A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.
A Wright család már évszázadok óta fenn áll, ám mégse olyan neves dinasztia, mint például a Malfoy-ház, köszönhető ez annak, hogy bizonyos esetekben nem kezdtük el a leghatalmasabbak seggét nyalni. A saját lábakon álltunk mindig, így merem feltételezni, hogy a legerősebb dinasztiák közé tartozunk, hiszen, apám szerint, sose szorultunk külső segítségre.
Én vagyok az elsőszülött, így a szüleimnek mondhatni a "kedvenc gyermeke" vagyok, vagyis apámnak biztosan. A lényeg, hogy jó a kapcsolatom szüleimmel, azaz volt, apám iránt jelenleg nem tudom, hogy mit érzek.
Van két testvérem. Egy három évvel fiatalabb öcsém és egy tizenegy éves húgom. Nagyon szeretem a testvéreimet, és bármit megtennék értük.
Dumbledorehoz vagyok hűséges, ám még nem léptem be a Főnix rendjébe. Harcolni akarok Voldemort és serege ellen.
Egy igazán optimista ember vagyok, próbálom mindig a dolgok jó oldalát nézni. Jóindulatúnak tartom magam, de azért a sárvérűeket lenézem, és néha felettébb bunkó vagyok velük. Talán azért mert a családom belém nevelte? Ki tudja?!
Szeretek vezetni, vezető pozícióban lenni, mindig magasabb és magasabb fokán állni a hierarchiának. Akiket megszeretek, bizalmamba fogadok, azokat nehezen engedem el magam mellől, és rendkívül óvom őket, ahogy a családtagjaimat is.
Utálom, ha megsértik a büszkeségemet, egyszerűen nem tudom elviselni, ahogy az igazságtalanságot se. Ez így viccesnek hangozhat, hiszen igazságtalanság a sárvérűekhez így viszonyulni, de ők kivételt képeznek ez alól, hiszen apám azt mondta, hogy ők "megvetendő korcsok". Igaz ezt nem indokolta soha, hiszen nem mertem visszakérdezni, hogy "Miért?, de már elsős koromtól kerülöm a sárvérűeket. Többször kissé agresszívan lépek fel velük szemben, pusztán a származásuk miatt. Talán ideje lenne félredobnom az előítéletet, melyet a családom belém ültetett?
Szeretek tanulni, hisz kíváncsi vagyok mindenre, minden érdekel. Hogy miért a Mardekárba kerültem anno, nem tudom, de mellékesnek tartom, hisz jól érzem itt magam.
Mivel, sokak elmondása szerint, rendkívül jóképű vagyok, már volt pár barátnőm, de egyikkel se maradtam együtt egy hétnél tovább. Mint ember nem tudtak lekötni, a személyiségük nem fogott meg.
Kedvenc tárgyaim a Bűbájtan, Bájitaltan, Sötét Varázslatok Kivédése, Rúnaismeret és az Átváltoztatástan.
Majd, miután végeztem itt, Auror akarok lenni.
A gyermekkorom vidáman telt, főleg miután már nem voltam egyedül, és az öcsémmel tudtam játszani. Közte és köztem szoros testvéri és baráti kötelék alakult ki az évek során. Mind a ketten óvjuk a húgunkat. A Wright testvérek iskola szinten híresek az összetartásról.
Egész gyerekkoromban izgatottan vártam, hogy én is a Roxfortban tanulhassak, de szerencsére, nem kellett túl sokat várnom. Tizenegy évesen már kezdhettem is az iskolapad koptatását.
Az idő gyorsan telt. A tanórákat izgalmasnak tartottam, és szomjaztam a tudásra. A többi mardekáros néha poénkodva azt mondta, hogy tévedés történhetett a beosztásomnál, mert olyan vagyok, mint egy hollóhátas. Ez felért egy lestrébérezéssel, de nem foglalkoztam vele.
Harmadikban bekerültem a házam kviddics csapatába. Az edzéseken megmutatkozott, hogy tökéletes hajtó vagyok, ám borzalmasnál is szörnyűbb fogó vagy őrző, terelőnek meg egyenesen csapnivaló.
Az RBF vizsgám jól sikerült, egy darab H, B, illetve T minősítést se kaptam. Sötét varázslatok kivédéséből V-t, Átváltoztatástanból K-t, Bűbájtanból szintén K-t és bájitaltanból V-t. Ahhoz hogy auror legyek, eme tantárgyak szükségesek, tehát a legtöbb energiát ezekbe öltem. Azért akarok auror lenni, hogy segítsek a varázsvilágon, hogy óvjam azt és rendet tartsak. Jelenleg ez a vágy még hevesebben éget, mert a rend teljes káoszba fordult át
A tanévek alatt szereztem pár barátot, kevesen vannak, de inkább kevés igaz barát, mint sok álbarát.
A magaviseletem is jó volt, kivéve azt a pár alkalmat, amikor az elsősöket szívattuk, ahogy minket is szívattak a nagyobbak.
Az eddigi éveim nagy teljesítményei közt tartom számon az első átváltozásomat, azaz animágussá válásomat.
***
A búzaföld arany színben játszott már, és a búzakalászt rengette a szél, mely megváltásként szolgált azon a napon. Borzalmasan meleg volt a hőmérséklet azon a szombati délutánon. Már két napja ott sátraztunk édesapámmal, tanított a tudományra, melyet már századok óta minden szülő átadott a gyermekének. Igen, a családomban majdnem mindenki animágus, vagyis az elsőszülött gyermekek mindig azok lettek, kivétel nélkül.
Apám előttem állt, azon a kicsiny tisztáson a szántóföld mellett. A föld a birtokunkhoz tartozott, így nem kellett félnünk, hogy muglik szeme elé kerülünk.
Éppen az első átváltozásomhoz oktatott apám, jobbnál jobb tanácsokat ontva magából. Tizenhét éves voltam, nyaranta tanultam ezt a specializációt, de persze a szabadidőmben a Roxfortban is olvasgattam utána.
Tetszett az Animágia, hiszen hasznos képességnek gondoltam.
Lehunytam a szemem, és koncentráltam, kizártam a külvilágot. Nem tudom megmondani, hogy mit éreztem az első átváltozásomkor, egy biztos, hogy az ízületeim fájtak, de nem annyira, hogy felordítsak. Miután a fájdalom elmúlt, meghallottam, ahogy apám örömében nevet, és odalép hozzám, s megsimította a fejemet.
– Ügyes voltál, fiam.
Válaszolni akartam, de csak oroszlánüvöltés hagyta el a számat, ekkor tudtam meg, hogy mi lett az állatalakom.
Apám átváltozott sassá, és felszállt az égre, tudtam, hogy versenyezni akar. Elkezdtem szaladni a búzamezőn, rettentő jól éreztem magam. Felerősödtek az illatok, élesebb lett a szeme, és gyorsabb is voltam. Rendkívül virgoncnak éreztem magam, gyorsan száguldtam a mezőn. Felemelő érzés volt oroszlánnak lenni.
Atyám figyelmeztetett, hogy nem szabad első alkalommal túl sok időt állat formában lennem, így amint visszaértünk a házunkhoz visszaváltoztam.
Azóta sokat gyakoroltam ezt a képességemet, és elég profi animágus vagyok, hisz az általam ismert legjobb animágustól, az apámtól tanultam mindent.
***
Nemrégiben, pontosabban tanévkezdés előtt egy nappal, egy rettentően nyugtalanító jelenség fültanúja voltam.
Reggel úgy gondoltam, hogy lemegyek a konyhába és lefőzök egy nagy adag kávét. Álmosan battyogtam lefelé a lépcsőn, de a lépcsőfordulóban egy idegen hangot hallottam meg. Egyből ugrani akartam, és elkapni a behatolókat, de meghallottam apám hangját is. Lélegzetemet visszafojtva hallgatóztam.
– A Nagyúrnak szüksége lesz rád, Nahuel – szólt az ismeretlen hang. Kevesen beszélnek ilyen közvetlenül az apámmal. Ő csak idegesen megköszörülte a torkát, és remegő hangon megszólalt
– Megfontolom az ajánla… – ekkor a másik dühösen félbeszakította.
– Ez nem ajánlat! A Sötét Nagyúr hadba szólít. Nézz magadba! Tudod, hogy neked is hasznos a sorainkba állni, és hát a családod is biztonságban lenne.
Pár másodperces néma csend lett. Ez idő alatt a fülem elvörösödött, a szívem a torkomban dobogott, és vegyes érzelmek kavarogtak bennem.
Mintha az idő megállt volna egy kínzó, gyötrelmes és fájó pillanatra. Nem tudtam, hogy mit gondoljak apuról. A pálcámért nyúltam, és már fel is készültem arra, hogy ugrani fogok és segíteni apámnak a harcban, legyőzni Voldemort csatlósát, de amit ekkor hallottam, az mindent megváltoztatott.
– Ebben az esetben hűségem az övé.
Az idegen alak csak kuncogott, és szó nélkül eltűnt, nagy eséllyel hoppanált.
Nem akartam elhinni azt, amit hallottam. Apám beállt a halálfalók közé. Én sietősen visszamentem a szobámba, és nekiláttam pakolászni, mint aki csak összekészül az induláshoz, de valóban csak nem akartam lemenni.
Azon a napon szótlan voltam, és csak ritkán hagytam el a szobámat. Nem tudtam megemészteni a hallottakat.
Azon a napon történtekről senkivel nem beszéltem
Úgy indultam el a Roxfortba másnap, hogy el se köszöntem apámtól, mert ő szerencsére elutazásra kényszerült a munkája miatt.
Hogy mi lesz ebből, nem tudom. Egy biztos, én nem fogok a halálfalók közé állni, és ha kell, akár harcolok is a saját apámmal.
Kezdőlap
