- Cali, kelj fel, gyerünk! Most! - Lépek oda szobatársam ágyához és halkan szólongatom, hogy a másik kettő még véletlenül se ébredjen most fel erre. Ehhez a dologhoz tökéletesen elegek leszünk ketten, főleg, hogy így is beszéltük meg. Kezemet a vállára teszem, megrázom, és remélem, hogy ennyi már elég lesz ahhoz, hogy kirázódjon a kómából. - Gyerünk mennünk kell! Remélem nem felejtetted el, a nyakunkon a Halloween. - Nem tudom mennyire jó ötlet ez vagy sem, de a minap levázoltam Calinak, hogy mekkora jó ötlet lenne, százfűlé főzetet főzni és úgy elmenni egy Halloween-i bulira. Lehet, hogy ezzel egy kicsit meg tudnánk fűszerezni pár ember életét. Hm... már alig várom, hogy belevágjunk, de ehhez persze fel kell keljen a drága szobatársam, hiszen egyedül esélytelen, hogy véghezvigyem mindezt! Pedig ma este össze kell gyűjtenünk a hozzávalókat. Ameddig Cali remélhetőleg kimászik az ágyból, elő is veszem a bájitaltan könyvből kitépett oldalt, a százfűlé főzet elkészítéséről és a hozzávalókról. Felmutatom. - Ez vár ránk ma este! Lump ilyenkor már rég szunyál, a szertár könnyű falat lesz, de be kell jutnunk a termébe is. A prefektusokról meg a tanárokról ne is beszéljek. - Persze, gondolom ezekkel mind tisztában van Cali is. Kérdő tekintettel pillantok rá és csak álldogálok ott egy helyben, egészen közel az ajtóhoz, és próbálok pillantást sem vetni a mellettünk alvó Bartyra és Regulusra. Mintha ezzel tudnám, hogy nem ébrednek fel. Sürgetően toporgok az ajtóban, már minden cuccom nálam, indulásra kész!
Kellemes félhomály uralkodik a szobában, én egy puha pamlagon terpeszkedem és nézem a szőke lányt, ahogy vetkőzik. Tagadhatatlan tetszik a helyzet, elégedettem vigyorgok, a lány megszólít de…a vörös ajkak közül férfihang tör elő, méghozzá egy marha ismerős férfihang. -Baahhhhaaaa-adok ki még csukott szemmel olyan hangot, amit valószínűleg csak oszlóban lévő zombitól várnának, mikor kimászik a sírból. Az álom elszállt, a szőke csajnak annyi, csak Shane van, meg a hálóterem, meg ez a baromság, ami miatt nem aludhatok tovább. Most tényleg ki kell másznom az ágyból? Nagyon úgy tűnik, hogy nincs mit tenni, hisz kedves szobatársam már egészen a testi kontaktus kialakításáig jutott, azt meg nem szeretném, ha még az amúgy is elég idegesítő rázogatásnál is tovább menne. -Jóvanmá-mosom egybe a szavakat és hosszan dörzsölöm a szemem és picit káromkodom koreaiul, ahogyan reggel is szoktam, hogy jobban induljon a nap. Félig-meddig értelmezem Shane szavait, míg magamra rángatom a nadrágom és keresek valami pólót is hozzá. -Halloween baszdmeg…te vagy a nyakamon meg a kötél…méghogy Halloween-dohogok magamban még egy ideig, nehogymár örömmel vagy izgalommal töltsön el bármi is, mégha egy ígéretes ötletről van is szó. Hihetetlen, hogy Regulus és Barty ennyire képes aludni…mellettünk! Ha lenne ilyen díj, simán indulhatnánk a legzajosabb szobatársakat illető címért, ezt bizonyítom is, miközben a cipőm húzom és egy csodálatosan koordinált mozdulattal akkorát rúgok az ágyba, hogy kishíján férfiasan felvisítok. -Ne ess már szét, ember-vigyorgok rá, látva, hogy milyen felspannolt állapotban van. -Mehetünk! De úgy gondolkodj, hogy minimum Lump bőrébe akarok bújni arra a bulira, a határ pedig a csillagos ég…-dörzsölöm a tenyerem és már előre elégedett vagyok, bár nem lesz könnyű megszerezni a szükséges összetevőket, pedig muszáj lesz. Én most már akkor is kivitelezem a dolgot, ha az igazgató fejéről kell hozzá tépnem a hajat!
- Mi a f*sz... - Lépek egy lépést hátrébb, amikor Cali furcsa hangot ad ki. Nem tudom, hogy mi lehetett ez, de őszintén lehet, hogy nem is akarom. Amikor végre észhez tér és kicsit normálisabb szavakkal is ellát, akkor hagyom rá a piszkálódást és sietek oda az ajtóhoz, hogy ne legyek túlzottan útban, meg főleg, hogy nehogy felkeltsem a másik kettőt. Cali morgolódása sem hat meg igazán, hiszen szerintem mindig is így indultunk neki a dolgoknak, de aztán persze csak jó sülhet ki. - Sssss! Nem akarok a nyakunkba még kettőt. - Próbálom csitítgatni a fiút, miután belerúgott az ágyba. Persze tudom, hogy ez nem megy olyan könnyen meg miegymás, de attól tartok, ha már itt elbaltázzuk az egészet, akkor a többi csak még rosszabbul fog elsülni. Vigyora mégis belőlem is hasonlót vált ki. Látom észrevette rajtam, hogy mennyire várom már ezt a balhét. Örülök, hogy végül is hamar összeszedi magát és indulhatunk. Szerencsénkre a többiek nem ébredtek fel. - Végül is a szobája a terem mellett van... amiből vezet át egy ajtó, úgyhogy... - Vonogatom meg a szemöldökömet, miközben majdnem elröhögöm magam, de visszatartom, ameddig kilépünk a klubhelyiség ajtaján. Attól, hogy tudok pálca nélkül is varázsolni, még néha nekem is szükségem van pálcára. Mint most, hogy némi fényt adjak, hogy lássunk is valamit. Szerencse, hogy errefelé kevés festmény lóg, akik kommentálhatnának. - Neked van tágító bűbáj ezen a zsebeden? - Kérdem út közben, azért sietős léptekkel haladok a szertárig, majd körülnézek, mielőtt az ajtót le alohomoraznám, és mikor tiszta a terep, mindketten belépünk, remélhetőleg magunkra csukva az ajtót, hogy legalább addig nyugtunk legyen, még összeszedjük a szükséges dolgokat. - Figyelj, mit keressünk: meghajtófű, disznópázsit, juharfa fátyolkája, pióca. Ezek kellenek az első főzethez. - Fintorodom el, még jó, hogy nem vagyok nagy bájitalzseni, remélem azért Cali tudja, mi az a meghajtófű például.
Nem is értem mit lepődik meg még azon, ahogy képes (vagy pont nem képes) vagyok felkelni. Minden reggel ezt csinálom, sőt…ennél tízszer rosszabb vagyok, a többiek állítása szerint egyenesen kurvaanyázom és hazudok, ha ez segít abban, hogy tovább élvezzem szerelmem, az ágyam társaságát. Na hát ez rágalom! Kurvaanyázni ugyan szoktam, de hazudni? Szép, mondhatom! -Mi van? Elsős korom óta mindig megszáll a Sátán, mikor baszogatsz, hogy keljek fel-mondom ásítozva. A továbbiakban hagy teret a friss és üde énemnek, aki nincs teljesen magánál, sőt szerintem kívülről nagyon úgy tűnök, mint,aki nem igazán tudja milyen rendezvényen van. Shane-nek nem kifejezetten tetszik, mikor jókorát rúgok az ágy lábába, de hát baszki nekem sem igazán gyerebe az élmény. Elfojtom a sikolyt/ordítást/földöntúli hörgést, amit legszívesebben hagynék feltörni torkomból, hadd csillapítsa a feszültséget. Elismerem, igaza van, így egyetértően bólintok, fasznak kellenek még a többiek is, így édeskettesben is vakmeleg lesz az akció, nemhogy még kviddicscsapatnyi emberrel rohangálni itt a sötét éjszakában! -Vajon ki mondana nemet és ki igent, ha Lumpként környékezném meg…-suttogom, de én sem tudom nagyon elfojtani a feltörő röhögést. Végül is megdöbbenteni megyünk, de azért beleférhet, hogy kipróbáljam a professzor úr nem nagyon létező sármját. Ezután némán követem Shane-t, a lehető leghalkabban érintem cipőm a padlóhoz, nem akarok azzal lebukni, hogy trappolok, mint valami elbaszott óriás. -Naná, bal farzseb-válaszolok halkan kérdésére, nagyjából mindegyik nadrágomnak van egy zsebe,amiben kisebb család lakni is tudna- de, ha a sötétben meg mered fogni a seggem, úgy orrbabaszlak…-fenyegetem meg, ó az elmaradhatatlan Caliban-féle báj. Nem is tudom miért nem akar mindenki velem barátkozni! Célhoz érve a lehető legkevesebb zajjal csukom be magunk mögött az ajtót és már hallgatom is a hozzávalók listáját. Jó vagyok bájitaltanból, így egész jól kiigazodom, remélem minden ott van, ahol a múltkor. -Okééé-mondom és elindulok egy irányba, míg kezemmel egy másikba mutatok- abban a szekrényben kell lennie a disznópázsitnak és a piócának. Azt a randa állatot múltkor a második polc jobb szélére raktam, szóval, ha nem köpött senki a levesembe, még mindig ott van-magyarázom, miközben egy pálcamozdulattal kinyitom a másik szekrényt és kutakodni kezdek a többi cucc után. Merlinre…Lump hogy lehet ilyen rohadt elővigyázatlan?
Csak csendesen felhorkantok egyet kijelentésére, miközben végignézem, ahogy felkel. Általában nem szoktam ennyire élénken figyelni ezt a folyamatot, hiszen egyébként reggelente én is valami hasonlón esek át. Amúgy meg ha túl kómás vagyok, nincs az az isten, hogy bárki is felkeltsen. Soha. Esetleg egy óra hossza kínzás után... talán. Alig tudom elfojtani nevetésemet Cali kijelentésére Lumpról. - Figyelj... biztosan akad valaki, aki igent mondana. Főleg ha jobb jegyet ígérsz neki. - Vihogom el a végét már kifelé menet. Szerencsénkre nem történt baj, egyik szobatársunk sem ébredt fel és végre lábunk alá vehettük a folyosókat a cél érdekében. - A legfőbb vágyam most fogdosni a segged, baszod. Majd kell aztán, valamibe el kell rejteni a cuccokat. - Forgatom meg szememet, miközben azért egy pimasz féloldalas mosoly az arcomra kerül. Néha kicsit úgy érzem, hogy sokban hasonlítunk egymásra Calival. Szeretem én is így megfenyegetni a haverjaimat. Meg azokat is akik nem azok... A célt szerencsére hamar elérjük. Ezért is jó Mardekárosnak lenni, mivel a bájital egy igen érdekes és sokrétű tantárgy, aztán közel vannak a szükséges dolgok. Amúgy persze Regulus is tudom, hogy elég jó bájitaltanból, Lump párszor már kitüntette, de néha annyira magának való, hogy ilyenkor inkább nem szólok neki és megoldjuk mi Calival a dolgot, ha már mi ötleteltünk. Hallgatom az utasítást miközben az egyik szekrényhez lépek, ahol Cali mondja, hogy megtalálom a dolgokat. Az üvegcsékre minden szépen felcímkézve, és rendben ki is bogarászom az eddigi hozzávalókat. - Okéé, részemről ezek megvannak. - Emelem fel másik kezemben a papírt és olvasom tovább a részleteket. - Aztán... bikornisszarv, bumszalagbőr, éés ezek szerintem nem is itt lesznek. Vigyünk többet belőlük, ha kellene... de mindből egy két darab kell szóval, csak nem veszik észre a hiányukat. - Suttogom, elővigyázatosságból. Viszont túlságosan így is belemerülök a szekrény tartalmába és már későn veszek észre a kintről beszűrődő lépteket. - Hé, jön valaki!! - Gyorsan teszem zsebbe az elcsent dolgokat, és az ajtó mögé állok, -de azért elég gáz, kicsi ez a raktár- és most már csak reménykedni tudunk benne, hogy nem törnek ránk vagy hogy ez csak egy prefektus. Kérdőn nézek a haveromra, mi tévők legyünk...
A büdös életben nem fogom megérteni, hogyan is megy ez. Reggelente Shane ugyanúgy szenved a felkeléssel, mint én…bezzeg mikor valami közös hülyeségről van szó napszaktól függetlenül frissen és üdén pattan ki az ágyból. Én tisztességes gyereknek vallom magam, így akkor is marha nehezen kelek, ha egy jó kis csíny ugraszt ki a paplan alól. Ugraszt? Sokkal inkább csak mászat. Mire azonban kikerülünk a szobából már mindketten röhögünk egymás hülye megjegyzésein, mint az állat, már ha az állat csak suttogva mer röhécselni nehogy elkapják a folyosón éjnek idején. -Nagyon jó…mindenkinek lelkesen megígérem, hogy ezért-azért átengedem őket a vizsgán-dörzsölöm a tenyerem és közben majd megpusztulok, hogy ne kezdjek ordítva nevetni ezen a csodálatos poénon és a jókedv azután sem szűnik, hogy szóba kerül a farzsebem. -Persze, tudom, hogy akarnád…-kacsintok rá, de már a mondat felénél fuldoklom az elfojtott kacajtól, így esélytelen bármilyen normálisan artikulált befejezés. Ezután viszont nem érünk rá a baromságainkon szórakozni, mert kezdetét veszi a bájital alapanyagainak begyűjtése. Gyorsan és célirányosan utasítom Shane-t és nagyon úgy tűnik, hogy helyesen is, mivel minden ott van, ahol hagytam. Én is sikerrel járok a másik szekrényt illetően, amiben derékig benne állok keresgélve a megfelelő üvegcséket,porocskákat,folyadékokat és zsebembe is gyűröm azokat, melyekre szükségünk van. A további hozzávalókra csak bólogatok. -A bumszalagbőr valahol a felső polcon kell, hogy legyen…-intek fejemmel az egyik magasabb ajtónélküli szekrény felé és már meg is indulok- a bikornisszarv meg nem szem előtt lesz, mivel elég drága cucc. Miközben magyarázok, már kutatom is át a polcokat, ami minden energiámat lefoglalja néhány percre, így nem nagyon érzékelek bármi mást, akkor térek magamhoz, mikor meghallom az enyhe pánikot a kedves barátom hangjában. Valaki jön? Hogy hogy valaki…ó basszameg! Kitisztul a kép, így villámgyorsan bepréselem magam az egyik szekrény mögé, bár állítom, hogy nem a legjobb rejtekhelyek egyike. A léptek közelednek az ajtóhoz, én pedig intek Shane-nek, hogy készítse a pálcáját, de egyelőre semmit se tegyen. Várunk.
Csendes kuncogásunk telíti be az iskola alagsorának kopár falait. Szerencsénk talán, hogy jelenleg a folyosón egy lélek sem tartózkodik, de ha ettől kicsit hangosabbra vesszük a hangerőt, akkor már nem biztos, hogy ekkora szerencsénk lesz. Egyik kezemet a szám elé kapom, miközben próbálok kevésbé Calira pillantani, mert akkor biztos elkapna a röhögőgörcs. - Aha, aztán neked lesz egy jó estéd, ők meg megbuknak a vizsgán. Képzeld el azt a kínos találkozást az igazi Lumppal. - Az a baj, ha ketten elkezdünk dumálni, akkor annyira, de annyira előjön a vizuális fantáziám, hogy néha az arcom is be szokott állni a sok vigyorgástól. Hevesen kezdem el rázni a fejemet, amikor Cali farzsebéről és a seggéről esik szó, de a vigyor még akkor sem tűnik el az arcomról. Szerintem a mi baromságainkból egy egész könyvnyi hülyeség összegyűlne, amit talán jó pénzért adhatnánk más hülyéknek el. Ez nem is olyan rossz biznisz! A szertárban gyorsan gyűjtjük össze a cuccokat, a saját zsebembe is pakolom őket, amit találok és közben igyekszem minél előbb végezni, mert tudom, hogy ha elkapnak minket, akkor valami nagyon galád büntetést fognak kiszabni ránk. - Akkor azért biztos el kell mennünk a teremhez. - Fintorodom el, de igazából számítottam erre mert miért is tárolnának mindent itt, egyhelyen? Hülyeség, de tényleg. Aztán a léptek. Pedig már épp befejeztük! Mondjuk, még jobb eset, hogy itt vagyunk és nem a folyosón futunk össze egy prefivel vagy egy tanárral. Talán megúszhatjuk. Az ajtó mögött álldogálva, kicsit izgulékonyan veszem elő a pálcám, de értetlenül bámulok Calira, amikor teljesen felesleges nekem ez a tárgy, hiszen megy pálca nélkül is. A léptek az ajtónál megállnak, pillanatokig -amik igazából órának tűnnek- valószínűleg a nem bezárt ajtó tűnhet fel neki, ami igazából résnyire nyitva is hagytunk, de csak éppen alig észrevehetően. Sajnos ezeknek túl jó a szemük. Az egy szerencsénk, hogy egy bugyuta prefektus igazából csak ránk zárja az egészet, jóformán be sem dugta a fejét. Aztán pedig elhalad a klubhelyiségünk irányába. Felsóhajtok. - Ezt... jól megúsztuk. Remélem. De szerintem tűzzünk innen mielőtt visszajön.
Nehéz nem hangosan röhögni, ha az ember legszívesebben a térdét verdesve vihogna, méghozzá ordítva, én ugyanis legszívesebben ezt tenném, ha nem lennénk éppen fontos bevetésen. Ez most nem baszhatjuk el a hülye poénjaink miatt, még, akkor sem, ha az este legjobbjai. -Azt hiszed érdekelne? Az igazi Lump meg…hát baszki akkor nagyon ott lennék-suttogtam rekedtes hangon az újabb adag visszafogott röhögés következtében. Rólunk aztán senki sem mondhatja, hogy jó gyerekek vagyunk, azt meg pláne nem, hogy nincs tele a fejünk idiótábbnál idiótább tervekkel. Ezzel még így magában nem is lenne baj, de mi mindig készek vagyunk meg is valósítani őket. Hát ilyen ez…barmok előre! A szertárban minden a lehető legsimábban megy, a legutóbbi óra után alaposan elpakoltam a dolgokat, épp úgy, hogy könnyen megtalálhassuk,így teljesen rutinosan turkálok a szekrényben vigyázva rá, hogy a többi üvegcsét,zsákocskát alig érintsem, ne rendezzem át. Nem mintha Lumpsluck megjegyezné mit hova tesz, pláne miután gyakran engem is hagy szabadon garázdálkodni ezekben a hatalmas szekrényekben. Shane szavaira csak bólintok, végül is nem meglepetés, hogy nem szóródnak az ölünkbe azonnal a dolgok, amikre szükségünk van, az elég unalmas és furcsa is lenne. Léptek. Közelednek a szertárhoz, én mégsem vagyok ideges, annak ellenére, hogyha az illető benyit gőzöm sincs mit fogunk csinálni. Mindketten az egyik legrosszabb és legnyilvánvalóbb rejtekhely mellett döntünk, hirtelen nincs ennél jobb ötletünk. Egynek jó…nyilván. Leintem Shane-t, így egyelőre nem mozdulunk, lélegezni is alig próbálok, egyrészt, mert nem szeretném, hogy bármiféle hang eláruljon, másrészt, mert rohadt kicsi helyre szuszakoltam be magam és minden másodperccel egyre kényelmetlenebb és tarthatatlanabb lesz a helyzet. Aztán a léptek távolodni kezdenek miután sikeresen ránk csukták az ajtót. Akkora levegőt veszek, hogy a sárkányhörgés ahhoz képest lágy őszi szellő, de kifújni már nehézkesen tudom annak ellenére, hogy mozdulnék kifelé de…beszorultam a szekrény mögé. Na ez a gáz, baszki, nem a doximarás! A rohadt élet! Legalább tíz percet töltök azzal, hogy megfelelő mértékekig húzzam össze magam és végre ki tudjak kecmeregni…elég szánalmasan. -Húzzunk innen a picsába-értek egyet köhögve és már indulok is az ajtó felé, de az ominózus léptek újra közeledni kezdenek és mostmár tényleg idegesen bámulok a haveromra…én kurvára nem mászom vissza a szekrény mögé!
- Egy Lump est előtt kellene megcsinálni. - Vigyorgok mint a vadalma. Annyira, hogy már fáj a szám. Imádom ezt az érzést. Ilyenkor mindig annyira jól érzem magamat. Bár azt hiszem, hogy Calival az utóbbi időben nem is voltak rossz dolgaim. Mindig simán ment minden. Kicsit nevetgélve és jól szórakozva suhanunk végig a szertár polcain. Minden a megfelelő helyen és időben, a szükséges mennyiséget azonnal zsebre vágtuk. Pimasz kis tolvajok vagyunk, meg kell mondani. Viszont tudtuk: még mindig vár ránk további cél, hiszen a drágább összetevőket nem teszik csak úgy ki a szertár polcaira. A léptek csak tetőzik a kalandunkat. Azt nem mondhatnám, hogy nem számítottam rá. Csak reménykedtem benne, hogy majd sikerül elkerülnünk ezt a helyzetet. Mindketten bepréselődtünk a lehető legnormálisabbnak tűnő helyre, hisz ebben a parányi lyukban ugyan hol lehetne elrejtőzni? Örüljünk neki, hogy nem valaki másnak is a szertárból kellett cucc. Könnyen szabadulok az ajtó mögül, amikor végre a léptek távolodnak. Pimasz félmosollyal illetem Calibant, aki szenvedősen mászik ki a rejtekhelyéről. Baráti kedvességből biza nem segítek neki. Bólintok, amikor végre beleegyezik, hogy lépjünk most már. Akció! A lépteket mindketten halljuk, viszont az ajtó már félig nyitva. Calibanra nézek, aztán pedig feltépem az ajtó ajtaját, és mielőtt futásnak iramodok a bájitaltan terem felé, odasúgom neki: - Futás! - Nem mintha tudnánk oly halkan futni, hogy ne iramodjon utánunk a léptek gazdája. Remélem Cali is időben kapcsolt és együtt menekülünk, na meg hogy gyorsabban vagyunk attól, aki követ minket. A bájitaltan terem ajtaját viszont ügyesen ki kell zárnunk, jól összedolgozva, hogy még azelőtt be tudjunk jutni, hogy elkapnának minket.
-Hát ha már haj kell tőle, nem elégedek meg egy szállal…-reflektálok Shane, ötletére, ami végül is teljesen jó. Bejátszhatnám akár többször is a dolgot, az biztos a kanyarót hozná Lumpra, ha véletlenül besétálna az órájára egy…másik Lump és kikérné magának, hogy mi ez a szörnyű játék, miért járatják vele a bolondját. Ezt már ki sem merem mondani, ha megtenném valószínű, hogy itt helyben, a szertárban esnénk össze a röhögéstől , ami nem lenne egy kifejezetten csendes mutatvány. Egyébként sem nevezném magunkat a lehető leghalkabbnak, én például elég rosszul látok a félhomályban, így dörömbölök-csörömpölök, bár valószínű, hogy ezt csak én hallom idegesítően hangosnak, de Shane úgy trappol, mint kezdő ork az első bálján és ezt fix, hogy nem csak én veszem észre. Jól gondolom, ugyanis valaki kis híján ránk is nyit pakolászás közbe és pár percig képesek is vagyunk úgy gondolni, hogy megússzuk nagyobb baj nélkül. Azt persze nem gondoltam, hogy percekig szenvedek majd azzal, hogy valahogy kitörjek a szekrény, mögül, ahová a szabaduláshoz képes könnyedén csusszantam be. Kedves szobatársam nem mutatkozik segítőkésznek, de ezen egyáltalán nem csodálkozom. Ellenkező esetben én nyihogva lajholnék a szerencsétlenen és a problémáján, egy szalmaszálat sem tennék keresztbe érte egy ilyen piti szituban. Ilyen a mi barátságunk, ha bármelyikünk eltörné a lábát ordítva röhögnénk ki, amiért ilyen balfasz, viszont, ha tényleg nyakig ülünk a szarban mindig számíthatunk a másik gyökér segítségére. Az előbb eltűnőben lévő delikvens remek időpontot választott a visszatérésre, épp azt, amelyiket mi is. Itt bizony nincs sok minden, amit tehetnénk, rohannunk kell, mintha az életünk lenne veszélyben. -Anyád!-súgom vissza Shane-nek kedvesen, mivel nem kifejezetten lepett meg, hogy itt kell sprintelnünk ezen a redves folyosón. Másodpercekkel később eszembe jut, hogy le kellett volna vennem a cipőm, akkor sokkal kevésbé lettem volna hangos. Bassza hipogriff, mostmár nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel a fasza kis ötlettel! Közeledve a célhoz kirántom a pálcám a feneketlen farzsebemből és kérdőn nézek Shane-re, erre ugyanis kétlem, hogy elég lesz egyikünk tehetsége.
Felkuncogok Cali kijelentésére. Olyan jó a kreativitásunk, hogy szerintem ebből még egyszer pénzt is tudunk majd keresni. - Hát ja, amúgy is, tudod milyen gyenge idegzetű az öreg. - Cinkor vigyor jelenik meg az arcomon, ami igazából tökéletes erre a célra, hiszen jobban járok vele, mint a nevetéssel, amit ezen a csendes folyosón igazából bárki meghallhat. A rohanás más dolgok kárára megy, például a csörömpölés és kis helyen lévő mozgásra, talán ezért is volt olyan szerencsénk, hogy valaki meghallotta, hogy itt azért valami történni fog. Még nem is lett volna túl nagy probléma a dologból, ha az említett személy nem indult volna el rögtön visszafelé. Nem volt sok lehetőségünk: nyilván lebuktunk volna, ha visszalépünk a kis raktárhelyiségbe, úgyhogy futásnak eredtünk. Nem vagyok egy sportember: de amikor valami ilyen dolog miatt kell rohanni, akkor beleadok apait, anyait. Amikor már közeledünk a bájitaltan teremhez, és Cali is előszedte a bálcáját, előreemelem kezemet, tekintetemből remélem ki tudja olvasni, hogy most van szükség egy nagy Alohomora varázslatra és csak reménykedhetünk benne, hogy Colloportus varázslattal van lezárva a terem. És ha minden jól megy, talán még be is jutunk. Akkor meg Lump túl hülye ahhoz, hogy megbízott bennünk. - Miért nem mehetne ez könnyebben egyszer? - Kérdem ironikusan, választ nem várva, csendesen, és még mindig úgy érzem, -ha bejutottunk- nem leszünk túl nagy biztonságban, így hát el kellene ismét bújni, legalább csak addig, még csendesednek a kedélyek odakinn.
Jó hülyék vagyunk, ezt el kell ismernem és emellett marhára nem vagyunk halkak, ami így együtt meglehetősen szar kombináció, főleg, ha ezek helyett általános nyugalomra, kis szigorra és egy macska puha, észrevehetetlen lépteire lenne szükség. A mardekáros balfasz-szárny viszont csörömpöl és röhög, mint egy éhes medve. Nem szerencsés. Nagyon nem. -Az…gyenge-suttogom vigyorogva- tiszta roncs lenne, ha ezt bejátszanám-teszem hozzá elégedetten bármennyire is rohadékság, marhára élvezném, ha okozhatnék Lumpnak egy kisebb agyi vértulalást. Ziher, hogy nem sokáig örülünk már így a fejünknek, mert hamarosan nagyon közel kerülünk a lebukáshoz. Az első roham semmis, könnyen túlesünk rajta egy-egy kényelmetlen én nyilvánvaló rejtekhelyen bujdokolva, arra viszont egyikünk sem számít, hogy a kedves illető, aki kishíján tönkretette az akciónkat eztán sem kíván békét hagyni nekünk. A haditerv passzív-agresszívvá válik és kitörünk a szertárból. Egyetlen lehetőségünket a bájitaltanterem jelenti, így arra orientálódunk, kis örömmel és nagy sebességgel. Cipőtalpunk fületsértő zajjal csapódik a padlónak, ha előre tudom, hogy egy leopárd sebességével kell közlekednem előtte legalább leveszem az edzőcipőm, mezítláb, ha nem is lettem volna sokkal gyorsabb, de lármás közlekedésen biztos segített volna. Közeledve a teremhez pálcát kerítek a kezembe és egyértelműen veszem Shane üzenetét reménykedve a legjobban, mert ha, amit kigondoltunk csütörtököt mond, akkor bizony jókora szartengerben fogunk csücsülni nyakig, ami kellemesen hullámzik is. Az Alohomora működőképesnek bizonyul mi pedig egyelőre sértetlenül jutunk be a terembe, ami eléggé megnyugtat. Csak tartson ki ez a rohadt mázlink legalább még egy kicsit! Nagyon nem akarok lebukni, itt viszont elég nehéz lesz úgy elbújni, hogy ne találjanak könnyen ránk. Pár perc gondolkodás után eszembe jut a koreai nagyapám saját fejlesztésű, de korántsem tökéletes varázslata. -Sumgigi-suttogom, mire egy fénybúra von be mindkettőnket. -Na ez elrejt szem elől, viszont a hangot nem fogja fel, szóval kussolunk, mint hal a szatyorban, vágod?-magyarázom frusztráltan és remélem, hogy ez a kis bűbáj elég lesz.
Minden probléma és miegymás ellenére, még mindig úgy vigyorgok mint egy vadalma. Jó, már kellett egy kis izgalom az unalmas, szürke hétköznapokba. Most azt mondom, hogy egy ideig biztosan csendben meghúzódunk majd ez után, de persze aztán már másként fogom gondolni... mondjuk már holnap. Aztán jön a futás, és nekem lefagy a vigyor az arcomról. Egyrészt utálok futni, másrészt pedig alapból nem vagyok valami nagy kondis gyerek, úgyhogy pechemre gyorsan kimerülök. Szerencse, hogy a bájitaltan terem nincs messze és az adrenalin is hat bennem valamennyire. Bejutunk. Aztán teszek pár kijelentést, mire Caliban előáll valami sumizével, amire én csak csendben, felvont szemöldökkel, kérdőn tekintek rá. Mi a fene volt ez? Gondolom csak magamban, és figyelem a körülöttünk lévő fénybúrát. Csak várok, mire az ajtón be is nyit valaki, körülnéz, és értetlenül sóhajt fel, amiből szinte hallatszik a hangján, hogy úgy láttam, ide jöttek be. Aztán kilép, és sietős léptekkel halad tovább, a földszintre vezető lépcsők felé. - Sum-mizé? Ez meg mi? - Vigyorgok Calibanra, amikor végre már minden veszély elült és őszinténegy kis útmutatást várok a bűbáj hatásáról meg ilyenek. - Ez miért nem jutott eszedbe előbb? - Már rég megszabadulhattunk volna a problémától... talán... most pedig ellépek a fiú mellől és közben körülnézek a már jól ismert teremben. Mit is kell keresnünk?
Nálunk balhésabb brigádot keresve sem lehetne találni! Ennyi hülyeséget kitalálni és véghez vinni vagy éppen jól elcseszni! Hát velünk is komoly bajok vannak, ebben mindenki biztos lehet. Már azon is csodálkozom, hogy az első rohadtul lebukásgyanús pillanatunkat megúsztuk, ott bujdokolva a szertár mélyén, nem hogy ezt a jóféle szarvihart! Egyetlen szerencsém, hogy időben jut eszembe egy egészen megfelelő varázsige, így nem állunk halálosan védtelenül a terem közepén, mint két címeres pöcsfej. Pontosabban pont ez az, nagyon is ott állunk, de bekukucskáló illető szemei sokadik hunyorításra sem látnak semmit. Még levegőt sem veszek, míg az illető a közelünkben van és olyan fejjel bámulok Shane-re, ami benne is azt az érzést erősítheti, hogy inkább fulladjon meg elegánsan, minthogy zihálni kezdjen aztán alaposan beszopjuk a szituációban beszophatót. Miután biztosan egyedül maradunk hatalmasat sóhajtok és megint normálisan kezdek lélegezni, márha az normális, hogy gyakorlatilag harapom a levegőt, mert korábban azt hittem itt fogok elájulni, mire ez a szerencsétlen megtalálja az utat kifelé. Legjobb haverom máris vigyorogva érdeklődik, pedig én még mindig hiperventillálok. -Sumgigi, koreaiul annyit jelent: elrejt-magyaráztam, miközben lassan kezdtem lenyugodni és megborzoltam a hajam. -A nagyapámnak van néhány ilyen varázslata, de mindegyik esetében van szar a palacsintában, ez például a hangot nem rejti, csak a vizuális dolgokat-még beszéltem, de már kezdtem járkálni a teremben föltérképezve, hogy nagyjából hol lehetnek azok a cuccok, amikre szükségünk lesz. -Hát baszod full pánikban voltam…-vonogatom a vállam a kérdésére- még a hozzám hasonló zseniknek is kell egy kis idő, mire megszülik a nagy ötletet. Közben benyúlkálok egy-két fiókba, de csak nem találom azt, ami nekünk kell, amitől megint elég ideges leszel.
Furcsa, de mégis mindig olyan szerencsénk van az ilyen balhés helyzetekben, hogy az már gáz. Vagyis nem gáz, mert jó dolog, de úgy érzem, még ameddig itt vagyunk és ilyen baromságokon törjük az agyunkat, még majd egyszer nagyon nagy gázba fogunk kavarodni. De hát most ez elkerült minket és miután megszabadultunk a harmadik keréktől, nyugodtan nagy levegőket is vehetünk. Tekintetem viszont Calira vetődik. - Jól vagy haver? - Persze azért nem volt gyerekjáték ez a dolog, úgyhogy a végén természetesen meg kell kérdeznem a varázsigét, amivel megmentett minket, mert nem ismerem. - Menő. Remélem van még pár ilyen a tarsolyodban vészhelyzet esetére. Mondjuk ez tök jó. Mindig, csak persze furi lenne, ha olyankor sütnéd el amikor látják. - Elmélkedem tök logikus dolgokon, szóval a végén csak legyintek egyet, hogy nem is érdekes amit mondtam és hasonlóképp Calihoz, én is járkálni kezdek. És persze vigyorogni. - Jól van, csak vicceltem! Ne vedd úgy magadra, zsenikém. - Pillantottam oda, miközben én az üvegszekrényeket lestem meg. - Akkor mit is keresünk most? Szerintem gyorsan ejtsük meg a dolgokat, utána lépjünk mert gyanús, hogy ez vissza fog jönni. - Nem akarok még egyszer parázni, meg menekülni, esetleg az ágyamba, ha persze megvan minden hozzávaló. Mert azok nélkül tuti nem, ha már ennyit szenvedtünk.
Kezdőlap
| Clothes
