Aranyvérű szülők aranyvérű gyermeke vagyok. Elkényeztettek, példát mutattak, kényszerítettek, de józan eszem sikerült megőriznem. Anyám és Apám lekezelő, megvető hozzáállását bárkihez, ki másképp éli, látja világát, nem örököltem, velük ellentétben erőszakhoz se szívesen folyamodok, ha nem az van, mit elterveztem. Voldemort jelét részben bár önszántamból vettem fel, büszkén azt egy másodpercig se viseltem, célom aranyvérűek uralmának felállítása sose volt, segítő kezet nyújtani vágyok inkább azoknak, kik hasonlóan hozzám nem biztosak bár, halálfalók tetteinek helyességében, az árral addig sodródtak, míg közöttük találták magukat.

Tökéletes, tökéletlenség. Múlandó szépség, elszálló értelem. Kegyetlen, gyilkos vágy. Félelem, fájdalom, rémület. Hazugsággal elfedett valóság. Kínzó ösztön, megszállottság. Mosoly, önfeledt boldogság takarta kétségbeesés, romlott, fekete lélek. Ezek vagyunk mi, emberek.

---

Hideg van. A jeges, állott levegő csontjaimig átfagyaszt, de testem nem ezért remeg. Rettegek. A sötétség, a kétségbeesés maga alá temet. Az időt rég nem számolom, megtippelni is nehézséget okoz, mióta vagyok itt már. Talán csak néhány óra telt el, hogy a nehéz vasajtó a helyére kattant, súlyos csendet hozva maga után, de ugyanúgy meglehet, hetek, hónapok úsztak a semmibe azóta.
Döntenem kell, meghozni életem legnehezebb elhatározását, elindulni a cél felé, tudva, visszaút onnan nem vezet. Tudom, mit akarnak szüleim tőlem, mit várnak el, tökéletesen kimutatták azzal, bezártak ide, pedig nem tettem mást, mint felvetettem, talán rosszul döntöttek annak idején, talán nincs okuk lenézni, eltörölni a Föld színéről azt, kinek vére nem oly tiszta, milyennek sajátjukat vélik. Talán túlzás volt kifejteni, ha valaki mocskos, hát ők azok, nem ártatlan áldozataik.
Szorosan összezárom szemeimet, fejem a kemény falnak vetem. Érzem erőm kikúszni pórusaimon, bátorságom rég darabjaira hullt már, határozottságom is felszívódni igyekszik. Ha élni akarok, márpedig ez, mit szeretnék, meg kell tennem, amit kell, hiába érzem kellemesebbnek lenyúzni arcomról a bőrt.
Szemhéjaim felnyílnak, belebámulok a sötétbe, ajkaim lassan mosolyra húzódnak. Ideje döntenem, megtennem az első lépést jövőm felé. Holnap kijutok innen, s azzá válok, amivé lennem kell. Felveszem a jegyet, szüleim büszkévé téve halálfaló leszek, de ezekre a falakra, a sarokban megbúvó pókokra, és saját lelkemre esküszöm, nem leszek olyan, mint családom többi tagja. Hűségem Voldemort sose kapja meg, megmaradt erőm és józan eszem a másik oldal, s azok segítésére teszem fel, kik nem tudnak kimenekülni a mocsárból, mibe beleestek.

---

A reterát fölé hajolva adom ki nyomrom szegényes tartalmának utolsó hányadát. Hangos öklendezésem visszhangot ver a szűk helység közeli falain. Áldom eszem, amiért messzire elkerültem szüleim otthonát és hónapokkal ezelőtt kibérelt csöppnyi lakásban kerestem menedéket a történtek után.
Kényszerítem magam, hogy nyitva tartsam szemem, pillám egyetlen másodpercre se süssem le, minden átélését még egyszer épp ésszel elviselni képtelen lennék. A hangok, a szagok így is mélyen elmémbe vésték magukat.

Első feladatom, beavatásom, csúfos kudarccal zárult, még ha valójában el is végeztük, miért oda küldtek minket, de magamban hatalmasat csalódtam. Más életét elvenni könnyebb volt, mint hittem, pálcám felemelésének pillanatában nem éreztem semmi mást, mint ürességet. Nem féltem, nem undorodtam, talán még meg is könnyebbültem. Percek kellettek, hogy felfogjam tettem, megértsem annak súlyát, visszafordíthatatlanságát. A sötétség maga alá ekkor temetett, de nem ám olyan kis semmilyen, mit néhány lámpa pislákoló világa is megsemmisít. Nem, ez fekete volt, mint a korom, hideg, mint a jég, és sűrű, olyan sűrű, hogy úgy éreztem, levegőhöz többé nem jutok. Fuldokoltam, kapálóztam, mindhiába, tudtam jól, innen nincs kiút, hiszen önmagam elől mégis hová futhatnék?

---

Kényelmetlenül puha székbe süppedve egészen aprónak érzem magam. Tanácstalan kétségeim tetőfokuk érik, most, hogy eljött az idő meghozni végső döntésem. Kezemen Voldemort jelével, pár perccel ezelőttig úgy éreztem, az első nehézségen keresztül estem, hiszen beengedtek ide, annak ellenére, egyértelműbb nem is lehetne halálfaló létem, az átható, kék szemek tükrében mégis kezdem elveszíteni megmaradt magabiztosságom. Meguntam számolni, mennyi idő telt már el, mióta válaszoltam minden feltett kérdésére, legjobb tudásom szerinti őszinteséggel, beleegyezve bármi megtételébe, mi igazolná, mióta itt vagyok, ajkaimat hazugság nem hagyta el.
A felém nyújtott kéz láttán a megkönnyebbülés elsöprő erővel rohan keresztül testemen. Egészen fáradtnak érzem magam hirtelen, mintha erőm idegességem nem engedte volna csak elszállni, mintha kitartásom alapja nem lett volna más, csak ez, s most, hogy megoldódni látszik egyik gondom, szervezetem pihenni térne ösztönösen. Energiáim utolsó morzsáit latba vetve karom mégis felemelem, az igazgatóéba csúsztatva tenyerem, ezzel téve pontot ígéretem végére.

---

Homlokom ráncolva tenyeremre meredek gyéren megvilágított nappalim egyetlen fotelében ülve. Lábaim törökülésre hajazón magam alá húzva vizsgálom a vonalakat kezemen, mintha képes lennék bármit is kiolvasni belőlük, de bárhogy is próbálkozok, azok némák maradnak, segítséget semmihez se nyújtanak nekem. Tiszteletem tenni Voldemort előtt önmagában is traumatikus élmények listám első helyét foglalja el, s nem hiszem, bármi lelökheti onnan, kiadott feladatai pedig szinte bebetonozzák ezt. Sokat javít helyzetemen ugyan, nem kell ezúttal ölnöm, lopnom, jobb esetben pálcám se szükséges elővennem, hogy elégedett legyen velem, ifjú halálfalói egyikének mentorának lenni se épp álomfeladat, már csak azért se, mert elrejteni, mennyire nem tetszik semmi, amit Voldemort, s emberei képviselnek, annál nehezebb, minél több időt töltök valakivel. Márpedig, ha csak néhányszor találkozok is mentorálltammal, már az is több, mint amit bármely más halálfalóval kommunikálok, ha nincs épp létszükséglet.

Amycus Carrow. Bárhogy is töröm fejem, sok róla nem jut eszembe, vele kapcsolatban csak néhány apró információval rendelkezem. Megkönnyebbülés ugyan, a különösen elvetemült halálfalók csoportját nem erősíti, legalábbis ezt feltételezem azok alapján, miket sikerült kiderítenem róla hirtelen. Legnagyobb sajnálatomra ennyi nem biztosítja azonban, egyszeregy lesz kijönni vele. Rosszabb is lehetne ennél persze, sokkal rosszabb, a legjobb hát, ha a legapróbb könnyebbségért is összeteszem kezeimet, s megpróbálok legalább tűrhető megoldást találni problémámra.

---