A pálcamozdulat megint nem a megfelelő, és a könyv, aminek kicsit arrbéb kellene taszulnia (?), egyszerűen picit felemelkedik a földről - ez persze egész jó jel, hogy csak egy picit - és a falnak csapódik, ahol egy bögre leli halálát, valamint a benne forrón gőzölgő csokoládé. Sűrű, lassú folyamban kezd széttelepedni a földön, én pedig egyre vörösebb leszek, ahogy figyelem a jelenséget. Végül a függöny is megmozdul, és Sarah pislog ki mögüle. Nem tűnik haragosnak, bár a kérdése furcsán két értelmű.
- Oh, Sarah. Szia. - motyogom és kicsit közelebb sétálok, hogy visszaszerezzem a könyvemet. Ami - mint meglátom, ahogy közelebb érek - csupa csoki. Hmm, nem is bánnám, hogyha nem lenne könyvtári a dolog. Egész kellemes lehet bűbájtanon állandóan csokit szagolgatni.
- Ajajj... - bukik ki a számon a kellemetlen hang, és fintorogva veszem vissza a könyvemet.
- Nem fognak örülni nekem a könyvtárban... - húzom el a számat, és igyekszem letörölgetni a csokit a lapokról - és a lapok közül.
- Ne haragudj a bögre, meg a csoki miatt. A taszító bűbájt gyakorlom, csak még nem tökéletes a pálcamozdulatom és valahogy nem maradnak a földön a dolgok. Jobb esetben... Rosszabb esetben fel is robbannak. - morgom csalódott hangon és megcsóválom a fejem.
- Lemenjünk egy újabb adagért? - bökök az üres bögrére szégyenkezve, majd körbenézek, hogy a kh-ban vajon nincs-e eldugva valahol egy kósza kancsó...

A gyakorlás nem valami jól sült el, és a helyzet az, hogy amíg egyedül voltam, addig is történtek ilyen balesetek. Egyszerűen ez a varázs nem megy, és hiába pöccintek úgy, mint ahogy a tanár mutatja, nem megy! Az egyik sarokban ücsörgő srác elfojthat egy mosolyt, ugyanis amikor még csak ketten voltunk, akkor is levertem egy ott felejtett könyvet az egyik asztalról. Jó, hát na. Gyakorolni csak kell, nem?! És mióta kicsit hanyagolom a társaságot és a barátaimat, nem csoda, hogy több időm jut a gyakorlásra. És most már cél is van az eszeveszett gyakorlás mögött, hiszen muszáj felkészülnöm a jövőre. A borús, sötét jövőre, ahol egy ilyen bűbáj talán az életemet mentheti meg. Szinte mindig ez a gondolat kering a fejemben, és elég mélabússá tesz. Pláne ilyenkor, amikor még sikerélményem sincs.
~Meg fogsz dögleni Brighton, ott a csatatéren!~
A függöny egy diáktársat rejt, méghozzá nem is akárkit: Sarah-t, akivel régen igen jóban voltunk, engem is gyakran korrepetált néhány apróbb dologban. Azonban régen nem találkoztunk, talán idén még nem is sikerült összefutnunk, úgyhogy muszáj lesz megerőltetnem magam, hogy ne szúrja ki egyből a hatalmas jellemi változást rajtam. Bűnbánóan mosolyogva kérek bocsánatot, és szabadkozom, hogy bizony én nem akartam... Hát persze, hogy nem. Még azt is felajánlom, hogy készítek neki egy forró csokit (vagy hozok, ha itt nem találok megfelelő kancsót...), de kedvesen utasítja el, miszerint lefekvés előtt már nem túl egészséges az édes finomság. Ami jelen pillanatban a könyvtári könyvről csöpög szép lassan lefelé ami nem túl szerencsés. Elhúzom a számat, de Sarah-nak van egy ötlete. Egy működő ötlete, ahogy pálcájának ívét, és ajkait nézem, ahogy elmondják az igét. A kakaó eltűnik, a könyv pedig ott fekszik eredeti - majdnem eredeti - állapotában az ölében.
- Azta! Ez lesz a következő, amit megtanulok majd. - mosolyodom el és csóválom meg a fejem. Amilyen béna vagyok, a pergamenjeim folyton tintában úsznak, szóval jól fog jönni ez a hasznos bűbáj. Visszakapom a könyvet, és habár még van egy enyhe csokoládé illata, pompásan néz ki.
- Köszi! Néha annyira béna tudok lenni... - motyogom, és meg sem kérdezve ülök le az ablakpárkányra Sarah mellé.
- Ez a bűbáj se nagyon megy, pedig fogalmam sincs, hogy mit csinálok rosszul... - hangomban elkeseredettség bujkál meghintve egy kis csalódottsággal. Fogalmam sincs, hogy fogok majd levizsgázni ezekből a dolgokból. Pedig esküszöm igyekszem gyakorolni... Most még inkább, mint eddig. Eddig azonban nem árnyékolták be a gondolataimat olyan sötét dolgok, mint mostanában. Valószínű az emlékek és ezek a gondolatok az okai a búskomorságomnak és annak is, hogy nem nagyon mennek mostanában a dolgaim úgy, ahogy én szeretném. Nem voltam rossz tanuló, most sem vagyok az, de valahogy túlságosan is rástresszelek és rákoncentrálok a gyakorlati dolgokra.
Amikor a lány felajánlja, hogy segít, felcsillan a szemem.
- Uh, hát azt megköszönném. Nem akarok ma már mást megzavarni. De csak ha ráérsz... - hálálkodok egy sort, majd kicsit visszakozok, hiszen tényleg nem akarom zavarni a leányzót, bizonyára ő is tanult... Vagy ilyesmi.
- Invito! - bökök az egyik párnára, ami a közelben van és az szép lassan odakúszik hozzám. Ezzel nincs gond, hálisten. Hasznos bűbáj, ciki lenne, ha ez se menne...
- Szóval.. Pöcc és intés, igaz? - tartom fel a tenyeremen a párnát, másik kezemben pedig elismétlem a mozdulatot, egyelőre még a bűbáj nélkül, majd kérdőn nézek Sarah-ra, hogy vajon jól csinálom-e (nyilvánvalóan nem), és hogy mit rontok el (mit nem)?