A magánzárka sötét zugában csak egyetlen apró résen világít be a fény. Ugyan nem tudni, honnan jöhet, de biztosan nem a szabadból - ez a bent lévő állott levegőn is tökéletesen érződik. A Minisztérium jól védett celláiban a kihallgatás után azokat az embereket tartják, akiket később az Azkabanba fognak szállítani és letöltik ott életük további részét, súlyos sérelmeik miatt. Nem habiznak sokáig, így a fiúnak sem volt már sok ideje. A zárak kattannak, a gondosan elkészített védőbűbáj eltűnik az ajtóról, majd hirtelen világosság telíti be az aprócska zárkát, majd két idősebb auror lép be.
- Walden Macnair, megnyertél magadnak egy utat az Azkabanba. - Összenéznek, vigyorogva, hiszen mostanában nem volt senki akit elvittek volna és nem részesültek dicséretben sem, nekik ez most egy jó pont lesz a főnöknél. Erősen karonragadják a védtlelen fiút, és a szinte üres folyosókon sietnek vele végig. Még messze a cél, ahonnan el tudnak vele hopponálni.
- Jól elintézted magadnak fiú, ilyen fiatalon, megérte ez neked? Az Azkabanban majd lesz jó sok időd gondolkodni, hogy megérte e élned ezért. - Az egyik auror nem a csendesebb fajtához tartozik, a gúny és a megvetés tökéletesen hallatszik a hangjában.