Nincs is szebb hang a csendnél. Mindig élvezhető, és jobban forog az agyam, mikor nem zavar meg semmi. Ilyenkor nyugodtabb vagyok, és könnyebben koncentrálok, de nem sok csendes hely van az iskolában. Egyre viszont biztosan számíthatok, ugyanis nem sokan kedvelik a könyvtár poros könyvektől fülledt levegőjét. Mikor magányra vágyok, gyakran jövök ide, vagy az üvegházakhoz. Most is ezért vagyok itt. A hétvége miatt sokan vannak a klubhelyiségbe, és éjszaka inkább olvastam, minthogy házidolgozatot írtam volna, ezért ezt itt, egy eldugott kis beugróban írogatom. Három inchnek kell csak lennie, de már megugrottam a kétszeresét is. Lehet, hogy csak naggyázva kellene leírnom a vázlatot, elvégre még csak a bevezetőnél járok. Úgy is hosszú lenne valószínűleg, de ha mindent kifejtek, a tanár infarktust kap. Bár nem értem, mért nem hiszi el senki, hogy K fölötti minőséget írok mindig. Teljesen felesleges elolvasni, nem azért íródnak, sokkal inkább a gondolatok zsúfoltsága miatt. Ennyit nem szabad egy fejben tartani, de a tananyagon kívül még sok más, érdekesebb dolgon is gondolkodom, mint a jelen politikai helyzet, az azkabani foglyok, a Reggeli Próféta cikkeinek javítása és hasonlók. A mugliismeret dolgozataimat írom a leghosszabbra, ami nem meglepő, főleg ha az ember tisztában van a tárgy iránti szeretetemmel. A bájitaltan után a muglik egyik találmányáról kell írnom egy három inch hosszú dolgozatot, de az sem lesz nehéz. Egyszerűen imádom azt a hidat, amit a hollandok találtak ki 1926-ban. Hordozható, össze lehet csukni, de elbír akár tíz embert is. Persze majdnem mindig hasztalan, de fő a kreativitás. Pontot teszek a bájitaltan dolgozatom végére, elvégre sikerült befejeznem viszonylag röviden a százfűlé-főzet helytelen felhasználásának mellékhatásait. Nem is lett olyan hosszú, elvégre csak négyszerese a kért hosszúságnak. Szusszanok egy kicsit addig, amíg mindenhol meg nem szárad a tinta. Ez sajnos egy hosszú folyamat, így előveszem a tegnap este megkezdett, Napoleon írta könyvemet, és teljesen belemerülök a sorokba. Napoleon elméje a könyv címe, és igen érdekesen taglalja a francia császár elméleteit és felfogásait. Siető, hangosan dobogó léptek zökkentenek ki Napoleon világából, amiért egy kis dühvel az arcomon keresni is kezdem a baj okozóját. Nézek erre, nézek arra, s hamarosan meg is lelem a zaj forrását. Madam Cvikker éppen egy botor alsóbbévest dorgál, amiért leejtette egyik, nagy becsben tartott könyvét. Csak elmosolyodom, s figyelmemet ismét a könyvnek szentelem, holott a tinta már biztosan megszáradt dolgozatomon.
Nagyjából egy órája ültem a mágiatörténet beadandóm felett, de valahogy az üres lap nem igazán akart megtelni szavakkal. Pedig higgyétek el, én igazán próbálkoztam! Még Boone-t is kizavartam a szobából, hogy ne akadályozzon eme nemes feladat végrehajtásában – pff, nemes a fenét – de nem jutottam egyről a kettőre. Ezek az elméleti tantárgyak sose voltak az erősségeim, főleg hogy még ódákat is zengjek valamely kőkorban történt mágusháborúról. Komolyan, miért nem tudtak csak úgy normálisan a seggükön maradni és osztozkodni a dolgokat? Mire jó ez a leigázós, elnyomós dolog? Azt hiszem erre a bátyám megint egy olyan szöveggel jönne, hogy azért nem látom be ennek fontosságát, mert túl egyszerű lélek vagyok… én meg mérgesen rúgnám bokán, mire ő valami válogatott borzalmas átokkal szórna meg. Tudjátok, a családon belüli szeretet egy igazán fontos dolog a maga nemében. Így tehát már egy jó ideje ott ültem asztalom mellett, gyilkos szemeket meresztve a papírra, de az ihlet, vagy bármi, aminek ilyenkor jönnie kellene nem akart fejbe kólintani. Igazából… eléggé fontos lett volna, hogy ez jól sikerüljön, mert hát a jegyeim közel se voltak jók, sőt, inkább siralmasnak nevezném őket. Épp ezért már épp kezdtem volna kétségbe esni, mikor hirtelen megvilágosodtam: ha egyedül nem megy, akkor egyszerűen csak találnom kell valakit, aki lesz olyan drága lélek és besegít nekem! Tudtam is, hogy melyik imádnivaló rokonomat fogom ezzel a kéréssel betámadni. Annyira már ismertem, hogy nagyjából be tudjam lőni merre kódorog ilyenkor. A fene se érti mit evett abban a poros könyvtárban, rám csak álmosítóan hatott a hely, amiért Madam Cvikker néhányszor már megorrolt rám. Tény, nem tagadom, hogy aludni a hálókörletekben kell, de na! Eredetileg én se azért mentem oda, hogy rákómáljak a bájitaltan könyvre! Hová tűnt az emberekből a megértés… Épp ilyen mély és velős gondolatmeneteket folytattam le magamban egészen addig, amíg az emlegetett helyszínre nem értem. Meg akartam lepni Ryant, ami meglehet nem tűnt a legjobb ötletnek, főleg mert szívességet akartam kérni tőle, de… hogy mondhatott volna nekem nemet? Sose tett ilyet… eddig. Bár remekül tudott mogorván méregetni, meg alkalmanként közölni, hogy több ilyen nem lesz, végül mégis mindig megtört nekem. Felteszem a csodálatos személyiségem hatása. Váratlan belépőmet majdnem tönkre tette az a kis hangoskodó alsóbb éves, konkrétan úgy kellett az egyik polc mögé ugranom, mint valami bevetésen lévő aurornak… vagy legalábbis szerettem úgy gondolni, hogy a jelenet valami ilyesmihez hasonlított, nem pedig egy esetleg flamingó dülöngéléséhez. Végül halkan, settenkedve osontam a háta mögé, hogy aztán hirtelen rakjam a kezeim a vállára és hajoljak át fölötte belebambulva a könyvébe. - Na, na, mit olvasunk? - kérdeztem egy hatalmas vigyorral az arcomon.
Kezdőlap
