Potter vs Piton

James & Perselus

Egyetlen egy dolgot utálok a szerdában, mégpedig azt a dupla bájitaltan a griffendélesekkel. A bájitalokkal semmi problémám, remek érzékkel bírok velük, de a griffendélesek az az arrogáns Potter, egyszerűen az idegeimre tud menni. Nem állhatom az ilyen alakokat, és a kis galerije meg akik folyamatosan mennek utána, ch. Hányingere támad az embernek. Nem is beszélve arról, hogy nyíltan ellenségeskedünk, csak egy cseppet kiegyensúlyozatlan a helyzet, de megállj csak Potter, jössz te még az én utcámba. Lehet, hogy te vagy az iskola menője, de csapnivalóan rossz az üstökkel.
Evans... miért kell egy ilyen nagyképű embert választanod helyettem? A mai napig nem értem. Mindenesetre egyetlen egy fokkal sem érzem kevesebb utálatot a griffendél nagymenője felé. Pláne hogy sorozatosan próbál megalázni, és pokollá tenni az életem.
Rosszkedvűen, kialvatlanul ballagok a tanterem felé, hanyagul a vállamra vetett táskámban a bájital könyvem és egyéb szükséges felszerelés. A varázspálcám a talárom ujjában hordom, kézközelben. Hamar megtanultam hogy nem érdemes messzebb tennem, pont a Potter féle idióták miatt. Fekete talárom csak úgy lobol körülöttem ahogy sietek és benyitok a terembe.
- Elnézést a késésért - fordulok a tanárhoz bocsánatkérően és elhelyezkedek a terem egyik végében, egy szabad üstnél távol a griffendéles bandától.
- A mai óra rendhagyó lesz. Párokban fogtok dolgozni, és véletlenszerűen sorsolom ki a párokat - jelenti be a tanár, és összehúzom a szemeim. Nem lehetek ennyire szerencsétlen ugye?
- ... Lupin, Prewettel, Piton, Potterrel... - és még tovább. Egek, majdnem felnyögök, egy balfékkel kell dolgoznom együtt. Mogorván figyelem hogy hajlandó-e megmozdulni a helyéről. Semmi kedvem vele dolgozni, így hát a lelkesedésem is hatalmas. Még ilyesmit.

@

Félálomban dőltem az asztalra, ami valószínűleg új rekord, hiszen nem egészen három percre kezdődött el az óra. Nem tudom, milyen megfontolás vezetett oda, hogy bájitaltanból csináljak RBF-t rúnaismeret helyett (vagyis, de, mert finom szólva is a faszomat a kibaszott rúnákba), ahogy azt sem tudom, hogyan fogok elfogadható eredményt összehozni belőle év végén, ha egyszer Slughorn professzor hangjától ösztönszerűen elkap valami kómához hasonló érzés – zsibbadó, haldokló agy, teljes koncentrációhiány, miegymás. Jó, oké, nem biztos, hogy pont ilyen, ha az ember kómába kerül, én mindenesetre valahogy így képzelem Slughorn után.
Nyílik az ajtó, a hirtelen zajra ösztönszerűen felkönyökölök, aztán fátyolos tekintettel konstatálom, hogy csak Piton tolta ide a seggét. Már rég nem birizgálja annyira az ingerküszöbömet a puszta jelenléte, hogy bármilyen érzelmet kiváltson belőlem. Egyszerűen… nem érdekel. Hajnali nyolckor pont van jobb dolgom is annál, minthogy a vélt és valós sérelmei miatti puffogásával törődjek (például életben maradni, vagy legalábbis nem tényleg elaludni), szóval még azt sem túlzás mondani, hogy az sem érintett meg különösebben, hogy vele osztottak be párba.
Oké, jó, na, hazudtam. Mégis csak túlzás az állítás, mert hát nyilván szíven ütött, hozzászoktam, hogy Remus-szal vagyok együtt, és a féltékenységemet nem tudom csak úgy egy-kettőre lenyelni. Ránéztem Prewett-re és tátogtam neki valami olyasmit, hogy „Lécci, cseréljünk!”, de ő csak kajánul vigyorgott. Gondolom, nem értette, amit mondtam, úgyhogy a következő néhány másodpercben abba a valószínűtlen eseménybe csöppentem bele, hogy Piton a terem másik felében várakozóan néz rám, miközben én álmosan dörzsölöm a szemeim, meg a hajamba túrok, meg próbálok felébredni és rájönni, hogy pontosan mit is kéne tennem. A fejemmel a mellettem lévő székre biccentettem.
- Én fel nem állok miattad. – morogtam mellé, vagyis inkább magam elé, mivel jó eséllyel nem hallotta senki abban az általános zajban, amivel a helycserék jártak.

James & Perselus

Az egyetlen jó dolog a szerdában hogy a hét fele, de ezt a szenvedést sosem hittem volna. A bájitaltannal nincsen semmi bajom, de mégis ezzel a bandával együtt... még így is hogy jó vagyok belőle, egy szörnyű élmény. Nem szeretem, és még el is kések, hát lehet ennél is rosszabb ez a nap?
Nos, mint kiderült, lehet ugyanis a tanár, valami nagyon egyedi megoldást akar találni arra hogy a Griffendél és Mardekár jobban kijöjjön egymással, de ez egyszerűen lehetetlen. Nem értem meg hogy a tanár miért nem fogja fel ezt és akar minket párokra szedni, de ebben csak az a legszebb hogy nem is akárkivel sikerül párba sorsolnia hanem azzal béna Potterrel. Morogva nézek rá az ellenségemre hogy hajlandó-e megmoccanni, de valahogy úgy fest mint aki azt sem tudja melyik bolygón van és merre van arccal előre. Nagyon sóhajtok ahogy felállok és az általános helycserével járó zajban és morgások között előre megyek Potter mellé. Még nekik áll feljebb, egek, mikor nekem kell ezzel az egoista seggfejjel együtt dolgoznom.
- Potter - köszönök neki kurtán ahogy leteszem a táskám és a könyvem után nyúlok, amit már sok hasznos infóval egészítettem ki, és rég nem az éves anyag szintjén állok már. Természetesen ezt nem akarom senki tudtára kötni, pláne nem az övére.
- Ha megkérhetlek, aludj tovább amíg én megcsinálom a bájitalt. Nem szeretnék felrobbanni ha nem bánod - vetek rá egy féloldalas pillantást ahogy a könyvben lapozok a megjelölt feladatig és kitámasztom hogy lássam. Remélem nem most akarja bebizonyítani hogy ki a legény a gáton, mert nincs kedvem elrontani a jegyeim miatta.

@

Ha valami, akkor a mai nap száz százalékosan a morbid viccek kategóriájába esik. Szóval Piton megadja magát, felemeli a seggét és átmászik mellém, míg én, mint valami amőba, vagy más egyszerű, gerinctelen lény, semmit sem csinálok, csak szétfolyok az asztalon, és bambulok a kémcsőkészletemre. (Új, de nem alaposan takarított kémcsőkészlet, mert hát Merlin, ez csak bájitaltan, nem is igazi tudomány, inkább csak bizarr konyhaművészet! Majd pont ezért fogom megerőltetni magam?)
- Aha, neked is. – Emeltem meg a fejem. Úgy nagyjából ennyi volt nálam a köszönés. Ha egy kicsivel jobban odafigyelek rá, talán rájövök arra, hogy amúgy ez egy jobb világban nem minősült volna üdvözlésnek.
Ami pedig ezután történt, az nagyjából olyan volt, mint egy valóra vált álom. Sőt, a következő pár másodperc alatt tulajdonképpen teljesen világossá vált előttem, hogy ez lesz életem legeslegkedvencebb bájitaltan órája. Szóval a következő másfél órában semmi dolgom nem lesz, csak heverhetek itt továbbra is, teljes lelki nyugalomban, míg Pipike csinálja, amit ránk bíztak, a végén meg közösen learatjuk a babérokat. Úgy értem, én bárki más babérjait is szívesen learatom, de hogy az évfolyam legjobb méregkeverőjének dicsőségén osztozhatok? Ez így alighanem a szerencsenapom. – Megegyeztünk, cicus. – kajánul rávigyorogtam, aztán keresztbe fontam a karjaim, az asztalra csúsztattam őket, aztán a homlokomat az alkaromra támasztottam, mert ez a létező legkényelmesebb póz az órán alvásra. – Majd szólj, ha végeztünk.

Potter & Perselus

Ennek az órának nagyon nem így kellene kinéznie, és gyilkos pillantásokkal illetem a tanárt is, hogy képes volt minket egymás mellé osztani, és a bíztató mosolyára egy hasonlóan kedves fintorral válaszolok, hogy érezze mennyire beletalált ezzel a párosítással. Nem túl lelkesen pakolok le Potter mellé, és amennyire tudom elszigetelem magam tőle. Végignézek a cuccain és kellőképpen elszörnyedek a koszos kémcsöveken. Baleset veszélyes ezeket nem tisztán tartani, ki tudja miféle mocsok kerül bele az érzékeny bájitalba, amitől más lesz a hatása, és nem feltétlenül biztos hogy nem robban fel.
A köszönésére is csak biccentek, tőle már ez is mérhetetlen jószándékúság. Ch. Rohadt Potter. Végigolvasom a receptet amit meg kellene főznünk, és rájövök arra hogy ez melyik ponton válik kétemberes feladattá de felhúzom a szemöldököm. Ilyet már csináltam, máskor is. Egyedül. Megoldható ha... Na szóval lényeg hogy nem lesz szükségem rá, csak egy másik keverőre.
- Tudod ki a cicus - morranok rá, ahogy előkotrok egy kiegészítő jegyzetet a táskám egyik zsebéből.
- Add kölcsön az egyik keverőkanaladat, és hagylak aludni óra végéig, és több mint nagylelkű vagyok, na? - pillantok rá, mert két kanál kell, nem keveredhetnek egymással az alapanyagok. Nem nyúlhatok egy kanállal hol az egyikbe, hol a másikba. Ott romlana el, de kíváncsi vagyok hányan fogják ezt betartani. Összeszedem a hozzávalókat, és a tanári asztalhoz is kimegyek hogy hozzak egy vérbabot, amit ki kell majd préselni.
Közel egy fél óra telik el, és a legkritikusabb részen túl vagyok, a két kanállal keverés ment egyedül is, egy praktikus bűbájnak köszönhetően és már csak két összetevő kell mikor megbököm Pottert.
- Kelj fel. Mindjárt kész vagyok, és ha kész vagyunk akkor el is mehetünk, és ennyi éppen elég volt belőled is - sziszegem neki oda, és körbenézek amíg ő életet ver magába hogy a többiek hol tartanak. Nagyjából negyed órával lemaradva mögöttünk ha jól látom, mert még csak zöld a bájital, és kéknek kell lennie.

@

Tenyérbe mászóan rávigyorogtam, ez valahogy egyszerűbbnek tűnt, mint újra lecicusozni, majd elé csúsztattam a keverő kanalamat, aztán pedig, azt hiszem, életemben először, pontosan azt tettem, amit mondott. Elfeküdtem a padon és megtagadtam mindenféle további funkcionalitást, közben végig azon agyaltam, hogy micsoda szolgalelkű féreg ül itt mellettem. Úgy értem… oké, tényleg praktikus dolog bájitaltan órán rábízni minden feladatot: ha csak ránéznék a kis lombikkészletére, vagy mi a fenéjére, valószínűleg azonnal felrobbanna az egész.
Nem mintha nem lennék egy erősen elfogadható szinten bájitaltanból, de mégis csak egy olyan terület ez, amiben Piton egyedül verhetetlen. Jó, várj csak, igazából ez megy neki, meg az, hogy hogyan legyen… mi a jó szó… szerencsétlen? De, tudod, azon a szinten szerencsétlen, hogy már-már őszintén szánod, aztán mikor ebbe a szánalomba beleunsz, onnantól… tudja a picsa. Egyszerűbb lenne csak minél messzebb kerülni tőle és valahogy leélni úgy egy életet, hogy aztán nem veszel róla tudomást, de ha mellé ültetnek órán, akkor… hát, ugye ez nehezen jön össze. Piton-ra gondolok, és néha már nevetnem kell. Piton-ra gondolok, és elkap valami hányingerszerű rosszullét.
Piton szolgai módon megcsinálja a bájitaltan órai munkát helyettem, és még úgy érzi, ő járt ezzel jól.
Azért… ez kurva nagy, nem?
Hol a trükk? Hol az átverés? Ezután meg fog ölni, vagy mire megy ki az egész?
Vagy tényleg csak ennyire… ostoba?
Mindegy végül is. Feküdtem. Vegetáltam. Mint valami úr. Aztán egyszer csak oldalba bökött.
- Mindjárt kész? – pislogtam rá kótyagosan. – Aha. És? Arról volt szó, hogy akkor szólsz, ha teljesen megvan. – ásítottam egyet.

Potter & Perselus

Ez a bájitalóra valami rémálomba illő, és ha valaki azt mondja hogy nekem Potterrel, ezzel az arrogáns seggfejjel kell együtt dolgoznom, egy szép napon, akkor körberöhögöm és elküldöm a Szent Mungóba. Márpedig ez egy cseppet sem szép nap, de valahogy akkor is túl fogom élni, és még jó jegyet is szerezni. Érdekel is engem, mit gondolhat ez a felfuvalkodott hólyag, de nem miatta akarom lerontani a jegyeimet, mert ezzel akarok tovább menni majd és nem fér bele az, hogy miatta és a hozzá nem értése miatt bebukjak egy bájitalt, holott már ennél nehezebbeket is meg tudok főzni. Erről viszont nem kell senkinek sem tudnia, neki pláne.
Befejezem lassan a munkát, és egy másik fiolát is odább rakok ami megdől és egykét csepp kicseppen a keverőkanálra, ami persze nem az enyém. Szinte észre sem veszem, mert azzal foglalkozok hogy felcimkézzem a mostani italt, ráírjam a neveinket és kitegyem a pad szélére.
- Jah, szóval szedd össze a cuccodat mert ha kész vagyunk, akkor kimehetünk óráról, de a tanár legalább lássa hogy ébren vagy - morgom vissza neki ingerülten, és elé lököm a kanalát. Remélem a kezére szép kelések jönnek majd a kis kicseppent bájitaltól, de ha nem mossa le, akkor az ő baja. Igazán egyszerű ellenszere van de gondolom aludt azon az órán is.
- Most van teljesen kész, szóval elbüszkélkedhetsz vele hogy kész vagyunk és még ki is viheted ha akarod, nekem ez már nem szint - húzom el a szám, mert nem volt nagy dolog hogy megcsináljam, ez már csak egy közepes szintű bájital nekem. Nem haladó anyag. Potter meg rohadtul idegesít, és elszabadulnék tőle, hogy a kutatásaimmal foglalkozzak inkább és tovább fejlesszem a tudásom, és gyakoroljam az okklumenciát is, a nem túl legális átkok mellett. Jó párbajozó vagyok, ez az egoista hólyag nem is tudja mennyire. Azt sem hogy mennyi keserűség gyűlt fel bennem egy döntés miatt, és mennyire szenvedést okoz.
- Na, megmozdulsz még ma? Ennyi elég volt belőled egy életre is! - sürgetem meg hogy moccanjon már, mert nem itt akarok megőszülni.

@

- Nyugodj már meg! Mindenki tudja, hogy bárdolatlan paraszt vagy, nem kell már bizonygatnod. - nyögtem, aztán sóhajtva felkönyököltem a padon. Kifejezéstelenül, de korholónak szánva bámultam rá pár kósza másodpercig, aztán meg az érzelmek hasonló sokszínűtlenségével meredtem magam elé, mert hát, finoman szóval is LESZAROM, hogy mit művel a kis kémcsöveivel, mert igen, IGEN, én igenis MEGSÉRTŐDÖK, ha ez, ha Ő így szól hozzám. Az ő ötlete volt, hogy aludjak, amiért hálás is voltam, akkor meg? Ez most... mi? Az univerzum egy következetlen, szörnyű hely, teremtő Merlinünk pedig egy kibaszott anarchista, ha már egyszer a Pitonhoz hasonló lényeket szabadjára engedte ebben a kies világban.
Meg hát ugye amúgy is bassza meg. Már csak úgy elvből is.
Dobálja itt a kurva kanalamat, ami már tényleg túl megy minden szinten. Úgy értem, én sem kedvelem különösebben ezt a gyereket, de ha mondjuk véletlenül úgy alakult volna, hogy én szorulok az ő egyik szarjára, hát akkor én biztos, hogy inkább megköszönöm, és kulturáltan visszaadom neki nem pedig csak úgy... odabaszom, vagy mi a franc. Meg valami izé rám is csöppent, ami... íííí. Eltörölni ki a franc fogja?
Van ennek a gyereknek anyja? Vagy ki nevelte ilyenné? Szeretnék gratulálni hozzá.
Undorodó pofát vágva a taláromba töröltem a kezemet, aztán a kanalamat is, mert a talárok már csak erre valók. Instant szalvéta reggelinél. Egy órával később? Miért ne bájitaltan felszerelés tisztításhoz használjuk?
- Engem... - kezdtem, miközben a kanál fejét ugye a talárom alsó csücskével törölgettem. - ...abszolút hidegen hagy ez az egész. Úgy értem, te csináltad, nyugodtan vidd ki. De, na, gratulálok. Tényleg... derék munka. - Soha ilyen elismerően nem beszéltem még se róla, se a bájitaltanról, és, most, hogy így belegondolok, talán még Dorcas melleiről sem. Mindez azt jelenti-e, hogy szorult valamennyi érdeklődés a hangomba? Hogy valóban megindított, amit ő... hát... öhm, csinált? Frászt.
Aggodalmasan a kezemre néztem. Picit... égetett. Mi a faszt kevert ez a kanalammal?
- Merlin, vidd ki te, ha ennyire sietnél. Ha nem látnád, épp takarítok! - Basszus. Valami tényleg nem stimmel a kezemmel.