Mindent elterveztem.
Ugyan nem volt könnyű meggyőzni a Roxfort igazgatóját, hogy pár órára kikérjem a testvéremet az iskolából, messzebbre mint Roxmorts, de végül csak ráadta a fejét. Valahogy egyre inkább kezdem megkedvelni az öreg Dumbledoret, arról nem is beszélve, hogy mekkora segítség volt, hogy Irinát is befogadta az iskolába és mennyit segített nekünk ezzel. Mára már minden rendben, a Karkarov bagázs is nagy támasz volt számunkra és igazán örülök neki, hogy Irina sincs felügyelet nélkül a Roxfortban. Kicsit fellélegezhettem az utóbbi hetekben és más dolgokon is tudtam gondolkodni.
Roxmortsban a megbeszélt helyen vártam Irinára. Egyszerűen öltöztem, és még mindig nem voltam képes elhagyni az orosz stílust. Sosem fogom tudni, úgy ahogy az akcentusomat sem. Hónapok óta itt vagyunk Angliában és még mindig érződik a beszédemből. Szerencsére nem kellett sokat várnom rá, és ha kellett is volna, akkor biztos elé indultam volna. Az életemnél is jobban féltem őt. Halovány mosollyal üdvözlöm, tekintetem végigkúszik rajta. Karjaim kitárom, szerencsém, hogy elengedték őt, hisz a legtöbb diák nem hagyhatja el az iskolát ilyenkor. Amikor már közel ér, finoman ölelésre invitálom, ha beleegyezik, akkor okvetlenül élek a lehetőséggel, és arcon is csókolom közben.
- Csodásan festesz, mint mindig, Irina. - Jegyzem meg halkan, még egészen fülébe duruzsolva, majd kezem az övébe csúszik, kicsit megszorítom azt. - Minden rendben? Hopponálunk innen tovább, nem szeretném ezt a drága időt egy ilyen helyen tölteni, amit már megismertél. - Elmosolyodtam és csak annyit vártam, még megértette miről is beszélek, és a következő pillanatban már hopponáltam is, el innen, messze.

Olaszország mindig is kedvelt hely volt számomra. Többször is jártam itt, először ugyan munkaügyben, de egyre többet csak a látványosságai miatt. Ezt az utóbbit pedig oly annyira meg szerettem volna mutatni Irinának, hogy tudtam, ez kihagyhatatlan alkalom lesz rá. A Misurina tó  távolabbik oldalára hopponáltam, a kilátás innen volt a legcsodásabb, még télen is. A tó vize szerencsére nem volt még befagyva, viszont a hó a hegy csúcsait már aprón borította. Mosolygós tekintetem kedvesemre esett, majd kezemet nyújtottam felé, invitálva őt egy kis sétára, egészen a tó partján álló házig.
- Tetszik? - Kíváncsian lestem felé, és titkolni sem tudtam, mennyire örülök ennek a pillanatnak most. Remélem ő is hasonlóképp fog érezni és kiszakad a jelenből egy kicsit.

A roxforti kastély kellemesebb hely, mint gondoltam volna, de méretei néha arra késztetnek, hogy magányosnak érezzem magam. Félek ettől az érzéstől, ugyanis régmúlt képeket jutat eszembe, amiket a feledés homályában igyekszek elhagyni, de a szorongás valamiért mindig azokhoz az átkozott kéretlen ereklyékhez nyúl, amiket öcsém irigysége és bántottsága ajándékozott. Aznap éjjel is egyedül voltam a néma sötétségben, ami akkor akaratlanul is testvérem oldalára szegődött segítve a terve véghezvitelében.
Ha Igor mellettem lehetne, bizonyára nagyobb biztonságban érezném magam, de a köztünk lévő korkülönbség sajnos kizárja ezt a lehetőséget, így kénytelen vagyok beérni a baglyaival.
Amikor tudtomra jutott, hogy oly lehetetlennek tűnő vágyam - miszerint kedves bátyám társaságában tölthetek pár órát – valóra válik, teljesen felélénkültem. A találkozó napján, amint végeztem a teendőimmel, neki is álltam készülődni, annak ellenére, hogy rengeteg időm volt még az indulásig, nekem pedig nincs szükségem sok időre. Nem is bánom a döntésem, ugyanis valahogy nehezemre esett olyan ruhát találni, amiben elég csinosnak érzem magam az alkalomhoz. Noha Anglia időjárása kedélyesebb, mint Oroszországé, melegen öltöztem, hisz szeretett Igorom nem árult el semmit arról, mik a tervei. Már pedig biztos voltam benne, hogy készült valamivel, és őszintén, az első, amire gondoltam az, hogy meglátogatjuk drága hazánkat.
Egy kicsivel korábban indultam el, hogy ne kelljen sietnem, noha számítottam arra, hogy tempóm akaratlanul is gyors lesz, hisz alig vártam, hogy viszontlássam a szerettem. Amikor megpillantom az arcát, visszafogottan elmosolyodom, ám belülről szinte tombolok a boldogságtól. Leírhatatlan nyugalom lesz úrrá rajtam, egyfajta béke, amit minden nap el tudnék viselni.
Megérkezve a karjaiba vetődöm, hogy szorosan átölelve viszonozzam szívélyes üdvözlését. Borostás arca finom csókkal ajándékoz, ajkai érintésére kislányos ártatlansággal elmosolyodom. Barna íriszeim magunkba szívják kékjeinek pillantását.
- Köszönöm! Téged is jó újralátni! – mosolyodom el ismét, végigsimítva az arcán. Ujjaim átölelik tenyerét, kérdésére csupán határozott bólintással felelek, ami egyszerre egyetértés is, hogy butaság lenne pocsékolni a drága időt.
Direkt nem kérdeztem, hova megyünk, hogy továbbra is meglepetés maradjon, azonban emiatt elképzelésem sem volt, mire számíthatok, így a célpontunkhoz érve ámulatba ejt a látvány. Végigpasztázom a tó tükörfelületét, a messzeségbe és a körülöttem sorokozó fenyőket, illetve az égi magasságba nyúló havas hegycsúcsokat. Mélyen beleszippantok a friss levegőbe és egy pillanatra behunyom a szemem. Bizonyára szívesen itt maradnék örökre. Gyönyörködtetésemből Igor hangja zökken ki.
- Mennyeien gyönyörű ez a hely – válaszolok kérdésére, miközben kezébe csúsztatom az enyémet. – Hol vagyunk pontosan? – kíváncsiskodom boldogságtól csilingelő hangon. Még mindig nehezemre esik elhinni, hogy viszont láthatom kedvesemet, még ha csak néhány röpke órára is.

Minden pillanat olyan élvezetes vele, és akkora boldogsággal tölt el, hogy utána hetekig még ennek a mámorában élek. Ilyenkor persze sokat hiányolom, hiszen igazán kimenője csak a szünetekben adódik, ám megpróbálok minden lehetőséget megragadni, hogy azt a kevést időt is, amit szabadon tölt, mellette lehessek és biztonságban tudjam. Csillogó szemekkel pillantok végig rajta. Azt hiszem, örülhetek neki, hogy csak ő lát ennyire szerelmes és aggódó férfi szerepében, nem biztos, hogy jót tenne a hírnevemnek, ha például néhány halálfaló társammal most szembetalálkoznánk. De biztos vagyok benne, hogy nem érdekelne.
A hopponálásnak hála, hamar megérkezünk eme csodás helyre. Mélyet szippantok a tiszta, friss levegőből, majd továbbra sem engedem el kedvesem kezét. Örülök neki, hogy tetszik a látvány, minden gondolatomat megmozgattam, hogy mi lenne a tökéletes hely erre a napra, és hát semmiféleképpen nem szerettem volna olyan országba vinni, ami valamelyikünknek rossz élményeket tár fel.
- Olaszország, Misurina tó. A ház tulaja egy régi barátom, akinek varázslócsaládja már évtizedek óta fenntartja ezt a helyet üdülőként. - Kezdek bele a mesébe, miközben lassan sétálok a csodaszép víz partján végig. - Odafent, az egyik, legnagyobb erkélyes, legszebb kilátásos szobát foglaltam le magunknak, estig még sok idő van. - A pár óra az pár óra, addig nem szeretnék idekinn fagyoskodni és hát semmiképp sem szeretném ha Irina megfázna. Széles mosollyal tekintek arcára.
- Szerettem volna, ha kicsit mindketten ki tudunk kapcsolni. Csak Te meg én. Kizárjuk a világot, nevetünk egy jót, aztán majd lesz mire visszagondolni a következő találkozásig.