Drága Alba!

Napok óta azon töröm a fejem, nekiálljak e ennek a bagolynak, ezidáig meg voltam győződve arról, hogy ezt az akadályt is könnyedén, segítség nélkül veszem - mégis csak Vada Greengrass a nevem. Ma reggel viszont rádöbbentem, olyan félelmetes érzések kerítettek hatalmukba egyidejűleg, mint a kétségbeesés és az ellenszegülésért felelős késztetés, így úgy döntöttem, feléd fordulok.
Tisztában vagyok azzal, hogy eddigi életünkben még sosem intéztem feléd ilyen kéréseket, annak ellenére, hogy a szeretett nővérem vagy, de remélem - ha másért nem is - megszánsz, és hasznos tanácsokkal látsz el. Elvégre sikeresen vetted a kényszer házasság akadályát, tapasztaltabb vagy e téren.
Mondd csak, benned nem dúlt méregtenger, amiért atyánk helyetted hozta meg azt a fontos döntést, kihez kösd az életed? Nem érezted, bárcsak elnyelne a föld, hisz ami ott vár semmivel sem rosszabb, mint az evilági pokol? Nem viszálykodtál a gondolattal, hogy olyasvalakié legyél, aki felé mindössze azért intézel hosszú pillantásokat, hogy bizonyítsd, erős vagy, nem győzedelmeskedhet feletted, és nem azért, mert lángra lobbant ketyegőd látványa után szomjazik?

Desperált húgod,
Vada

Drága Vada!

Hiába, nincs más, aki ilyen könnyedén csavarná ezeket a bonyolult kifejezéseket! Be kell vallanom, mosolygok, hiába kellemetlen a téma. Más talán beérte volna annyival: "Elegem van!", de nem Vada Greengrass.
Meglep, hogy hozzám fordulsz, mert úgy érzem, nem tudok jó tanácsot adni. Én annak idején fele ilyen eltökélt és magabiztos sem voltam, mint te ma. Gyötört a félelem, önmagamtól, a szüleinktől, a férfitól, aki mára sógorod. Nekem nem volt választásom - te azonban sokkal erősebb vagy nálam, édes húgom.
Ebben biztos vagyok.

Ölel, Nővéred

Drága Alba!

Szavaid hatására rögtön pennát kellett ragadnom, hogy ismét kérdéshalmazt pingáljak neked címzett pergamenre.
Tán botor elgondolás, hogy a körülményektől függetlenül mindenki rendelkezik választással? Őszintén oszd meg velem a véleményed: ha a félelem nem szabott volna gátat életutadnak, lett volna elég merszed máshogy tenni és a saját boldogságodért harcolva ellenszegülni? Vagy nem bántanak már a múlt felvillanó képei, megtaláltad a békét hitvesed oldalán?
Gyakran úgy érzem, saját akaratomat kell érvényesítenem, ugyanakkor kétségek ostromolják a szilárd elhatározásaim, hogy apánk könnyedén szegné szárnyaimat, ha akár egy momentum töredéke erejéig úgy érezné, fékezhetetlen vagyok. Hogy éljek így a bennem lakozó erővel?

A legjobbakat kívánom,
Vada

Drága Vada!

Azt kívánom, bár tudnám a választ a kérdéseidre! Bár segíthetnék! De sajnos nincs a kezemben semmi, amivel utadat egyengethetem.
Egyet azonban el kell árulnom. Egy látomást, amiről annak idején hallgattam. Még magam is roxfortos diák voltam, mikor egy este, álmomban láttam a jegyesedet - egyszer, mint ragyogó fiatalembert az oldaladon, ám azután szinte rögtön változott a helyszín, talán az idő is. Másodszor egy hatalmas, sötét tárgyalóterem közepén láttam, amint elítélik.
Mivel tudod, mennyi esetlegesség terheli látomásaimat, nem bujtalak fel ellene, csupán óvatosságra intelek.

Az utóbbi időben egyre sokasodtak ezek a képek. Keserű öröm számomra, hogy napjaim jelentős rèszét egyedül töltöm, míg hitvesemet a munka teljesen elrabolja mellőlem. Így legalább előle megőrizhetem a titkot. Ugyanakkor rosszul viselem a magányt, aggasztó híreket kapunk egyre másra, és nem tudom, mit tegyek. Most már világos előttem, hogy nem otthonom ez a birtok, pedig Harold mindent megtesz, ami tőle kitelik. Szerelmet mégsem érzek - s gyanítom, ő sem. Mindazonáltal hálás vagyok, mert jó embernek ismerem őt, ez a hála pedig figyelmeztet minden kötelességemre a Minchum név viselőjeként.
Reményeimhez mérten boldog vagyok. Ám neked nem ezt az életet kívánom.

Ölel, Nővéred

Drága Alba!

Beszámolód végére érve nyomasztó keserűség lett úrrá rajtam. Lángra lobbant gyűlöletem atyánk és anyánk felé, amiért annyi szeretet sincs bennük, hogy a legjobbat kívánják a számunkra. Nem ezt érdemelted, és én is ellenzem, hogy belekényszerítsenek eme nászba.

Mondd csak, önző tett a részemről, hogy meg szeretném tartani a szabadságom, hogy felkutassam a boldogságom? Túl sokat akarok és túl irreálisak, szinte elérhetetlenek az álmaim, ugye?

Kérlek, ringass tévhitekbe, hogy könnyebb legyen elmondanom a fogadalmam az esküvőm napján. Mondd, hogy bizonyára jó jövő vár rám. Még akkor is, ha tisztában is vagy azzal, milyen az férjjelöltem, és azzal is, hogy csak a szörnyen kínzó keserűség vár rám az oldalán. Adj hitet, és hazudd, hogy ha nagyon igyekszel, fényes jövőt jósolsz nekem mellette.

Mindig is az igazságot akartam tudni, de most, ebben a helyzetben mindössze egy csepp reményre vágyom.

Ölel,
Vada