Apja az angol Malachy, anyja a koreai Seomun család tagja. Egyik sem a jelentősebb varázslócsaládok egyike, de mindkettőhöz már nemzedékek óta aranyvérű felmenők kapcsolhatók. Már egész kicsi koruk óta azt nevelték a fiúkba, hogy legyenek büszkék arra akik, és ahonnan származnak. A szülők szavait pedig a fiatalabb, Cleon mindenféle kételkedés nélkül elhitte. Még az anyja szavait is, aki Vorldemort felemelkedése óta szinte teljesen megőrült. Igaz, mostanában kezd megremegni a megtörhetetlennek hitt hite a szüleiben bátyja hatására, már maga sem tudja eldönteni, mwlyik a jó oldal. Ezt viszont az esetek többségében kizárja elméjéből, mert nem akarja elfogadni, hogy talán a szülei által közvetített világ és szemléletmód rossz és gonosz.

A cipő talpa halkan, és egyenletesen koppan a folyosó kövén, ahogy tulajdonosa határozott léptekkel halad hálókörlete felé, gyakorlatilag vakon. Ugyanis a legkisebb Malachy egy vaskos könyvbe bújva totyog egészen határozottan, könnyedén kikerülve az útjába kerülőket. Nem is kell felnéznie, valahogy megérzi, ha bárki szembe jön vele, és nem hajlandó kikerülni őt. Egy könnyed forgással tér ki egy egymás táplálkozószervének felderítésével foglalkozó pár elől. Aztán megtorpan. Calibant látja maga előtt a vörös hajával, amitől a fiatalabb akaratlanul is elmosolyodik. Mindig viccesnek találta, mikor az időseb érzelmei felülkerekednek rajta, és ez meg is látszik rajta. De ez legtöbbször össze is zavarja; hisz általában a harag látszik meg bátyja haján, talán többször is, mint kéne. És nem érti, miért ilyen mérges mindig, mi váltja ki belőle ezt az érzelmet. De meg akarja fejteni, azonban hiba, ha a bátyja nem hajlandó róla beszélni.
- Caliban...! - szólítja meg végül testvérét, ki erre egy pár pillanatig csak dermedten áll, hátat fordítva neki, mire végül lazán megfordulva néz a fiatalabb hatalmas őzikeszemeibe, majd tekintete a kezében szorongatott könyvre téved. Cleon pedig abban a pillanatban csukja be, és rejti a háta mögé. Nem mintha annyira szégyellné, hogy szabadidejében a felsőbbévesek tankönyveit olvasgatja, hogy ha majd eljutna odáig, könnyebb legyen neki, de talán... talán a bátyja előtt egy picit mégis.
- Miért vagy megint mérges, Caliban? - pillant kuncogva a másik vörös tincseire, és már nem is tudja elszakítani róla a tekintetét. Gondokozik... Mintha attól, hogy szuggerálja a tincseket, és a tulajdonosukat, aki épp morogva próbálja visszavarázsolni a jól megszokott türkiz hajszínét, attól talán rájön, hogy mi van Calibannal. Mert érzi. Ismeri ár annyira, és elég fejlett emocionális érzékekkel rendelkezik, hogy hamar feltűnjön neki, az idősebb Malachy-nál nincs minden rendben. Mert valami oka csak van annak, hogy mindig ilyen mérges.
- Mi a baj, Caliban? - újra ez a kérdés, mit félrebillentett fejjel vet oda ismét a bátyjának. Arcáról már eltűnt a mosoly, már csak a kíváncsiság, és egy cseppnyi értetlenség, meg megannyi aggodalom látszik rajta. Nem tudja. Tényleg nem tudja, mi történik mostanában a testvérével, igazából nem is meri elképzelni, hogy mi játszódhat le a fejében. De meg akarja fejteni, hogy segíteni tudjon rajta.
- Elgondolkodtál már azon, hogy mi van akkor... Akkor ha minden, amit a szüleink mondtak hazugság? Ha a vér, a származás nem minden...? Mit számít, ha aranyvérű vagy, vagy sárvérű...? - hangja egészen nyugodt, de ettől Cleon csak idegesebb lesz. Érzi, hogy a szíve hevesebben ver, és szinte minden vér kiáramlik a fejéből, hogy erei a végtagjaiba áramoltassák az oxigént, készen arra, hogy elszaladjon. De ehelyett, csak egy apró, bizonytalan lépést tesz felé, végig a másik szemeibe nézve.
- Miről beszélsz...? Ne mondj hülyeségeket, Caliban. Azt állítod, hogy anyáék midig is hazudtak nekünk? Nem... az nem lehet... Az egyszerűen nem... - és egyre kétségbeesettebb, ahogy egyre inkább közelít a bátyjához, aki csak egy helyben, mozdulatlanul áll.
- Anya megőrült, Cleon... Miért nem veszed észre? - és már ő is egyre dühösebb, de ez a fiatalabbat már nem is nagyon érdekli. Ijedt. Fél. Nem érti, miért mond ilyen butaságokat a bátyja. Hisz az lehetetlen, hogy az a világ, amiben felnőtt, egy nagy hazugság legyen. Nem törhet össze a világképe, azt Cleon nem bírná ki. És mi a legjobb módja ennek a kivédésére? A tagadás. És az elzárkózás.
- Nem, nem, nem, nem, nem.... Nem... Ne hazudj! Ez nem igaz... Anya nem... Ő nem... Te vagy az, hogy ilyeneket gondolsz... - és idő közben már oda is ért hozzá, öklével kétségbeesetten csapva rá bátyja mellkasára.Még ha akarná sem tudná visszafojtani kétségbeesését, ami teljesen úrrá lesz rajta, amint értelmezni próbálja Caliban szavait. Meg akarja érteni, csak ő tudja, mennyire meg akarja érteni bátyja gondolkodását és szavait, de nem megy neki, elfogadni sem tudja. Hisz ez teljesen ellentéte a saját világképének, amiből egyszerűen nem tud kilépni.
- Cleon! Fejezd be!! - erőszakosan kapja el a vékony csuklót, talán kicsit erősebben is, mint kéne, hogy megállítsa mellkasa folyamatos terrorizálásában.
Le is dermed egy pillanatra; igaz, ez nem csak Caliban miatt van. Megint lát valamit. Az utóbbi időben egyre gyakrabban; és egyre szörnyűbbeket.Nem tudja, hogy ez mi, és hogy miért látja ezeket a dolgokat, de mindig megtörténik minden, amit lát. Nem is beszél róla senkinek, mert tudja, hogy talán őrültnek hinnék ha bárkinek is elmondaná, hogy látja a jövőt. Most viszont csak egy bizonyos személyt látott. És saját magát, meg persze egy igen kellemetlen helyzetet. És az elől jobb menekülni, csak úgy, mint a valóság elől.
- Nekem most... Most mennem kell... Szia! - és szinte már pánikolva húzza ki kezét a szorításából, hogy aztán szinte rohanva tűnjön el onnan minél hamarabb.
De előtte még felkapja a földről a könyvet, ami idő közben valahogy oda került.