Augustus Rockwood

the world isn't split into good people and Death Eaters

Gus


23


Aranyvér


Voldemort





Halálfaló


Harry Styles


Saját

A Rockwood család mélységesen elkötelezett Voldemort oldalán. A lojalitás egy olyan erény, ami generációról generációra öröklődött, és ami vagy aki mellett egyszer leteszi egy Rockwood a nevét azért élete végéig harcol. Szerintem ez nem egy elítélendő dolog. A média mocsok sárvérűek által imádott szennylapok csupán azért gyűlölnek bennünket, mert mi egy olyan értéket képviselünk, ami születésünk folytán adott. A sárvérűek azonban nem büszkélkedhetnek évszázadokra visszanyúló vérvonallal. Ők csupán a természet egy furcsa kegyelmét élvezhetik, hogy mugli származásuk ellenére varázslatot kaptak az életükbe.
Mi azonban, aranyvérűek, bombabiztos vérvonalunknak köszönheten oltalmazzuk a varázslat makulátlanságát... akár erőszakkal. Ettől pedig már mi vagyunk azok, akiket elítélnek... akiktől rettegnek. Ez vajon jól van így?
A halálfalókat egybemossák a gyilkosokkal... a rosszakkal. Még a nagymamám is halálfaló volt pedig aranyos kisköténye volt és a világ legfinomabb pitéjét sütötte... de a nézetei miatt, akkor ő már rossz? Elvetemült gyilkos? Voltak rossz napjai... de kinek nem?
Én büszkén követem a családom által választott utat. Ti mit tudtok felmutatni?

Lojalitás. Vérvonalba kódolt tulajdonság, mely meghatározza az ember alapvető jellemét. Engem a családom hűségre nevelt, amihez mérhetetlen kitartás és talán egy csipetnyi konokság társult. A lojális ember kincs. Kevés az olyan manapság, aki sziklaszilárdan ki tud tartani saját vagy mások által képviselt, de rokonszenves elvek mellett. Én ezt elmondhatom magamról.
Tisztelet. Nem elegendő az, hogy másoknak megadjuk a tiszteletet. Ami jár az jár. Illemből tisztelni kell az öregeket, az erősebbeket, ha viszont neked jár a tisztelet, akkor azért meg kell harcolni. Az egészséges önérzet egy támpillére, hogy ragaszkodsz ahhoz, sőt kiharcolod a tiszteletet. Az ilyen dolgokat nem ingyen osztogatják az Abszol úton.
Türelmetlenség. Sokakhoz hasonlóan én magam sem vagyok tökéletes, de hajlandó vagyok beismerni. Alapvetően heves jellememet anyámtól örököltem. Ha valamit akarok, akkor azt 'most'. Ha valamit el akarok intézni, akkor azt 'most'. Nincs kibúvó, nincs kifogás. A 'most' az egyik leggyakrabban használt szavam. Azt hiszem.

Hosszú lenne folytatni a listát. Valószínüleg még akkor sem tudnék tökéletes képet festeni magamról, hiszen minden lélek összetett. Minden lélek bonyolult, és nem vagyok én festő, hogy egy absztrakt képpel jellemezzem magamat. Ha meg akarsz ismerni, akkor készülj, hogy éveket szánsz rám az életedből.

 -A..a...a..anya?
-Igen, kisfiam?
-Akkor mi most rosszak vagyunk?
-Miből gondolod ezt?
-A többiek.. azt mon...mon...mondják, hogy mi mind gyilkosok vagyunk... Ho..ho..ho..gy apa is az volt.
-Hazudnak.. és irigyek, mert a mi családunk összhangban él... mert mi egy tiszta varázserőt képviselünk. Érted, kicsim?
-Ho..honnan tudod?
-Onnan, szívem, hogy velem ugyanezt csinálták. Légy büszke arra, akinek születtél. Aranyvérű varázslónak lenni kiváltság... és nem átok.

Az első karácsonyi szünetem a Roxfortban. Nem kifejezetten úgy sikerült az első része a tanévnek, mint szerettem volna. A Rockwood név tagadhatatlanul Voldemorthoz csatolódik, de gyermeki szemmel a világ nekem jóra és rosszra korlátozódott, ahogyan a többieknek is. Én pedig kaptam egy hatalmas cédulát egyenesen a homlokomra, hogy én rossz vagyok. Az első évemnek nyomorúságosan kellett eltelnie ahhoz, hogy ráismerjek a tényre, hogy a világ komplikált. Nem lehet két oldalra leosztani, hogy térfelet választhass vagy valamelyikbe beszorítson a családod.
A mardekár nekem olyan volt, mint egy otthon. Nem kellett a nézeteim, valamint a családom előélete miatt szégyenkeznem. Ott lehettem kemény, pökhendi és még meg is veregették a vállamat sokszor, hogy végre valaki hajlandó felvállalni a gondolatait, hiszen az én időmben, ezt sokan még csak suttogva tették.
Már szinte végzős voltam, amikor megadatott nekem az élmény, hogy halljak egy Griffendélest teliszájjal muglikat és sárvérűeket ócsárolni. Szinte testen kívüli élményként éltem át. Azt a hangot, azokat a gondolatokat nehéz lett volna kiverni a fejemből.
Ötödéves voltam. Ő pedig akkor kezdte a Roxfortot. Érdekes volt, hogy egy ilyen kicsit lány... ráadásul lány... ilyen kemény gondolatokat képes megfogalmazni. Mosolyt csalt az arcomra annak ellenére, hogy társai furcsán méregették emiatt. Szinte féltem, hogy az évek során majd kigyilkolják belőle ezt az érces önállóságot, ami az egész lényéből sugárzott. Korai lett volna közelednem felé, és egyébként sem lehettem bizonyos abban, hogy ez múló szeszély vagy konkrét személyiségjegy nála.
Hagytam. Hiszen volt még 2 évem, hogy figyeljem alakulását és furcsán kielégítő volt, amit láttam. Az idő és a tásak képtelenek voltak változtatni a személyiségén, és úgy hagytam magam mögött a Roxfortot, hogy tudtam, hogy van egy lány, aki tökéletes.
A sötét praktikák eltanulása évekbe telt, így a valós fejlődésem, mint sötét varázsló csak az iskola után kezdődött el. Nem sokkal tanulmányaim lezárása után már megkaptam az Ő jegyét, amit már évek óta viselek büszkén, egy olyan világban, ami már rám is gyilkosként tekint.