Nem tudom felfogni, hogy miért nem tud elengedni, hogy miért nem képes felfogni, hogy ez köztünk sosem fog működni, hogy mi túlságosan különbözünk.. Egyszerűen lehetetlen volt ez az egész és nem kellett volna elhinnem, hogy lehet bármi is, bármi igaz lehet abból, ami kettőnk közt volt. hazudtunk magunknak és hazudtunk egymásnak, már rég tovább kellett volna lépnie, már rég más lány ölében kéne megkeresnie a vigaszt és nem velem foglalkoznia. Nem érdekelnek a levelei, nem érdekel, hogy mennyire sajnálja ezt az egészet, mert kurvára leszarom már, keressen valakit, ott van a nagy szerelme Cheyanne, kezdjen vele valamit. Nem akarok neki fájdalmat okozni, nem akarom hogy utáljon, de.. talán csak így érti meg a lényeget, így fogja felfogni, hogy nem helyes ez a dolog kettőnk közt. Neki egy aranyvérű lányt kell elvennie, egy olyan lányt, akit az apja nem fog darabokra szedni ebéd közben.
- Egy hónapja is ezt mondtad és nem én vagyok kikészülve.. - mondom neki halkan, hogy felfogja végre kettőnk közül ő viseli rosszabbul. Reménykedtem benne, hogy ha ezeket mondom neki, akkor elenged menni, de most hogy megint elém került.. nem hiszem, hogy sokáig erős tudok maradni, nem akarom látni, nem akarok vele beszélni. Nem fogja megérteni, hogy mi a bajom, nem fogja sosem felfogni, hogy mennyire rosszul esik nekem, hogy nem mutatkozhat velem mindenhol.. nem mintha ez lenne a vágyam, de olyan mintha szégyellne és tudom, hogy nem teszi, de nekem olyan.. olyan, mintha nem lennék méltó arra, hogy velem legyen és ez bánt. Nem akarom magamat kevesebbnek érezni, nem akarom rosszul érezni magamat, mert nem annak születtem, ami neki jó és megfelel a családjának.
Fájnak a szavak, amiket kimond  száján és várható is volt, hogy mellkasánál fogva taszítsam el mellőlem? - Én vagyok kétszínű? - kérdezem tőle könnyes szemmel.. Nem hiszem el, hogy ezt mondta rám, ezek után.. nem is csoda, hogy látni nem akarom. Veszek egy mély lélegzetet. - Tévedtem! Te is csak egy faszarcú mardekáros vagy, aki.. tudod milyen nekem ez? Hogy nem mehetek vele? olyan, mintha szégyellnél, mintha szégyellnéd azt, ami vagyok! - csattanok fel és csöppet sem halkan mondom neki, igaz legördül pár könnycsepp az arcomon, de nem érdekel, nem érdekel! Hátrálok, teszek pár lépést hátra. - Menj el.. kérlek. - mondom halkan, majd elfordulok, látni sem akarom többet.

Próbálok rideg maradni, de nem megy ez olyan könnyen, egyszerűen nem tudok ellenállni neki, hisz azt mondja, hogy hiányzom neki és nem akarja, hogy külön legyünk, de én ezt akarom. Jobb lesz idővel neki és nekem is, csak meg kéne értenie, hogy nem csak magam miatt tettem, hogy nem vagyok önző és nem akarom lerázni.. Az életem része és talán az is marad, míg világ a világ, mert szeretem, ő volt az első szerelmem és az egyetlen is, mert nem fogok senkit sem keresni, még csak a randikra sincs értelme elmenni, nem érdekel más fiú. Tudom, most ez neked zavarós és nem érted, hogy miért nem jövök vele újra össze és hogy egy vívódó hisztérika lettem, pedig nem, nagyon nem. Csak ez egy nem könnyű szituáció és ő sem akartja megkönnyíteni nekem, nem fogja feladni, talán sosem mond le rólam, pedig sokkal jobban járna.
- Ennek nincs értelme, sosem fog elfogadni minket a világ egy párnak.. - világ alatt pedig az apját értem, mert neki elég nagy beleszólása van Shane életébe és én nem fogok egy halálfaló szerelme lenni.. félek, hogy ő is olyanná fog válni, mint a többi, hogy nem lesz különb, de mélyen belül tudom, hogy ő jó ember, egy kicsit sem olyan, mint az apja. De következő szavai mocskosul szarul esnek, mert bármit mondhatott volna rám, bármit az ég világon, de azt hogy kétszínű.. azt nem. Nem vagyok az, sosem voltam és nem tehetek róla, hogy már nem tudom tovább elnyomni magamban azt, amit érzek. Nem akarok ránézni, nem akarom őt látni, jelenleg azt akarom, hogy halott legyen és mesze tőlem, olyan messze, amilyen messze csak lehet.
- Shane vége van.. már az elején halálra volt ítélve a dolog. - mondom neki halkan, nem akarom felhúzni még jobban magam a szavain, de nem fogja megérteni, nem fogja felfogni, hogy megváltozott valami bennem.. Hiába szeretem, ha már nem is érzem biztosnak a dolgot, ennek így semmi értelme nincs, neki egy gazdag aranyvérű lány kell, nekem meg egy fiú, aki szeret.. és tudom, hogy szeret, de a világ ellenünk van. - Nem belém kellett volna ennyire szeretned.. - mondom neki és hirtelen minden haragom elszáll, megfordulok, hogy a szemébe tudjak nézni. Tényleg nem engem kellett volna megszeretnie, ott van Cheya, vele még együtt is lehetne és nagyon is bejött neki régen, de nem fogom az orra alá dörgölni. - De továbbra is úgy hiszem, hogy nincs értelme ennek.. engedj el Shane! - baromi nehéz kimondani és nehéz elhinni, hogy ezt kérem, de akkor is, sokkal jobb lesz neki nélkülem, találhat egy másik lányt, egy másik szerelmet..

Ennyi volt, ennyi volt a szerelem, minden amit ebben a kis időben megtapasztaltam és nincs tovább, nem lehet tovább.. Nem lenne jó, csak veszekednénk és nem jutnák semmire sem, mert nem tudom megérteni, hogy milyen aranyvérűnek lenni. Nem csak ő hibás, nem csak én, hanem a világ is, minden ellenünk van. Ideje volt ezt az egészet megelőzni, most mindenkinek fáj, de ha erre később került volna sor, akkor még jobban fájna..- Örülök, hogy belátod. - nem örülök, hazugság és a mosoly az ajkaimon is az.. Kéne ennyire ismernie, tudnia kéne, hogy nekem is fáj és baromi rossz, mert szeretem, miért ne szeretném? De ez nem helyes, nekünk nem szabad együtt lennünk és ezt mindig is így fogom gondolni.
Fájnak a szavai, de nem fogom kimutatni, nem fogok előtte sírva fakadni, erős leszek, ökölbe szorítom a kezemet és én sem nézek rá. Másik irányba nézek. Itt az ideje, el kell mennem, nincs már mit mondani, erre sem tudok mit mondani már, de aztán.. Ő is kimondja, kimondja azt, amit sosem akartam volna tőle hallani. - Viszlát Shane. - mondom neki baromi halkan, majd elindulok a kijárat felé és az ajtóban még egy utolsó pillanatra visszafordulok. Talán nem kéne mondanom semmit, talán csak el kéne innen mennem, de nem tudok csak úgy elmenni. - Szerettelek és te voltál az első szerelem, sosem felejtelek el. - mondom neki őszintén és már indulok is el, mielőtt bármit mondhatna. Nem sírtam még ennyit sosem, de most ma este.. kisírtam a szememet.. Hiába minden, hiába tudom, hogy nem szabad együtt lennünk, de szeretem és tényleg örökké szeretni fogom.