Victoria Mia Avery

Egy szívet össze lehet törni. És még ha meg is gyógyul, az ember már soha nem lesz ugyanaz, mint volt.

Vic, Mia


18


Aranyvér


Voldemort


Animágia- fekete macska


Halálfaló


Danielle Campbell


Keresett

Előkelő család? Azt hiszem, legalábbis mindig ezt mondták. Az Avery név szépen csengő súly. Nagy múltra visszatekintő família, ahol meg kell felelni, a név kötelez...Az első 28 igazi aranyvérű család egyike. A fekete bárány azt hiszem én lettem. Én, aki nem érzi a terhet a vállán, a neve miatt.
Édesapám igazi kis hercegnője...Anyámat inkább csak a nyomása által ismertem meg, Ő volt az, aki mindig tökéletesre óhajtott formálni, nem érdekelte, hogy talán egyszer beleroppanok. Bármit csináltam, sose voltam elég jó neki. Valószínűleg épp érdekházasságon gondolkodik, bár velem még nem osztotta meg a terveit. S apám? Csak megy utána, hiába adna meg bármit a boldogságomért.
Nincs rosszabb egy megsebzett nőnél, aki képes eldobni a lelkét. Így találtam rá a halálfalók képviselte szépségre és ideálra. Az elképzelésük elpusztítja a fájdalmamat, megerősít, tovább visz utamon. Hiszek bennük, hinnem kell, mert elvesznék az erejük nélkül.

Minél közelebb érzed magad hozzám, annál kevesebbet látsz, tapasztalsz, értesz meg.
Sötét ölel körbe, ami lassan elpusztít. A részese akarsz ennek lenni? Együtt táncolunk majd a tisztítótűzben? A végén pedig, közösen pöfékelünk az ördög mellett?
Árnyékokkal teli évek rothadnak a felszín alatt...emlékszel még a mondásra? A legszebb alma lehet a legférgesebb. Arra képeztek ki, hogy kíméletlenül gyalogoljak végig a jelenemen, hogy a múlt nem számít, a jövő szele pedig még nem égeti arcomat.
Sajnálom..sajnálom, de maga vagyok a megtestesült, kegyetlen valóság. A pillanat vagyok, ami fáj, leigáz, eltipor. A szíved vagyok, ami oly reménytelenül dobban, majd egyre hevesebben, a lelked, ami szertefoszlik.
Mindettől Te tarthattál volna vissza. A te lelked menthette volna meg az enyémet Rodolphus... De nem így lett.

Rodolphus…
Pillanatokon múlik az életünk. Olyan megmásíthatatlan perceken, amik magukkal hozzák a változás szelét. Elmúlhatnak az érzéseink, a hangok tovább szállnak, azok a bizonyos hangok, azok a bizonyosak. Emlékszel még? Ott zúgtak a fülemben, a füledben. Elmúlik a csókod, az érintésed, a bőröd melege. Nincs fájdalmasabb a szívünk halálánál. A lelkünk gyilkosának öröménél. Boldogok lehetünk. Valamikor, egy másik világban. Ott, ahol nem dúl háború, ahol nem dúl kegyetlenség. Lehettél volna a védelmező angyalom, a csábító ördögöm. Lehettél volna a szárnyaló, velem tartó boldogságom. Az otthon melege. Az otthonom. Lehettél volna a földet érő, zúgó hullócsillag. A kívánságom. Lehettél volna. De te, e helyett, csak tőr lettél a szívemben, ami egyre mélyebbre szánt, hogy felhasítsa lelkemet, darabjait pedig eléd vesse. Te vagy, aki a mélybe lök, ahonnan nem tudok már szabadulni. Sosem létezett szárnyaim eltörtek, csak zuhanok…csak zuhanok.
Nem múlnak el az érzések. S most? Itt állok miattad, az ítéletszék előtt. A bíróm pedig az életem, a csalogató pokoli hazugságaim. Az, amiben mindig hittem. A reményem. A reménytelenségem. Az egyre növekvő gonoszság, ami megfertőzi elmémet.
Hittem neked. Rég volt meséket szőttem álmaimban. Elringattam magam, fohászaim messze szálltak. A képzeletemben a kisfiú voltál, aki vigyázott rám és eljegyzett. De az évek eltelnek, az emberek változnak, a szívek pedig…nos, összetörnek. A szilánkok pedig mélyre fúrják magukat, hogy mételyezett billogként hirdessék a világnak : új ördög született…
Mantráim romlottak. Ajkaimról hazugságok peregnek…mondd, felismered őket? Tudni fogod, mikor újra érintenek?
Fogd meg a kezem. Ne eressz el. Lásd, ahogy a feketeség, mint morajló hullám áradat ellep bennünket. Érezd a különlegességét, a fájdalmát, a csipke finomságát, ahogy karodra telepszik, a kéretlen meséket, amiket a füledbe súg. Bár hallanám őket én is! Szeretném! De már rég nem észlelem a bódító susogást.
Várni foglak Rodolphus…várom, hogy újra felbukkanj az életemben és megmutassam, már nem tudod felforgatni. A fájdalmam elrejtem, sosem láthatod már. Csak mi ketten leszünk abban a pillanatban, amikor a szemembe kell nézned…majd rádöbbensz, mit teremtettél. Készen állsz rá? Mert én mindennél jobban! Vágyok rád…