Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Bjørn & Nikolai EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Bjørn & Nikolai EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Bjørn & Nikolai EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Bjørn & Nikolai EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Bjørn & Nikolai EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Bjørn & Nikolai EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Bjørn & Nikolai EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Bjørn & Nikolai EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Bjørn & Nikolai EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 652 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 652 vendég
A legtöbb felhasználó (652 fő) Hétf. 25 Nov. - 6:21-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Nikolai

Nikolai

C’est la vie
Elhalálozott
Elhagytam e világot
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andreas Wilson

»
» Kedd 30 Aug. - 1:33
Vér, vér, selymes, szőke hajszálak, selyemfinom szövetek, leheletvékony bőrcafatok, mocsokkal felszórt könnyek a nyelvén, az ajkán, a foga között, a körme alatt, ott vannak mindenhol. Mindenhol (mit tettél mit tettél), és hiába áll meg előbb egy pataknál, aztán egy benzinkút bűzlő vécéjében, hogy megmosakodjon, a víz épp úgy nem segít rajta, mint ahogyan a számtalan teljes erőből végrehajtott tisztító, súroló bűbáj, amelyek vörösre és horzsoltra dörzsölték a bőrét, de nem tüntették el a szagot, az ízt, a tapintást, az éhes érzést, a lány testmelegét. A benzinkúton levetkőzött, és a ruháit is kimosta, varázslattal, mugli módon is, aztán megszárította őket, de a lány még mindig ott van, mindenhol ott van, és ő hagyta futni, most eljönnek érte, megnyúzzák, megfojtják, megkínozzák, és a falkát megint kiirtják mind egy szálig. De Greyback majd túléli. Greyback mindent túlél.
Hoppanálhatna. Talán nem képes rá olyan elegánsan, mint azok a rohadt billogosok, de még egyszer sem hagyta el semmijét, a legócskább pálcával végrehajtva sem. Hoppanálhatna, és azonnal otthon lehetne, abban a gyűlöletes otthonban, odakushadhatna Fenrir lábához, és elvinnyogná neki, hogy mit tett, könyöröghetne a megbocsátásáért, vagy azért, hogy tegyen igazságot ő felette. Akkor a falka nem kell megkeserülje az ő bűnét a lánnyal (hogy lehetett ilyen ostoba ilyen nagyon ostoba hogyan miért a kurva életbe), és talán az igazi megaláztatást, az igazi kínlódást is elkerülheti. De végtére is Fenrir mért lenne könyörületes hozzá? Az ő törvényei nem ismerik a könyörületet. Igaz, mindeddig a gerinctelen, kutyamód kushadást sem ismerték, az új parancsolat, mégis milyen higgadtan ül ebben a szarban. Talán Fenrir elpuhult tényleg, ahogy azt suttogják, és megbocsát neki. Pontosan tudja, hogy nem fog.
Az egyetlen esélye, ha futni kezd, gyorsan, és elkaparja maga után a nyomokat a porban, és gyorsan fut, és a nap végére elhagyja ezt a ködáztatta picsaországot. Akkor életben marad.
Pont úgy, mint Fenrir.
Nem is a kínhalál gondolata olyan kizsigerelő – ezek csótányok, ezek kétlábú, méltatlan férgek, arra se méltók, hogy a nevét a szájukra vegyék, nem hajlandó félni tőlük, elvégre Nikolai, a második –, inkább a falkáé. Ami az otthona volt. Ami a mindene lett. Ez a falka már nem ugyanaz, csak szedett-vedett túlélők, kölykök és az odadobott konc, de mégis az ő falkája. Az ő falkavezére. Akármilyen is. Ha szedett-vedett. Ha gerinctelen. Ha méltatlan. Az övé akkor is, az ő falkája, az ő vezére. Nem futhat el. Ott kell lennie, amikor keresni kezdik, és jönnek a simára polírozott, csillogó-villogó picsafa pálcáikkal érte. Ő Nikolai. Második. Nem futhat el.
Mégis jóvátételt keres, valamit, amit odavihet, ami utána marad, valami emlékeztető, valami… valami, aminek Fenrir hasznát látja. Soha nem értettek egyet abban, hogy érdemes falkát alapítani. Persze, Fenrir 30-40 évre tervez, kölyköket akar nevelni a maga képére, de ez itt az itt és a most, ahol a kölykökkel mit sem érnek, a kölykök riadtan bújnak össze a dohos takarók alatt, ha a kúriában felharsan egy sikoltás. Márpedig nyáron ugyancsak visítottak azok a diákpicsák, akiket magukkal hoztak a billogosok. És még csak nem is osztoztak rajtuk… De ha Greybacknek kölyök kell, hát kölyköt visz neki, fényes piros selyemszalaggal átkötve.
Nem is fogja fel, hogy megint a bőrét viszi a vásárra, amikor Londonba megy, hogy egy Greyback ízlésének megfelelő kölyköt találjon. Mindenhol nyüzsögnek persze az aurorok. Közben egy eldobott mugli újságból megtudja, hogy éppen a tanévkezdés napját sikerült kiszúrnia (az újság nem érdekelte, ételt keresett az egyik városi szemetesben), azaz elég, ha keres egy kellően forgalmas útvonalat, ahonnan a kisdiákok meg tudják közelíteni a pályaudvart, és kiszúr egyet. Aki egyedül megy oda, biztosan hiányt szenved a szülői szeretetben. Azaz tökéletes alany. Különben is, ki gondolná, hogy épp Greyback falkája vitt el egy csellengőt? Az ilyen nagyvárosokban zsákszámra tűnnek el a kölykök naponta. Ő csak tudja.
De még végig sem gondolja – ez nem is valami forgalmas útszakasz, bár igaz, a hajléktalan külleme itt is tökéletes beolvadást biztosít –, és már meg is vagy. Kilóg egy pálca a farzsebből. A muglik, persze, nem veszik észre… ha lenne ideje, megfigyelné, mennyire tökös kis kölyök, túl fogja-e élni, amit túl kell, de most nincs ideje. A szaga jó. Épp csak addig követi, amíg a fiú egy elég homályos és kihalt részhez nem ér – nem, még ez sem ideális, de az idő nem adott a finomkodáshoz.
- Hé, kölyök! Várj csak egy kicsit – ragadja meg a gyerek vállát, aztán ahogy felé fordult, a varázsigét már csak leheli-mordulja, a pálcája pedig a kabátja takarásában marad mindvégig: - Stupor. – Amennyiben orvtámadása sikerrel járt, onnan már csak egy szempillantás, hogy egy mező közepére hoppanáljon vele. Talán mind a négy pár végtagjukkal együtt.
A muglik meg addigra elfelejtik azt is, hogy ők valaha ott voltak Londonban.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Kedd 30 Aug. - 12:38
Bjørn & Nikolai Vtyg63cs810sh2w3ekzu

Anyádék végre elengedtek egyedül a peronra. Most nem arról beszélek, hogy mindenhova elkísérnek téged... Öhm, na jó, de! Viszont most sikeresen meg tudtad őket győzni, hogy a vonatra holnap egyedül is tudsz várni. Nem eshet semmi bajod, elvégre a tanárok is azzal a vonattal mennek, és ott lesz még egy csomó gyerek, meg szülők, és lényegében ha megtapossák a lábad, akkor kevésbé ciki, hogy egyedül vagy. Nem szégyenled a szüleidet, mert tényleg nagyon szeretnek, és jót akarnak neked, de kezd fárasztó lenni ez az állandó gondoskodás. Elvégre, egy egész tanévet laksz egy majd ezer éves kastélyban, ahol akár el is találhat egy gurkó kviddicsezés közben. Párszor már megtörtént, mégis itt vagy. Élsz és virulsz.

***

Kapkodsz. Úgy kapkodsz, mint tavaly is indulás előtt. Minden gyorsasági rekordot megdöntve rohansz fel a lépcsőn egy tankönyvért, aztán vissza le a konyhába a baseball sapkádért. Van egy listád, amin minden rajta van, hogy mit ne hagyj itthon, de az valahová elkallódott - nem is te lettel volna -, ezért most rohangálsz, mint a mérgezett egér.
Természetesen a ruhák mellett még vadonatúj seprűdet, egy Jolsep-R típusút is becsomagolsz papírba, hogy a muglik számára ne legyen feltűnő. Nem volt olcsó, de így legalább jelentkezhetsz őrzőnek. Tavaly azt mondta a repülésoktató, hogy mugliszületésű létedre különösen jól bánsz a seprűvel, és érdemes lenne jelentkezned valamelyik posztra.

***

Puszilkotsz még egyet-egyet a szüleiddel, majd mikor anyukád még egy doboz sütit akar rád sózni, szúrós tekintettel nézel rá.
- Köszi mindent, de el fogok hízni. És amúgy is mennem kell. - pillantasz karórádra, ami jelzi, hogy a vonat negyed óra múlva indul. Addig még kell szerezni egy kupét is. Mondjuk az még könnyű, mert a barátaid úgyis foglalnak helyet, de meg is kell őket találnod. - Karácsonykor jövök, és írok levelet, amit a kastélyba értem. - egy száznyolcvan fokos mosollyal kiszállsz az autóból, és a meglepően kicsi ládádat, kalitkádat és a seprűdet magadhoz véve elindulsz az állomás felé. Van egy kicsit sötétebb rész, ahol el kell menned, de nagy fiú vagy már, nem félsz ott elmenni. Mindig is szeretted a sötét helyeket.
Amikor beérsz a sötétebb helyre, ahová nem igazán lehet belátni, valaki megfogja a vállad. Azt hiszed, hogy az egyik évfolyam, vagy háztársad, de mikor megszólal, minden gondolatod baljóslatú vizekre evez.
- Ki vagy te? - akarod kérdezni, de elsötétül előtted a világ. Mi ez? Mi történik veled? És miért kellett neked ennyire erőltetni az egyedül utazást?
Utoljára egy hegekkel borított, poros, piszkos arcot látsz magad előtt, innentől kezdve se kép, se hang. Nincs külvilág.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Nikolai

Nikolai

C’est la vie
Elhalálozott
Elhagytam e világot
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andreas Wilson

»
» Kedd 30 Aug. - 17:12
Dehoppanálás előtt az utolsó másodpercben még eszébe jut, hogy sem a mentális, sem a fizikai állapota nem igazán kielégítő most ahhoz, hogy varázsoljon - kimerült, olyan őrülten kimerült, hogy nem vágyik semmire, csak aludni, bevackolódni egy ismerős illatú, véres-mocskos rongykupacba, két langyos, fojtva vinnyogó test közé, és aludni napokig -, de ha így is van, sok választása akkor sincsen.
És végül is, egy szemvillanással később ott állnak azon a mezőn, a semmi közepén, ahol valamikor hónapokkal ezelőtt járhatott, és semmit nem tud róla azon kívül, hogy arra a célra, amire szánja, tökéletesen elég, hogy fel tudja idézni az öreg kamillabokrok, mérges gyomok és vörös pipacsszárak látványát. Mérsékelt gyöngédséggel hagyja a földre csuklani a kölyök ájult testét. Ott vannak, ránézésre minden porcikájuk a helyén – de mégis félrement valami, mert a pálcája a hoppanálás végeztével is lüktet, vibrál és szabályosan izzik a kezében, és ahogy felhevül, hogy már alig bírja a kezében tartani, a régi, repedezett lakkozás alól a tölgyfa helyett vöröslő, eleven parázs kacsint ki, sistergés hallatszik, majd szikraeső hull, és a szeretett, kezéhez eddig leginkább illő,  merev és makacs tölgyfapálca darabokra robban a kezében. A fa szilánkjai, mint a repeszek süvítenek szét a levegőben, az egyik a vállába fúródik, egy másik a kölyök homlokát súrolja meg, a többi csak szétvetődik a magas, száraz, illatos fűben százfelé.
- NEM! – üvölt fel dühödten, és jó pár percig tudomást sem vesz a vállában lüktető fájdalomról, csak az utolsó, kezében maradt darabot nézi. Mi a kurva isten történt, miért kellett épp most, mikor a legnagyobb szüksége volna rá, hogy jó pálcával bírjon, mire újra egy igazán hozzá illőt, talál, hónapokba is beletelhet… Aztán a pillantása az eszméletlenül a fűben heverő kölyökre siklik, és erőt vesz magán, a dührohammal nem sokra megy, hacsak nem akarja a kölyköt darabokra szedni miatta, és kitépni az ő szívizomhúrjait a pálcába ágyazott sárkányéi helyett. A hasára löki, hogy előhúzhassa a farzsebéből a korábban látott pálcát.
Már ahogy a kezébe veszi, érzi, hogy ez a pálca nagyon nem hozzá való, sem a mérete nem illik igazán a kezéhez, a rugalmassága egyenesen idegesítő, és a magja… próbaképpen megpróbálkozik néhány egyszerű varázslattal: hevenyészett kötözés a vállán, a pálcája darabjainak összegyűjtése, a kölyök megkötözése – de a pálca csak gúnyosan szikrázik a kezében, és szinte dobálja magát az ujjai alatt, mint egy megvadult csikó. A tizedik vagy tizenötödik hiábavaló próbálkozás után annyira dühbe gurul, hogy kedve támad puszta kézzel kettétörni, de egyelőre nem teszi. Higgadtnak kell maradnia. A helyzet eddig csak picsául pocsék volt, de most már tényleg pusztulatosan szar. Mondhatni, kilátástalan.
Míg itt dekkol a pusztában egy elrabolt kölyökkel, a védett kis gyomvirág rokonai már ott állhatnak vasvillával a kúriánál, és még csak hoppanálni sem tud, de ezzel a pálcával hülye lenne egyáltalán megpróbálni. Ó, tényleg, és nincs pálcája. Egy kibaszott pálcája sincs. Saccra kábé száz-százhúsz mérföldre lehet a falkától és a maszkos csürhétől. Egymaga megtenné bő egy nap alatt, ha nem alszik és nem is pihen. A kölyök viszont akkor se fog ilyen tempóban talpalni, ha félholtra üti. Ha meg viszi, akkor ő is lelassul. Másfél nap. Talán kettő is.
Holnap éjjel holdtölte.
Üvölteni tudna. Egy darabig üvölt is, annak megnyugtató tudatában, hogy úgysincs itt senki – épp ezért hozta ide a kölyköt, hogy mielőtt közvetlenül Fenrirhez hoppanálna, azért blansírozza egy kicsit, és a bizonyítékokat sem árt eltüntetni. Most veszi csak észre, hogy a kölyök a holmijait is magával hozta, amikor elhoppanált velük. Szerencse. Annál kevesebb nyom maradt utánuk Londonban. A seprűt egy ideig reménykedve nézi, de aztán arra jut, kettejük súlyát aligha bírná el, kiábrándító bűbáj nélkül órákon belül lebukáshoz vezetne, mindamellett később még perdöntő bizonyíték lehet, ha mégis keresni kezdik a kölyköt, így jobb, ha első körben ettől válik meg. A kalitka lakójának rövid úton kitekeri a nyakát, aztán marad a láda átkutatása. Pálca nélkül bármilyen hasznos holmi kincset érhet, pláne, ha kevés helyet foglal: iránytű, ennivaló, tűzszerszám, akármi.
Amikor aztán átválogatta a dolgokat, sziszegve valamiféle kötést készít a vállára, a pálcaszilánkot is bennehagyva, majd az erre legalkalmasabb zsinórból, nyakkendőből vagy efféléből hevenyészett kötéllel szorosan összekötözi a kölyök csuklóit a háta mögött. A haszontalannak vagy felismerhetőnek ítélt holmikból a mezőn talált kisebb gallyak és száraz fű felhasználásával egy kisebb máglyát épít, és addig gyötri a kölyök pálcáját, amíg a kínlódó szikrák végül tüzet nem fognak a széna és a könyvekből kitépkedett lapok között. Megvárja, hogy a nagyobbik része leégjen, a varázstalan tűzben el nem éghető dolgokat felszínesen elkaparja egy puhább talajrészen. Aztán ha a fiú még mostanra sem tért magához (valamikor majd magától is elmúlik a kábító átok hatása, előbb-vagy utóbb, de nem igazán foglalkozik vele, annál jobb, ha csendben van), egyszerűen felnyalábolja, a vállára veti, és kimerültsége ellenére nagyon is feszített tempóban elindul vele abba az irányba, amerre száz mérfölddel arrébb a halálfalók tanyáznak.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Szer. 31 Aug. - 11:51
Bjørn & Nikolai Vtyg63cs810sh2w3ekzu

A szüleidnek igazuk volt. Túl kicsi vagy még, hogy egyedül csavarogj. Most nézd meg, mi lett belőle: itt fekszel eszméletlenül egy ismeretlen helyen, egy idegen társaságában, aki finoman szólva is elrabolt téged. Merthogy nem kirándulni hozott, az is teljesen biztos, de ha szerencséd van, akkor könyöröghetsz, hogy elengedjen. Márpedig nem lesz szerencséd. Varázsló ő is, és ha elrabolt, akkor nem éppen a jó oldal képviselője. Ki tudja, mit tervez tenni? Lead a főnökének, aztán ő megint a sajátjának, és így szépen lassan a halálba adogatnak téged...
Na, jó, lehet nem kellene ennyire pesszimistának lennem, de akkor se menj egyedül semmilyen sötét helyre ettől a naptól kezdve. Esetleg az ágyba, mert aludni kell. Az iskolában amúgy is vannak szobatársaid, szóval ott nem lehetsz egyedül, és a kastély is elég rendesen biztosítva van... Apropó, Roxfort. Öt perccel elmúlt tizenegy óra, vagyis lekésted a vonatot! Ennek biztosan lesznek következményei.. Nem is merek belegondolni, hogy mit kapsz ezért - persze, csak akkor, ha élve kijutsz ezen rabló karmai közül.
A tűz feléd áradó melege miatt lassan ébredezni kezdesz, de szemedet még véletlen sem nyitogatod. Valami azt súgja, várj a megfelelő alkalomra. Hallgatod a ropogó tüzet, miben bizonyára ég valami. Csak remélni tudod, hogy nem a holmijaid.
Kezeidet tehetetlenül lógatod a szoros kötés miatt, és elgémberedett tagjaidat ki akarod végre nyújtani, de erre semmi esélyed nincs. Észrevenné, hogy ébren vagy, és hallasz mindent.
Mikor elcsendesedik a tűz, és már az arcodban sem érzed a feléd tóduló forróságot, valószínűleg az elrablód kicsit sem óvatoskodva a vállára vesz, mint egy zsákot, és elindul. Felnyögsz, ahogy vállán landolsz, és mivel ezzel már úgyis elárultad magad, kinyitod szemeidet, és amennyire a félelem engedi, elüvöltöd magad - természetesen, szorosan a füle mellett.
- Azonnal tegyél le! - ordítod, hogy még az üres, horizontig nyúló mező is visszhangozza szavaidat. A kemény, hangos utasítás után még a férfi vállába harapsz. Egyrészt azért, mert haragszol és félsz, másrészt pedig, mert ma még semmit sem ettél a reggeli szelet pirítóson kívül.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Nikolai

Nikolai

C’est la vie
Elhalálozott
Elhagytam e világot
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andreas Wilson

»
» Szer. 31 Aug. - 13:48
Abból, hogy a gyerektest nem veszítette el egészen a tónusát, már akkor sejti, hogy magához tért, amikor felrántja a fűből, de nem forszírozza, hogy a kölyök abbahagyja az alakoskodást. Sőt. Örülne, ha egy darabig hullának tettetné magát. Így aztán az üvöltésre ingerülten felhorkant, és figyelmeztetően ránt egyet a kölykön, de aztán mikor még bele is harap, brutális egyszerűséggel fogja, és ledobja a földre maga elé. A hátára zuhan, a hátul összekötözött kezeivel esélye sincs tompítani az esést, de ő pontosan tudja, hogy semmi baja nem lesz az ijedtségen és némi könnyebb – rendben, az ő mércéjével – könnyebb zúzódáson kívül. Úgyhogy nem finomkodik vele.
- Na, idefigyelj, kölyök – kuporodik le mellé, hogy egyenesen az arcába bámulhasson. – Zárjuk rövidre az ismerkedő köröket. A szádat nem tömtem be, de pusztán azért, hogy legyen mivel lihegned. Ha tovább üvöltözöl, akkor a hallásom megóvása érdekében először kiverem a fogakat a mosolyodból, utána meg teletömöm a szádat homokkal, és leragasztom. – Előhúz a szánalmas, de megannyi jól zárható zsebbel ellátott kabátja egyik zsebéből egy csomag füzetmatricát, amit pontosan erre a célra vett ki a kölyök ládájából, és meglengeti az arca előtt. Hagy egy kis gondolkozási időt, aztán elmosolyodik, örömtelenül és könyörtelenül.
Most, hogy sikerült végre „magadhoz térned”, mehetsz a saját lábadon is. – A gallérjánál fogva talpra rántja a fiút, aztán meglódítja a korábban kitűzött irányba. – Végigmehetünk azon is, hogy mit csinálok veled, ha elfutsz, segítségért kiabálsz, vagy valami más szarságon töröd a fejed, de inkább kíméljük meg magunkat tőle. Nem vagyok valami kreatív típus, és a fogaid elvesztése plusz egy-két törött csont mindegyikben szerepel. Na, indíts.
Egyelőre nem diktál irgalmatlan tempót, csak egy-két szelíd lökéssel-rúgással noszogatja meg, bármilyen szép is lenne, ha a gyerek egyből felfogná, hogy nincs más esélye, mint szót fogadni, ő személy szerint ilyen jó természetű, okos zsákmányemberekkel nem sokszor találkozott még életében.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Szomb. 8 Okt. - 23:32
Bjørn & Nikolai Vtyg63cs810sh2w3ekzu

Az üvöltéssel ugyan még nem, de a harapással elérted célodat. Végre levett a válláról. Az már más kérdés, hogy milyen módszerrel, de megszabadultál a krumplis zsák szerepkörétől. Ugyanakkor hátad sajog, mivel a kezet nem kicsit nyomódott neki. Felszisszensz a fájdalomtól, és mikor leguggol melléd, oldaladra fordulsz, hogy ne álljon a hátadban elcseszettül rossz helyen lévő melső végtagod. Meg persze, így jobban látod arcát. A jómodorodat azért megőrizted helyzettől függetlenül. Figyelmesen hallgatod, amit mond, és rövidesen arra a következtetésre kell jutnod, hogy egy rendkívül erőszakkedvelő ember rabolt el téged.
- Sejtettem, hogy ilyet tennél velem, de nem akarok tovább üvöltözni. A célom az volt, hogy tegyél le, és ez teljesült. Örömmel megyek a saját lábamon. - mondod neki. A matricák nem igen hatnak meg, de ő a rabló, biztos tudja, mit csinál. Egy kis habozás után folytatod mondandódat. - Bjørn vagyok, téged hogy hívnak? - mit ne mondjunk, a lökés nem volt gyengéd, majdnem megint elestél, de miután egyensúlyba kerültél, tökéletesen tartva a tempót sétálsz a lökés irányába.

Figyeled, hogy mit mondd a szökéssel kapcsolatban, és akaratlanul is hangosan felnevetsz.
- Attól, hogy tizenkét éves vagyok, még nem vagyok hülye, oké? Szeretek élni, bármi is történik velem, és ez a kis akciód nem bomlasztja a hitemet, miszerint a kalandok csak jók lehetnek. Márpedig ez egy rendkívül furcsa, sejtésem szerint veszélyes kaland. - rendezed vonásaidat, és tovább sétálsz. Egy-egy rúgásnál felmordulsz, és néha elmormolsz egy elég már-t is.
Kissé monotonnak találod a "túrát". Tudod, hogy ez nem nyaralás, mégis úgy gondolod, hogy lehetne kissé lazább is. Így szó nélkül menni és menni unalmas.

- Te halálfaló vagy? - teszed fel az egyszerű kérdést, hátha ezzel sikerül beszélgetést kezdeményezned.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Nikolai

Nikolai

C’est la vie
Elhalálozott
Elhagytam e világot
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andreas Wilson

»
» Csüt. 13 Okt. - 20:22
Pislog kettőt azon, hogy az emberkölyök menyire természetesen kezeli a helyzetet, de hát ez végső soron kedvére van, tehát csak bólint, és miután talpra rántotta, megveregeti az üstökét.
- Ha továbbra is ilyen okos kis taknyos maradsz, akkor rendben leszünk. A nevedet viszont senki nem kérdezte, Jórn – horkant fel aztán, a hallott név annyira kifacsartan hangzik reszelős akcentusával, hogy nem is hasonlít önmagára. – Majd megjegyzem, ha két hónap múlva még mindig életben leszel. Addig nem fárasztom magam vele. – Egy darabig hallgat, felügyelve a kölyök tempóját, aztán hozzáteszi: - Az én nevem Nikolai.
A nevetés is furcsa (miféle kétlábú kölyök reagál így arra, hogy elrabolták? talán hamarosan idegösszeomlást kap, és ez az elme megbomlásának első jele), de amit mond aztán a furcsa nevével, az annyira mulatságos, hogy neki kell röhögnie. Hosszú perceken át röhög, ugatva-csaholva, annyira sötéten, hogy szinte hihetetlen, hogy egy ennyire eredendően örömre szánt megnyilvánulás lehet ennyire kietlen és baljóslatú.
- Mi az a kaland, taknyos? – röhögcsél még mindig. – Bármi is történik veled? Egész biztos vagyok benne, hogy a hiteden úthengerrel menne végig egy egész sor dolog, ami történhetne veled. Csupa átlagos, hétköznapi dolgok, amik ezekben a percekben is tizenkét éves kis szarcsimbókok tömegeivel történnek szerte a világban. – Megnyújtja a lépéseit, és az oldalára veszi a kölyköt, hogy bizalmasan a füléhez hajoljon. – Örülök, hogy szeretsz élni. Erre szükséged lesz a továbbiakban. De ha azt hiszed, hogy az életed a továbbiakban ugyanaz a kipárnázott, csillogó kis játékvasút lesz, amit eddig tapasztaltál, mindig elérhető közelségben a meleg kis kakaóddal, akkor ezerszer hülyébb vagy, mint amilyennek tűnsz.
A továbbiakban nem sok kedve van beszélgetni, mert túlságosan is leköti, hogy egyre inkább olyan tempót diktáljon, amellyel legalább hajszálnyi esélyük van holdtölte előtt hazaérni. Most már a kölyöknek is keményen szednie kell a lábát, és méltatlankodások ide vagy oda, nem hagyja lankadni. Sajnos azonban a gyereket ez sem akadályozza meg abban, hogy jártassa a pofáját.
A pofátlan kérdésével máris kiérdemelt egy tarkón suhintást.
- Mondtam, hogy ostoba vagy. Úgy nézek ki, mint egy semmirekellő, arrogáns, beltenyésztett, kétlábú féreg, aki egy csökevényes kígyóembert imád istenként? – mordul, és újra meglegyinti. – Én vérfarkas vagyok, kölyök, a mágia természetének legerősebb teremtménye.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Szer. 2 Nov. - 22:15
Bjørn & Nikolai Vtyg63cs810sh2w3ekzu

Halkan elismétled a nevedet, mert azért kicsit bánt, ahogy kimondja. Nincs a kiejtésében semmi dán. Mondjuk te sem vagy vérbeli dán, mert a szigeteken születtél, de szüleid még tanítják neked a nyelvet, meg a kultúrával, istenekkel, meg az ilyenekkel is képben vagy. Amit azonban ez után mond, az megrémít. Mi az, hogy ha két hónap múlva még életben leszel? Mi a jó Merlin nyila történhet veled, ha most nem menekülsz? És ha menekülsz? Merlin bűzös alsónadrágjára!
Nikolai. Emésztgeted a nevet, és most egy kicsit inkább csöndben maradsz. Az előbbi félmondaton rágódsz, szinte elvette a kedved a beszédtől, és bármiféle kommunikációtól. Egyre azon agyalsz, hogy mikor mehetsz el. Megkérdezni persze nem mered.

Amint felnevet, felfordul a gyomrod. Hogy lehet így nevetni valamin.. bármin? Ez embertelen. Mi a fene lehet ezzel az emberrel? Mintha nem venné saját magát egy kalap alá a többiekkel. Ez persze nem baj, de valami biztos nem kóser vele, ezzel már száz százalékban biztos vagyok.
Megszeppenve, és egyre fokozódó félelemmel sietsz mellette, és csak remélni tudod, hogy nem lesz pár karmolásnál, vagy horzsolásnál nagyobb bajod. Mikor magához húz, alkalmad lesz megérezni a testéből, ruháiból áradó szagot, amitől gyomrod nem lesz természetesen jobb állapotban. Próbálsz figyelni arra, amit mond, de a hányinger miatt lankad a figyelmed. Valami kakaó, meg vasút, nem érted tisztán, ezért csak gyorsítasz a tempódon, ahogy ő diktálja. Ez nem segít az állapotodon, hasad egyre csak zuborog, arra játszik, hogy mihamarabb kiadhassa azt a kevéske tartalmát is, amit reggel letuszkoltál a torkodon. Maximum egy pirítóst ehettél egész nap.

Ugyan csak beszélgetni akartál, de ismét elbaltáztad ezt is. Mi a szarért kérdeztél rá egyáltalán, hogy halálfaló-e? Komolyan mondom, ennél már csak az lett volna rosszabb, ha vámpírt mondasz. A reakciója azonban meglep. Az ütésen igazából már nem csodálkozol, de a válaszától kiráz a hideg. A hangnem se semmi, de amit mondd, az még rátesz egy lapáttal a helyzetre. Francért kell kérdezősködnöd.

Kis “sétálás” után megpillantasz a távolban egy erdőt, és elgondolkodsz azon, hogy vajon hova is mehettek. Azonban nem is te lennél, ha nem kérdeznéd meg ezt is. Hangosan ugyan nem mersz beszélni, mert az előbbiekkel azért kellőképpen megfélemlített, és már sötétedik is. És ma este telihold. Értelemszerűen be vagy tojva rendesen.
- Hova is megyünk pontosan?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Nikolai

Nikolai

C’est la vie
Elhalálozott
Elhagytam e világot
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andreas Wilson

»
» Szomb. 12 Nov. - 21:36
- Messzire, szóval jobban teszed, ha igyekszel – mordul.
A gyerekkel való beszélgetés ezek után nem opció, különben is jobban teszi, ha inkább a lábát meg a levegőt kapkodja, így az elkövetkezendő percek és órák néma erőltetett menetben telnek el, időnként megnoszogatja a kölyköt egy-egy jól irányzott, de nem túl erős rúgással vagy suhintással, de hiába próbálja tartani a tempót, egy idő után persze óhatatlanul lelassul a kölyök. Fele útig sem jutottak el.
És a holdtölte közelít, érzi a zsigereiben, a csontjaiban, ma éjjel eljön érte, és eljön a kölyökért is. Az az erdő ott menedéket nyújthat az éjszakára, de ki tudja, a kölyök túléli-e ezt az éjszakát. Valószínű, hogy nem éli túl, de hát ha nincs kölyök, végül is nincs probléma. Fenrir arra ugyan nem adott engedélyt, hogy ő maga új vérfarkasokat harapjon be (de hát ennek is eljött volna az ideje, talán már rég eljött volna, ha Fenrir nem félti olyan kegyetlenül a saját hatalma szánalmas maradékát tőle), de ha a kölyök nem él túl, akkor ez nem jelent majd gondot.
Talán néhány mérföldnyire találnának egy elég forgalmas autóutat ahhoz, hogy találjon egy jóhiszemű sofőrt, aki felvesz két elcsigázott stoppost, és akkor ha még fel tudja idézni, hogy kell vezetni azokat a mugli szörnyeket, odaérhetnének, mielőtt leereszkedik az éj… ha viszont eközben változik át, az csakis katasztrófába torkollhat, és még az is lehet, hogy egy minisztériumi cellában ébred másnap hajnalban, vagy pláne soha többé nem kel fel. Ennyit azért nem ér meg egy ismeretlen kölyök.
- Az az erdő jó lesz – mondja később. – Ott letáborozunk. Aztán meglátjuk, hogy alakul az éjjel – vigyorog ocsmányul a kölyök képébe. – Jó kis kaland egy erdőben egy vérfarkassal holdtöltekor, nem? Imádni fogod, taknyos!
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Szomb. 3 Dec. - 15:43
Bjørn & Nikolai Vtyg63cs810sh2w3ekzu

Félsz. Bár nem is, ez több annál. Mikor félsz, az azért van, mert nem tudod, hogy mi fog történni, de ez más. Élesen lebeg előtted a kép, ahogyan Nikolai vérfarkas alakban rád támad. Sosem láttál még vérfarkast, és nem is akarod elkezdeni a tanulmányozásukat még ma. Ez már nem félelem, ez rettegés, és nem tudsz ellene tenni. Nem vagy te olyan bátor, mint hitted. Attól, hogy a Griffendélbe osztott a süveg, ugyanolyan szánalmas kis mugli kölyöknek érzed magad, mint McGalagony professzor látogatása előtt. Olyan vagy, mint akkor. Egyedül csakis magadra számíthatsz, de ebben a helyzetben nehezebb helyesen dönteni, mint azt bárki is gondolná. Ha menekülsz, elkap. Látszik rajta, hogy hozzá van szokva ehhez az életmódhoz, és másodpercek alatt utolérne. Ha messzebb táboroznál le, mint ő, akkor sem hagyna figyelmen kívül. Onnan viszont könnyebb lenne elmenekülnöd holdtölte előtt, azonban a vérfarkasösztöneivel biztosan rád találna, és akkor is nagy eséllyel meghalsz. Ha vele maradsz, szintén vagy a halál vár rád, vagy pedig ugyanaz az élet, mint amit ő is él. Kilátástalan a helyzet, holott három választásod is van...

- Nikolai... - kezded remegő hangon, és csak remélni tudod, hogy nem támad le egyből. - Én.. én éhes vagyok. - dadogsz a rettegéstől, és fáradtan, egyre szaporábban veszed a levegőt, miközben próbálod tartani a tempót. Borzalmas, hogy tudod, ennyi volt... Az életednek vagy vége, vagy pedig gyökerestől megváltozik. Hogy lehettél ekkora barom? Miért nem hagytad, hogy elkísérjenek a szüleid?!

Ismét az előttetek lévő erdőre pillantasz, és megrémülsz, mikor a tábor szót hallod tőle. El akarsz menni, bárhova, akárhova, csak ne legyen köze a helynek semmilyen varázslényhez. Haza akarsz menni. Tudod, az otthon, édes otthonba, vagy hova. Vissza akarsz menni a szüleidhez, és bocsánatot akarsz kérni. Ez nem olyan, mint egy mugli filmben látott jelenet, hogy megkérdezi, mi az utolsó kívánságod. nem, itt egyszerűen csak átváltozik, és rád támad, ha a közelében vagy. Nem menekülhetsz...
- Miért engem raboltál el? - kérded kétségbeesetten.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Nikolai

Nikolai

C’est la vie
Elhalálozott
Elhagytam e világot
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andreas Wilson

»
» Vas. 4 Dec. - 0:38
Elvigyorodik. Meg kell hagyni, a kölyök legalább igyekszik nem teljesen szétesni. Ezt a spirituszt pedig értékelni kell.
- Én is, kölyök – vicsorog irgalmatlanul, és átfogja a vállát, hogy új, andalgóbb tempót diktáljon neki. – Lassíthatsz. Ez most nem fog tetszeni – kapja el a karját, és csak egy szemvillanás, ahogy lecsap, emberfogai is olyan könnyedén felhasítják a bőrt a felkarján, mintha bestiális agyarok lennének: olyan helyet választ, amely nem vérzik nagyon, de kétségtelenül megmarta – , de ha túléled ezt az éjszakát, majd megköszönöd.
Aztán megint felkapja, és a vállára veti a kisebb testet, nem mintha ő ne lenne fáradt és egyre elcsigázottabb, ahogy a csontjaiban érzi a hold erejét, de most már nem akarja húzni az időt, érjenek oda mihamarabb, hogy pihenhessenek.
Az erdő közelébe érve kiszemel egy kellemes, szélvédettnek látszó, sűrű bokrokkal körbevett részt. Felesleges különösebben hosszútávra berendezkednie, ennek a „táborhelynek” a kényelmét ma éjjel egyikük sem fogja túl sokáig élvezni. Belekotor a kabátja megannyi zsebe közül az egyikbe, hogy előszedje a gyerek ládájában talált kekszet, aztán eloldozza, és odadobja neki.
- Tessék. Egyél – vakkantja, aztán szinte türelmesen, sőt majdnem lágyan hozzáfűzi: - Most bizonyára erős kényszert érzel, hogy megpróbálj elfutni. Nem javaslom. Ha feljön a hold, egy darabig nem lesz kapacitásom azzal foglalkozni, hogy hova menekülsz előlem. Várd ki szépen a nagy lehetőséget a menekvésre, és akkor nem fog megakadályozni benne, hogy mondjuk eltörtem a lábad.
Egy darabig vacillál, rakjon-e tüzet, aztán arra jut, hogy ideje van rá, és a meleg valószínűleg segít majd csillapítani a most még csak sajgó gyötrelmet a csontjaiban és ízületeiben, így aztán nekiáll aprólékosan fát és száraz füvet gyűjteni, halomba rakni, hogy aztán szintén az egyik zsebéből elővett tűzszerszámmal begyújtsa. Közben persze fél szeme a kölykön.
- Miért téged? Hm. – Odafordul, végignéz rajta, aztán elővesz egy laposüveget, és meghúzza. Olcsó szesz szaga ül meg közöttük. – Nem is tudom. Szívós kis dögnek tűnsz. Tökösnek. Olyannak, aki bírná a farkaséletet.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Szomb. 17 Dec. - 11:35
Bjørn & Nikolai Vtyg63cs810sh2w3ekzu

Ahogy engedélyt kapsz, már teszed is, amit mond. El vagy fáradva, így nem esik nehezedre a lassabb tempó. Máskor biztosan hisztiznél, hogy gyorsabban, de tartogatni kell az energiát. Ki tudja, mit hoz az éjjel? De a második mondatára felé kapod a fejed, de már nem tehetsz semmit. Csontig hatoló fájdalom járja át karodat, és onnan terjed az egész testeden át. Egy kis vért látsz csordogálni bőrödön, és a fogak nyoma is tisztán látszik. Könny szökik szemedbe, és nem is próbálod visszatartani a sírást. Egy ilyen szituációban amúgy se hiszem, hogy „ciki” lenne sírni.
- Merlinre – kiáltasz fel, s folytatod. – Miért kellett ezt? – a fájdalmat próbálod tompítani azzal, hogy másik kezeddel szorítod a sebet, de próbálkozásod hasztalannak bizonyul.

Hálásan pislogsz, mikor vállára vesz, már alig érzed a lábaidat. Nézed a tájat, de nem látod azt tisztán. próbálod elterelni a figyelmedet, de mindhiába. Az éjszaka ördögei már küldik az agyadnak a különféle rémképeket, amik ellen semmit sem tudsz tenni. Sokszor látsz ilyeneket, főleg álmok képében, de ennyire borzalmas még egyik sem volt.

Mikor már az erdőben vagytok, az eddiginél is nagyobb félelem fog el. Tudod, hogy lassan feljön a hold, és tehetetlen leszel. De ahogy Nikolai eloldoz, és kezeid ügyébe kerül a keksz, türelmetlenül szakítod fel a csomagolást, és kezded el habzsolni a száraz rágcsálni valót. Több, mint a semmi, ez is adhat valamennyi erőt.

Miközben eszel, igyekszel a farkaskórral szenvedő embertől minél távolabb helyet foglalni. Figyelsz szavaira, és a remény legapróbb szikrája apró lánggá gyullad benned. Talán van kiút. Talán nem leled ma végzeted. De lehet, hogy tévedsz? Reméled, hogy nem…
- Szívós kis dög… - motyogsz magad elé, de közben rá is figyelsz. – Nem akarok farkas lenni! – kiáltasz fel, és talpra szökkensz. A hirtelen mozdulatba beleszédülsz, ezért megkapaszkodsz a melletted álló fa törzsében. – Azonnal engedj el! – nem menekülsz. Annyi eszed azért van, hogy ne akard megcsonkítani magad. Helyette inkább felé veszed az irányt, hogy a hasába bokszolj, de még mielőtt megtehetnéd, meggondolod magad, és megállsz. – Kérlek, engedj elmenni… - váltasz lágyabb hangra.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Nikolai

Nikolai

C’est la vie
Elhalálozott
Elhagytam e világot
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andreas Wilson

»
» Szomb. 24 Dec. - 1:13
Nézze meg a farkas, ő jót akar vele tenni, erre a kölyök elbőgi magát.
- Ne legyél már ilyen nyamvadt, hisztis kis punci - förmed rá. - Csak pár karcolás. Ennyire fájt? Sose lett még bibis a térded, vagy mi a fasz van? Eddig keményebbnek tűntél, kölyök! Lehet jobb is, ha inkább kitekerem a nyakad, ezt akarod? - Egy darabig nem is válaszol a kérdésére, csak dühösen tapossa mellette a magas, nyirkos füvet. - Van egy olyan... a faszom se tudja, babona? Szóval azt mondják, akit már megfertőztek egy kicsit, sokkal fogékonyabb a farkaskórra. Ez pedig azt jelenti, hogy valószínűbb, hogy túléled, ha megmarnak. De bocs. Ha inkább meghalnál, csak szólj, és intézkedem - teszi hozzá nagyon is valós fenyegetéssel a hangjában.
Egy kicsit megenyhül a hálás pillantás láttán, és minden nyomorult gyöngesége ellenére türelmesen cipeli a kölyköt öles léptekkel, kitartóan, amíg el nem érik azt a választott helyet. És valóban eloldozza, valóban odadobja neki az ennivalót, bár lehet, hogy éhesen elszántabban küzd az ember, mindenesetre nem akarja megfosztani a túlélés eszközeitől, végül is fejlődő szervezetnek sokkal égetőbb szüksége van a táplálékra. És nagyon helyes, hogy a kölyök úrrá lesz a nyilvánvaló, szinte szagot árasztó félelmén, és inkább a túlélés eszközeit választja. Egy darabig nézi, ahogy fal, aztán kezd csak a tűzrakáshoz.
- Hát ez szomorú, szívem megszakad - közli csúfondárosan a kifakadásra. - Sokan voltunk vele így, amíg nem ismertük a farkasélet gyönyöreit. Majd megszereted te is. - További szavakat nem is akar vesztegetni erre az ostoba, meddő témára, ahogy mindnyájukkal volt, úgy a kölyökért is eljött a végzete, nem kívánságműsor, kiből legyen a likantrópia kiválasztottja. Ő volt ott, arra járt, ő pedig keresett valakit. Ezzel el van döntve. De a szeme sarkából persze látja, hogy a kölyök fejében épp hülyeségek egész sora pereg le, és már ott a karjában a mozdulat, hogy elkapja, és megszabadítsa néhány tejfogtól. Igazán örömteli, hogy erre végül nincs szükség. A szeme így is figyelmeztetően villan rá, aztán befejezi a tűzrakást, és már felpattannak az első szikrák a száraz fűcsomókon, amelyeket gyújtósnak választott. - Hát tessék - tárja szét a karját. - Fuss csak el. Meglátjuk, melyikünk fut gyorsabban... de van egy elkeserítő tippem: egyelőre én.
Egy darabig ádázul mered a rémült kistányér szemekbe, aztán elnézően vállat von, és türelmesen, szinte lágyan, megnyugtatóan folytatja:
- Nézd, kölyök. Hamarosan feljön a hold, és én az átváltozás előtt gyönge és kiszolgáltatott leszek. Akkor elfuthatsz. Nem fog érdekelni. Sőt... ha kedveled a hőstetteket, akár még meg is próbálhatsz megölni. Ki tudja... talán neked szerencséd lesz - vigyorodik el olyan sötéten, mint akinek kimondottan élvezetet okoz a gondolat, hogy egy kis taknyossal kelljen birkóznia a lehető legesendőbb állapotában. - De ha itt is hagysz magamra... hosszú perceid, talán egy fél órád is lesz minél messzebbre kerülni. Ki látja, hogy határoz a végzet? - rántja meg a vállát ismét. - Talán erre jár valaki más, és a vérfarkasnak az ember a prédaállata, mindegy, melyik ember. Akkor megmenekülsz. Az a szemernyi fertőzés, amit az emberi harapásom beléd oltott, kevés ahhoz, hogy farkassá válj. Élheted tovább a nyomorult kis kétlábú életedet boldogan. De még ha nem is vonja el a figyelememet semmi, és utol is érlek... vannak olyanok, akik ellenállnak a harapásunknak, és sose változnak át, csak hordozzák a kórt. Bízd a jó szerencsédre. Most már egyébként is aligha tudnál olyan messzire kerülni, hogy biztonságban legyél, ha egyszer utánad indulok.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Csüt. 12 Jan. - 11:51
Bjørn & Nikolai Vtyg63cs810sh2w3ekzu


A karod azon pontja, amibe harapott, még mindig vérzik, és egyre jobban fáj is. Gyengének érzed magad, tanácstalannak, és az sem vigasztal, hogy így talán túléled a... a mit?! Nem akarsz vérfarkas lenni! Semmiképpen sem akarsz egy kibaszott állat bőrébe bújni teliholdkor, hogy aztán ne emlékezz semmire másnap. Egyáltalán hogy maradnál a Roxfortban? Vérfarkasként lehetetlennek tartod, hogy továbbra is ott tanulhass majd. Neked nem kell másik iskola. Egyáltalán melyik iskola az, ahol biztonságban át tudnál változni úgy, hogy másban ne tégy kárt?

***

- Mi olyan gyönyörű abban, hogy farkas vagy? - kérded teljes érdeklődéssel, mert abszolút fogalmad sincs arról, hogy ebben van valami fantasztikusan jó dolog is. Bele sem gondoltál, hogy ez mivel jár, csak egyszerűen kijelentetted, hogy te ezt nem akarod. Még ha mégis jó dolog a farkaskór, akkor sem gondolod, hogy neked szükséged lenne erre. De hjaj, hát senki sem kérdezte.

Erre a helyzetre anyád biztosan azt mondaná, hogy mindig azt kapja az ember az élettől, amit megérdemel. De ő mégiscsak az anyukád, biztos nem ebben a pillanatban mondaná ezt. Itt minimum rátámadna a férfira, és megpróbálna kiszabadítani téged az anyai ösztönök miatt. Nem tudhatod, mert nincs itt. És egyébként is, mi a fenéért lenne? Azt sem tudod, hogy merre vagytok, csak annyiról van tudomásod, hogy egy kisebb erdőben valahol a semmi közepén. Földrészről semmi, észak, dél, kelet vagy nyugat... Fogalmad sincs semmiről.

- Köszönöm azért a jó tanácsot... - az égre nézel, és azt látod, hogy a nap már lemenőben, és a hold képe is egyre jobban fénylik. Elfog a rettegés, és testedben elkezd dolgozni a kór gyengített változata, amit a harapással szereztél. Lecövekelsz egy helyben, és érzed... érzed, hogy nem fogsz tudni elfutni. gyenge vagy hozzá, fáradt, és leginkább gyáva. - Hát akkor, majd meglátjuk, hogy mi lesz. - sóhajtasz, és Nikolaira szegezed tekinteted, ha esetleg egy kicsinyke esélyét is látod, hogy el tudsz menekülni, legalább megpróbálkozz a futással.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Nikolai

Nikolai

C’est la vie
Elhalálozott
Elhagytam e világot
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andreas Wilson

»
» Szer. 25 Jan. - 20:37

A kérdés furcsa módon megakasztja, sőt meglepi, nem is válaszol azonnal. Miután a kölyök, úgy tűnik legalábbis, lecsillapodott annyira, hogy ne csináljon ostobaságokat, ő is ellazul, és lekuporodik a pattogó lángok mellé, hogy átmelegítse a csontjait és ízületeit, amikbe már bele-belenyal az átváltozást előrejelző fájdalom. Körülöttük alattomosan, lassan ereszkedik le a sötétség, szinte észrevétlenül szorítja ki a vészjósló szürkületet. Végigsimít a saját karján, és mélyebb lélegzeteket vesz. Mennyire más ez a fájdalom, mint az átváltozás után kizsigereltség érzése…
- Megszabadulsz az emberélet terheitől – mondja végül, és mikor megszólal, a hangja jóval reszelősebb, mélyebb és darabosabb, mint eddig. – A szánalmas, képmutató varázslóélet minden nyűgjétől, az idióta elvárásoktól és követelésektől, az értelmetlen céloktól, az elavult szokásoktól, amelyek semmire sem jók, csak hogy gúzsba kössenek, megnyomorítsanak, engedelmes bábot csináljanak belőled… soha többé nem kell semmit tenned csak azért, mert mások ezt akarják tőled. A szabadság gyönyörű benne, kölyök, olyan szabadság, amelyet el sem tudsz képzelni – nevet fel, de a nevetése most erőtlen és megviselt, az ajka felhúzódik az ínyéről, a vigyora fájdalmas, frusztrált, agresszív acsargásba torzul. Összekuporodik a tűz mellett, a meleg már egyre inkább semmilyen hatással sincs a tompán lüktető sajgásból éles, hasogató kínná transzformálódó impressziókon.
Felemeli a fejét, kitágult pupillájú szemét a kölyökre szegezi. Milyen gyűlöletesek is az emberek, milyen gyűlöletes is ez a kölyök, aki nem tud semmit, aki épp úgy undorodik és fél tőle, mint bárki tenné, és ez a taszulás sovány kárpótlásnak látszik azért, hogy nyomorúságában itt vergődik az isten háta mögött, távol az övéitől. Most talán el is roppintaná a nyakgerincét, mielőtt maguk közül valóvá tehetné, olyan erős a gyűlölet, ami a torkát szorongatja. Körülöttük majdnem egészen leereszkedett az éjszaka, de a holdkorongot még eltakarják a fák rosszul öltözött csontvázai.
- Most futhatsz – mordul rá alig artikuláltan. – De fuss gyorsan ám, kiskölyök, nagyon gyorsan…
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Csüt. 2 Feb. - 13:35
Bjørn & Nikolai Vtyg63cs810sh2w3ekzu

Amit elmondott, az alapján kezded úgy érezni, nem is lehet olyan rossz vérfarkasnak lenni. Lehet, tényleg így van, de nem szabad gyengén bedőlnöd ennek. Emellett számtalan fájdalom vár rád, és szenvedés, legalábbis én így hallottam. Ki tudja, mi folyik ennek a lököttnek a fejében? Valószínűleg egy idegbeteg emberről van szó, aki szórakozásból gyerekeket rabol el. Elég sokat elárult már az is, hogy most épp nem az iskolában vagy, a szobatársaiddal egy kellemesen elköltött évnyitó vacsora után, hanem Nikolaijal egy erdőben, és olyan körülmények közt, amik hagynak némi kivetnivalót.

Mikor a férfi rád emeli tekintetét, meghátrálsz a pillantásától. Ez nem lehet, máris? Az égre nézel, és idegesen keresed a teliholdat. Valószínűleg a harapás teszi, amit a karodon ejtett, de testedben a vér bizseregni kezd. Átváltozásról szó sincs, de neked ez is elég ahhoz, hogy ma már sokadszorra ijedj meg. Fogalmad sincs, mitévő légy, pedig agyad fogaskerekei ész nélkül pattognak. Na fantasztikus, ész nélkül, pont mikor arra lenne a legnagyobb szükséged. Ez a te formád, persze...

MOST! Mikor meghallod, hogy futhatnál, már mozdulnál is fejben, de a lábad nem hagyja, hogy menekülj. Meg sem mozdul, elöntötte a félelem, agyadat pedig nemsokára a pánik fogja. Mozdulj, kölyök, és futás! Át fog változni, és onnantól kezdve nincs menekvés. nem mintha eddig olyan sok esélyed lett volna nála. gyerünk, iparkodj! Meg akarsz halni, vagy mivan? nem, neked ez nem megy, lábaid a földbe gyökereztek, te pedig félelemtől csillogó szemekkel bámulod a férfit.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Nikolai

Nikolai

C’est la vie
Elhalálozott
Elhagytam e világot
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andreas Wilson

»
» Szomb. 25 Feb. - 23:59
Hagyd, hogy a bestia átvegye az uralmat, hagyd, hogy a fájdalom kitisztítsa belőled a kényszerű kétlábú élet szennyét, sodródj vele, és könnyebb lesz, ilyen és ehhez hasonló maszlagokat morogna most a kínjukban nyüszítő, vinnyogó, szűkölő kölykeinek, ha velük lenne most, és a szánalmas picsogásukból merítené az erőt, hogy minél teljesebben uralkodjon a saját szenvedésén. De most egyedül van. Hátborzongatóan recsegnek-ropognak a csontjai a szavai után beálló csendben, még a kölyök pánikteljes zihálását is elnyomják, az emberi gondolatok egyre nehezebbé és terhesebbé válnak, a gyűlölet egyre egyértelműbb, vadabb, követelőzőbb, éhségszerűbb. A pattogó tűz meleg füstszagánál is forróbb a mozdulatlanul álló préda illata, igen, ha belemar abba a zsenge húsába, ha a nyelvén szétbomlik a vére és a zsigerei intenzív, eleven íze, attól tényleg jobb lesz majd, attól elfelejti majd, hogy a csontjai apránként darabokra törnek, megnyúlnak, újra összeforrnak, a gerince meggörbül, az arcvonásai eltorzulnak részint a kíntól, részint a visszafordíthatatlanul megkezdődött átváltozástól.
- Nem… hallottad? – acsarog, de agyarrá növekvő fogai már alig engedik, hogy értelmes szavakat mondjon, a saját fejében sem értelmes, amit mond, miért beszél egyáltalán, a beszédnek semmi értelme, felesleges, idegen, felfoghatatlanul az. Csak a gyűlöletnek van értelme, az engesztelhetetlen gyűlöletnek a zsákmányember iránt, aki a rémült, fényes szemeivel tanújává mer válni a legszentebb, legmocskosabb, legfájdalmasabb titkának, a szenvedésének, a nyomorultságának. – Ne rontsd el a játékot – leszopogatott csontokként zörög a szájában az újabb mordulásnyi, artikulálatlan mondat, talán ki sem mondta, csak gondolta, pofozgatná, mint macska az egeret, ki akar beteg prédával játszani, amelyik nem is fut el, ugyan miféle életképtelen kis dög ez, nem érdemli meg a lélegzetet sem, hogyan érdemelhetné meg, hogy közülük valóvá emelje. - FUSS – vonít, ez már biztosan nem volt emberi szó, ez már csak farkasüvöltés, és megindul felé, négykézlábra omolva, kúszva, hogy elkapja azonnal, hogy lemossa az utolsó emberi érzékleteit a kiontott vérével, de egy lépés után előbukik a fák mögül a hold, befesti mindkettejüket sápadt, kékes fényével, és tökéletes megvilágítást biztosít a fiúnak, hogy végignézhesse azt, amit oly kevesen láttak és még kevesebben élték meg, hogy elmesélhessék: a vérfarkas átalakulását.
Az a bestia, amely a kínlódó üvöltés múltával felemeli a fejét, hogy sárgás szemeit a kölyökre vesse, már nem érez mást, csak az emberfaj iránti izzó haragot, gyűlöletet, és… éhséget. Kitátott pofájában villanó tűhegyes fogai közül forró, dögletes páraként árad a halál.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Hétf. 19 Jún. - 12:54
Bjørn & Nikolai Vtyg63cs810sh2w3ekzu

Félelem és rettegés. Ez az, ami átjárja tested minden porcikáját. Ez az, ami miatt agyad leblokkol. Ez az, ami nem engedi, hogy megmozdulj. Ez az, ami a vesztedet fogja okozni... Futnod kellene lélekszakadva, de lábaid mintha ólomból volnának, melyeket nyurga, gyenge tested nem bír maga után vonszolni. Arra jók, hogy megtartsanak. Arra is, hogy ne fájjon, ha valaki beléd rúg, de most futnod kell!

Lehunyod szemeidet. Nem bírod már tovább nézni, hogy miként torzul egy emberi test. Legszívesebben elhánytad volna magad, mikor megláttad, ahogyan a férfi szájából hegyes, hússzaggatásra tökéletesen alkalmas agyarak bukkannak ki. Nem, te ezt nem bírod tovább, mégis csak állsz lehunyt szemmel, s nem teszel semmit. Fuss! Fuss az életedért, s talán lerázod. Nincs sok esélyed, de meg kell próbálnod.

Szavait hallva kezdesz szépen lassan felocsúdni a borzalgásból. Szemeid előtt még mindig az elborzasztó képkockák peregnek, de tehetsz ellene. Tehetsz, csak elég bátornak kell hozzá lenned. Itt nem szégyen, ha menekülsz, sokkal inkább bölcs döntés. Hát légy bölcs, és fuss!

Mikorra már szavai vonyításba torkollanak, teljesen eszednél vagy, és a tüzet észre sem véve kezdesz el rohanni azon keresztül. Érzed, ahogy lábaidat egy pillanatra égeti az alattuk izzó parázs, de ezzel nem szabad törődnöd. Lélekszakadva rohansz az erdő széle felé, ki a rétre, de nem bírod sokáig, talán öt percig sem. A nyáron elpuhultál, és lábaidat is marcangolja a fájdalom. Már csak bukdácsolva próbálsz előre haladni, de a levegő hiánya miatt hamar térdre rogysz. Már nem félsz annyira. Agyad nem kapott elég oxigént, hogy tovább táplálja félelmedet, ezért erőtlenül rogysz össze a fűben, és hagyod, hogy a rövidnadrágtól csupasz lábadat simogassa pár szélfútta fűszál.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Nikolai

Nikolai

C’est la vie
Elhalálozott
Elhagytam e világot
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andreas Wilson

»
» Vas. 25 Jún. - 20:20
A fájdalom még ott izzik a csontjaiban, hogy táplálja a kétlábúak iránti éhes gyűlöletet, de gondolni már nem gondol semmire. A kölyök látványa nem kapcsolódik össze a külön áramkörre kapcsolt megfontolásokkal. Megfontolások. Hah. Legfeljebb annyit képes megfontolni, hogy az a három falásnyi hús, amit le lehet takarítani azokról a csontokról, a fél fogára sem lesz elég, pedig milyen jó illata van, kicsit nyirkos a pániktól, mint valami páclétől, de mégis olyan tejes, tejszínesen krémes gyerekszaga van, kicsit édeskés, nem igazán a kedvence, ha itt lenne a vezére, ha lenne vezére, ő szeretné ezt, de neki legfeljebb egy gejl nyitódesszert lesz, mielőtt valami valódi zsákmányra akadna.
Hallja a csörtetését maga előtt, még nem is indul el, végignyal az egyik mancsán, ízlelgeti a kölyök után maradt szagot, aztán lassan, szinte játékos könnyedséggel indul utána, nem teljes erőbedobással, egérutat hagy neki, omlósabb lesz, ha még pácolódik…
Csalódás. Túl könnyű. Még bele sem jött az üldözésbe. De ahogy elesik, az illata szinte szétomlik a levegőben, belekeveredik a felvert avar és nedves föld otthonszerűségével. Lassít, de a kölyök nem kel fel újra. Gyenge példány. Ennél jobbat érdemelne. A közelben autóút futhat, hallja a gépkocsik ritkás, de fülbántó zajait. Ez is mindegy. Az éhség és a gyűlölet ösztöne akkor is odahúzza hozzá, a legközelebbi emberhez, köröz körülötte, egyre közelebbről, hagyja, hogy az illat és a zihálás üteme feltüzelje. Aztán belekap a vállába, még nem igazán durván, csak hecceli, játszik vele, mint macska az egérrel, hátha van még benne egy utolsó nagy ugrás – de hamar megelégeli a játékot.
Forró vér a nyelvén, a fogai között, alig van hús azokon a csontokon. Ez már sós, puha és fiatal hús, de már nem finnyázik, már nem akar leállni vele, meg akarja enni, vagy legalábbis addig marni, amíg még mozog és a szíve ütemére fröccsen a vér a szájába…
És nem is hagyná abba, ha meg nem zavarnák.
Felemeli a fejét a távolabbról jövő sikoltásra. Csöpög a pofájából a kölyök vére.
Fogalma sincs, kik ezek az emberek, és hogy kerülnek ide, hogy merik megzavarni, hogy mernek idejönni, mikor ez mind az övé, de gondolkodás nélkül veti magát feléjük. A kölyök már nem érdekes. Lövések – az egyik súrolja, a második és a harmadik már húst ér, és a gyűlöletet és az éhséget azonnal felülírja a fájdalom és az önfenntartás ösztöne, az ádáz üvöltése morgásba és szűkölésbe fordul.
Úgy tűnik el a fák között, hogy vissza se néz.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Bjørn & Nikolai

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Kadie & Bjørn
» RAIDO, Bjørn
» Nikolai
» Nikolai & Narcissa
» Marius & Nikolai

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezett játékok-