A szőke ötödéves kislány, hagyja hogy kiszívjam a nyakát, hogy azt csináljak amit szeretnék. Serényen sóhajtozik, karmolászik, és harapdál. Felmordulok minden egyes alkalommal ahogy fogai a bőrömbe vájnak, de nem lököm el. Hagyom, hogy elvigyen egy másik világba, hogy magával rántson édes eper illata, hogy az íze csak rá engedjen gondolni. A hajába túrok, jól rámarkolok, ő meg nyüsszent egyet. Elmosolyodom. Mindig is szerettem a durva dolgokat. Horkantok egyet, ahogy fintorog, majd erősen lefele tolom...

Addig-addig játszadoztam a lánnyal, hogy futnom kell. Kettesével szedem a lépcsőfokokat, és majd egy örökkévalóságnak tűnik ahogy a folyosókon cikázva le-föl rohangálok, hogy sikeresen elkerüljem a prefektusokat. Lihegve állok meg a Mardekár titkos bejárata előtt, nagyokat nyelek, próbálom összeszedni magamat. Rod ki fog nyírni ha megtudja, hogy mivel basztam el az időt. Nem igazán díjazza, hogyha én szórakozom miközben ő rám vár.
Legalább öt percig nyugtatom magamat, nem akarom, hogy lássa futottam, nem akarom, hogy tudja hol jártam, aztán cinkos mosollyal essen nekem.
Belépek.

- Mondtam már neked, hogy ne ide járj hinni haver.. -
Lepacsizok vele, és levetem magamat az egyik zöld fotelba. Lábamat serényen az asztalra teszem, és elnyomok egy ásítást. Fáradt vagyok. késő is van, meg ki is fárasztottam magamat. Rodra bámulok. Elindul kifelé. Magamban káromkodok amiért nem tud a seggén maradni, és amiért menni akar. Nem tudja, hogy én mint valami idióta rohangáltam, csak azért hogy ideérjek. Kár volt jönnöm.
Morogva indulok utána, pedig nem is haragszom.
- Ja.. bár elég sokáig kellett könyörögnöm a lánynak, hogy hozza ki helyettem.. -
Elvigyorodom. Nem Mardekárosra vall, hogy bajba sodornánk magunkat. Amikor a professzornak majd feltűnik a hiány, és kérdőre vonja az osztályait, nekem elég csak elhintenem a kedves prefektusnak, hogy melyik lány volt az, ő pedig rögtön veszi a lapot, és megjegyzi, látta onnan kiosonni. Ki van ez találva..
- Azért felvilágosíthatnál mire is készülünk.. -
Pálcámért nyúlok, miközben titkon reménykedem, hogy összefutunk egy két griffendéles prefivel.

Álmosan, mégis kitartóan pislogok Rod felé. Követem, akár egy alázatos kiskutya, pedig fogalmam sincsen, hogy küldetésünknek mi a célja. Mikor megtorpan, én neki megyek. Nem direkt persze, hanem mert figyelmetlen vagyok. A túlontúl nagy fáradtság okozza.
- Bocs haver.. -
Nem mentegetőzöm, még bocsánatkérésnek is silány, amit kinyögök. Elnyomok egy ásítást, érdeklődésem fokozatosan lankad, és csak arra tudok koncentrálni, hogy milyen puha is lehet ebben a pillanatban az ágyam. Megnézném, de nagyon szívesen.
Megtorpanok, mikor kimondja mire is készülünk. Egy egész pillanatra. Nem gondoltam volna, hogy ezt tervezi. Aztán utána iramodok, nehogy lehagyjon. Felvonom a szemöldökömet, és csibészes mosoly kúszik ábrázatomra. Érdeklődésem egyre jobban felkelti.
- Megérdemli az a seggfej. A múltkor is levont öt pontot, mert elaludtam egy pillanatra.. -
Fintorogva forgatom meg a szememet.
- Amúgy ez micsoda? A csaj ilyen dobozban találta, én meg nem bontottam ki.. mondván lehet a tied.. -
Megvonogatom a vállamat. Őszintén szólva ha Rodé lett volna, és én ezt tudom, kinyitottam volna, és ezt szerintem ő is tudja. Szeretem mániákusan beleütni mások dolgába az orrom. Kinyitom a leveleiket, és értesülök arról, amikről nekik kellene. Csak ez a kis dobozka annyira nem érdekelt, de így, hogy tudom mi is a célja, nagyon is kíváncsi vagyok.