Ha nem a saját szememmel látnám, ahogy a szavakat formálja, el se hinném, hogy a bájitalkészítést a szeszfőzéshez hasonlítja, pláne egy olyan herkulesi vállalás esetében, mint a százfűlé-főzet. Megcsóválom a fejem, és a kezemet a karjára teszem, csakhogy türelemre intsem, vagy megállítsam ezzel a mozdulattal, de nem hagyom ott sokáig, még csak az kéne, hogy neveletlennek, vagy illetlennek tartson. Nem kockáztatnám felesleges közeledéssel az itteni, biztosnak tűnő pozícióját, ha esetleg mégse jutna vissza az otthonába.
Kedvem lenne kiabálni, csettinteni az arca előtt, hogy megértse, milyen komoly dologról van szó. Vagy talán kedvére való lenne az élete további éveit félig vadászkutyaként, félig szeszfőzőként leélni?

Látom magán, hogy zavarja valami, hogy hirtelenjében megváltozik a testbeszéde, s vészesen kutatni kezdek az agyamba, hogy mi történhetett, mit mondhattam ami ennyire felzaklatta. De hiába kutakodom, nem találok semmit, s csak később jövök rá, hogy mi lehetett a problémája.
Mosolyogva csóválom meg a fejemet miután elvette a kezét a kezemről - s az érintése meglepően jól esett ebben a hidegben - s most én nyúlok a maga keze felé, s óvatosan veszem a kezembe, húzom közelebb.
- Nem kellene ennyire félnie az ismeretlentől. Végtére is.. annál rosszabb semmi sem lehet mit ami a szigetországban vár rám! -
Elengedem a kezét mielőtt túl hosszúra nyúlna a pillanat, mielőtt maga zavarba jöhetne, vagy én. Nem vagyok bánatos amiatt ami odahaza várhat rám, nem rettegek, de magán látom, hogy fél, tart valamitől, s igazán jól esik, hogy ez miattam van. Mélyen belül nagyon is jól esik.
- Megköszönném. Mivel tartozom önnek? -
Hiszen a segítségét ingyen nem fogom elfogadni, még csak ne is álmodjon róla!
A kúria felé nézek.
- Vissza kellene kísérnem, egészen beesteledett. Nem szeretném ha bajba kerülne. -
S meg is torpanok, holott tudom, rá tudna venni, hogy éjszakán keresztül beszélgessek magával.

Megcsóválom a fejem, nem tudhatja, hogy nincs annál rosszabb, végtére is, ha osztályoznunk kéne a lehetséges végkimeneteleket, a halál csak egy kicsivel lehet rosszabb, mint félig vadászkutyaként, vagy félig házimacskaként élni - hirtelen csak ez a két állat jut eszembe, ami itt kóborol a birtokon, és aminek a szőrét össze lehetne keverni a főzethez szükséges hajszállal. Mondanék, vagy inkább jelelnék is valamit ezzel kapcsolatban, ha nem fogná meg a kezemet, ha nem vörösödnék el döbbenten és zavartan erre a gesztusra, még szerencse, hogy közel és távol nem látok senkit, aki leadhatná a drótot erről a vakmerőségről.
Még szerencse, hogy a következő megjegyzése kitörli a fejemből a félelmet, nem is tudok ennél abszurdabbat feltételezni, minthogy fizessen nekem a segítségért, mikor még semmit nem tettem, de büszke férfiak közt az ember lánya legalább annyit biztosan megtanul, hogy vékony jégen jár, és figyelnie kell a szavaira, még ha azok nem is vernek visszhangot.
Rámosolygok, kissé lámpalázasan, izgatott vagyok, ha csak arra gondolok, mit kell még ma tennem. Bármi lesz is, felkeresem Céleste nénit, az ő szilajságában feltétel nélkül megbízhatunk.
A mosolyom egészen diadalmassá, szemtelenné válik, ahogy visszafordulunk, a szőlőből kifelé, a ház irányába. Papa soha nem feltételezne rólam semmi szabályba ütközőt, és ha bedobnám az ablakot egy téglával, Edgar akkor is találna módot arra, hogy megvédjen. Persze, ez Eoghanra már nem érvényes - nem árt észnél lennem, nehogy bajba sodorjam.

Maga olyan könnyű személyiség, maga olyan egyszerű, nem ítélkezik, pedig ha tudná, ha tudná, hogy mi is történt pontosan biztosan meglenne a véleménye rólam, s én nem szeretném, hogy tudjon róla, hogy ítélkeznie kelljen felettem, mert talán nem értené meg teljesen, talán lenne önben némi kétség velem kapcsolatban, talán meg is ijedne tőlem. Azt pedig semmiképpen sem szeretném, hogy kétségek legyenek önben irányomba.
- Nem, én köszönöm! -
Mert itt magának köszönnie nincsen sok mindent, csak nekem, hiszen ön az aki annyi segítséget ajánlott föl nekem, oktalanul, hiszen nem vagyok én magának senkije, csak a családja szolgálatában állok, maga mégis kedves hozzám, segít nekem, s ezért igazán hálás vagyok.
- Igaza van. Magáért nem kell aggódni. -
Lassan úgy alakítom a lépteimet, hogy visszaérjünk a házhoz, s végig azon gondolkozom, hogy vajon sikerül-e visszajutnom a szigetországba épségben.
Megállok az ajtó előtt, még magára is mosolygom biztatóan.
- Köszönöm kisasszony, köszönöm, hogy meghallgatott. Legyen szép éjszakája! -
Óvatosan meghajlok ön felé, s ha maga már bement a házba én csak akkor indulok el a saját lakhelyem felé szótlanul, mélyen elgondolkozva.