Isabelle Stormhaert

Minden hazugság felfedi az igazság egy darabját.

Izzy, Belle


16 év


Aranyvérű


Semleges, de ha mindenképpen választani kell, akkor már inkább Dumbledore.

Látó képességgel rendelkezem


Mardekár


Sofia Carson


Saját karakter

Ami Isabelle Stormhaert-ot illeti Ő egy Aranyvérű család legkisebb gyermeke, aki próbál semleges maradni ebben az egész őrült tisztavérűség dologban. Ki nem állhatja azokat akik képesek beállni Voldemort csicskásai közé. Plusz ott van még a családja is. Na Ők se semmi figurák, nem csoda ha világ életében kívülállónak érezte magát. Az egész pereputty tele van nagyképű, vérmániás, beképzelt, idegesítő és arrogáns alakokkal. De ami a valódi életemet illeti, vagyis az igazi Charisma de Martel-t, Ő egy sokkal másabb családdal és világszemlélettel áll az emberek elé. Ugyan úgy egy Aranyvérű család gyermeke, ugyan úgy van egy testvére, de sokkal komolyabb elképzelései vannak a világ alakulásáról. A szülei Raphaël és Clémence de Martel, akik a Francia varázsvilág egyik legrégebbi és legnevesebb aranyvérű családja. Számtalan kiváló boszorkány és varázsló került ki abból a családból, de ami még különlegessé teszi őket, hogy szép számmal vannak Látók közöttük, ami egyébként igazán ritka képesség. A testvére Pierre a Francia Quiberon Quafflepunchers kviddics csapatának valaha volt legfiatalabb fogója. Még éppen hogy csak befejezte az iskolát és máris bekerült a csapatba, éppen ezért a helyi újságok nagy jövőt jósolnak neki. A szülők egész életükben keresték az elrabolt kislányukat, mindenre képesek lettek volna arra, hogy megtalálják. Így amikor végre felvettem velük a kapcsolatot mindent tudni akartak rólam és meg akartak ismerni. Én pedig már ekkor éreztem, hogy jobban szeretnek így ismeretlenül is, mint azok akik egész életemben neveltek.

Sötétbarna haj; mogyoróbarna íriszek; karakteres arcvonások; makulátlan bőr; hibátlan testalkat; kecses, már-már légies mozdulatok; laza, de mégis stílusos öltözet; kevés kiegészítő és minimális, de annál csinosabb smink. Azt hiszem ezzel a pár szóval mindent leírtam ami a külsőmet jellemzi. Egy olyan kemény külsőt amely egy összetört szívet takar.
Egy semmitől és senkitől meg nem riadó személy külsejét, akinek minden vágya az, hogy megismerje azt az aranyvérű családot akiktől kisbaba korában elszakították.
Alapvetően egy kedves, kissé bolondos, mások kedvence lány vagyok, aki imád mindent ami a művészettel kapcsolatos. Legyen az énekelés, táncolás, fényképezés vagy éppen a divat. Legalább is a felszínen még mindig ilyennek mutatom magam. Viszont a valóság sokkal másabb. Ugyanis amióta rádöbbentem mi is történt velem, hogy Vendel elrabolt a valódi szüleimtől, szinte csak a gyűlölet és bosszúvágy éltet. Tönkre akarom Őket tenni, azt akarom, hogy érezzék azt amit én éeztem amikor kiderült a piszkos kis hazudságuk.
Mások véleménye soha nem érdekelt, éppen ezért nem foglalkoztam azzal sem amit Amanda a legjobb barátnőm (aki természetesen mindenről tud) folyton hajtogatott nekem a bosszúról. Szerinte ugyanis hülyeség az egész. De valahogy én nem tudnám el képzelni, hogy bárki is eltántorítson a célomtól. Hiszen szeretek mindent úgy véghezvinni, ahogyan azt az elején elterveztem. Még akkor is ha az úgy nem teljesen biztos, hogy jó. De ez már csak így van a végletekig makacs és önfejű embereknél.
Ezen felül még kellőképpen bátor, hevesen és temperamentumos is vagyok ahhoz, hogy szembeszálljak bárkivel vagy bármivel, hogy ha a helyzet úgy alakul. Többek között ha valaki a barátaimat piszkálja. Hiszen számtalan olyan barátom van akit igazán szeretek és rettenetesen közel áll a szívemhez, mégis sokszor iszonyatosan magányosnak érzem magam.

Egész életemben én voltam a fura gyerek. Mindig csak azt hallottam, hogy ezt ne csináld, azt ne csináld. Tedd le a segged és mond meg mit látsz. Kívülálló voltam a saját életemben és ez az érzés csak egyre jobban fokozódott bennem, ahogy idősebb lettem. Azt hiszem minden azoknak az átkozott látomásoknak köszönhető. Ja igen, ha nem említettem volna akkor Látó vagyok. Hipp-hipp hurrá!
Az apám szerint a Látó képesség igencsak ritka. Különleges adottság és nagyon jelentős szerepe volt minden látónak a mágia történetében. Már ha felfedték egyáltalán a létezésüket, vagy éppen nem buggyantak meg. Szép kis kilátások nem? Na de kanyarodjunk is vissza, még mielőtt nagyon elmennék más irányba.
Szóval az én pályafutásom valamikor a hatodik születésnapom környékén kezdődött, és azóta is töretlenül ível felfelé. Vendel Stormhaert pedig mindent megtesz azért, hogy kisajtoljon belőlem minden olyan információt amivel jobbá teheti a saját kis világát. Azon sem csodálkoznék ha kiderülne, hogy csak a képessége miatt van szüksége a lányára. Most őszintén, apa az ilyen? Értem én, hogy aranyvérű család vagyunk meg minden egyéb szarságot is megértek ami ezzel jár. Viszont néha napján igen csak kiérdemelnék egy kedves szót vagy gesztust, tőle vagy a bátyámtól. Igen van egy idióta bátyám is, aki még apánknál is jobban ki tud akasztani. Tegnap is folyamatosan azzal cukkol, hogy Ő a család legtökéletesebb és legfényesebb csillaga. Én meg csak egy kis hozott árú vagyok. Alighanem ez volt az utolsó csepp a pohárban, mivel legszívesebben megfojtottam volna, de sajna nem tehetem. Viszont alaposan beleültette a bogarat a fülembe, ami azt illeti. Többször voltak már olyan célozgatások és elszólások a család minden tagjától, hogy az ember lányának olyan gondolatai támadnak, hogy talán nem is Ők az igazi családom.  Gonosz és hálátlan vagyok, amiért én pontosan ebben reménykedem? Valószínű, de nagy ívben teszek rá.
- Gyerünk már!! Mi lesz kislány, találj valami kapaszkodót. – unszoltam magam, miközben jobb híján, a padláson kutakodtam egy kicsit a régen használt dolgaink között.
Tudom, nem ez a legjobb hely ahhoz ha az ember meg akarja tudni, hogy tényleg azok e a vérszerinti családtagjai akik ezt állítják, vagy sem. Minden esetre addig ameddig az apám itthon van, nem mehetek még csak a dolgozószobája közelébe sem. Tehát marad a kacatok közötti turkálás.
Egy egész napot töltöttem a padláson, egy csomó pókháló és ócska kacat között a semmiért. Kezdem azt hinni, hogy ez az egész csak az én elmém lökött agyszüleménye. Valamelyik látomásom mellékhatása vagy tudom is én mi. Még csak gyerekkori játékaimat sem találtam meg. Pedig esküdni mernék rá, hogy mielőtt elmentem volna a Roxfortba még találkoztam velük valahol idefent, amikor az utazóládámat kerestem. Túl sok időt töltök idefent, talán az lehet az oka a megszállottságaimnak.
- Még utoljára megnézem azt a szekrényt, de ha ott sem lesz semmi, akkor... – morogtam hangosan, miközben egy ősrégi szekrényt vettem célba.
Olyan öreg és megviselt volt, hogy abban sem voltam biztos, hogy nem fog e azonnal darabjaira hullani, amikor hozzáérek. De egy kis idegesítő és viszonylag hangos ajtónyikorgáson kívül nem volt vele baj. Amit benne találtam már annál inkább. Ugyanis nagy valószínűséggel a családom az összes régi iratát itt tartotta.
- Ez egy örökkévalóságig fog tartani… - kedvetlenedtem el amikor az első iratkupacot megfogtam.
Mind az összes Vendel üzleti ügyeiről szóltak. Mindenféle befektetésekről és hasonlókról volt benne szó. A felét nem értettem, úgyhogy inkább letettem őket a földre és egy újabb kupacot választottam ki egy teljesen másik polcról. Ez már egy kicsivel több reménnyel kecsegtetett, úgyhogy miután abban a kupacban amit a kezemben tartottam ismét nem találtam meg amit igazából kerestem. Folytattam a keresést még egy kicsit azon a polcon még nem az egyik aktába elrejtve megtaláltam amit kerestem. Egy borítékot rajta a saját nevemmel.
Nem volt vastag, így biztosra mertem venni, hogy nem sok minden lesz benne, de ha már csak az anyakönyvi kivonatom benne van, az megoldhatja minden kételyem. De annál jóval többet rejtett a boríték.
- Ez meg mi a kénköves… - kezdtem bele egy cirkalmasabb mondatba, amikor beleolvastam a borítékban lévő levélbe.
Nem teljesen tudtam felfogni, hogy miről is van benne szó, de ott állt benne feketén-fehéren, hogy Vendel megkért valakit, hogy csináljon egy hamis születési anyakönyvi kivonatot a nevemre. Ott álltak benne az adataim, csak éppen a nevem nem volt jó. Ugyanis az állt rajta, hogy az igazi nevem Charisma de Martel, és egyáltalán nem vagyok egy angol aranyvérű család legkisebb sarja. Az egész életem hazugságokon alapult és csak egyetlen egy dátum stimmel az egész történetben ami a születésem dátuma. Ez mondjuk sok mindent megmagyaráz, de azt mégsem, hogy mit keresek én itt és miért nem vagyok a valódi szüleimmel.
Megannyi kérdés kavargott bennem, de fogalmam sem volt mivel kellene kezdenem és egyáltalán kinél és hol. A lelkem mélyén reménykedtem benne, hogy kiderült, hogy nem vagyok őrült és tényleg nem csak bebeszéltem magamnak, hogy nem tartozom ide. De azért mégis csak megvisel, hogy azok akiket ennyi éven keresztül a családomnak hittem, nem mások mint egy hazug csürhe.
Most mégis mit kellene tennem? Álljak oda Vendel elé és mondjam meg, hogy tudok mindent? De mégis mi a frászt tudok? Már azon kívül, hogy nem is az a nevem, amit kiskorom óta ismerek és, hogy Franciaországban születtem nem Angliában. Na és mi van akkor ha az igazi szüleimnek nem kellettem, vagy meghaltak és a család örökbefogadott? Lehet, hogy ezzel az egésszel egy több sebből vérző problémagombolyagot fedtem fel? Na jó… nem érdekel. Jöjjön aminek jönnie kell. Odaállok Vendel elé és közlöm vele, hogy mondja el nekem az igazságot. Jogom van tudni és punktum.
- Pontosan! Ezt fogom tenni. Oda állok elé és kérdőre vonom. – mondtam, miközben próbáltam feltrenkelni magam, hogy legyen bennem annyi spiritusz, hogy tényleg megcsináljam.
Míg végül odáig jutottam, hogy valaki lekapcsolta a villanyt és se kép se hang. Újra rajtam ütött egy nyavalyás látomás, amit most tényleg nem kívántam. Na nem mintha máskor rajonganék értük, de most különösen rosszkor jött. A fene enné meg, hogy még Merlin is ellenem dolgozik.