Antonin && Cveta

Never show card tricks to those you play poker with.

A könnyeimmel képes lettem volna elárasztani egy egész pataknyi medret. Átvágva éreztem magamat, becsapva. A szüleimtől nem volt meglepő, hogy kalitkába akarnak zárni, a bátyámtól azonban egészen mást vártam. Tudta, hogy mire készülnek anyáék mégsem próbált meg legalább felkészíteni a mondandójuk fogadására. Hiszen mi mindig egy csapatban játszottunk. Támogattuk és megvédtük egymást, és tudtuk, hogy csak egymásra számíthatunk most mégis cserbenhagyott egy olyan dologban, ami a legfontosabb volt az életemen. Én tudtam, fordított esetben nem bírtam volna magamban tartani, hogy el kell vennie Pandát. Panda tündéri lány volt mégsem erőltethetjük rá senkire, hogy szeressen valakit. És ki más tudhatná ezt jobban, mint Ő? Jelen állapotban több volt bennem a harag Regulus iránt, mint a… mint a megbocsájtás. Persze nekem boldognak kellett volna, lennem, hogy nem egy olyanhoz kell hozzámennem akit nem ismerek, egy olyanhoz akivel valamikor még el is tudtam volna képzelni azt, hogy együtt éljünk, aki iránt valamikor még gyengéd érzelmek kötöttek. De azóta változott a helyzet és ő szinte a testvérem. A bátyám legjobb barátja, akit a családom befogadott, akire büszkék…velem ellentétben. Én a fejem tetejére is állhattam volna a szüleim akkor se láttak volna bennem többet egy eladósorban lévő kislánynál. Én az ő szemükben csak a becsületük, a rangjuk megvédése voltam, semmi több. De ettől kifordult a gyomrom is, hogy ennyire akarnak fölöttünk uralkodni, hogy egy önálló gondolatunk nem lehet, főleg erről a házasság dologról. Hol élünk? Nekik nem szent a szabadság, a szerelem?
- Miért nem szóltál? – fordultam vele szembe a lépcsőfordulóban miközben törölgetni kezdtem az arcomat áztató könnycseppeket. Ujjaim görcsösen kezdték el szorítani a fém korlátot. Jól esett a hűs érintés a tenyerem alatt mert úgy éreztem, hogy menten meggyulladok az idegesség forróságától.
- A te kezed is benne van mi? Te ügyködtél, hogy a legjobb barátod vegyen el…így legalább családban marad nem igaz? – fintorodtam el és egyszerre éreztem az egész világ iránt utálatot. Anyára azért haragudtam mert sosem próbált meg anyaként viselkedni, sosem próbált meg megvédeni és az én oldalamra állni. Apára, azért mert képes volt ítélkezni felettem újra és újra, holott pontosan tudta, hogy nekem nem az az életcélom, hogy megházasodjak és családot alapítsak. Antoninra azért mert tudott az egészről és kisebb szívfájdalom nélkül nézett nap, mint nap a szemembe úgy, hogy tudta pár hét és hozzá megyek Regulushoz. Regulusra pedig… noss azért mert ő Regulus volt.
Teljesen összetörtem és ez mit sem bizonyított jobban, mint az, hogy nem állok készen erre az egészre. Élni akartam még. Nevetni sokat, a barátaimmal lenni, új dolgokat kipróbálni, új embereket megismerni. És mindezt egy mondattal vették el tőlem apámék.
Megtörten rogytam le a lépcsőfokra, térdeimet felhúzva hajtottam rá a fejemet összefont karjaimra. A hajamból vadul téptem ki a hajgumit, hogy az burkot képezve omoljon körém és abban reménykedtem, hogy ez láthatatlanná is tesz, de ugyanúgy hallottam még Antonin szuszogását és jelenlétét így sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok képes eltűnni, megsemmisülni.
- Ez tönkre fog tenni Toni!- szipogtam a könny áztatta karomba és abba se voltam biztos, hogy ezt hallja a bátyám, de már mindegy volt. Igazából annak is örültem volna, ha az egyik házi manóval meg tudom beszélni a problémáimat, ha valaki végighallgatna. Túl sok volt ez nekem és éreztem, hogy beleroppanok a súlya alatt, ha nem adom ki magamból. Ebben a pillanatban elterveztem, hogy a következő utam Regulushoz fog vezetni. Ő is bőven benne van ebben az egészben, és ha nem üvölthetek, nem tombolhatok, megőrülök. Elég közel éreztem magamat hozzá.

Antonin && Cveta

Never show card tricks to those you play poker with.

Úgy sírok a lépcsőn, mint egyszer egészen kicsi koromban. Apám ordibált velem, anya pedig nem védett meg, a bátyám pedig nem volt itthon, hogy közbe avatkozzon. Így hát elvonultam és a lépcsőn ülve hallgatóztam, hogy apám hogy üvölt anyámmal, hogy nem lesz belőlem semmi és, hogy ez anya hibája, így felnőtt fejjel tényleg az ő hibája volt, de sosem adtam volna igazat apámnak. Sajnos több emlékem volt arról, amikor ők ketten üvöltöztek, mint arról, hogy apám csókot leheljen anyám arcára, ilyet talán soha nem is láttam tőlük. Apa túl büszke ember volt ahhoz, hogy kimutassa az érzelmeit, a gyengeségeit, és valahol mindig is féltem, hogy a bátyám is ilyen lesz, de sokszor mutatta már meg, hogy benne ezerszer több van mint amennyi apámban akármikor is volt, a gond csak az volt, hogy ő is ugyanarra a vágányra tévedt mint a családfőnk és eléggé borzasztó példa volt előtte.
- Apa mindig szar idegállapotban van. – mormogom még mindig a karjaimba temetett arccal, kizökkentve magamat elmélázásomból. Tényleg egy kezemen meg tudnám számolni, hogy mikor volt jó passzban az öreg. És mivel ezt Toni is pontosan tudja, elvártam volna, hogy legalább odasúgja vacsora előtt, hogy mire számítsak, persze tudat alatt pontosat tudtam mégis olyan váratlanul ért mintha nem erre készítettek volna fel kislánykorom óta.
Hagyom, hogy magához húzzon, és én úgy gubózok bele a karjába, mint egy bántalmazott kisállat. Homlokomat válla belső részének döntöm és eláztatom inge szürke színét, feketére a sós könnycseppekkel. Szabad kézfejemmel megtörlöm az orromat és szipogok, még párat miközben megpróbálom elfojtani a továbbá is kitörné készülő bőgést.
- De ez szívás! – emelem el fejemet tőle de még mindig hozzá bújok, mert jelenleg az ő karjai azok amik a legnagyobb biztonságot nyújtják. Az sem érdekelne, ha apám utánam jönne, mert tudom, hogy Ő megvédene. És épp ezért érzem, ahogy a dühöm legalább felé egy kicsit elillan, mert biztos vagyok benne, hogy ő szeretett volna tenni ez ellen valamit de nem tudott, pont annyira sakkban tartották a szüleink őt mint engem, és végül is örülnöm kéne.
Mikor kiejti Regulus nevét a száján kicsit eltúlzott fintor ül ki az arcomra, csak, hogy biztos legyen benne ez nem a sírás utóhatása, hanem kifejezetten az ő szeretett testvérének szól. És itt van a kutya elásva. Ő szinte a családunk része volt, és pontosan ezért haragudtam rá olyan, nagyon mert mire beleéltem volna magamat, hogy számítok neki befurakodott a családomba és fogadott testvéremé lépett elő. Akkoriban Antonin se foglalkozott velem már annyira, így megvolt bőven az okom arra, hogy ne szeressem.
Vérvörös szemeimet az övébe fúrom és nagyokat nyelek, hogy ne törjön belőlem ki újra a sírás. Szeretném felébredni ebből az egészből.
- De nem is jó! Hiszen ő a családunk része. Te örülnél, ha engem kéne elvenned? – túlzom el a dolgot, mert ennyire talán mégsem betegek a szüleink bár tőlük akármi kitelt volna, és tudom, hogy csúszós talajra léptem, mert az ő feleségjelöltje már megvolt és az ő helyzete még nehezebb volt, hiszen ott volt Silje. Az én esélyem még megvolt, hogy szerelmes legyek a férjembe, talán, mint régen.
- Tudom, hogy nem olyan a viszonyunk, mint régen, én nem akarok a felesége lenni! Én nem akarok senkinek a felesége lenni! – gördül le egy újabb könnycsepp az arcomon. Elfordítom a fejemet, mert nem akarom, hogy sírni lásson így is rám szólt, hogy ne bőgjek, és tudom, hogy nem illik mégis csordultig vagyok érzelmekkel, és ahelyett, hogy a jó oldalát nézném a dolgoknak  csak a rosszat látom.

Antonin && Cveta

Never show card tricks to those you play poker with.

Annyira görcsösen próbáltam nemet inteni a kialakult problémának, hogy bele se gondoltam, hogy az én helyzetemben örülnöm kéne Regulusnak. Én csak elvakultan azt láttam, hogy mindenki összeesküdött ellenem és, hogy mennyire is rossz nekem…vagy legalábbis ezt beszéltem bele.
- Ez az, olyan mint az öcséd!  - csattanok fel, rámutatva a problémára. Senki nem tudta, hogy miért szakadt meg a kapcsolatunk, mert én senkinek sem mondtam. Akármennyire is tudtam, hogy hülyeség az egész, nekem fontos volt. Szerettem Regulust és ő elrontott mindent azzal, hogy beférkőzött a családomba. Nem mintha a szüleim olyanok lennének, akik csodálatosak és mindenki ilyet akar, a bátyámat viszont mindennél jobban szeretem ő pedig kiközösítette magának. Gyerekes gondolatok nem igaz? Erre már rég rájöttem, mégsem voltam hajlandó bevallani a hibáimat, ahhoz túl makacs voltam, csak úgy ahogy Regulus. Sosem próbált megérteni, vagy csak egyáltalán rákérdezni arra, hogy mi nyomja a szívemet.
- Ez nekem olyan kellemetlen, olyan minta valami vágásra szánt állat lennék, mintha semmi beleszólásom nem lenne az életembe. Másoknál ez nem így megy, mások ahhoz mennek hozzá, akikhez ők akarnak. Csak a mi családunk ilyen maradi… - törlöm meg a szememet. Kissé már lankad a dühöm, de szinte olyan mintha ezzel egyidejűleg átragadna a bátyámra. Hatalmas kézmozdulatokkal kezd el magyarázni és én csak kikerekedett szemekkel meredek rá, levegőt is elfejtek venni, a sírást is abbahagyom. Érzem, ahogy nedves arcomat felszárítja lehelete, de csak gesztikulációira figyelek, arca vad vonásaira.
- Óh! – nyögök fel. A felismerés úgy hasít belém, mint penge a húsba. Hiszen Regulus is teheti mindezt velem attól, hogy most jó kisfiúnak tűnik. Az ő vérében is ott csörgedezik a halálfaló vér és ezzel durva agresszió párosul. Én pedig fejet kell, hogy hajtsak minden akarata előtt. És én lennék a legnagyobb szégyene a halálfaló társadalomnak, ha nem szülnék Regulusnak egészséges utódot. Én tartogattam magam, a szüzességem valaki olyannak, aki tényleg megérdemli, a férjemnek, erre most rá kell döbbennem, hogy ez a férfi akár durván is elveheti mindezt tőlem. Ez bizony nem lesz a rózsaszirmos, gyertyás szerelmeskedés…
- Honnan tudod, hogy Regulus nem lesz ilyen? – suttogom, mert félek, ha hangosabban beszélnék, újra előtörne belőlem a bömbölés. Kezem azonban akaratom ellenére nyúl Antonin után miközben rájövök, hogy csak magammal foglalkozom, pedig ez a beszélgetés most sokkal mélyebbre vitt minket, mint gondoltam. Görcsösen kezdem el szorongatni a kezét, kapaszkodok belé miközben szemem vadul cikázik az arcán valami megértésért kutatva. Annyira szeretném, ha ezeket most nem mondta volna el, de nem dughatom homokba a fejemet.
- De te nem vagy ilyen! Mondd, hogy nem fogsz ilyet csinálni! – meredek rá úgy, mint egy megrémült vadállat. Nem szeretnék úgy gondolni a bátyámra, mint egy agresszív hidegvérű gyilkos vagy egy erőszakos férj, mégis ezeket a dolgok ott lebegnek a fejünk fölött, ha elfordítjuk a fejünket a kötelességeink elől attól még ott vannak, akár tudomást veszünk róla akár nem.
Szemeimet lehunyom, mikor ajka hozzáér a homlokomhoz és nagyot szusszanok. Szeretem őt, minden butaságával együtt. Ez egy meg nem fogható kötél közöttünk és épp ezért támogatom mindenben, amiben csak kell. Csak legyen boldog, és ezután a beszélgetés után biztos vagyok benne, hogy most egy kicsit sem az.
- És…és most mi lesz? – nézek fel rá, szétnyílt ajkakkal. Az orrom is bedugult a sírástól és úgy szipogok mint egy kisgyerek. Rég felnőttem már néha mégis úgy viselkedtem, mint egy hisztis gyermek. Talán pont azért mert túl gyorsan akarták, hogy felnőjek.

Antonin && Cveta

Never show card tricks to those you play poker with.

Tudtam, persze, hogy tudtam, hogy egyszer eljön az ideje annak, hogy kerítenek mellém valakit, hogy megkövetelik tőlem a családalapítást és azt, hogy tökéletes felesége legyek valakinek. Vártam is már rá valahol mélyen hiszen izgalmas dolog ez. Ami miatt ennyire kibuktam az az, hogy túl hamar történt meg, hogy nem készültem fel rá eléggé, hogy én még gyerek akartam maradni egy kicsit. Itt nem is Regulussal volt a baj, sőt, talán miatta hálát kéne adnom a szüleimnek, és igaza is van a bátyámnak abban, hogy Ő legalább jó férjem lesz, vagy legalábbis úgy tűnik.
- Rendben. Igazad van. – szipogok még kettőt, és lenyelem magamban a feltörekvő könnyeket, nem akarok a család szégyene lenni, hisztizni mint egy idióta kislány. Azt akarom, hogy büszkék legyenek rám, vagy legalábbis a bátyám büszke legyen rám, és ennek hangot is adok mert úgy gondolom ha elnyomom magamban csak marni fog belülről.
- Büszke leszel rám ha végigcsinálom egy szó nélkül? – nézek rá hatalmas könnytől csillogó szemekkel. Ismerős vonásai mögött ismeretleneket vélek felfedezni, mintha néha nem is az én testvérem lenne, mintha nem láttam volna ezerszer ezt az arcot. Annyira hasonlított rám, külsőleg inkább mint belsőleg, az ellentéteink kiéleződése ellenére azonban olyan tökéletes egyveleget tudtunk alkotni mi ketten, hogy ez valakinek már fura is lehetne, de hisz ez a normális.
Elmosolyodom, valódi mosollyal. Semmi erőltetettség hanem teljesen igazian. Bízom Antoninban és tudom nagyon jól, hogy akárki nyakának ugrana szó nélkül ha azt látná rajtam, hogy valami bánt, ha pedig megtudná, hogy a saját férjem bánt, noss mentse őt meg a jó Isten a bátyám haragjától.
- Akkor ez egy kártyalap a kezemben. Akármikor kijátszhatom. Szó nélkül kitaposod a belét Regulusnak ha egy újjal is bántani mer. – vigyorodom el, és ez egy kissé felmelengeti a lelkemet, hogy a sok lefolyó könnycsepp után végre egy valódi nevetés tör ki belőlem.  Ez azonban hamar el is illan mikor meglátom fagyos arcát, az élet megtörését rajta. Ajkaim kissé szétnyílnak és erősen szorítom meg kezét amikor végre újra hozzám ér. Biztonságot nyújt, meleget az ebben a zord világban.
- Megteszem! De csak miattad. Nem érdekel apa meg anya, nem akarok nekik megfelelni, többé nem. – nézek megtört íriszébe és átjár az együttérzés hideg érzése. Mégis nekem sokkal jobb, mérföldekkel kényelmesebb helyzetben vagyok most mint ő. Az ő és Silje kapcsolata olyan kimondatlan titok volt amit mindenki tudott de nem akart senki beszélni róla. Én most mégis azt akartam, hogy neki is könnyebb legyen, hogy segíthessek épp úgy ahogy ő tette most.
- De mi lesz veled? Veletek? Ezzel az egész helyzettel? – gondolok itt rá, Pandára, Siljére és az ő hármasukra. Bonyolult és siralmas. Nekem ott volt a lehetőség, hogy újra bízzak Regulusban, hogy belé szeressek úgy ahogy talán régen, sőt ha őszinte akarok lenni magamhoz ez talán sosem múlt el csak eltemettem magamban. A bátyám azonban, egy nőt szeret, aki nem a felesége…és ez zavaros, fájdalmas, és én azt akarom, hogy ő boldog legyen, hogy könnyebb legyen neki is.

Antonin && Cveta

Never show card tricks to those you play poker with.

Melegséggel tölt el ahogy hozzám ér. Végigfut rajtam egyfajta bizsergés. Olyan mint mikor szeretsz valakit, tiszta szerelemmel és jól esik az érintése. Én valószínűleg szerelmes voltam a bátyámba. Ő jelentette számomra a családot, és mindig is jól esett ha kimutatta az érzéseit. Nem gyakran fordult ez elő, de ha mégis akkor tudtam, hogy szeret.
- Köszönöm! – nézek fel rá, lenyelem könnyeimet és borzasztó örömöt érzek, hogy azt mondja büszke rám. Ilyen még sosem mondott nekem senki. A szüleink száját ilyen sosem hagyná el, nekik soha semmi és senki nem lesz elég jó ahhoz, hogy büszkék legyenek. De hát hogy is lehetne megfelelni egy olyan embernek aki jobban szereti magát mindenki másnál?
- Csak akkor ha bánt, a többit elintézem én is. Bár félő, hogy megverni és nem tudom, az 55 kilómat úgy rakja arrébb ahogy neki tetszik. – rántom meg a vállamat, és érzem, hogy elpárolog belőlem a düh, a sírás kényszere, és a szomorúság egyvelege. Egyszerűbb úgy, hogy tudom nem vagyok egyedül és ezt az egész házasságosdit sem egyedül kell végigcsinálnom. Ő itt lesz nekem mindig!
- Olyan soha. Csak mindig szerettem volna megfelelni neki, titkon reméltem, hogy majd akkor máshogy viszonyulnak hozzánk. De nekik nem számít, hogy próbáltam minden úgy csinálni, hogy tökéletes legyek. Ez a természetes. – A normális az, ha egy családban béke van, és szeretet. Nekünk jutott a rideg közöny, az elvárások és a gyűlölet. Képtelen vagyok elképzelni, hogy én valaha is utáljam a gyerekemet úgy ahogy anya és apa teszi. Viszont büszke voltam magunkra mert mindazok ellenére is jó emberek lettünk, hogy a szüleink egy percig sem törődtek a lelki világunkkal. Csak egy lehetőséget láttak bennünk, elszántan próbáltak saját képükre formálni minket.
- Én szeretem Regulust . – suttogom úgy mintha valami bűn lenne, mintha baj lenne, hogy így érzek. Szeretem, mindig is szerettem, csak elcseszte és túl önfejű voltam ahhoz, hogy belássam ez számomra a legtökéletesebb lehetőség, hogy olyannal éljek, akit mindennél jobban szeretek. Hisz a gyűlöletet és a szeretetet csak egy hajszál választja el és én ezen egyensúlyoztam. Akartam őt, azóta amióta átvágott. Reménykedtem benne, hogy egyszer megjelenik a szobám ajtajában és azt mondja, hogy szeret, hogy bocsánatot kér és minden folyhat tovább a saját medrében. De ez sosem történt meg, és talán jobb is, mert, ahogy anyámékat ismerem, ha tudják, hogy szeretem Regulust, már csak azért sem hozzá adnak feleségül.
- Csak haragszom rá, mert téged választott helyettem. Haragszom rá, amiért eldobott és nem tudom, hogy képes leszek-e valaha is megbocsájtani ezt neki. – rá se merek nézni, régen biztos tudta, hogy többet érzek Regulus iránt, mint egyszerű barátság, olyan egyértelmű volt. De mindenki azt gondolta, hogy ez egy gyermeki rajongás, amit majd kinövök, és elfelejtem egy pillantás alatt. De nem így történt, és igaz még most is gyerekesen viselkedem néha – a legtöbbször – ebben az érzésben azonban olyan biztos voltam, mint talán soha semmiben.