Anyámat egyáltalán nem ismerem, születésem után nem sokkal meghalt, apámmal sem ápolok valami jó kapcsolatot. Kristoff Destain, (félvér varázsló) soha nem csinált belőle titkot, hogy semmi kedve nevelgetni, így a nagymamám nyakán hagyott. Natalia Destain mellett tanultam ki a köpönyegforgatás és a hazugság művészetét, ennél a vén vajákosnál senkit sem láttam jobban köntörfalazni.
Lojalitásom nem nagyon van, soha nem is volt. Mindig azt a kezet ragadtam meg, amelyikben volt valami, mindig arra az oldalra álltam, ahonnan többet reméltem.  

-Huszonöt galleon-mondja a férfi,miközben kopasz fejét vakargatja, pontosan tudja, hogy ez ide kevés lesz, mint vérfarkasnak a töklé. Nagyon úgy tűnik, hogy elengedhetetlen számára a ritkaság, amit kínálok, de ez engem nem hat meg, pláne nem könnyekig. Mégiscsak üzletasszony vagyok valamilyen szinten, nem pedig a szeretetszolgálat!
-Javaslom, hogy tegyen rá-fonom karba kezeimet a mellem előtt, miközben fontolgatom, hogy mennyire legyek kegyetlen hozzá- minimum ötöt, különben indulhat is haza.
Embertelen vagyok? Na az fix, de különben semmi élvezet nem lenne az egészben. Szeretem a kétségbeesett embereket, mert  nagyjából bármire rávehetőek,ha szükségük van valamire.
-Pofátlanság!-szorítja ökölbe a kezeit a vevőm, én meg csak ingatom a fejem.
-Akkor én pofátlan vagyok, maga meg onnan szerez kék orchidea szirmot meg zsugorított gyíkfejet ahonnan akar-jelentem ki széttárva karjaimat. Ha nem, hát nem, nálam aztán egy percig sem erőszak a tortaevés, már pakolom is vissza az alapanyagokat a dobozkába, ahol eddig tároltam őket. Tudtam, hogy a harmadik mozdulatomnál fog megállítani és meg is teszi.
-Várjon...megadom a harmincat, Destain, de...-kezd bele, de hirtelen igencsak elhalkul, holott eddig fennhangon nevezett volna akár söpredéknek is.
-Hallgatom -támasztom állam tenyerembe, van egy olyan érzésem, hogy ma zsíros kis üzletet fogok nyélbeütni ezzel az alakkal.
-Szükségem lenne egy pálcára is- nyögi ki szinte suttogva, nekem pedig azonnal felcsillan a szemem. Imádom a rizikót, ezért szeretek információkkal is kereskedni, azt jóval gyakrabban remélnek tőlem, mint pálcát.
-Hmm...hmm-csücsörítek vörösre rúzsozott ajkaimmal, miközben szépen ívelt szemöldökeimet vonom össze.
-Könnyebbet is kérhetett volna, na meg olcsóbbat is-nézek a szemébe, már csak az a kérdés mennyit hajlandó letenni az asztalra.
-Százat adok-mondja és hangja komollyá válik, nagyon szüksége van arra a pálcára, sokkal jobban, mint a két apróságra.
-Százhúsz-nyomom feljebb az árat, az sem érdekel, ha nem adja meg. Pálcát szerezni kockázatos, lebukni természetesen nem szeretnék, főleg nem egy ilyen senki miatt. Fintorog, szólásra nyitja a száját, de azonnal leintem és megcsóválom a fejem, nincs alku, kizárólag az van, amit én mondok.
-Száz...százhúsz-bólinr és nyel hatalmasat, nem örül. Több, mint valószínű, hogy én vagyok az egyetlen lehetősége.
-Hatvan most, hatvan utána-tartom a tenyerem a kilencven galleonomért, ugyanis nekem épp ennyi jár.
-Ravasz róka maga, Destain-sóhajt, miközben leszámolja a tenyerembe a pénzt.
-Nem is tudja mennyire-kacsintok rá, majd felállok a székből és pár percen belül eltűnök, akár a kámfor. Halványvörös bundájú róka szalad át az úton, szája szegletében, mintha elégedett mosoly bujkálna.