Pálcámmal a kezemben világítok, ezzel egy minimális fényt adva a szemeimnek, hogy lássam, hogy éppen hol tudnék elesni, és nehogy oda menjek. Lassú, óvatos léptekkel sétálok és keresem a megfelelő könyvespolcot, de így is recseg a lábaim alatt a rozoga padló. Ezért jó, ha kiválóan tanulsz és erkölcsösen viselkedsz évek alatt, megválasztanak prefektusnak és még este éjfélkor is, mikor már minden diák és tanár alszik, sétálhatsz „járőrzésre” hivatkozva. Ez esetben most nem éppen azt csinálom. Jobbra tekintek és megtalálom azt, amit kerestem. A zárolt részleg ajtaja. Halkan nyitom ki azt, és lépek be a dohos és poros könyvek szagától bűzlő könyvespolcok közé. Innentől már tudom, hogy hol van az, ami kell nekem. Néhány perc után az ujjaimat végighúzva a könyvek gerincén kutakodok a címek közt. Néhány perc múlva megtalálom: „Sötét Varázslatok Kivédése.” Nem csak magam miatt teszem. Mindenki miatt. Hogy meg tudjuk védeni egymást, hogy ha úgy alakul tudjunk harcolni, nem úgy, mint az évzáró lakomán. Még a hideg is kiráz, ha rágondolok. Valamit kell tennünk ez ellen. Leveszem az amúgy nehéz, vaskos könyvet és az egyik asztalra rakom le, többnyire hangosan. Körülnézek, és miután megbizonyosodom arról, hogy senki se szemtanúja ennek az egésznek, leülök a székre és behúzva a könyv fölé görnyedek. Lássuk, mikkel tudsz szolgálni. Az utolsó emlékem az, hogy éppen a könyv közepén jártam, mikor az álmosságtól bealudtam. Hirtelen reccsenést hallok, és én felkapva fejem nyúlok a pálcám után. Fényt ad az, én meg felállok és a könyvet becsukva osonok körül nézni. Merlinhez fohászkodom, hogy ne éppen egy tanár legyen, vagy Madam Cvikker, mert akkor vége lenne a Roxforti karrieremnek. Kilépek a részlegről, és az egyik sarokban egy fiút, bizonyára mardekárost pillantok meg. Megköszörülöm a torkomat. - Nocsak, nocsak! Kihez van szerencsém?
A hozzászólást Emmeline Vance összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 17 Feb. - 17:19-kor.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Szomb. 5 Nov. - 0:58
Emmeline && Capricus
Ha Mardekáros vagy, néha egyszerűen "kötelező" tilosban járnod. Vagy legalábbis feszegetned a határokat. Főleg, ha a családneved Phillips. Míg a nővérem, America is idejárt, végképp sokszor keveredtem bajba. Többnyire az ő uszítására, sugallatára, nevezze mindenki, ahogy szeretné. Nem arról van szó, hogy mindent a testvéremre akarok kenni, de meg kell hagyni, elég nagy zsarnok. Kicsi közöttünk a korkülönbség, kicsit mindig is olyan volt emiatt, mintha ikrek lennénk. Nem mondhatnám, hogy utálnám, vagy ilyesmi, de az biztos, hogy kicsit túlzottan is szereti kézben tartani a dolgokat. Meg van róla győződve, hogy ő aztán tudja, mi a jó nekem, hogyan kell a "nevemhez méltón" élnem. Talán pont ezért van, hogy bár az eddigi életem során, azt az egy évet leszámítva, mikor ő már a Roxfortba járt, én meg még tízévesen nem, gyakorlatilag mindig együtt voltunk, vajmi keveset tud arról, hogy valójában milyen ember vagyok én vagy milyen terveim, céljaim, vágyaim vannak. Érzelmileg úgy igazán soha nem tudtam megnyílni neki. Bár azt hiszem, neki erre nem is igazán volt igénye. Elképzelt valamilyennek és igyekezett hozzáalakítani ehhez a képhez és nem fordítva. Most viszont ismét "szabad" vagyok. Ő elvégezte az iskolát, nekem viszont még van egy évem. Egy évem arra, hogy megtaláljam önmagam és év végén valahogyan az értésére adjam, hogy én nem azt az életpályát akarom, amit ő és a szüleink szántak nekem. Nem akarom, hogy rám tegyék a jelet és ez határozza meg az életemet. Én sportoló akarok lenni! És akkor még nem is beszéltünk Rosamund Thatcherről. America mindig is utálta, hacsak hozzászóltam. Egy mugli származású lány. Nem mintha bármi közöm lenne hozzá. Csak többször jut eszembe a kelleténél. Sokkal többször. Még szerencse, hogy ezt America nem ellenőrizheti. Túl sok a gondolat a fejemben, ezért van szükségem erre az éjszakai sétára. Erre is még a nővérem szoktatott rá anno. Még csak elsős voltam, amikor már kirángatott éjnek évadján a klubhelyiségből, mert hogy az "milyen menő". Voltak rázós helyzeteink, de ha vele jöttem ki, valahogy sosem kaptak el. Bízom magamban, hogy megtanultam tőle ennek a praktikáit is. Mert America ugyan nincs itt, de a barátaim, a háztársaim elkönyveltek valamilyennek az évek során és ők továbbra is elvárják tőlem a kötekedő bajkeverő szerepét. Pedig én nem akarok bántani senkit! Miért lenne rosszabb valaki csak attól, hogy nem aranyvérű, vagy mondjuk a Griffendélbe jár? Elég korlátolt gondolkodásra vall szerintem. Mégis én is úgy teszek, mintha ez határozna meg... Kell az egyedüllét, ahol végre önmagam lehetek. Ahol merek önmagam lenni. Itt az éjszakai folyosókon. Nem is nagyon figyelek rá, merre visz a lábam, csak megyek. Azon kapom magam, hogy a könyvtárban vagyok. Ha már így alakult, esetleg megnézhetném a zárolt részleget. Csakúgy, mert miért ne? Néha adok magamnak ilyen értelmetlen bátorságpróbákat már kiskorom óta. Kinőhetném már, tudom, de talán sosem fogom. Azonban épp csak megindulok abba az irányba, szemből kilép onnan egy lány. Pálcája fényénél megcsillan Griffendéles talárján a prefektus jelvény. Hát ez remek. Egy Griffendéles prefektus. Ennél rosszabb kombinációt kívánni se lehetne. Ennyit arról, hogy én sosem bukok le... - Szerencsének éppen nem nevezném. Véleményem szerint egyikünk részéről sem... - sokat mondó pillantással nézek a háta mögé. Mert hogy ez a lány a zárolt részleg felől jött, abban majdnem biztos vagyok. Egyértelmű számomra az irány és ezt a tekintetemmel is tudtára adom. - Capricus Phillips, hetedév, Mardekár - kötözködhetnék vele, hogy nem mondom meg a nevem és ha társaságában lennék, bizonyára ezt is tenném, hiszen "csak" egy lány és fiatalabb nálam, a Mardekáros "elvek" szerint pedig az elméletileg helyzeténél fogva gyengébbel szemben vadul fitogtatni kell az erőnket. De én tényleg nem vagyok ilyen. Ez így éjszaka végképp kibukik, ha egyedül, a gondolataimból kizökkentve futok össze valakivel. - Nézd, láttam, amit láttam, de nem akarok balhét. Ha te nem tolsz fel, én sem teszem, ez így oké? - úgy gondolom, jobb addig ütni a vasat, amíg tüzes. Tagadhatja, hogy a zárolt részlegből jött és végső soron mindegy is, hogy igaz-e, vagy sem, ha bevádolom, már az elég lehet ahhoz, hogy legalábbis felfüggesszék, mint prefektust. Ha elég ideig állunk itt, úgyis belénk futhat egy éjszakai járőröző tanár vagy a gondnok. Akkor pedig mindkettőnknek lesz miért magyarázkodni, azt hiszem. Szerintem mindketten jobban járnánk, ha meg tudnánk egyezni. Bízom benne, hogy erről meg tudom győzni őt is.
Sose voltam szabályszegő, nem jártam sose tilosba, ha igen - ami mondom, nem volt valami gyakran - akkor is Jamesékkel, és akkor biztos volt, hogy nem bukunk le. Nem tudom, hogy csinálják, de le a kalappal előttük. Bizonyára így születtek, na meg ők fiúk, így a ravaszság már a génjeikben van. Nem szeretem áthágni a szabályokat, feszegetni a határokat, úgy gondolom, hogy van egy bizonyos határ mindenhol. A "Vance" névnek se tenne jót, ha a drágalátos kislányuk roszban sántikálna. Az apukám és anyukám mintadiákok voltak, ahogy a nővérem is,na meg a bátyám, bár ő az utóbbi időkben előszeretettel tölti szabadidejét büntetésben, de az már az ő sara. Na meg nem vagyok az olyasmi lány, ha ne adj' Isten egyszer is lebuknék, az az életem és Roxforti karrierem végét jelentené. Amit nem szeretnék. És ha már a bátyámrszimpatizánso hadd említsem meg azt is,hogy sose voltam jóban a Mardekárosokkal, nem voltak nekem sose szimpatikusak. Persze, nem a ház teszi az embert, biztosan vannak köztük normálisak,de el kell, hogy keserítselek, a legtöbbjük neveletlen, rafinált, erkölcstelen, Tudjukki szimpatizáns és hadd ne soroljam még. Ennek ellenére a bátyám jóba van velük, ami miatt kezdek aggódni iránta. A Mardekárosokkal való kapcsolatom élő példája lenne a most ki alakult feszült helyzetben lévő fiú, akiről később kiderül, hogy a Capricus Phillips nevet viseli. Phillips.. ismerősen cseng a név, biztosan ő America Phillips öccse. Na igen, azzal a lánnyal se voltam jóban, folyton piszkált és bemocskolt. Talán most megtanulhatná a Phillips család, hogy vegyenek vissza. De túl jószívű vagyok, ezért nem tolom fel, mivel nekem se lenne jó, ha ő is hasonlóan tenne, amit biztosra veszek, mert egyértelmű, hogy tudja honnan jöttem. Bemutatkozik, ami szokatlan, innen is látszik, hogy hiába mardekáros, nem annyira rossz ember. - Emmeline Vance, hatodév, Griffendél. - mutatkozok be én is, bár biztos vagyok benne, hogy nem fog felismerni, maximum a bátyámról jutok eszébe. Már épp beleegyeznék ajánlatába, mikor padlórecsegést hallok és fényt, így egyenesen a fiúhoz rohanok, és a karját elkapva bújok el egy szekrénysor mögé. - Kérlek segíts! - suttogom halkan, abba reménykedve, hogy nem bukunk le.
Hülyeség volt idejönni. Egyáltalán minek, de tényleg? Kellett ez nekem? Hogy egy griffendéles prefektuslány elkapjon a könyvtárban? Nincs hová bújnom előle, természetesen egyből észrevesz. Szuper. Nekem nem ismerős a lány, de ez nem jelent persze semmit. A nővéremnek hála elég nagy a hírünk az egész Roxfortban. Nem rá akarok persze mindent fogni, hiszen azért én is kivettem a részem a dologból. Nem véletlen, hogy az alsóbb évesek, különösen a Griffendélesek, de a Mardekáron kívül a többi házból valók mind, ha tehetik, inkább kitérnek az utamból. Büszke is lehetnék erre, de egyáltalán nem vagyok. Túl nagy ára volt ennek. Annak látnak, ami nem vagyok. És ez már valószínűleg így is marad, míg a Roxfort falai között élek. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, hiszen most nem kell megjátszanom magam, nem bunkózok vele. Egyébként is, azzal csak rontanék a helyzeten. Egy dologba kapaszkodhatok, hogy láttam, ő is tilosban járt. Mert egyértelmű, hogy a tiltott részleg felől jött, az pedig. akár prefektus, akár nem, még neki is szabályszegésnek minősül. Nem szeretnék bezsebelni még egy büntetőmunkát, ha nem muszáj. Ő is viszonozza a bemutatkozásomat. Vance. Mintha hallottam volna már ezt a nevet, de a lány továbbra sem ismerős. Vajon annak a Vance-nek a testvére lenne, akire gondolok? Igazából mellékes is, annyira sosem volt közeli a kapcsolatom azzal a sráccal, se pozitív, se negatív irányba. Nincs is sok idő azonban ezen rágódni, mint ahogy azon sem, vajon belemegy-e az ajánlatomba, hirtelen ugyanis közeledő léptek zaja hallatszik. Látom a lány arcán az ijedtséget, de nincs is időm gondolkodni, megragadja a karomat és az egyik szekrénysor mögé rángat. Nem igazán értem, mire gondol, mikor a segítségemet kéri, hiszen mit tehetnék? Persze azért kattog az agyam, hiszen én sem szeretnék lebukni, legyen az a gondnok, vagy valamelyik tanár, esetleg a könyvtáros, aki épp itt járőrözik. Túl sok lehetőséget azonban nem látok magam előtt. Itt hagyhatom és ha nagyobb zajt verek fel, az illető biztos, hogy utánam fog jönni, ami őt "megmenti", ami persze nagyon lovagias lenne, de annyira én sem vágyom egy újabb büntetésre, hacsak egy mód van rá. Kilökhetem a szekrény mögül, hogy észrevegyék és ezt kihasználva elbújhatok valahol máshol, ami igencsak gerinctelen lenne. Vagy együtt maradhatunk itt, remélve, hogy az illető talán nem jön erre, csak benéz a könyvtárba futólag. De ha továbbjön, sarokba szorulunk és mindkettőnket elkapnak. Esetleg megpróbálhatunk együtt, csendben elmenekülni valamerre. De így is megvan az esélye, hogy meghall a járőröző és lefülel. Egyik lehetőség rosszabb, mint a másik. Valahogy azonban muszáj lesz döntenünk. - Próbálj csendben maradni és kitérni a fény elől - suttogom oda neki és nem mozdulok mellőle, sőt még a karját is megfogom, ha el kell húznom valamelyik irányba. Tekintetem a közeledő fényre irányul. Minden idegszálam megfeszül és készen állok arra, hogy amint szükséges, lehetőleg minél hangtalanabbul elinduljak a sorok között arra, ahol nagyobb a sötétség, távolodva a járőrtől és Emmeline-t is húzzam magammal a megfelelő irányba, ha nem indulna meg időben magától.
Kezdőlap
