már teljesen mindegy lesz ki áll nyerésre. -Figyelj oda, ne kapj be többet.-kiáltom oda a CSK-nak miközben elrepülök a mardekáros karikák fölött, hogy újabb gurkót indítsak útjának, méghozzá a Griffendéles fogót célzom meg vele, mármint nem az embert, a seprűnek a végét, defektes seprűvel nehéz repülni! -Regulus gyerünk!-sikkantom ahogy elterelem a gurkót bízva abban, hogy igen is bele talál Potter seprűjébe. A gombóc a torkomból kezd semmivé foszlani, az adrenalin minden apró sejtemben tombol ahogy figyelem mi történik a pályán, ismét ráfekszem a seprűmre és szélsebesen cikázva az ellenfél karikái felé rebbenek, hogy az őrző is kaphasson egy kis törődést. Már csak azt látom, hogy repül az elterelt gurkó, meg sem várom, hogy talált-e vagy sem, a saját karikáink felé veszem az irányt megint, hogy ha úgy van segíthessek. Fél szemmel persze a pályát leginkább a fogók versenyét lesem.
Tudjátok, mi az igazi, nagy szívás? Nem, nem kviddicseszni a mardekárosok ellen, és ilyen ritka fos időben, hanem úgy megmérkőzni velük, hogy közben azt érzed, a méhed bármelyik pillanatban kirághatja magát az alhasadból. Ilyenkor nem győzöm szidni Évát, amiért az ostobája hagyta, hogy egy kígyó bűnbe vigye. Aztán Ádámot is, amiért nem használta a sajátját, és nem elégítette ki Évát úgy, hogy annak még csak eszébe ne jusson más kígyóra nézni. Az ilyen napokon leginkább csupán feküdnék, vagy egy csendes helyen ülnék azt ábrázolva, vajon mi történhet odabent, vagy sajnáltatva magam szemléltetném, havonta egyszer mennyire sanyarú a nők sorsa. De jelenleg sajnos nincs erre lehetőség, és mivel a kedvem is elég rossz, ma bizony mardekáros seprűk darabokra fognak hullni, meg fejek repülnek majd a kvaff helyett. Nem lesz kegyelem a kígyók számára, ha rajtam múlik – kellett az ördögnek pont az említett csúszómászóval csábítgatnia Évát… A meccs előtt teljes harckészültségben, egyik kezemben a seprűmmel Arch előtt haladok el. Arcomon valószínűleg egy leigázott nép maradékának minden fájdalma, igen, most épp ennyire szenvedek. - Meg se szólalj… - figyelmeztetem, mielőtt bármit is mondhatna, jelenleg még csak viccből sincs kedvem vérszívósat játszani, és ezzel le is zárnám a karmazsin színű testnedvről szóló témát, mert a végén a reggelimet is kihányom, aztán a rosszmájú emberek beszélhetik, mekkora egy bulimiás cafka ez az Octavia Warrington. Kilépünk a pályára - Merlin szagos, lyukas zoknija szakadna még vagy százszor, amiért ilyen hideg van ma - én pedig igyekszem mindenhogy ignorálni a mérges méhem, és csak remélni tudom, hogy játék közben megfeledkezem véletlenül róla. A két csapat letudja a kézfogásokat, lepacsizok Hazellel, majd felpattanok a seprűmre és elfoglalom a helyem. Egy pillanattal később már meg is szólal Professzor Hooch sípja. Nem mondom, hogy tekintetem nem akadt meg párszor az őrzőnkre, nem egy Crouch, de hát vérbeli oroszlán lehet, ha bevettük, aggodalomra semmi ok. Egyébként az ellenfeleknél is van egy töpörtyű, szerencsétlen kislány pont azt a pozíciót foglalja, amit én is. Neki biztosan nincsenek még az enyémhez hasonló problémái. Vagy hát ki tudja? Egy biztos, jól rejti, ha mégis. És amúgy jajj, bassza meg! Tök égő, hogy egy elsőssel kell megküzdenem a gurkóért. Oké, a kezdő ütést inkább rábízom, kíváncsi vagyok, mit tud, meg úgy istenigazából arra, hogy és miért került a kviddics csapatba. Mosolyt csal az arcomra, ahogy picit bénázik, emlékszem, hasonlóképpen zajlott az én első meccsem is. Azonban a vigyorka rögtön halványul, amikor követve a vasgolyót látom, megzavarja bátyámat a dobásban. Még szerencse, hogy Jesse pont jó helyen van, jókor. - A kis patkány… - szitkozódom halkan. Még egy ilyen és én szedem le a seprűjéről, a puszta kezemmel. Úgy vélem, bőven elég ennyi, hogy felmérjem az ellenség egyik hajtóját, amint ismét eltalálja a gurkót. Megpróbálom nagyjából kiszámolni, hova repül a kis bestia, egy csavarral elkerülöm a másikat, amit remélhetőleg Hazel az ellenfélre küldött, majd egy jó lendületes ütéssel a Dolohov lány felé irányítom. - Halál rátok álnok kígyók!
Talán mégis meg kellett volna tartani a terelőposztot, akkor jobban szemmel tarthatná a csapatot, mert így csak félszemmel követi Regulus meg a terelők munkáját, a figyelme nagyja viszont a hajtóké. Minchum bénázásáról teljességgel le is marad, mert valóban a Griffendélnél a kvaff – és már csak remélni meri, hogy Phillips megkíméli a csapatot valami szabálytalanságtól, de ez alatt a támadás alatt már ideje sincs rá –, feszülten próbálja megtalálni a legjobb védőpozíciót Warrington várhatóan tűpontos dobása ellenében… de Warringtont pont a legjobb pillanatban célba veszi egy gurkó, a mindenségit, ez Minchum volt? ügyes, aztán szinte azonnal Edwards, ő meg egy tizedmásodperccel később mozdul, és még csak nem is súrolja azt a rohadt kvaffot, mielőtt keresztülmenne a karikán. Belekerül egy pár kapkodó lélegzetvételbe, hogy lenyugtassa a kérlelhetetlen perfekcionista természetét. Mert azért mégiscsak rohadt nagy szopás, hogy az első gól a Mardekárnak ment. És még csak nem is volt igazán védhetetlen az a helyzet, ő hibázott. Még egy ilyet nem engedhet meg magának. Hagyja, hogy helyezkedjenek a hajtók, mielőtt a karikáktól alig-alig eltávolodva passzolna Phillipsnek (a kommentátor üvöltését a cikeszről meg se hallja, most nem foglalkozhat vele, Regulus majdcsak megfojtja valahogy Pottert), és hihetetlen, de pillanatokon belül Cveta gólt lő, és egyenlíti az ő mellényúlását. Remek. Ha a vezetékneve nem lenne Dolohov… mindenesetre reméli, hogy ez a gyors visszavágás helyreállítja a csapat önbecsülését. Elismerően odabólint a hajtótriónak, és egy gyors, figyelmeztető pillantást végighordoz a csapat többi tagján is (nyilvánvalóan Regulust leszámítva), hogy emlékeztesse őket, tiszta játék, etc. A maga részéről mostantól kezdve semmi másra nem hajlandó koncentrálni, csak a kvaffra, a fogók párharcát nem kíséri figyelemmel, de még a terelők is háttérbe szorulnak. Ők mostantól valószínűleg úgyis a fogókra koncentrálnak, de ha mégsem, hát istenem, egy gurkó nem a világ. Inkább egy sportsérülés, mint még egy hiba. Egyébként azokat a híres őrzőket tartja a legtöbbre, akik a kviddics régi hagyományainak megfelelően akár hajtóként is mernek működni, ő viszont annyira biztonsági játékot játszik most annak érdekében, hogy semmiképpen ne kapjanak több gólt, hogy ezzel valószínűleg pályázhat a kviddicstörténelem legunalmasabb őrzője címre. Még arra sincs energiája, hogy basztassa a Griffendél hajtóit egy-egy sikeres védés után, mindössze egy mikroméretű, gúnyos mosollyal nyugtázza a gallyra ment támadásokat.
A kvaff felröppen és innentől az adrenalin még magasabbra emelkedik a véremben. A maximumot kell nyújtanom. Nem érhetem be kevesebbel. Szeretném ugyan én elkapni elsőnek a labdát, de McCready annyira rám tapad, hogy jobbnak látom inkább őt akadályozni abban, hogy megszerezze vagy elvehesse tőlem, így hagyom, hogy Lysandra kapja el. Ez egy csapatjáték, nem az önzésről szól. Ha azzal, hogy lemondok róla, meg tudom akadályozni, hogy az ellenfél kerüljön előnyösebb pozícióba, ezt kell tennem. Innentől a dolgom az, hogy megpróbáljak úgy helyezkedni, hogy ha kell, tudjak passzot fogadni. Igyekszem lerázni a hajtólányt és már repül is felém a labda, ekkor azonban Warrington elkapja azt és már száguld is vele a mi karikáink felé. A francba! Meg kell hagyni, hálás vagyok a kis Minchunnak, hogy jókor küld egy gurkót jó helyre és ezzel elejét veszi annak, hogy gólt kapjunk. Egyre inkább igazoltnak látom, hogy fiatal kora ellenére bevettük a csapatba. Bár nem akarom elkiabálni. Egyébként is fontosabb dolgom is van jelenleg, mint hogy rá figyeljek. Amúgy is korai az örömöm, mert bár Warringtont megzavarták, még át tudja passzolni Edwardsnak, aki be is talál vele. Elég lehangoló. Az első gólt mi kaptuk be. De nem szabad csüggednünk. Ez még nem jelent semmit. Crouch már dobja is felém a labdát, amit sikerül elkapnom. Végre, nálam a kvaff. Ezt nem hibázhatom el. Nincs időm a csk szemvillanásával foglalkozni, ami tudom, arra vonatkozik, fogjam vissza magam, semmi vadulás. Pedig én nem is akarok szabálytalankodni, de tényleg! Nem tehetek róla, hogy néha elkap a hév és kicsit vehemensebb vagyok, mint kellene! A célom, hogy kicselezzem a Griffendél hajtóit, de tiszta sor, én nem juthatok el a karikákig így a labdával. Cveta azonban éppen üresen van, így átpasszolok neki, ő pedig lő és... ez az, egyenlítettünk! Innen már csak ezt a szériát kell folytatni és minden rendben lesz. Hallom a kommentátor szavait, hogy már a cikesz is előkerült, de azt is tudom, hogy nekem ezzel nem kell, nem szabad foglalkoznom. Majd a fogó meg a terelők teszik a dolgukat. Nekem a hajtótársaimra és az ellenfelekre kell összpontosítanom. Komoly küzdelem bontakozik ki így is, egy kicsit mindenki vérszemet kap. Az állás egyenlő, de nem szeretnénk sokáig így hagyni. Szinte mindenki kerül olyan helyzetbe, hogy gólt dobjon, de Crouch éppúgy észnél van, mint a Griffendél kis mitugrász őrzője. Nem mondom, hogy nem idegesít fel, mikor elkapja a dobásomat. De nem gőzölhetek be. Nehéz, mert az eseménytelen percek egyre jobban hergelnek. Lányokkal elvből nem vagyok olyan kemény, térjen vissza az engem való fogásra McCready bármennyire, de mikor a kvaff Edwardsnál van és ismét túl közel kerül a kapunkhoz, lendületből egy kicsit erősebben támadok neki. Tényleg csak egy pillanat és utána vissza is sikerül fognom magam. Nem akarok megintést kapni. Tényleg nem. De hát mindenkivel előfordul, hogy ilyen kiélezett helyzetben kicsit elkapja a hév, ez normális, nem igaz?
Természetesen – legalábbis szerintem ez magától értetődik – nem azért vagyok itt, hogy bármelyik csapatnak is szurkoljak. Az idei kviddics szezonban (ahogy a tavalyiban is), valamire is való csapatkapitányként csak és kizárólag a saját csapatomnak drukkolok, amit azzal fejezek ki, hogy kegyetlenül meghajtom őket minden edzésünkön. És ahhoz, hogy még jobban, és még inkább a többi csapat elleni küzdelemre felkészítve tudjam őket meghajtani, elengedhetetlen, hogy olyan árgus szemekkel, töretlen figyelemmel kísérjem végig a szezon első, a Griffendél a Mardekár elleni meccsét, amennyire csak lehet. A pálya széléről figyelve sokkal jobban fel lehet fedezni a játékosok erősségeit, de még inkább a gyengeségeit… én szeretek tisztában lenni az ilyesmivel.
Épp ezért érkeztem időben, és épp ezért törtem magamnak utat, és szereztem helyet az egyik Hollóhátasokkal teli lelátónak az első padsorában. Egyetlen cselt, egyetlen kitérést, egyetlen mozdulatot sem akarok elmulasztani, noha a rutinos tekintetem mindig jobban odafigyel a hajtók, és az őrzők játékára, mint a többiekére, de igyekszem átfogóan odafigyelni a jelenleg a pálya felett cikázó minden játékosra. Nem árt tudni azt sem, hogyan játszanak idén a fogók, mennyire szemfülesek, mennyire gyorsak. Sosem játszottam életemben fogó poszton, hát minden segítség, kapaszkodó jól jön, amivel fel tudom készíteni Rosamundot a meccseinkre. Annyira elkeseredett pedig soha az életben nem leszek, hogy a többi csapat edzését ki akarjam lesni. Szintünkön alulinak tartom az ilyesmit.
Meglehetősen csendben követem hát figyelemmel a meccset a háztársaim körében. Van, aki ugyan fennhangon biztatja egyik, vagy másik csapatot személyes preferenciái alapján, de én továbbra sem kapok kedvet a dologhoz. Nem piszkálok, és nem szólítok meg senkit, ha csak valaki nem talál meg magának engem. Kétségtelen mondjuk, hogy ez esetben meglehetősen szűkszavú beszélgetőtársra fognak akadni.
ha erre járna egy Hollóhátas esetleg, bátran csatlakozzon hozzám, szigorúan kurta reagokat szívesen váltok! :3
Rövid ideig csak fentről figyelem az eseményeket. Próbálok koncentrálni, de kicsit elveszítem a fejemet és fintorgásba kezdek amikor a Mardekár kapja az első gólt. A fenébe is! Csak egy pillantást vetek Bartyra, aki minden bizonnyal a csapat többi tagját bűvöli a szemével, hogy ne legyenek már ennyire bénák. Biztos vagyok benne, hogy nem a barátom okozta a problémát az iménti gólból. Rögtön felkapom a fejemet és a célra igyekszem összpontosítani. Olyan hirtelen történik minden, hogy szinte azonnal nem is tudok reagálni. A cikesz már a kezemben lehetne talán, ha nem pocsékolom el az időmet a többiekre. Észhez kapok. Előre dőlök és a cikesz után vetem magamat. Biztos vagyok benne, hogy mostanra már Potter is a nyomomban van. Innentől kezdve egy pillanatig sem vagyok hajlandó másra figyelni, csak a kis pimasz labdára, és remélem, hogy a társaim ügyelnek rám, hogy ne essen bajom, mert akkor aztán mindennek vége! A kommentátor hangja egyáltalán nem ér el hozzám, viszont kerülgetnem kell az embereket és a labdákat is, talán egyszer sikerül egészen közel jutnom a cikeszhez, de ameddig nem biztosítom be magamat eléggé, nem merem elengedni egyik kezemmel sem a seprű nyelét. Pottert ha tudom, nem engedem előre, megpróbálok a lehető legjobban elébe kerülni, csak hogy ne tudjon a cikesz közelébe se érni. Nagy szégyen lenne nekem, ha most ezt a meccset elveszítenénk.
Öt perc játék után két dologban egészen biztos voltam. Először is: a legtöbb pályára csődített vadbarom veszettül félt ettől a meccstől. Mármint… döbbenetes. Elég volt csak egy pillanatra végignézni a terepen, és egy rakás, seprűn lovagló rémült kölyköt láttál, akik azt hitték, az a világ vége, ha valaki a karikák közelébe kerül. És most nem csak a Mardekáros csapatról beszélek, kollektívan mindenkiről. Ha még felszállás előtt izgul az ember egy kicsit, azzal nincs semmi gond. Sőt, az kell is. Egy kis adrenalin löket néha csodákra képes, de mikor az ember már a levegőben van, akkor az utolsó az kéne legyen, hogy amiatt majrézik, hogy épp mi történik. Kaptál egy gólt? Oké, semmi baj, majd legközelebb kivéded. Vagy nem. Arra is van esély. Egész sok, valójában. Akkor sem szabad túlaggódni a helyzetet, csak menni tovább és játszani. Azért van közönség, hogy helyettünk érzelmeskedjen az egész felett, vagy mi a fene. Másodszor pedig: kéne egy erősebb szemüveg, vagy valami. Valami, például elkezdhetném összefoglalni a memoárom, mert láthatóan kezdek megvakulni. Már pedig ha teljesen vak leszek, egyszerűen kinyírom magam. És nem, véletlenül sem akarom túldramatizálni a helyzetet, de hát mégis csak Regulus szúrta ki előbb a cikeszt, ez mégis mit mond el rólam és a látásomról? Már így is fényévnyinek tűnt a Regulus és köztem lévő távolság, Minchum betalált szarságától pedig ez, ha lehet még tovább nőtt. Nem viccelek, kishíján kinyírt a kiscsaj, legalábbis volt egy pillanat, amíg majdnem biztos voltam benne, hogy végleg elvesztem az egyensúlyom és egyszerűen rázuhanok a Hugrabugosokra, bár ez egy elég rövid pillanat volt, nem is tartott addig, amíg elmormoltam valami olyasmit, hogy baszd ki, végül is volt egy félpályányi táv, amit hirtelen be kellett hoznom Regulus-szal szemben. Nem tartott sokáig, amíg mögé értem, de sokat mondjuk nem értem el ezzel. Bármerre mozdultam, mindig elém került, annak pedig nem sok haszna van, ha egymásra tapadva végig cikkcakkozzuk a pályát. Valahogy ki kellett kerülnöm mögüle, és erre tulajdonképpen volt is… talán nem is olyan jó ötletem. Megvan a dugóhúzó mozdulat? Mikor zuhanórepülésbe kezdesz, hogy annyi lendületet szerezz a gravitációs gyorsulással, hogy aztán egy egész lapos ívben fel tudd húzni magad? Na, mondjuk, hogy ennek pontosan az ellenkezőjére volt szükségem. Felhúztam a seprű orrát, és elkezdtem felfelé szállni, hogy aztán minden gravitációs gyorsulást beleadva menjek majd lefelé, szóval… összességében jó esélyem volt arra, hogy majd valahogy pont előtte kötök ki. Mindössze egy kibaszott gyors seprűre van ehhez szükség, hogy tudsz merőlegesen felfelé repülni, aztán meg kötél idegekre, hogy ne fosd össze magad, mikor lefele gyorsulni kezdesz. Még hogy nem volt értelme nyáron mugli fizikát tanulni Evans-től! Egyébként biztos létezik egyszerűbb módja egy tisztességes előzésnek, de látványosabb aligha.
- A francba - káromkodom el magam, amint Mayfield megszerzi a kvaffot. Ezzel hozzájuk kerül az előny, az ereimbe hatol az adrenalin, és kezdetét veszi a valódi játék. Ez már a harc, és megindul az őrült hajsza, és eltűnnek a lelátókon hangzavart csapó diákok tömegei a tudatomból. Pillanatok pörgetik végig mindezt bennem, s mire lezajlott a labda már Warringtonhoz került, és a karikák felé tartunk vele mindannyian, támogatva, és várva, hogy mi sül ki ebből a támadásból. Közben persze el-elhajolunk egy-egy gurkó útjából - néha örülnék ha nem volnának megkeseríteni az életünket... De hova is lenne nélkülük az izgalom, vagy a brutalitás? Már a büntetőzónán belül repült a kvaffal, amikor a pöttöm mardekáros eltalálja Warringtont. Mondtam én, hogy nem szabad alábecsülni, pedig rá nem jellemző, de úgy tűnik: elkövette ezt a hibát, és nem figyelt rá eléggé. Vagy másik eshetőség, hogy azt képzelte, hogy miután Descoteaux már telibe akarta küldeni, és nem jött össze neki, gondolta a másikójuk már nem tud cselekedni. Öröm az ürömben, hogy úgy mondjam, hogy a kvaff a büntetőkörön kívülre került a seprűje jóvoltából, így volt lehetőségem némiképp váratlanul támadni, miután az utolsó pillanatban történt az incidens, talán kissé kiugrott Crouch figyelme is újabb mákomra, így korrigálhattam... és megszerezhettem az első gólt a Griffendélnek - amit meg is tettem. Egyébként jut eszembe, ha már itt tartunk: rettentő szívás ez a stooging-tilalom, mennyivel előrébb lennénk hajtóként, ha nem lenne. Nem kéne jótétlelkekként azt várni mikor pattan kívülre, vagy kapunk egy jó passzot, hogy berepülhessünk. Szóval minden király, csak maradjon is így. Persze, túl szép lenne, így amint feltűnik a cikesz, egy pillanatra megáll a levegő, és minden szempár a repdeső aranygolyót kezdi követni, mire a Dolohov lány irányába eredek/eredünk, már késő. 10 pont a Mardekárnak - egál. Nem tetszik ez nekem. Csak a kvaffra meg a hajtókra szabadna koncentrálnom, meg néha a gurkókra... Nem nyerhet a Mardekár - ennek éltető ereje kell, hogy legyen. Máris jólesik, hogy Frobishernek sikerül jól megküldenie azt a bestiát, nem tudom Cvetának mennyit ártott, mennyit nem, viszont megjelenik a gondolataimban némi megkönnyebbülés és egy csipet rossz akarás is, hogy ez legyengíti legalább minimálisan, így könnyebb dolgom lesz vele a továbbiakban. Így az jár a fejemben, hogy mi van, ha a védekezésre összpontosítok első sorban jobb félni, mint megijedni alapon átgondolva a helyzetet. Tény: inkább megyek, és csinálok vakmerően hülyeségeket, de mindig eszembe jut anya, aki el szokta rebegni nekem ezt a mondatot. Aztán mikor Raido kifogástalanul véd a további percekben, elvetem az ötletet. Minek pesztráljuk, ha látszólag elbír velük? Inkább pontokat kellene lőnünk - a gondolattól is vérszemet kapok -, biztosítani kell, hogy ne a cikesz mentsen meg minket, vagy miatta veszítsük el ezt a meccset. Szétesetten próbálkozunk McCready-vel és Warringtonnal a meccs eleje óta. - Húzzunk bele! - kiáltom oda nekik célozva a mondatot. Nem vehetik el sem a labdát, sem a győzelmet, ne adjunk alább. Azt várom, hogy kamatoztatjuk az edzéseken begyakorolt figurákat. Elvégre kiválóan megtanultunk passzolgatni, ami némiképp satnya volt az utóbbi években. Azt hiszem erre kellene alapozni. - Passzolgassatok! - Remélem a labda úgy cikázik az elkövetkezendő percekben, ahogy mi a seprűinkkel, mert ez a lényege az egésznek. Ezzel talán összezavarhatjuk Crouch-ot és a terelők dolgát is megnehezítjük. Innentől nem figyelek sem a cikeszre, sem a fogóra, az most egy másik játék. Gólt kell dobnunk, sokat.
Egyre csak nehezedik a helyzet. Amennyire csak tudok, egy ideig Capricus-ra tapadok, hogy megpróbáljam esetleg elorozni tőle a kvaffot, ha úgy adódik. Közben természetesen követem az eseményeket. Már amennyire figyelni tudok. Őszinte örömömet kifejezem, amikor Jesse gólt lő. Tudom, hogy még korai a győzelmi vigyor, de most kicsit felbátorodtam, és elfelejtettem minden problémámat. Hirtelen lendültem neki, megpróbáltam elkapni a kvaffot, majd Archernek és Jessenek is passzolni kezdtem, de reménykedtem benne, hogy azért még megadják nekem is a lehetőséget, hogy közel kerüljek a karikához és megpróbáljak rádobni. Szeretnék egy gólt dobni ezen a meccsen. Felturbózná az egómat, biztosan. Körülnézek, és közben a kommentátor hangját is hallom. Csak egy kicsit sóhajtok fel, amikor Cveta gólt szerez a Mardekárnak. Vissza kell hoznunk! Nem tapadok rá most senkire, inkább a saját utamat követem, és lehetőleg minél gyorsabban a kvaffal együtt az ellenfél karikája és őrzője felé veszem az irányt. - Figyeljetek! - Nem könnyű. Főleg, hogy még a gurkókat is kerülgetni kell, nehogy valami nagyobb bajom legyen. Tudom, hogy nem életbiztosítás ez a játék, de bízok benne, hogy gyorsabb vagyok mint a terelők.
Minchumnak sikerül eltalálnia a gurkót, ami nagyon jól irányzott és éppen, hogy súrolja Pottert. Viszont utána már a Griffendél terelői annyira elállják a kisebb útját, hogy innentől kezdve nem is tud beleérni a gurkóba. Ugyan a Griffendél terelői most jobban teljesítenek, Octaviának sikerül beleérnie a gurkóba, de nem találja el Dolohovot, hiszen ő még épp időben észreveszi a felé száguldó labdát és kicselezi azt. Phillips erőteljes támadása eléri a hatását, a kvaff ami éppen Edwardsnál van, átkerül hozzá a csel végett, és ezzel a lendülettel Phillips azonnal a pálya másik végére rohan, néhányszor passzolva a labdát Lysandrának és Cvetának, de még a karika előtt visszakerül hozzá, ám szerencsétlenségére kapufát dob, és a kvaff ismét a Griffendélhez kerül! - MICSODA JÁTÉK HÖLGYEIM ÉS URAIM! Úgy tűnik a játékosok megmakacsolták magukat. Nézzük a fogókat!! - Hangzik el közben a kommentátor fülsiketítő hangja. Regulus és James is a cikesz után igyekszik. Egy ideig Black sikeresen próbálkozik James ellen, de végül a Potter fiúnak sikerül elébe kerülnie, amire Regulus kicsit meginog, és lemarad, de sikerül megtartania magát és gyorsan előre indul, nem adja fel a harcot. Ám James, annyira előre kerül, hogy a cikesz már szinte a markában van. Ha kinyújtja a karját majdnem sikerül neki elkapni azt, de ekkor a cikesz hirtelen változtat irányt és a két fogó időt veszít és tért, mire utána tudnak eredni. - AZTA MINDENIT! MAJDNEM! POTTER MAJDNEM ELKAPTA A CIKESZT! ÚGY TŰNIK IDÉN IS RÖVID LESZ A MECCS! Közben McCready szerzi meg a kvaffot, miután Edwards lepasszolja neki. Descoteaux a gurkót felé irányítja, Edwardsot sikeresen el is találja a vállán, viszont szerencsére még a seprűn marad, de a Griffendél hátrányba kerül. McCready ennek hevében mellé lő és a Mardekár megszerzi ismét a labdát. Mayfield a karikához igyekszik, Bjorn védésre készül, de szerencsére nem szükséges. McCready ismét elveszi a kvaffot és Archerrel oda-vissza passzolgatva, Jesse-t megkímélve érnek el a Mardekár karikájához ahol Chrouch tökéletesen véd! - MICSODA VÉDÉS! A MARDEKÁR BÜSZKE LEHET AZ ŐRZŐJÉRE! - A gurkók ide-oda röpködnek, a két ház egyre durvábban indul neki és lő egyikre-másikra, nem kímélve őket. A kvaffot szinte követni sem lehet. Ugyan most gól nem születik, túl erős a két csapat, a fogókra pedig egyre több szem szegeződik.
A nézőtér zsong, az emberek szinte tapossák egymást. Többen ételt-italt árulnak, de vannak, akik fogadásokat indítanak. Néhány csak a társaság miatt érkeztek és unatkoznak. A hollóhát körzetében, ahol Theia és még néhány néző bele van merülve a játékba, például egy balul elsült varázslat utóhatásaként futótűz üt ki.
// Csak bátran! Annyit kérek mindössze, hogy a mesélőnek szánt infókat - és hogy kit támadtok, stb, jelöljétek más színnel, hogy könnyebben átlátható legyen! Köszi! 10 nap a következő kör: írjatok, ezen kívül már csak két kör lesz szerintem! ^^ //
Kellett már ez a meccs. Nagyon kellett, hogy éles helyzetben is visszarázódj a varázslósport világának rejtelmeibe. Edzésen nem ment, ez tisztán látszott rajtad, valószínűleg csapattársaid is észrevették a sok bakit, te pedig rettegtél attól, hogy leváltanak. Biztosan van nálad jobb őrző is, nem kérdéses. Árgus szemekkel figyeled a pályát és a levegőben mozgókat egyaránt - a hajtókra fordítod a legtöbb figyelmet, de persze a gurkókat sem hagyod figyelem nélkül. Edzéseken is nagyon sokszor eltalált valamelyik, és amíg ott ez majdhogynem bocsánatos bűn, itt minden ember számít a másikra. Elég volt az az egy hiba, amit az előbb vétettél, és be is ment a kvaff. Biztosan történik még ilyen a meccs során, de a minimumra törekszel természetesen. ismét a telihold mászik be fejedbe, de amilyen gyorsan csak tudod, elhessegeted a képet, és villámló szemekkel nézel magad elé, ahol látod a griffendéles hajtók próbálkozását, ami végül sikertelen kimenetű. Chrouch kivédte... Sosem kedvelted azt a fiút, bár ennek okát nem igen tudnád megmondani. Igazából nem is ismered, és azt se tudod, hogy milyen a természete, másokhoz való viszonyulása, de akárhányszor elmentél mellette a folyosón, mindig egyfajta negatív kisugárzást éreztél. Mondjuk ez így nagyon hülyén hangzott, mert nem vagy látó, meg az Erő érzékelője vagy mi a Merlin, és mugli televíziós jós sem, ez csak egy megérzés részedről. Hamar túllépsz a mardekáros vetélytárson, és ismét a pályát vizslatod, mikor a szemed sarkában meglátsz valami fényforrást. Tűz... Odakapod a fejed, de épp csak egy pillanatban, és akkor, mikor megbizonyosodtál arról, hogy nincs a közeledben senki és semmi. Tényleg tűz van az egyik lelátón. Tisztán látható, hogy a Hollóhát ház helyeinél lángol az egész kóceráj, de nem bámulhatod, mert még elragad a félelem, eszedbe jut annak emléke, mikor még négy-ötéves korodban kigyulladt a szomszéd sövénye, ami mellett homokoztál. Fájdalmas, és megalázó utólag visszagondolni erre, szóval nem ez a legmegfelelőbb pillanat a nosztalgiázásra.
Griffendél, avagy az ászok ásza
Mindenki
306 szó
Lions
Remélem, nem lett nagyon rossz, és el lehet olvasni. Ha problémát vennél észre, kérlek szólj.
Ujjongva kapom kezem a számhoz ahogy tervem sikerül és a gurkó még ha kicsit is de eléri a Griffendél fogójának seprűjét, kis siker is kell, hogy végül nagy csoda legyen belőlem. De azután közrefognak és mozdulni sem tudok hirtelen, bepánikolok, és a csapatkapitány felé fordulok, most mi lesz? Közben a Kvaff ide-oda repül a két csapat között hál istennek gól nem születik, de nagyon nagyon kiélezett a helyzet. Csak egy kis rés kellene és meg tudnék lógni. Gondolataim cikáznak még sosem éreztem ezt a viaskodást magamban, lehet hogy kár volt így megmutatni, hogy próbálkozom a csapatért tenni? De hát ezt várják el nem? A játék így játék! Aztán meglátom a lehetőséget a futótűz kissé elvonja a játékosok figyelmét is, az enyémet is, de idejében kapcsolok és felrántom a seprűmet magam mögött hagyva az ellenfél terelőit és Bjorn felé száguldom, le kell kicsit törni, már ha persze sikerül. Így történik, hogy idejében érkezik a gurkó, melyet pofásan el is találok, legalábbis reményeim szerint és a Griffendél védőjének annyi, legalábbis megzavarom annyira, hogy a kvaff most berepüljön. Én személy szerint kezdek kicsit elfáradni, amondó vagyok még van mit tanulnom, ám ekkor éles ütést érzek a hátam közepén, még a levegő is kiszakad belőlem és leperdülök a seprűről is, fél kézzel kapaszkodom ugyan, de minden levegővétel r*hadtul fáj. Egy pillantást vetek a csapattársaimra, csak egy kis segítség kell, hogy visszalendüljek, de így elég nehéz. Sikerül megkapaszkodnom a másik kezemmel is, ha én most nem zuhanok le, akkor igen is nagyon ügyes vagyok és meg fogom veregetni a vállam.
Kezdőlap
//
Az elmúlt időszakban túl sokat gyakoroltam erre a meccsre. Eléggé lestrapáltam magam és már az adrenalintól, ami tegnap éjjel kezdte el kifejteni igazán hatását, aludni sem igazán tudtam. Mindennek ellenére, reggel mégis úgy kipattantak a szemeim, mintha mi sem történt volna. A derekam kicsit fájt, és őszintén látszott az arcomon, hogy megviselt állapotba kerültem, de mégis kibírom. Mert mindig kibírom. 
• ©
10 nap a következő kör: írjatok, ezen kívül már csak két kör lesz szerintem! ^^ //
