Sarah Khaos Firebird

Madárka(Arabella hívja így)
Khaos(Apja hívja így)


16


Aranyvér


Semleges


Animágia


Hollóhát


India Eisley


Saját karakter

Édesapámat még Roxfortos korában tagadták ki, azért mert a család tetemesebb részével ellentétben soha nem mutatott semmilyen nemű vonzalmat a sötét varázslatok iránt, ő 100%-osan Dumbledore híve. Anyám, akár csak az egész családja, semleges. Anya a korának tökéletes nője volt; gyönyörű és elnyomható. Akkoriban ez volt minden férfi álma. Apám a maga kilógásával és túláradó egyéniségével remek ellensúlya volt ennek. A semmi és a minden. Talán ennek az éles ellentétnek a harmonikus együttélése miatt lettem én magam is szélsőséges, de valahogy mégsem lógtam ki soha …

Nem voltam szép amikor fiatal tini voltam, konkrétan 9 és 13 éves korom között kiéltem minden tini kori problémát. 14 éves nyaramra az önbizalmam ugyan továbbra se volt olyan, mint a véla ivadékoké, de nem hagytam magamat földbe tiporni… Túlságosan elkezdte hasonlítani apámra; kijárkáltam takarodó után, vagánykodtam és olyan varázslatokat gyakoroltam, amelyekhez túl fiatal voltam. Belefolytam az iskolai élet minden szegmensébe, hátha kitöltik az anyám által hagyott űrt. De még most is üres vagyok és körülleng egy szomorú, depresszív légkőr. Barátságos vagyok, de a mosolyom törött. Nevetek, de a hangom mindig hamarabb elhal, mint másoké. Mindenkit meghallgatok, de a saját problémáimat megtartom magamnak. Jó barátod lehetek, de nem fogok benned bízni, mert mindenkiben csalódtam eddig. De vágyok rá, hogy legyen kivétel. Hogy legyen valaki, aki átverekszi magát a tüske kerten és meglássa a rózsákat. Szeretném elhinni, hogy a jelenlegi állapotom csak egy rossz álom, és ha felébredek, újra vicces leszek, nem cinikus. Újra kedves leszek és nem álszent, újra megbízható leszek és képes leszek én is megbízni másokban.

Naiv és vicces kislány voltam, akiben túltengett a bizonyítási vagy. Meg akartam mutatni mindenkinek, hogy kicsi a bors, de erős. Hogy nem vagyok elnyomható és semmilyen, mint anyám. Persze, akkoriban ezt nem tudtam ilyesformán megfogalmazni. Hogy miért akartam ennyire bizonyítani? Mert mindenki tudta kiknek a lánya vagyok. Apám felvette anya nevét, ami nagyon ritka precedens volt, de ő csak örült, hogy nem kellett többé az utálatos családnevét használnia. Ezzel a nem mindennapi tettel még kevésbé volt elfogadható ember a varázsvilágban. Anya persze tökéletesen beillett, ő mindig mindenhova beillett és mindenkinek kedvére valóan viselkedett, nézett ki.
Harmadéves voltam, amikor elhunyt. Apa teljes letargiába esett, én pedig pár nap alatt felnőttem, hogy támaszt nyújthassak neki. Az hetek múlásával megtanultam ellátni a legkülönbözőbb háztartási feladatokat. Apa a munkájába és a nőkbe merült. Engem mintha elfelejtett volna. Mintha nem lettem volna több házvezetőnél és szakácsnőnél vagy, ami még rosszabb; mintha csak egy házi manó lettem volna. Szinte soha nem nézett rám… Értettem, hogy fáj anyám tükörképét néznie, de nem gondolt bele abba, hogy nekem milyen nehéz ez?
Egy idő után rájöttem, hogy biztos nem valami empatikus apa. Akkor avanzsált Apu, a szuperhősből, simán Apává. A csalódottságot, amelyet egyik szülőm tényleges, másik képletes elvesztése okozott előnyömre fordítottam; beálltam az iskola kórusba, az újságba és tanultam. Prefektusi címet is elnyertem, aminek hatására apám rájött, hogy ja, én még itt vagyok. Így elutaztunk Franciaországba. Folyékonyan beszélek franciául, mert anyám abban élte ki mindennapjait, hogy ezt-azt megtanított vagy taníttatott nekem. Félig francia volt, így ezt tőle tanultam, ahogy a zongorázást is. Spanyolul egy mugli tanár tanított, hegedülni a nagypapától tanultam. A balettot a nagyi erőltette és mivel szerettem, anyám halála után is folytattam ezt a hobbit.
Szóval az egész jónak ígérkezett a kis utazásunk. Vagy legalábbis azt hittem, amikor az utazás előtti órákban fellángolt a kandalló. Egy magas, szőke nő lépett ki belőle. Markáns arca volt és rengeteg parfümöt használt. Anyukám tökéletes ellentéte volt ránézésre, az a fajta nő, akitől félnének a férfiak. Margaret-nek, édesapám barátnőjeként mutatkozott be. Nem sírtam a temetés óta, de akkor, ott kedvem lett volna üvöltve zokogni és szétverni valamit… vagy valakit. Rezignált állapotban telt az első nap, gépies jó modorral viseltettem irányukba. Este viszont kiszöktem a szállodából. A tudat, hogy a mellettem lévő szobában éppen egymással enyelegnek nem hagyott nyugodni.
Volt egy barátnőm, Arabella. Korábban küldtem neki egy baglyot, hogy találkozzunk a szokott helyen. Kedvenc fagyizó volt a neve, gyermekkorunkban mindig kihisztiztük a szüleinktől, hogy vigyenek el ide minket. A fagylaltozó különlegessége az, hogy a fal minden szegletéről kalitkák lógnak le, melyek dalos madarak lakhelyéül szolgáltak. Édes káosz énekük, mely gyerek füleinknek szórakoztatóbb volt, mint bármi más. Ara csillogó ruhában várt rám és tudtam, hogy jó estének nézünk elébe.
És tényleg jó is volt; elmentünk egy szórakozó helyre. Táncolásra alkalmatlan zene és rengeteg ember. Nem éppen a legjobb páros, de az elektronikus ritmus legalább kivert minden gondolatot a fejemből. Aztán valaki megfogta a kezemet és maga felé fordított. Próbáltam udvariasan megkérni, hogy engedjen el, aztán rájöttem, hogy nem hall, így ordítva is elismételtem. Erre megállt és óriási szemekkel rám meredt.
- Nem tudom mit mondtál, de ahogy az ajkaid mozognak az nem evilági. – Ennyi kellet az amúgy sem túl nyugodt lelki állapotomnak. Nem húztam pálcát, az túl sok időt vett volna időbe és egyébként se lehetett sulin kívül varázsolni. Egy ütéssel padlóra küldtem és eltörtem az orrát. Apa nem sok mindenhez értett, de amihez igen, abban tényleg jó volt, így amikor a családom művészeteket kezdett tanítani nekem ő is kivette a részét, mégpedig harcművészeti fronton.
Margaret jött értem másnap a mugli rendőrségre, mivel estére bent tartottak. Azonnal haza is mentünk és év elejéig szobafogságot kaptam. Verekedős prefektus… Ki hallott már ilyet?