Minden elképzelésünket felülmúlta ez az idei nyár. A sötétség, ami nemrég érkezett, egyszerűen már csak hab volt a tortára. Az apám továbbra sem adja fel a próbálkozásokat, idén sem hagyott ki a különböző fincsiségekből, amiket természetesen esélyem sem volt elutasítanai. Még jó, hogy tudok titkot tartani, még jó, hogy ismét fel tudom venni azt az álarcot, amit nagyon sokáig hordtam magam előtt. Még Dorisnak sem meséltem el mindent. Hiszen tudom, mi következne abból. Veszekedés, vita, és nyilván, soha többé nem állna majd szóba velem.
Tudtam, hogy érdekes lesz ez az idei évkezdés, hiszen hallottunk a tegnap történt óriásrombolásról. Őszintén nem bántam, hiszen mindig is utáltam azt a reménytelenül hosszú és unalmas vonatutat, így hát örömmel battyogtam végig a vágány mellett, és csatlakoztam az egyik megfelelő zsupszkulcshoz, - miért is nincs így mindig? - ameddig a szüleim sarkon nem fordultak és látótávolságon kívülre értek. Igazából már réges rég megkerestem szememmel a szőkeséget, és nem tévesztettem el egy pillanatig sem, így hát most odaléptem mellé és átkaroltam.
- Nem gond, ha csatlakozom ugye? Jó kis balhé mi? Azt mondják, óriások voltak. - Vonogatom meg a szemöldökömet. Eljött hát ez is. Az utolsó év. Vajon mi lesz belőlünk ez után? Parancsra fogtam meg a többiekkel együtt a zsupszkulcsot, majd a jól ismert kavargó, gyomorcsavaró érzés után talpra érkeztem meg a Roxfort birtokára.

A nyár elég gyorsan eltelt és én nem csináltam semmit, ez a semmi pedig több részről is bosszantó, hisz Shane-el szinte nem is találkoztam, haza kellett költöznöm.. és az egészben a legjobb, hogy a barátnőm bátyja nem fogta fel, hogy nem akarok vele összejönni. Emellett még mérlegeltem is, hogy milyen a kapcsolatunk a párommal és ha nem elég erős, akkor nem is fog felkeresni engem a mai nap folyamán és ha nem is fog, akkor.. nincs is értelme járni. Mármint igen, szeretem és bármit megtennék érte, de ha ő nem akar belőlem többet, akkor nincs értelme nekem nyomulni. Éppen ezért is nem gondolok én most ilyenekre, hanem ezerrel pakolok, mert nem igazán sikerült összekészíteni a cuccaimat. Pedig Jesse ezerszer mondta, még Pearl is de én csak halasztottam és kezdem úgy érezni, hogy nem volt olyan jó ötlet ez az egész.. Mindegy, inkább csinálom, minthogy lekéssem a vonatot.
Nem igazán érdekelnek ezek a dolgok, amik a varázsvilágban történnek, egyre inkább gondolkodom abban, hogy Roxfort után én a muglivilágban fogok élni. Anyuék is jobban szeretnék és tudomást is szereztek arról, hogy megtámadták a Roxfortot, majdnem meghaltam mellette.. nem tudják, hogy eljöttem ide, mivel nem engedtek vissza a Roxfortba, szerintük nincs ott a helyem és talán éppen ezért vagyok most ilyen ideges, mert ha itt keresnek először, akkor nekem végem és nem fogok tudni találkozni VELE.. Végül valakivel elkezdtünk beszélgetni, nem is igazán érdekelt a dolog, aztán valaki átkarolt, ismerős illat, ismerős érintés és ismerős hang, Ő az. Csak mosolyogva élvezem az érintését.
- Persze, nem zavarsz. - tudjátok mindenki arcán a meglepődés, értetlenség, míg az aranyvérűek csak undorodva méregetnek. A világ még mindig nem fogadta el, hogy mi együtt vagyunk, hogy egy pár lettünk, de nem érdekel már. Mi összetartozunk és ezen semmi sem változtat. Majd megfogjuk a zsupszkulcsot és a Roxfortban is vagyunk. Ahogy az lenni szokott mindenki kettesben hagy minket, mintha annyira nagy szexuális energiákat bocsátanánk ki.. Végül mikor végre kettesben vagyunk Shanere pillantok. - Hiányoztál, - bár leveleztünk, de az nem volt az igazi, mintha nem is vele beszélgettem volna, hanem valami.. valaki mással. - Milyen volt a nyarad?

Őszintén kicsit aggasztanak a mostani dolgok. A készülőben lévő akciók, a halálfalók nyüzsgése, a rengeteg sok halálhír. Féltem a szeretteimet. Még akkor is, ha a legtöbbjük elvileg biztonságban van eme veszélyektől. Mi lesz, ha a Roxfortot is megtámadják? Akkor mit teszünk majd? Érdekelni fogja őket, ki kinek a kicsodája? Nem hinném...
Nem érdekelnek a furcsa pillantások, már az elmúlt évben megszoktam mindezt és megtanultam letolni. Egyszerűen csak nem éri meg szenvednünk. Remélem erre most már mindketten rájöttünk és az idei, utolsó évét nem vitával és összeveszéssel fogjuk majd tölteni. Mert az egyikünk jövőjére sem lenne túl jó kihatással. Most viszont minden rendben és pontosan ilyen, egyszerű és gondtalan mosollyal az arcomon üdvözlöm a lányt, akit szeretek. A gyors Roxfortba érkezés több embert is megvisel, de én csak megigazítom a pulcsimat és kézen fogom Dorist, majd megállok, ameddig a tömeg elvonul és szép lassan, nagyon lassan indulunk utánuk, sorhajtóként.
- Te is hiányoztál! Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok és nem tudtunk több időt együtt tölteni. - Talán jót is tett nekünk egy kis különlét, elvégre az iskolában sokszor sülve-főlve együtt voltunk-vagyunk. Azért hiányzott, természetes, hiszen úgy megszoktam már. Minden butaságával.
- Hm, hát leginkább otthon voltunk. Kivéve amikor Vestával utaztunk egyet. Egyébként elég unalmas volt, őszintén. Átjáróház a házunk továbbra is, de ez meg csak a szüleink dolga. Tudod...- Elfintorodom, miközben egy apró pillantást vetek rá, aztán az iskolát kezdem kémlelni. - De nem tudom itt jobb lesz e most. Nem túl biztatóak a pletykák. - Megvonogatom a vállamat. Doris nem úgy néz ki, mint akit ezek a dolgok aggasztanának. - Te mit csináltál a nyáron? Alig vártad már a sulit, igaz? - Pimaszul vigyorgok rá, és vonogatom meg a szemöldököm.

Annyi minden történt, annyi minden amit bánhatnék, amire kívánhatnám, hogy bár ne történt volna meg.. Például talán nem volt éppen a legjobb ötlet, hogy elszöktem otthonról, hogy fogtam magam és megléptem a szüleim tudta nélkül, talán utánam fognak jönni a Roxfortba, talán elvisznek innen, de el kellett jönnöm ide, hiányozna ez az egész és most, hogy itt vagyok, hogy újra az iskola előtt állunk, úgy érzem, hogy meginog az elhatározásom, miszerint én a muglik között fogok élni. Shane nem tudna ott élni, nem lenne képes beilleszkedni és nem is akarna, ráadásul nem is engednék neki, ő egy aranyvérű család tagja, egyetlen pillanatra sem fordulhatna meg a fejében az a gondolat, hogy velem éljen a muglik közt. Tudom, hogy a családja ki nem állhat, hogy mindenki azon van, hogy minket szétszedjenek és talán még a testvére sem akar velem jóban lenni.. De ezek mind olyan dolgok, melyek nem lényegesek. Csak az számít, hogy elkezdődött az utolsó év és jó lesz, minden tök jó lesz és semmi sem fogja elbaszni a dolgokat, azonban érezhető a feszültség..
Utálok ilyen izékkel utazni, annyira de annyira kellemetlen tud lenni az utazás és ezt a barmot még csak meg sem hatja, mintha csak hülyén állna a pulcsija és meg kéne igazítania. Én pedig tartom magam és próbálok természetesen viselkedni.. Aztán mindenki minket néz, kezeinket és már csacsognak is, de már nem érdekel és az sem érdekel, hogy az összes aranyvérű lány úgy néz rám, mintha azonnal máglyára vetnének.
- Neked és nekem is voltak dolgaim, mondjuk nekem időm nagy része azal telt, hogy megértessem Tommy nem fogta fel, hogy nekem pasim van és nem akarok tőle semmit sem. - mondom egy sóhaj közepette, aztán mikor tudatosul bennem, hogy mit mondtam, hogy elmondtam, amit igazából nem akartam, akkor csak sóhajtok és már előre megforgatom a szemeimet.. - Szerencsére felfogta. - zárom le ennyivel az egészet és remélem most már felfogta, hogy féltékenynek lenni felesleges és hülyeség, én is kinőttem már, meg hát csak őt szeretem, meg szerintem ő is csak engem, szóval nincs miért kételkedni a másikban, vagy csak benne, hogy mire kényszeríti bele az apja.
Aztán mesél a nyaráról én pedig csak hallgatom, minden szavát magamba iszom és vigyelek rá. Szóval utazgattak, de jó neki.. én is olyan szívesen elmentem volna valahova, de nem tudtam.. na mindegy is. Aztán a kérdésére nem tudom, hogy mit kéne mondanom. Így pár pillanatig csak csendben vagyok, nincs miért titkolni előle a dolgokat, neki legalább elmondhatom. - Hát tudod én elméletben nem vagyok itt, hanem otthon maradtam, mert a szüleim nem engedtek el az iskolába, miután tudomást szereztek Grace haláláról és elméletben mi szakítottunk és soha többet nem találkozunk. - mondom neki, majd inkább elkezdem az egyik ablakot vizsgálni, mintha az lenne a világ legérdekesebb dolga, kissé kisiklottak a dolgok nálunk, arról nem is beszélve, hogy.. még mindig nem békültem ki a szüleimmel.