A Durmstrang életem legmeghatározóbb szakasza volt. Akkor dőlt el mi lehetek és mi lesz majd belőlem. Ugyan sok minden változott azóta, néhány cél és álomkép csak illúzió maradt számomra, de van ami örök és elszakíthatatlan. A hűség, amit ennyi idő után is a volt iskolám és annak diákjai iránt táplálok. Ma is egy ilyen találkozóra igyekszem. Őszintén megmondom, kevés baráttal büszkélkedhetem és amikor ismét, hosszú idő után találkoztam újra Shotaro-val, kicsit megkönnyebbült a lelkem. Mindkettőnket hasonló eszmék és célok hajtanak már, így még inkább megbecsülöm azt az ismerettséget, amit azóta kaptam tőle.
Egyetlen pukkanással érkezem az apró faluba. Talárom tökéletes ívben simul rám, arcomat pedig csuklyám takarja. Soha nem tudhatjuk, hogy hová érkezünk, ki követ vagy ki figyel, így minden lépésemre ügyelek, úgy suhanok végig az utcán, mint egy macska az árnyékban. Csak akkor fedem fel arcom, mikor megérkezem az ivóba, és csatlakozom a társamhoz, köszönésképp biccentek felé. Először csak megállok az asztal mellett, végig tekintek rajta feltűnés nélkül, és ahogy a felkínált szék kifordul elém, a háttámlájánál fogva fordítom vissza a helyére, majd foglalok rajta helyet. A pincérnek intek, mielőtt beszélgetni kezdünk, rendelek magamnak is egy whiskeyt, mint Sho.
- Nem követett senki, ügyeltem rá. - Válaszolom komoly hangnemben, majd a poharamra teszem kezemet és az asztalra könyökölök, hogy kicsit közelebb hajolhassak a férfihoz.
- Mondd csak Sho... mit keresünk ebben az eldugott kis zugban, ilyenkor? - Tudhatja, hogy én mindig komoly társ vagyok. Tudhatja, hogy soha nem árulnám el az enyéimet. Megbízhat bennem és valószínűleg, pontosan ezért vagyok ma este én itt és nem egy másik halálfaló.

Mindig kapok a lehetőségeken, főleg, ha az egy olyan meghívásként érkezik, mint amit Shotaro küldött. A szövetségeseket és a terveket jól meg kell becsülni mert csak ezekkel juthatunk előrébb az életben. Ahogy helyet foglalok vele szemben és látom a félmosolyt az arcán, nekem is hasonlóképp kell tennem. Főleg, amikor ironikusan közli, amit.
- Persze, már, hogy ne hiányoztál volna... - Kacsintok is egyet és miután kérdésemet feltettem, ő játékra invitál. Meglep, egy pillanatig, de látom az elvarázsolt paklit és ugyan nem tudom mire gondoljak, de hallottam már ezekről a kártyákról. Főleg, amikor egy jósnál voltam. Várom, hogy mi fog történni, miközben ő egy egyszerű kérdést tesz fel és én pedig veszem a lapot, könnyedén válaszolok neki miközben a saját italomat fogyasztom jóízűen.
- Örülök, hogy itt van a rokonságom. Gondolom, hallottad mi történt velünk Oroszországban, úgyhogy itt, Angliában építettünk egy új otthont. - Igazából a kérdésre nem is válaszoltam tisztán. Nagy családcentrikus ember vagyok, még ha ez a munka közben nem is látszik rajtam, igazából nem is akarom, hogy látszon mert gyenge pont. Elveszem a felém osztott öt lapot, és amikor meglátom a szöveget, határozottan tekintek rá Shotarora. Megpróbálok ugyan azzal a módszerrel válaszolni neki, mint ahogy ő írt. Sikerül is, a kártyalapok egyértelműen kiadják a kérdést felé.
- Miféle küldetésről lenne szó?
Közben persze pórbálok valami témát is behozni, nehogy a körülöttünk lévőknek feltűnjünk. - Neked milyen utad volt?