Vakmerő, azonban mégis fontos dolognak tekintettem azt, hogy belépjek a tiltott rengetegbe. Jesse szerint nagyon veszélyes és azt mondta, nem hiába Tiltott Rengeteg a neve, persze én nem hallgatok rá, engem érdekel, hogy mi lehet ott bent és ki fogom deríteni. Nem félek, tényleg semmi félelem nincs bennem, amikor kilógok és elkerülök mindenkit, aki megállíthatna, múltkor Cathyvel találkoztam este, most pedig remélem, hogy senkivel sem fogok.. Gyorsan szedem a lábaimat, már kénytelen leszek kint éjszakázni, de ez sem tántorít vissza, hajt az izgalom és megakarom tudni, hogy mi van abban az erdőben. Amikor már messziről megpillantom elmosolyodom, nem tudom mi olyan rémisztő benne, személy szerint én szeretem az "ilyen" ijesztő dolgokat, csak egyedül a pókokkal van bajom. De reménykedem, hogy nem fogok eggyel sem összefutni, mert akkor nagy sikoly hagyná el a számat, az biztos. Egyre közelebb értem és egyre jobban tudni akartam, miért Tiltott az a rengeteg. Már az erdő határánál voltam, majd alaposan körbenéztem, de már sötét volt ahhoz, hogy valakit is megláthassak messzire a sötétben, így tehát megvontam a vállamat és elindultam az erdőben. Azt tudom, hogy nincs értelme erős fényt használni, az vonz mindenkit, tehát a holdról visszaverődő kevés napfény világítja az utamat -nem, nincs telihold, erre direkt figyeltem, nem akarok egy vérfarkassal találkozni-. Egyre beljebb hatolok, míg.. tudjátok elkap egy megérzés, mintha követett volna valaki, mintha valaki figyelne engem. Előkapom a pálcám és megfordulok nagyon gyorsan. - Nem tudom, hogy ki vagy, de jobb ha előbújsz! – mondom hangosan és tudom, hogy van ott valaki, csak azt nem tudom, hogy ki az.. Pár pillanattal később egy olyan alak lép elő az egyik fa mögül, akit nem is igazán akartam látni, de nem leplezem meglepettségemet. Szemeim szinte szikrákat szórnak és közelebb lépek hozzá. - Az Isten szerelmére Zabini, miért követsz engem? – a könyvtári incidens óta nem láttam pár napig, de jó volt az a pár nap, erre most megint itt van és ezek szerint engem követett, de nem tudom, hogy miért.. Ennek biztos, hogy oka van, de nem tudom, hogy mi és lehet nem is akarom tudni, csak azt akarom, hogy menjen el innen a fenébe!
Someone Like You
Béna, de remélem megfelel
made by Leo
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Szer. 26 Okt. - 21:08
Shane && Doris
Csupán egy éjjeli sétának indult az egész... megint csak ezzel kezdődik. A múltkori hasonló esetben egy naplót találtam az erdő szélén, ami után két napig feküdtem a gyengélkedőn. Persze ezt nem vettem készpénznek. Hiszen ez csak egy balszerencse volt, most újra nekiláthattam az útnak, mit sem sejtve arról, hogy mi vár rám. Mégis, ahogy elértem az udvart, már messziről megláttam az elkalandozó lányt. Edwards... hát ismét találkozunk? Nekem ez a nő lesz a végzetem! ~Vajon hová megy? - Gondolataimban több lehetőség is cikázott, ám mégis a legjobbnak láttam, ha fogom magam és utána eredek. Például megpróbálhatom megijeszteni, akkor biztosan nekem is jobb kedvem lenne. Mert igazából felvidít, ha Doris kiabál velem. Mert olyankor vicces. Nagyon is. Úgyhogy elindultam, tisztes távolságból követve. Nem volt szükségem semmi fényre, hiszen egyrészt az elején a Roxfort fényei sok mindent megvilágítottak, másrészt pedig ezt az utat már úgy ismerem, mint a tenyeremet. Nem egyszer jártam már meg mint esténként, mint nappal. És mégsem tanulok hibáimból. A fák rendszerint tökéletesen elrejtenek. Mégis, talán apró hibát védhetek, vagy épp az árnyékomat vélheti felfedezni amikor hirtelen fordul meg felém és a pálcáját is rám fogja. Várok ugyan pár pillanatot mielőtt még kilépek, hiszen meg kell bizonyosodnom róla, hogy nem akar azonnal elátkozni. Nem lenne buli ismét, ugyan azon a helyen, kómába esni és a gyengélkedőn ébredni. Nem... úgyhogy kilépek, és ezzel együtt el is vigyorodom pimaszul, miközben közelebb lépdelek hátra font kezekkel a lányhoz. - Csak kíváncsi voltam, első alkalommal mennyire mersz bemerészkedni az erdőbe... - Csak megtippeltem, hogy ez az első alkalma, így hát egy pillanatig sem rezzen le az arcomról a vigyor. Amúgy meg nem követném, talán ha nem vesz észre egy idő után egy másik irányba indutam volna el. Mondjuk nosztalgiázni, oda, ahol a múltkor jól leátkoztak.
Kezdem azt hinni, hogy el vagyok átkozva és tényleg el is vagyok.. Bárhova megyek mostanság ez a pupák azonnal megjelenik, amit pedig nagyon nem értek, mert.. Én tényleg próbálom kerülni és nem találkozni vele, de ez lehetetlen, hisz ő követ engem és ő akar velem lenni, legalábbis ez már nagyon így jön le. Nem értem, hogy miért nem tud békén hagyni engem, én sem akarom őt látni, szóval a dolog kölcsönös. Amúgy meg, amikor megpillantottam, akkor mindig a tónál elhangzott utolsó mondata jár a fejemben, hogy nem gondolta komolyan és akkor sem akar többet látni, most meg mégis itt van velem szemben. Nem tudom, hogy mióta követ vagy hogy miért van még mindig a nyomomban, de nem akarom hogy itt legyen. Majd mikor mosolyogva elindul felém, akkor teszek én is pár lépést hátra, mert nem kívánok a közelében lenni. Jobb lenne, ha felszívódna, vagy elfelejtené, hogy létezem, de ő egyszerűen nem tud lekopni rólam, ami kezd idegesíteni. - Most már láttad, szóval jobb, ha távozol! – mondom neki hangosan majd rámutatok a kastélyra, remélve, hogy ezzel érti a célzást, de tudom, hogy nem fog elmenni innen.. Ő sose hagy itt, mindig csak szívja a véremet, én pedig próbálok csendben lenni és nem veszekedni vele, de az én türelmem is véges. - De.. túl sok minden érdekel téged, ami velem kapcsolatos Zabini. Miért nem tudod kiélvezni azt, hogy nem láthatsz? – forgatom meg a szemeimet és nézek rá. Próbálom megfejteni, próbálok olvasni a szeméből, de ahhoz túl sötét van.. Nem is látom annyira, ami nem is rossz, így sokkal jobb, bár örök sötétség venné körbe őt, akkor nem látnám a nyomorék pofáját. - Én teljes mértékben élvezem azt, hogy nem kell a hülye pofádat néznem!– mosolygok rá, majd hátat fordítva körbenézek és keresem az utat, hogy merre menjek tovább. De nem igazán tudom, azt tudom, hogy még sokkal mélyebbre kell mennem az erdőben, de nem tudok, addig menni, míg ő itt van. Szóval felé fordulok és megnézem mit csinál, reménykedve abban, hogy már elhúzta a csíkot és nincs ott.
Hayles- Castle
Béna, de remélem megfelel
made by Leo
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Csüt. 27 Okt. - 9:52
Shane && Doris
Ha nem ismerne, talán félelmetesnek is találná most hirtelen ezt a helyzetet. Hiszen azzal a gonosz, bárgyú mosolyommal, éles pillantásommal ami néha-néha kicsit mintha őrülettől csillanna, nem biztos, hogy a legjobb közönség vagyok. Még ha tudom is magamról, hogy milyen nyugodt vagyok egyes helyzetekben. Nem mondom, hogy nehéz kihozni a sodromból, de azért viszonylag nyugodt embernek mondanám magam. - Nem mondták még neked, hogy kislányoknak veszélyes hely az erdő? Majd jön a nagy, veszélyes farkas... - Őszintén, nem is emlékszem már, hogy honnan ismerem azt a nyavajás mugli mesét. Hiszen sosem voltam igazán olyan emberek között, akik ezt elmesélhették volna. Talán valamelyik órán... a fene se tudja, de nem is ez a lényeg. Nem közelítek Dorishoz, csak továbbra is egy helyben álldogálok, még ő érdekesebbnél érdekesebb megjegyzéseket vág a fejemhez. - Tudod, az igazság az, hogy te indultál el az én szokásos útvonalamon, szóval ne engem hibáztass most az egyszer. Jó, végül is... - Megforgatom szememet és széttárom karjaim, amit esetleg láthat ebben a vakító sötétségben. - Aztán lehet, hogy kíváncsi voltam, mikor rezelsz már be attól, hogy valaki követ... Ti lányok mindig megijedtek, hiába mondjátok, hogy ez nem igaz. - Kuncogom el magam, és mikor észreveszem rajta, hogy bizonytalan a tovább indulással kapcsolatban, és nem mozdul, csak ismét pár lépést teszek felé. Mégis, még így is elég nagy a távolság kettőnk között. Végül, hogy ne érezze magát rosszul, még a kezeimet is a zsebembe dugom. Az erdő túl nyugodt, a levelek rezdüléstelenül állnak a fákon, mégis, ez gyanút kelt bennem. De nem mutatom ki. Csak tovább vigyorgok a lányra.
Nem is akarok rá figyelni, mert teljesen felesleges minden egyes szót meghallgatni, ami a nagy pofáján kijön. Egyszerűen csak mondja a szavakat, még ha a másikat nem is érdekli, nem tudom mikor fogja megtanulni, hogy néha magába kéne kicsit szállnia és befogni a lepcses pofáját. Tök jó volt az elmúlt pár teljesen jó volt, nem kellett őt látnom, sőt. Hallanom sem kellett a hülyeségeit, de most itt követ és nem hagy békén, azt hittem a könyvtárban már megbeszéltük a dolgokat, de ezek szerint nem.. Miért nem érti meg, hogy nem akarok vele beszélgetni?! Elmondtam már neki ezt párszor és szerintem fel is fogta, hogy egyikünk sem kíváncsi a másikra, most mégis itt van. Talán egyszer majd el fog tűnni, elviszi valami fenevad és én mosolyogva fogom végignézni, ahogy cafatokra tépi majd, de nem lehetek ilyen gonosz és negatív, nem ilyen ember vagyok és sose volt ilyen. - Nem félek a farkasoktól, de te örömmel néznéd végig, hogy tépne cafatokra... Múltkor már mondtad, hogy végignéznéd a halálomat. - mondom neki, mert hát az előbb én is elképzeltem, hogy valami elragadja és megöli. De aztán eszembe jut az is, hogy múltkor megbántott és azt mondta végignézné a halálomat. Szerencsére nem láthatja a szememben, hogy nagyon is szarul estek és mai napig bántanak a szavai. Shane egy dög és örökre egy dög fog maradni, mert hát lássuk be, egy mardekáros soha sem fog megváltozni. Bár meglep, hogy neki pont egy mugli történet jut az eszébe, ez rá nem jellemző, bár én szeretem a Piroska és a farkast, érdekes egy mese és tanulságos, ha a nagyi szőrös, akkor biztos egy farkas.. Remélem a nagyi borotválkozik és nem lesz szőrös mikor legközelebb hozzájuk megyünk karácsonykor. Na de nem is ez a lényeg, sőt. Hagyjuk... - Sajnos úgy tűnik, hogy nem tudjuk egymást elkerülni, mindig találkozunk. - mondom halkan és mérgesen, mert tényleg nem tudjuk elkerülni a másikat. Miért kell nekünk mindig egy helyen lennünk? Mehettem volna én is egy másik útvonalon, de honnan tudhattam volna, hogy erre ő szokott járni? Nem tudhattam és nem is érdekelt, menjen egyedül tovább és hagyjon itt engem, nem kell itt lennie velem, ha múltkori szavait felidézem.. Azt mondta soha többet nem akar látni. Erre minden adandó alkalmat kihasznál hogy velem beszélhessen.. Kezd idegesíteni engem. - Zabini.. Miért nem tudsz lekopni? De komolyan? Most nem azt akarod, hogy ne találkozzunk? - kérdezem tőle őszintén. Nem értem, be kell látnom egy örök rejtély marad..
Hayles- Castle
Béna, de remélem megfelel
made by Leo
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Csüt. 27 Okt. - 16:59
Shane && Doris
Szemforgatásomat követően, még egy pillanatig le is hajtom a fejemet kijelentésére. Aztán csak halkan kuncogva emelem fel ismét tekintetemet rá, megrázva buksimat, mintha nem érteném miről beszél. Pedig nagyon is jól vágom és már kicsit nevetségesnek tartom ezt az egészet. - Te még mindig ezen a beszólásomon kattogsz, drágám? - Pontosan innen tudom azt, hogy mennyire érdekli az amit mondtam neki. Mennyire megbántotta őt, hiszen már lassan egy hete, vagy több (?), hogy erről folyik a téma. Nem hittem, hogy ilyen hatással lesz rá. Amúgy meg nagyon is jól tudja, hogy nem gondoltam komolyan, hiszen még akkor utána szóltam, e kijelentésem kapcsán. Túl naiv... ez a baj. - Ez a sors fintora. - Jelentem ki némileg kidramatizálva ezt a rövidke kis mondatot. Sokszor elhülyéskedem a kijelentéseimet, páran ezért is tudják, hogy nem gondolom valamelyiket komolyan. Pedig sokkal jobb az élet, ha több vidámságot viszünk bele. Doris pedig amikor velem van, mindig olyan morcos. - Mondták már neked, hogy túl keveset mosolyogsz. Ez pedig ráncossá teszi a bőröd... a túl sok komor tekintet... - Körülbelül ezzel válaszolom meg neki utolsó kijelentését és kérdését. Nem vagyok hajlandó megint körülírni azt, hogy most miért nem akarok már lekopni róla. Egyszerűen mindig erről van szó és már nagyon uncsi. Ezért is tartom sokkal jobb ötletnek, hogy zsebbe tett kézzel most megfordulok és visszaindulok a másik irányba. Ám, ez mégsem sikerül, hiszen lefagyok. Először csak a mellettem lévő bokor mozgására, majd amikor meglátom az elő bújó, fekete óriási lábacskákat, akkor a szemeim nagyra tágulnak. - Edwards. Meg-ne-mozdulj. - Tagolom, miközben lassan, óvatosan kiveszem kezeimet a zsebemből és most már pálcámat is előveszem vele együtt. Remélem, Doris nem fog most hirtelen értetlenkedni és felzavarni az óriáspók kedélyeit. Így is elég nagy gondunk lesz vele, hiszen tudjuk, hogy ezek nem növényevő állatok. A helyzet még egyelőre elég változatlan, csak lassan, pár lépést hátrálok és a gondolataimban futtatom le az összes olyan varázsigét, amit fel tudnék majd használni ez az állat ellen, ha ránk támadna...
Annyira megérdemelné, hogy valaki letörje a szarvát, hogy az már.. nem is lehet szavakba önteni. Azt hiszi, hogy minden róla szól és mindenki őt akarja, pedig én nem akarom őt, nekem más kell. A szavai meg meg sem érintenek, egyszerűen mostanra már túl sok volt belőle és kezd elegem lenni belőle. Szóval veszek egy mély lélegzetet és nézem, hogy hogyan mozdítja meg fa ágait a szél. - nem vagyok a drágád és csak a tényeket közöltem! - igen, most ingerült és ideges lettem, nem hiszem, hogy minek kell hozzám szólnia. Miért nem tud elkussolni és elhúzni innen a fenébe, bárcsak sosem ismertem volna meg.. de mostanra már tudom, hogy mit fogok kívánni a szülinapomkor. Aztán még mindig folytatja a hozzám beszélést, hát nem fogok megszabadulni tőle, ezt tudom előre.. Minek kellett nekem erre az istenverte helyre jönnöm? - Aha. - csak ennyit felelek neki, nem mondok semmi többet, ez is épp elég válasz rá.. Méghgy a sors fintora? Szerintem csak engem utál ennyire az élet, hogy azzal büntet, hogy Zabinivel kell töltenem az értékes időmet. Bár igazam lett volna akkor régen, hogy ő is a hugrába került volna. Akkor tudnám, hogy van lelke és nem csak egy test, de mivel mardis, így tehát biztos, hogy nem rendelkezik lélekkel ez a kis gyerek. - Igazi humorherold vagy, mondták már? - minden undokságot és bántást beleviszek a hangomba, amit csak tudok.. Aztán mikor elindul, rögtön mosolyra húzódik az ajkam, végre felfogta a lényeget és lelép, el sem hiszem, hogy megteszi.. Már indulnék is tovább, azonban mikor megint hozzám szól, akkor megállok. ha ez megint valamilyen trükk, akkor én biztos, hogy kicsinálom. Sóhajtok egy hatalmasat és mikor meglátom, hogy mit néz, akkor kikerekednek a szemeim. Egy ideig talán fel sem fogja az agyam, hogy mi az, de mikor végre sikerül, akkor olyan sikoly hagyja el a torkomat, melytől még a holtak is kinyitnák a szemüket. Tudom, hogy nem kellett volna sikoltanom és hogy ezzel csak veszélybe sodrom magunkat, de annyira irtózom a pókoktól, hogy az már.. Mozdulni sem tudok és azt sem tudom, hogy most mit kéne tennem, az biztos, hogy Shane még csak látni sem akar.. és mozdulni sem mozdulnak a lábaim, tehát csak nézem a pókót és Shanet, várom, hogy mi fog történni..
Hayles- Castle
Béna, de remélem megfelel
made by Leo
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Pént. 28 Okt. - 11:42
Shane && Doris
Felnevetek ismét kijelentésén. Semmivel sem mond már nekem újat. Mindig csak ugyan az, és őszintén, legközelebb ha ilyen helyzetbe kerülök, hogy utána is indulhatok: nem fogok. Felesleges mert mindig csak ugyan azokon az unalmas dolgokon veszekedünk és hiába próbálok belőle kihúzni többet, nem tudok. Na jó, belőlem pedig alapból nem lehet, még ha akarna sem. - Ja, mondták már páran, hogy jó humorom van. - Kacsintok, amit nem valószínűsítek, hogy a sötétben látni fog. Végül is elég jól hozzászokott már a szemem ehhez a vaksötéthez, de ettől még nem ártana valami apró, pislákoló fényecske, ami tudom, hogy a lehető legrosszabb ötlet valójában egy erdőben. Főleg ebben az erdőben. A vadállatok mellett, még csak az hiányzik, hogy valaki elkapjon minket, hogy itt kószálunk. Egy közös büntetőmunkát már nem biztos, hogy túlélnénk. Meg amúgy is rontaná az imidzsem. Pontosan ezért döntök úgy, hogy inkább elindulok visszafelé. Az már nem az én problémám, ha a lány itt marad, vállaljon magáért felelősséget. Mégis, gondolataim hirtelen kiürülnek, amikor Edwards helyett mellettem feltűnik egy óriás fekete pók. Hirtelen ejtem ki a számon a tagolt szavakat, de lehet, hogy mégsem ezt kellett volna közölnöm vele - vagy nem csak ezt - , hiszen az az istenverte sikoly mindent felpiszkált. A pók hirtelen fordult meg a lány felé. - Edwards, az istenit! Ahol egy pók van, ott a közelben több is. Így pedig most remélem a többit is idecsaltad. - Ironizálok, viszonylag csendben, hogy ő hallja meg. A pók viszont nem tántorít, hátsó lábaira emelkedik, és jóval fölénk magasodva jelzi, hogy valószínűleg nem tetszik neki, hogy itt vagyunk. Mivel jelenleg a sikoltozó lányt szemelte ki magának, én a pálcámat hátulról rászegezem. - Locomotor Mortis! - Minden bizonnyal sikerül a varázslatom, amivel talán pár perc előnyt nyerhetünk. A pók nem fogja mozgatni a lábait, de mivel ez egy varázslény, nem tudhatom mennyire van hatással rá a dolog. Úgyhogy remélem Doris is felfogja, hogy velem együtt kénytelen lesz a kastély felé rohanni és remélhetőleg a pálcáját sem felejti el használni ha muszáj. Neki is iramodok, egy szól nélkül, de azért még hátra-hátrapillantok, hogy Doris mögöttem van -e. Persze ezt be tudom mesélni annak is, hogy a pók követ - e miket. Mert pillanatok múlva, szinte már a nyakunkban lohol az is.
Elegem van abból, hogy vele kell lennem és már a hátam közepére se kívánom ezt a srácot. Elég időm volt vele, hogy megtudjam mekkora egy érzéstelen dög, de az elmúlt évek alatt más dolgokra is szert tettem. Na jó, párbajokban nem vagyok annyira rossz és pár dolgot magam is tudok alkalmazni. Például ott van az is, hogy remekül rázok le másokat, akikhez nincs kedvem, na jó. Zabini talán kivétel, de egyszerűen nem tud leszállni rólam, mintha szüksége lenne rám valamiért.. Max házibolondnak tart, de ez az érzés kölcsönös, mert számokra csakegy hatalmas bolond, aki másol ide.. Nem is, ő egy Dementor! Egy ember testben lakozó Dementor lélek, ha nékik van lekük, ha nincs akkor a hasonlóságok száma csak nő. - Milyen humor? - kérdezem tőle ironikusan és látom vagyis gondolom, hogy az előbb rám kacsintott. Ismerem már és ismerem a szokásait is lassan, azért mégis ott van mögöttünk hat keserves év, mégha nem is volt benne egyetlen egy boldog pillanat sem. Nem tudom, azért kicsit sajnálom, hogy ilyen életet kell élnie, mert nem nagyon veszi körül szeretet, tudom hogy a szüleivel sincs valami jóban. Engem szeretnek a szüleim és a testvéreim, de legjobban Jesse-nek örülök, hogy van.. Nélküle talán már halott lennék, ha azon az estén nem lök el az átok elől, akkor engem is azzal a lánnyal együtt temetnek. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy a távozás mellett dönt és nem marad tovább. Már épp élvezni akartam volna, amikor elkezd nekem beszélni és én megfordul a egy óriás pókkal találtam szembe magam, természetes és várható volt a sikolyom. A szidására semmit sem tudok mondani, mintha az agyamban rövid zárlat lenne, egyszerűen leblokkoltam, majd amikor Shane varázslata eléri a kellő hatást, akkor neki eredek én is. Gyors és fürge vagyok, sok edzésnek és futásnak köszönhetően hamar beérem a fiút, így már mellette futok. - Invito.. - hirtelen nem jut eszembe semmi sem, mert olyan nincs szerintem, hogy bazinagy újság, vagy ha a mami szó csúszna ki a számon, akkor kiröhögne vagy életem végéig szekálna vele, ha túl éljük egyáltalán. - Most mit tegyünk? - kérdezem tőle, miközben figyelek a légzésemre és arra, hogy ne essek semmiben sem orra.. Remélem lesz valamilyen ötlete, mert az én agyam még mindig nem müködik úgy, ahogyan kéne.. Semmi sem jut eszembe.
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Szomb. 29 Okt. - 13:22
Shane && Doris
Csak egy apró, alig észrevehető szemforgatást kísérelek meg a kijelentése után. Nemis vártam mást. Én pedig inkább úgy döntök, hogy hagyom az egészet a francba és megfordulok, visszaindulok a kastélyba némi pihenőre. Már éppen ideje lenne, ráuntam erre az estére, és egyáltalán nincs kedvem olyan túl későig sem kint maradni ebben a hidegben. Minden szép és jól eltervezett volt addig a pillanatig, még a pók felénk nem fordította óriási lábait. Őszintén, nincs sok gondom ezekkel az állatokkal és sosem volt, nem irtóztam tőlük, viszont az már más tészta, hogy egy ilyen vérengző állatot nem valószínű, hogy itt azon nyomban meg tudnék szelídíteni. Meg sem próbálkozom. Inkább a varázslatom és persze Edwards tökéletes sikolya után futásnak eredek. Akármennyire is az látszik, hogy a saját bőrömet mentem csak, mégis érdekel Doris megléte is, de szerencsére szinte azonnal mellém szegődik, és bár varázslata elég furcsa reakciót vált ki belőlem... még loholás közben is, nem bírom ki. - Nem hiszem el, hogy nem jut eszedbe semmi értelmes! Mindjárt meghalunk, remélem ezt tudod! - Kicsit sem kétségbeesett a hangom, inkább csak rémült, mert nem tudom, meddig fogom bírni szusszal, hiszen nem vagyok sportember. Ezért pillanatok múlva pálcámat hátra szegezem, körülbelül a pók felé. - Immobilus! - Ordítom, miközben már a Roxfort fényei feltűnnek a távolban. Szerencsére nem voltunk túl messze a birtoktól, a pók pedig a varázslatom elkerüli, ezért dühömben hirtelen fékezek le, megállok és szinte szembe fordulok az óriási állattal. - AZT MONDTAM IMMOBILUS! - Becsukom a szememet, hiszen a pók hihetetlenül közel ért már hozzám, de a bűbáj segítségével megállt. Azelőtt párszor szerencsémre már használtam ezt a bűbájt, nem volt idegen, de mégis, szívem oly hevesen ver a pillanattól, hogy majd kiugrik a helyéről. Hátulról viszont ismét mozgást vélek felfedezni. Valószínűleg a többi pók is megérezte a jelenlétünket, vagy most jutott el hozzájuk Edwards sikolya. Nem habozok, pillanatok alatt indulok tovább - Edwards után vagy felé, attól függ, hogy megvárt - e vagy tovább futott - és mielőtt még a pókinvázió elérne minket, talán ki is juthatunk a birtokra.
Sok minden történt, de semmi sem számított már lényegesnek, miután megjelent a pók és nekem sikerült mindent elrontanom a sikolyommal, mert nem kellett volna sikoltanom.. Tudom és esz is rendesen a bűntudat. Rohanunk és rohanunk és reménykedem benne, hogy nem fog semmi baja esni, mert nekem fontos az, hogy épségben legyen, főleg, hogy.. nem, most nem erre kell gondolnom, csak a lépéseimre kell figyelnem és agyalnom, hogy mit tegyek. Hirtelen semmi sem jut eszembe és nem is tudom, hogy mit kéne invitoznom.. Figyelnem is kell a szavaimra, mert ez a köcsög még ebben a helyzetben is képes velem kötekedni, de simán itt hagyhatnám, a sportnak hála gyors vagyok és sokáig bírok futni.. De nem fogom itt hagyni, nem akarom, hogy baja essen és tényleg nem akarom, ezért is mondom annyiszor. - Hagyjál már gondolkodni! Nem hiszem el, hogy ilyenkor sem.. - persze, hogy ebben a pár pillanatban sem hagy békén és szívja a véremet én meg annyira ideges lettem, hogy már nem is figyeltem a lábam elé és megbotlottam egy kiálló gyökérben. Csak pár másodpercre úgy tűnt, hogy teljesen elveszítem az egyensúlyomat és eltaknyolok, de szerencsére visszanyertem és rohantam tovább és gondolkodtam. Rengeteg fa van itt és talán, ha.. Igen, meg van mit fogok csinálni és már készültem is volna a tervem megvalósítására, mikor arra leszek figyelmes, hogy Shane.. - Mit csinálsz.. - már rohantam felé és elakartam lökni az egész testemmel a pók elől, de szerencsére sikeres volt a varázslata, nem mozdultam el mellőle, de elkaptam a kezét és elkezdtem rángatni tovább magammal. Vettem egy mély lélegzetet és próbáltam lehiggadni.. - Kérlek több ilyet ne csinálj. - vasmarokkal tartom a kezét és próbálom magam után húzni, de most épp alkalmas az idő tervemhez. Pálcámmal megcélzom a mellettünk lévő fának a törzsét. - Deprimo! - kiáltom és a varázslatom egy lyukat robbant a fa törzsébe, minek hatására a fa kidől és ezzel talán kicsit lassítom a pókokat, majd megismételem még párszor, hol a földet, hol pedig a fákat célozva.. remélem, hogy belelépnek a lyukba és kitörik a lábuk vagy a fatörzsek agyonnyomják őket, miközben Shane karját egy pillanatra sem engedem el.
Hayles- Castle
Béna, de remélem megfelel
made by Leo
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Hétf. 31 Okt. - 15:25
Shane && Doris
Futok, ahogy csak bírok. Kicsit azért megnyugtató, hogy Doris mellettem van, attól függetlenül remélem most már elhiszi majd nekem, hogy a múltkori dolgot igazából nem is gondoltam komolyan. Azt viszont észreveszem, hogy a lány megbotlik, ekkor lelassítok kicsit, de nem szükséges, hiszen szerencsére sikerül neki felállni. Elég reménytelennek tartom a helyzetet, úgyhogy cselekszem, megtorpanok és amikor látom, hogy a lánynak nincs annyi esze, hogy tovább fusson, mérges tekintettel illetem, és a varázslatra koncentrálok, ami szerencsére sikeresnek bizonyul. Kifújom a visszatartott levegőt, majd meglepődötten sietek Doris után, miközben végig a kezeinket figyelem. Szavai is meglepnek. Felvonom szemöldökömet, miközben a torkom is megköszörülöm, mielőtt bármilyen szót kiadnék a számon. Ő most bizonyított nálam, így már biztosra tudom, hogy valamit számíthatok neki. - Kénytelen voltam. - Magyarázom. Mégis mit tettünk volna? De már nem folytatom a kérdést, hiszen semmi értelme nem lenne. Egyértelműen lépnünk kellett, mert különben nem jutottunk volna ki. Doris ötlete jó, a pókok lelassulnak, de könnyű szerrel kerülik és másszák át a fákat, úgyhogy nekünk továbbra is sietnünk kell, de már csak pár méter... - Innen nem hiszem, hogy tudnak minket követni már. Engedj el! - Húzom meg a kezemet magam felé, nem szeretem, ha lefognak sőt, igazából azt sem, ha valaki megérint, főleg váratlanul. Az út, ami a Roxfortba vezet most már tiszta, a lámpások tökéletesen megvilágítják azt. Egy pillanatra arra nézek, majd vissza a lányra. Megállok az erdő széléről kicsit távolabb. Kifújom magam, a hányinger kerülget. Nem is tudom mikor rohantam ennyit utoljára az életemért.
Siettem és futottam, arról ne is beszéljünk, hogy ő sokkal lassabb és előbb lomhult, mint én. Lehet nem ártana neki, ha kicsit eljárna futni vagy edzeni, mert így nem lesz belőle mást, mint varázslények vacsija. De most mindketten hibásak vagyunk ő is és én is.. Ha nem követ és nem hívja fel pókra a figyelmet, akkor nem sikítok, ha pedig nem sikítok, akkor nem figyel fel ránk a pók.. Tudom, hogy övé a kisebbik rossz és hálásnak kéne lennem, mert valamilyen szinten megmentett, de akkor is mérges vagyok és legszívesebben felpofoznám. Természetesen nem tettszett, hogy elkezdett hősködni és majdnem megölte magát miattam, vagyis csak részben miattam.. Nem akartam, hogy baja essen és azt akartam, hogy mindketten minél előbb megmeneküljünk.. Aztán látom, hogy nem tetszik neki, hogy megfogtam a kezét és az sem, hogy számon kértem az előbbi hősködés miatt. - Nem , nem voltál! De inkább siessünk, mindjárt utolérnek.. - mondom neki és próbálom rásegíteni a kézrángatással a gyorsabb futásra. Majd mikor nekem is kipattan az ötlet a fejemből, akkor próbálom lelassítani őket, de már jó magam is látom, hogy nem annyira hasznos. Nincs jobb ötletem, már csak tényleg a futás van és most nem én vagyok a gyengébbik láncszem, reménykedem benne, hogy nem fogja feladni és kitart, már tényleg nincs sok. Aztán mikor kiérünk, akkor ő újra túskó lesz és elrántja a kezét.. - Végén még elkapod a leprát, vigyázz is! - mondom neki mérgesen, majd mosolyogva pillantok rá, amikor majdnem kidobj a taccsot, nesze neked varázslósakk, semmire sem hasznos.. Már mondanék neki valami gonoszat, de most nem.. talán itt az ideje kicsit kedvesebbnek lenni, mint általában, így teszek egyetlen pici lépést felé és megtámaszkodom kezeimmel a térdemen. - Jól vagy Zabini? - kérdezem, miközben érdeklődve vizslatóm a szemeimmel, remélem nem fog hányni, mert ha fog, akkor én is kidobom a taccsot.
Hayles- Castle
Béna, de remélem megfelel
made by Leo
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Hétf. 31 Okt. - 17:54
Shane && Doris
Fintorgok. Csak fintorgok amikor elkapja a kezem. Tekintetem egyértelműen sokkalta fehérebbé válik és még morcosabb az arcom mint bármikor máskor. Már nem is válaszolok a kijelentésére. Egyszerűen teljesen lefoglal a menekülés, és végképp kezdek kifulladni amikor egyre csak gyorsabban kezd húzni. Szerencsénkre sikerül most neki mégis lelassítani kicsit a pókokat, én mára már úgy érzem, eleget kockáztattam és a gondolataim is egyébként máshol járnak. Talán ilyen eset még nem is adódott, amikor ennyire furcsa érzés kerített magába a lány mellett. Igazából Vestán kívül senki mellett. És nem is akarom hogy ez többé előforduljon. Nem fog többé előfordulni. - Tudod is te... - Válaszolom a leprás kijelentésére. Igazából ez a huza-vona kicsit szükségtelen volt, mert nem terveztem kétszer kihívni ellenem a sorsot. Kedvem sincs már ezen gondolkodni, de főként nem veszekedni. Úgyhogy csak lehajolok és kicsit mélyebb levegőt kezdek venni. Minden elcsendesedett hirtelen. - Jól. Mondjuk. - Majdnem megevett egy óriáspók és hányingerem van a rohanás miatt, de egyébként még tudok furcsa, felvont szemöldökű tekintettel pillantani a lányra. Nem szólalok ugyan meg, de kedvesebbnek tűnik jelenleg, mint eddig. Talán az imént történtek végett... - Szerintem tűnjünk el, kiráz a hideg ettől a helytől jelenleg. - Sóhajtok egy nagyot, majd felegyenesedek és ahogy két lépést teszek arrébb, visszapillantok a lányhoz. - Na most jössz vagy maradsz a pókokkal? - Nem ártana elérni a kastélyt, a biztos biztonság. Aztán ha már így össze kellett dolgoznunk, szerintem nem lenne jó, ha most válnánk szét.
Nem lett volna itt a helyem és szót kellett volna fogadnom a testvéremnek, hisz a Tiltott rengeteg nem véletlenül tiltott hely a diákoknak. De szerencsére túl éltük a dolgot és már kezd sokkal jobbá válni a helyzetünk. Ki is érünk nem sokkal később az erdőből és nagy örömömre megúsztuk sérülések nélkül, de baromira elfáradtak a lábaim és alig várom, hogy visszaérjek a szobámba és aludhassak. Persze neki nem esik jól, hogy megfogtam a kezét, mintha undorító lennék vagy valami ilyesmi, ami nem esik jól, de nincs mit vele tenni. Nem válaszolok vissza, fura de semmi kedvem nincs vele jelenleg veszekedni és most kedves is vagyok.. egy darabig még, de nem sokáig. aztán érdeklődöm is a hogyléte felől, amire meg is kapom a választ. Látszik rajta, hogy egyáltalán nincs jól és mindjárt kidobja a taccsot, de nagyon reménykedem benne, hogy erre most nem fog sor kerülni. - Lélegezz mélyeket és próbáld megnyugtatni a tüdődet. - tanácsolom neki, bár nem hiszem, hogy hallgatni fog rám, sose szokott.. De most hogy már mindenen túl vagyunk és elfogyott az adrenalin, én látványosan kezdek fáradni. Rám férne egy kiadós alvás, az egyszer biztos. Aztán megindul és javasolja, hogy menjünk együtt, megállok egy pillanatra mellette és belenézek a szemeibe. - Ez az este semmin sem változtat és jobb, ha külön megyünk! - jelentem ki ellenkezést nem tűrően, majd megindultam az iskola felé. Talán ennyi volt a kedvesség és nem is lesz több, de nem akarok vele együtt visszamenni. Minek menjek vele, ha úgysem beszélnénk? Ugyanaz a helyzet ha egyedül sétálok vissza és bölcsebbnek látom nem beszélni vele, sose volt velem kedves és talán sosem lesz, most sem volt az..
Hayles- Castle
Béna, de remélem megfelel
made by Leo
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Kedd 1 Nov. - 21:13
Shane && Doris
A tanácsára csak összeráncolt homlokkal válaszolok. Könnyű azt mondani, hogy lélegezzek mélyeket. Próbálok, de egy jó ideig még hasonlóan hevesebben veszem a levegőt és meglehetősen hangosan fulladozom. Lassan, de biztosan elmúlik a helyzet, sikerül felegyenesednem és kihúznom magam, már amennyire engedi még az energiám. Nyilván ma este nem lesz gond az alvással, holnap pedig kurvára izomlázas leszek. Mindegy, legalább megmenekültünk. Az életem többet ér, mint egy egynapos izomláz. Lassan előre indulok, nem vagyok benne száz százalékban biztos, hogy a pókok nem mernek kimászni utánunk és én nem szeretnék akkor itt lenni ha mégis elrontottam a helyzetet. Hátranézve még felteszem a lehetőséget, hogy együtt induljunk nekiaz útnak, mert úgy biztosabb, de Doris persze visszavált a jégkirálynő szerepbe. Persze, hiszen mit is várhattam volna? - Oké, pedig egyfelé megyünk ígyis, úgyis... tökfej. - Csupán csak sóhajtok egy nagyot, majd zsebbe dugott kézzel indulok el a lány után az ösvényen. A Roxfort látványa tökéletesen megnyugtat, most már minden rendben van, legalábbis úgy tűnik. Mégis, oldalról hang üti fel fejét, mi pedig kénytelenek leszünk megtorpanni. Erős fény világít ránk, mindkettőnket jól láthatóan észlelni, hiszen nem vagyunk azért olyan messze egymástól már a lánnyal. - Ms. Edwards és Mr. Zabini, mégis mit képzelnek, mit csinálnak ilyenkor a birtokon?! Nem tanulták még meg hat év alatt, hogy veszélyes éjjel ezen a környéken járni? Indulás vissza az iskolába, és azonnal mehetnek a házvezetőikhez, büntetőmunkára jelentkezni! Remélem tudják, nem ússzák ezt meg olyan könnyen... - Az öreg McGalagony minden nem Griffendéles diákkal szigorú, természetesen. Csak elfintorodom, sóhajtok és nem is szólok semmit, azonnal elindulok az iskola felé, immár két nővel az oldalamon. Szuper! Ez igazán szuper lesz...
Kezdőlap
