Édesapám az angol Malachy család tagja, édesanyám pedig a  koreai Seomun-ok közül származik. Egyik név sem kifejezetten jelentős, de mindkettőhöz aranyvérű felmenők kapcsolhatóak, így megfelelően biztosítják a presztízst. Egyszerű a képlet nem? Büszkének kell lennünk vérünk kivételes tisztaságára, duma arról, hogy milyen marha királyok is vagyunk mi. Gyerek voltam és mindent elhittem, amit az apám mondott nekem, így komoly pofival bólintottam és elég sokáig tartottam magam a szüleim eszméihez, akárcsak az öcsém.
Apa mindössze tényként kezelte a vér kérdését, de Voldemort felemelkedése óta anya valósággal a megszállottjává vált a dolognak, lelkesen gyűlöl mindent és mindenkit, ami vagy aki kapcsolatban áll a muglik világával. Az én fejemben korábban megfogalmazódott a gondolat, de végül nem álltam halálfalónak,nem sokkal később megjött az eszem. Jelenleg csak abban tudok reménykedni, hogy az öcsém számára nem is opció, hogy ténylegesen a Nagyurat kövesse.

Egy fának dőlve üldögélek. Nincs kifejezetten meleg, az egyenruhám és farmerdzsekim alatt libabőrös vagyok, a nemtörődömség álcája alatt pedig háborog az agyam.
Tényleg ekkora buta, öntelt barom vagy?
Nem, nem vagyok , bár ez még engem is eléggé meglepett. Lehetséges, hogy annyira kiválóan játszottam a faszfej szerepét éveken keresztül, hogy azzá is váltam?  
Felnézek az égre és a repkedő madarakat tanulmányozom. Minden ezerszer könnyebb volna, ha tényleg egy vadgalamb értelmi képességével rendelkeznék és csak arra kellene figyelnem, hogy táplálkozzak, párosodjak és repüljek, nem kellene folyton agyalnom, nem kellene kitalálnom mit is kezdjek magammal. Mit tesz az ember, ha egészen hirtelen drasztikusan megváltozik a világról alkotott képe azon, kívül, hogy kínjában berúg vagy eret vág? Fogalmam sincs. Nem értek semmit.
-Te meg mit keresel itt?
Bárhol megismerem ezt a hangot és a hozzá tartozó tágra nyílt barna szemeket is.
-A Trimágus tusára edzek-válaszolom pikírten-mit gondoltál, öcsi, mi a francot csinálok?
Az öcsém arca elkomorodik, mintha kissé el is gondolkodna a válaszomon, talán próbál belelátni valamit a szavakba...jobb, ha nem igyekszik ennyire.
-Furcsa vagy-jelenti ki végül és elhelyezkedik mellettem a füvön. Ő olyan gusztustalanul...rendezett. Nyakkendője éppen úgy áll, ahogy kell, az ingén egy nyomorult gyűrődést sem látni, az arca ártatlan, majdnem kisfiús. Az én arcom repedt porcelán és a darabok egyszercsak széthullnak majd a világ minden égtája felé.
-Nem vagyok az-morgom az orrom alatt. Dühít a jelenléte, dühít a világa, ami olyan banálisan egyszerű. Nem látja...hatalmasra nyitja szemeit és mégis vak, akár a bányaló.
-Miért vagy mindig olyan mérges?
Mindig ugyanaz a kérdés:"Cali, miért vagy te mindig olyan mérges?", hát nem tudja még? Úgy elvagyunk telve magunkkal, hogy teljesen figyelmen kívül hagyunk minden mást?
-Kurvára nem vagyok mérges-vakkantok, abszolút nem érdekel, hogy a nyilvánvalót tagadom és még azt is botrányosan rosszul. Ő szélesen elmosolyodik, kuncog, de tenyerébe rejti arcát, akár egy kisgyermek.
-Piros a hajad, Caliban-kacagott rám. A mocskos kurva élet! Mindig ez van, ha nem vagyok ura az érzelmeimnek, azok jól látható helyekre ülnek ki, például a hajamra vagy a szememre.
-Merlin véreres....-zsörtölődöm és vadul koncentrálok, hogy a hajam türkizkék színben pompázzon.
-Na ez tetszik, te gyökér?-kérdezem, de már nem tudok elfojtani egy amolyan Caliban-féle vigyort.
-A hajad jó, veled van baj-tapint rá a kissrác a lényegre villámgyorsan, miközben a füvet tépdesi. Velem valóban hatalmas baj van.
Mikor látod be...a vér semmit sem számít! Nem emel fel és nem kell szégyellned sem, egyszerűen nem fontos és nem is szabad annak lennie.
Beszélnem kell róla, de nem tehetem. A gondolataim kezdetlegesek, újra és újra azokat a mondatokat hallom, amiket az a lány mondott nekem, miután alaposan orrbavágott.
Bólintok. Öcsi csak néz, aggódik, nem tudja min megyek keresztül. Nem vagyok önazonos, mintha Malachy sem igazán lennék pillanatnyilag. Csak Kalibán. Állatias,ösztönös, robbanékony,bizonytalan Kalibán.
-Mi lenne ha azt mondanám, hogy amit belénkneveltek az egyszerűen faszság?-fordultam felé teljes testemmel hirtelen.
-Mire gondolsz?-kérdezi értetlenül.
-Mi lenne, ha azt mondanám semmit sem számít, hogy mugliktól vagy varázslóktól származol?-folytattam. Hangomban izgalom és félelem vibrált.
-Megkérdőjelezed a szüleinket? Azt mondod, apa hazudott nekünk?
Megrázom a fejem. Magam sem tudom, mit beszélek és így, hogy gondolataim azonnal elhagyják a számat, jóval kevesebb esélyem van rá, hogy érthetővé tegyem őket.
-Apa-sóhajtom- apát egy percig sem érdekli, számára ez csak a munka, a megítélés miatt fontos, de anya...anya nem egészen ép és...
-Nem,nem,nem,nem, ne mondj ilyet!-int le ijedt tekintettel.
-Büszkének kell lennünk arra, amik vagyunk és a hozzánk hasonlókban bízni.
Papagáj. Ezek anyánk szavai, ő pedig csak ismétli őket és ez rohadt kiábrándító.
Egytől-egyig akaratos, irigy férgek vagytok? Mit akartok elvenni tőlünk, ha egyszer semmink sincs, amitek ne lenne?
Nevetnem kell. Ajkamat sötét kacaj hagyja el.
-Egy aranyvérű sokkal előbb elharapja a gigád, amint azt érdekei úgy kívánják, minthogy egy mugliszületésű akárcsak rád köszönne. Ha már a fajtánkkal akarsz cimborálni, legalább nézz körül mielőtt valaki marionettbábut csinál belőled.
Szemei kétkedőn és rosszallóan cikáznak arcomon. Nem érti, nem is akarja érteni. Hiba volt beavatnom.
Hirtelen pattanok fel a fűről és lendületes léptekkel indulnék is, de még ültében a kezembe kapaszkodik.
-Ugye ezt nem gondolod...?
-Engedj!-rázom meg kezem, de a szorítása csak mégerősebbé válik.
-Ugye nem hiszed, hogy...?
Feláll, keze a vállamon. Lerázom onnan.
-Mondom ,engedj!-szűröm fogaimon át fenyegetően.
-Cali nem tudom miért mondod most ezt.
-Szűnj már meg!-ordítom és erősebben lököm meg a kelleténél. A földre kerül, feje nagyot koppan a hatalmas fa kérgén, azonnal megbánom az egészet, mikor arcán meglátom a fájdalom kifejezését. Arcom fehér és biztos vagyok benne, hogy a hajamból is kifutott minden szín.
-Cali...-nyögi.
-Felejtsd el...a rohadt életbe már, csak ne beszélj erről soha. Játék volt csak. Mi lenne ha-játék-magyarázom és jókora léptekkel indulok meg az iskolaépület felé.
Elpusztítotok mindent. Mikor pedig magatok maradtok egymást akarjátok majd elpusztítani, mert nektek semmi sem elég.