Meglepően békés és nyugalmas napom van, úgyhogy nem is akartam még csak esélyt sem adni az életnek arra, hogy ezt megváltoztassa. Fogalmam sincs mióta fekszek idekint, de annyira csodálatos ahogy a Nap melegíti az arcom és elég a póló-farmer szett ahhoz, hogy jól érezzem magam idekinn. Egy ideig olvastam a könyvet, amit Vesta adott kölcsön és mindenre esküdözött, hogy mennyire csodálatos de az utóbbi jó pár percben csak fekszek csukott szemmel, egyik kezemet a homlokomon pihentetve és hallgatom, ahogy pár méterrel arrébb csobog a szökőkút és minden annyira csodálatos, nem is értem Walden miért maradt bent a házban. Aztán egyszer csak valaki eltakarja a napot én pedig nem is tudok másra gondolni csak a bátyámra és az apámra, hiszen rajtuk kívül senki sem tartózkodik a házban. A hang viszont egyik előbb említett egyénhez se tartozik így rögtön ki is pattannak a szemeim, már szóra nyitnám a számat de mindenféle reagálásomat megakadályozza az arcomba illetve az egész lényemre zúduló víz. Mivel éppen szólásra nyitottam a számat, így jó pár percig csak fuldoklok a lenyelt és nem lenyelt víztől, négykézlábra tornázom magam és csak köhögök.
- Leonard Parkinson – elhaló hangon szólalok meg végre, amikor már túl vagyok a nehezén – Ezért kiheréllek.

Igazából ha mással történne valószínűleg hasfájásig röhögném magam, de így ebben a helyzetben miközben túl sok vizet nyelek, annyira nem tartom poénosnak. Ahogy érzékelem, hogy Leo leguggol mellém rögtön a pólójába markolok miközben még köpködöm a vizet, de a galád már rögtön menekülne amint meghallja, hogy jelen pillanatban leghőbb vágyam, hogy megszabadítsam egy igen fontos szervétől. Hah! Nem hagyom, hogy olyan könnyen kereket oldjon, ha már ilyen kedvesen köszöntött. Ugyan kicsusszan a póló anyaga az ujjaim közül, de már kezdem visszanyerni az életerőm.
- Szerinted? - még mindig négykézláb vagyok és bosszúsan nézek fel rá, megtörlöm a vizes számat a kezemben és lázasan gondolkozok azon miként is bosszulhatnám meg, ezt a lesből támadást. Kisimítok egy vizes tincset az arcomból és amint nem küzdök az életemért, már kevésbé vagyok hárpia – Egyébként neked is szia, drágám – direkt megnyomom az utolsó szót és még egy erőltetett vigyort is küldök neki mielőtt a sarkamra ülnék és kicsavarnám a vizet a hajamból.

Már az elégedettséggel tölt el, hogy látom rajta mennyire átértékeli az egész tervét és bánja, hogy ilyen hülyeséget csinált. Természetesen bőven megelégednék ennyivel, de hát ha egyszer már ennyitől úgy néz, mint aki valami hatalmas bűnt követett volna el, miért hagyjam ilyen, hogy ilyen könnyen megússza? A felém nyújtott kezére esik a pillantásom és már szöget is üt az agyamban a tökéletes kivitelezése az ígéretemnek, miszerint kiherélem. Persze csak egy enyhébb verzióban.
- Menjünk – sóhajtva elfogadom a segítséget és azzal a lendülettel ahogy felállnék, nem éppen a legkedvesebb mozdulattal szorongatom meg a tökeit, csak egy picikét, hogy még azért ne haljon bele de érezze a törődést – Azt hiszem kvittek vagyunk – elmosolyodok, amint elengedem és lejjebb húzom az átázott pólómat – Most pedig végre kapok egy normális üdvözlést is vagy még tartogatsz valamilyen meglepetést? Attól már nem kell tartanod, hogy elhervadnék, ennyi víztől inkább megrohadnak a növények, de valószínűleg megint elaludtál Bimba professzor óráján – a kezeim közé veszem az arcát és nyomok egy rövid csókot a szájára – Most már mehetünk.

Halkan felsikkantok, ahogy hirtelen az ölébe kap de nem ellenkezek, átfonom a karjaimat a nyakán de még mindig ott van az arcomon az elégedett mosoly, amit az előbbi diótörő hadművelet varázsolt oda. Remélhetőleg megtanulta, hogy nem ajánlatos ilyen ostobaságokat csinálnia, mert ennél sokkal rosszabbul is járhatott volna.
- Ó, ennél sokkal több kárpótlást kérek – egy pillanatra megborzongok, ahogy a szellő belekap a hajamba és már nem is tűnik annyira szupernek ez a lenge öltözet, így, hogy csurom vizes vagyok – Nem indítottál valami jól, szóval hadd gondolkozzak egy kicsit – látványosan elhúzom a számat, de végül elvigyorodok és megrázom a fejem – Egészen aranyos vagy, amikor ilyeneken aggódsz – szórakozottan lóbálom a lábam, ahogy a ház felé haladunk a füvön – Valahogy úgy próbálj meg becsempészni, hogy apám ne lássa meg mit műveltél a lányával – egy pillanatra elhallgatok – bár inkább Waldentől kell tartanod, nem hiszem, hogy apa olyan állapotban lenne, hogy bármi is érdekelné a pohár italán kívül.

- Egy ilyen akció után mást ne is várj – jegyzem miután elégedetlenkedik, hogy nem megfelelő bókot kapott tőle, de hát nem is tudom igazából mit is várt pontosan. Azon viszont meglepődök, hogy apám ilyen könnyen beengedte – bár valószínűleg már akkor is alkoholmámoros állapotában lehetett, ugyanis a mai nap nem volt semmilyen intézni valója a minisztériumban, tehát nem tartotta vissza attól egyetlen dolog sem, hogy igyon. Csodás.
- Walden elment?- kapom fel a fejem és valami rossz érzés költözik a gyomromba egy pillanatra. Túlságosan sokszor jár el itthonról, amihez igazából semmi közöm nincs de elképesztően bosszantó tud lenni, hogy régen mindent megosztott velem, mostanában meg szinte semmit és úgy viselkedik, mintha nem csak pár perccel,hanem jó pár évvel idősebb lenne nálam.
- Ez a minimum, Leonard – elmosolyodom, ahogy lerak a fürdőben és jó kislány módjára felemelem a karjaimat, hogy könnyebben áthúzhassa a fejemen a pólót. Ha ezzel meg is vagyunk, akkor valami törölköző után kutatok az egyik szekrényben majd kibújok a nadrágomból is, mert arra is került egy adag víz és körbetekerem magamon a puha anyagot.
- Mehetünk -