- Azt a gömböt egy kicsit rakd lejjebb, Gabri – mellkasomon összefont karral állok a hatalmas karácsonyfa előtt – ami elképzelhető, hogy egy kicsit túlzás, mármint maga a fa magassága és terebélyessége de azt akartam, hogy a Yaxley-Carrow karácsonyfa legyen a leggyönyörűbb fa az egész varázslótársadalomban. Jó, lehet a minisztériumban felállított gigantikus fenyőt nem tudom lekörözni, de legalább nagyobb a fám, mint Malfoyéknak vagy Dolohovéknak. Mert ugye mindig minden a kibaszott versengésről szól, hogy kinek nagyobb, kinek szebb, kinek díszesebb, kinek formásabb és még sorolhatnám. Így most aranyszínű díszek sokasága csillog a hatalmas fán, amit valahol Skóciában talált Gabri és hozott el ide – hogy mikre nem képesek ezek a manók!
- Szent szar, Gabri komolyan gondoltad azt a rózsaszín csillagot? – hitetlenkedve csóválom a fejem – Azt akarod, hogy Alecto még egy ujjadat levágja és megetesse veled? – sóhajtva bökök a pálcámmal az említett csillogó rózsaszín díszre, ami egy pukkanás keretében apró darabokra hullik – Takarítsd fel, Merlinre mondom nem csak ronda vagy hanem még buta is – arrébb lépkedek és bekapok egy süteményt és elgondolkozva nyammogom, miközben a foszlott ruhában sepregető manót figyelem. Azt hiszem egy kicsit túlzásba esett Alecto, amikor körbeszórta a házban azt a mézeskalács-fahéj-alma kombós illatosító bűbájt. Az eredmény az lett, hogy olyan töményen terjeng az illat az egész földszinten, hogy majdnem elhánytam magam amikor lejöttem ellenőrizni a fát. Tehát csak reménykedni tudok benne, hogy nem veszi észre, hogy résnyire nyitva van az egyik ablak.
Fogalmam sincs, hogy pontosan mit is várjak a mai estétől. Először egészen jó ötletnek tűnt hármasban ünnepelni a karácsonyt. Csak Alecto, Mici meg én, mint egy kis család – jó legeslegelőször csak kettesben akartam lenni Alectoval, de ő hallani sem akart arról, hogy Amycus nélkül ünnepeljünk és hát ha valamiben hát ebben a dologban biztos, hogy nem tudtam volna meggyőzni arról, hogy mennyi fantasztikus dolgot csinálhatnánk kettesben. Szóval nem éppen a legférfiasabb dolgot választottam: fejet hajtottam az asszony akarata előtt és rábólintottam, hogy egy fővel bővüljön a körünk. Amúgy meg semmi problémám nincsen Micivel sőt jobban belegondolva nem is tudom mit csinálna egyedül karácsonykor, annyira meg mégsem lehetek szívtelen, hogy az egyik legjobb barátomat magára hagyjam. A gondom csupán annyi, hogy valamelyikőnk gyertyatartónak fogja érezni magát az este folyamán és ez további konfliktusokhoz vezethet majd.
- Drágám – elmosolyodom amikor megpillantom a szalonba belépő Alectot, aki ugyanazt a kötött rénszarvasos pulóvert viseli amin körbe-körbe futkároznak a szarvas alakok, mint én. Tisztában vagyok vele, hogy ezzel ocsmány módon belerondítottam a Carrow-hagyományba, de mivel Alecto az én nevemet is viseli már ezért jogosultnak éreztem magam arra, hogy összeöltözzünk – amiről természetesen nem írtam Amycusnak az invitáló levelemben.
- Akarod, hogy megvárjuk Micit a csúcsdísz felrakásával? – átkarolom a derekánál fogva és magam mellé húzom majd egy csókot nyomok a homlokára – Gabri! – csettintek egyet a szabad kezemmel és már meg is jelenik a saját kis manónk a kezében egy tálcával és rajta két pohárral, ami csurig van töltve pezsgővel – Arra gondoltam, hogy mielőtt megérkezik az öcséd koccinthatnánk egyet a babaprojektre, szóval… - már át is nyújtom az egyik poharat Alectonak és koccintásra emelem a sajátom, amikor egy pukkanást hallok a kandalló felől – Baszd meg – sóhajtok egy aprót majd mintha nem éppen egy fontos pillanatot választott volna Amycus úgy üdvözlöm vigyorogva és átnyújtom neki a kezemben levő poharat – Gabri, hol vagy te félkegyelmű ocsmányság? Hát számolni se tudsz? Három poharat kértem, nem kettőt – az egyik legcsodálatosabb dolog a manókban, hogy minden szart rájuk tudsz kenni, ők nem köpnek be.

Babaprojekt. Látom, ahogy Alecto mosolya valami fájdalmas grimasszá akarna torzulni és lelkiekben már fel is készülök a kirohanására, amit olyan érvekkel fogok megvétózni, hogy mennyivel rosszabb az az ötlete, hogy raboljuk el a Travers kölyköket, hiszen azok már úgyis ketten vannak és ő mentesülne ez alól a terhesség minden nyűgétől. Kötve hiszem, hogy Rafi papa örülne annak, ha eltűnnének a gyerekei, biztos vagyok benne, hogy eltekintene attól a csodás, együtt töltött hét évtől is amiben részünk volt és minden bizonnyal nyugodt lelkiismerettel vágná le a tökeimet, hogy utána megetesse velem őket. Végül egy pukkanás szakítja meg Alecto csodás mosolyának átalakulását valami sokkal förtelmesebbé és a szépen felépített beszédemet sem tudom elmondani, ugyanis megérkezik a másik Carrow.
Igazából nagyon meg sem hallom vagy ha mégis, az agyam nem képes feldolgozni Amycus szavait ugyanis nem véletlen, hogy az emberek nagy része először a látására hagyatkozva alkot véleményt a másikról. Az én agyam most éppen azt próbálja feldolgozni, hogy Amycus ott feszít az Alectoval közös pulóverünkben.
- Nem hiszem, hogy pont te vagy a legjobb helyzetben ahhoz, hogy kioktass a manókkal való bánásmódról – végül nagy nehezen sikerül megtalálnom a hangomat és csak nagyon kevés hiányzik ahhoz, hogy visszafogjam magam és ne öntsem Mici fölsőjére a rohadt pezsgőt – Tetszik a pulcsid, igazán egyedi darab – prüszkölöm és attól függetlenül, hogy legszívesebben belefojtanám a göndör fürtjeivel együtt a poharába azért valamilyen szinten mégis megmozgatja a bensőmet az a kis dobozka, amit átnyújt és máris egy kis pöcsnek érzem magam.
- Ez igazán kedves Tőled, sógor – biccentek egyet és hagyom, hogy eljusson a nővéréhez, aki valami óráról hadovál de én csak a saját italomat várom, amit rögvest meg is kapok pont abban a pillanatban, amikor ők ketten olyan bensőségesen átölelik egymást, mint akik már évek óta nem látták a másikat és hirtelen nem tudom eldönteni, hogy a kibaszott fahéj illat lesz-e erősebb a lakásban vagy pedig a látvány az ami ennyire émelygéssel tölt el. Más dolog hallani Mici szájából, hogy mennyire betegesen ragaszkodik Alectohoz és más élőben látni ahogy konkrétan közösül az aurájuk. A karácsonyi hangulatom olyan gyorsan száll el, mint a nyuszifing és a saját házamban, a saját feleségem mellett kezdem gyertyatartónak érezni magam, holott ezt a szerepet a mai estén Amycusra akartam ráerőszakolni.
Igazából valahol, egy párhuzamos világban egészen – sőt túlságosan is – jól festenek egymás mellett, na meg így összeölelkezve is végül arra a következtetésre jutok, hogy igazán elhívhattam volna Dakotát is, biztosan feldobta volna a hangulatot.
Tehát a lényeg, hogy nem bírom tovább nézni az enyelgésüket így amikor feltűnik a színen Gabri a pezsgőmmel meg a tálcájára rakott pudingokkal, akkor valahogy véletlen a lábam az ő kis girhes végtagjai elé kerül aminek köszönhetően megbotlik és a puding nagy része Amycus felsőjén landol.
Kurvára nehéz nem elégedett arcot vágnom, amikor Alecto felém fordul a csúcsdísz kérdéssel a száján. Igyekszem, nagyon de nagyon igyekszem és a kilencéves részem, most önelégülten figyeli a dzsuvás pulóvert míg a tizenkilenc éves önmagam arcáról megdöbbenést lehet leolvasni. Remélem.
- Óh baszki - majdnem megsajnálom a halálra rémült kis lényt – Elég ocsmány az a folt, Gabri menj szépen és mosd ki Amycus pulóverét, a büntetésedről majd később beszélünk – előkapom a pálcámat a nadrágomból és suhintok vele egyet, mire az említett csúcsdísz a kezembe repül.
- Szóval, mivel ugye én lennék a fő házigazda meg az úr a háznál úgy gondolom, hogy enyém az a megtiszteltetés, hogy felvarázsoljam a díszt a fára – először Alectora majd – a remélhetőleg már rénszarvas pulcsi mentes – Amycusra esik a pillantásom – Valakinek van esetleg valami ellenvetése? – tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy ennyire egyszerűen úgysem mehet az egész.