Levin Nikolaj Dolohov

The road to power is paved with hypocrisy and casualties.

nincs


36 év


aranyvérű


A Nagyúrhoz


legilimencia-okklumencia


Halálfaló


Neil Patrick Harris


saját?

- A család nagyon fontos, a legfontosabb kötelesség az életben. Nagy teher nyugszik a vállunkon, amit büszkén, emelt fővel kell cipelnünk. A vér tisztasága ezekben az időkben még többet számít, tudod, fiam? Egyre több a mocskos mugliivadék, beették magukat közénk, mint a férgek. Össze kell tartanunk, küzdenünk kell az ellen, hogy szétzúzzák a hagyományainkat, az értékeinket. – Levin bólogatott, a nyolcévesek okos csillogásával a szemében.
- Akkor ezért ölted meg azokat a muglikat? – kérdezte óvatosan, a hangja alig hallhatóan megbicsaklott a mélyen eltemetett félelemtől. – Nem ijedtem meg, nem azért kérdeztem. Biztos igazad volt és jó, hogy láttam.
Konzervatív értékrendű családban nőtt fel, legalábbis annak vallották és vallják magukat. A család mindenek felett, a vér tisztasága, a család kötelesség és efféle mantrák töltötték ki élete harminchat évét. Viszonya a tág rokonsághoz olyan, mint a papírmunkához: kellemetlen, de kötelező feladat. A bátyjával nem találkozik, csak ha kötelező, akkor is az udvariasság határán belül csevegnek politikáról és az igazi orosz télhez képest szánalmasan langyos brit időjárásról. Észben tartja az unokaöccse és unokahúga születésnapját, de ha a triviális információkon kívül mást is kérdeznének tőle Antoninról és Cvetáról, aligha tudna válaszolni. Anyjával jó, ha évente egyszer találkozik és akkor sem bírja józanul elviselni, apja Merlinnek hála egy kriptában nyugszik.

- Most örülsz, igaz?
- Borzasztóan. És csak szánni tudlak, Levin, amiért még mindig nem érted. – A nő szavai tocsogtak a megvetéstől és a diadaltól, amit egyedül ő érzett.
- Mit? Hogy félredobtál mindent? Engem és a gyerekeidet? Nem, valóban nem értem. És nem is akarom érteni, ahogy az egész családod sem. De menj csak, élj az önmegvalósításnak vagy tudom is én mivel áltatod magad. Egész életedben eltartottak és a kisujjadat sem kellett mozdítanod. Ha egy percig is azt hiszed, hogy boldog leszel, akkor ostobább vagy, mint gondoltam.
Öt éve vált el a feleségétől, olyan felzúdulást váltva ki az aranyvérű társadalomból, ami igazán ritka feléjük. Nem az ő ötlete volt, belenyugvással figyelte, ahogy az egykori szerelem kihunyt kettejük között és átcsapott utálatba. Ha még egy cseppnyi szeretet is maradt benne a felesége iránt, az akkor halt el végleg, mikor a nő a kezébe nyomta a válóperes papírokat és összepakolta a holmijait, majd összeköltözött valami másik férfival. Levin azóta is úgy tesz, mintha a nevét sem tudná annak, akire lecserélték. A két közös gyerekük vele maradt és azóta is átkozza a pillanatot, amikor hagyta élve kisétálni a kúriából azt az ostoba tyúkot.

- Szóval ha ezt aláírom, akkor hétvégente lemehetsz tanári felügyelettel abba a faluba, igaz?
- Igen. – A lánya lelkesen bólogatott. – Van egy csomó bolt és egy régi, nagyon ijesztő romos épület is Roxmortsban. Meg a világ legjobb cukrászdája. Ugye akkor aláírod?
- Persze, persze, csak kíváncsi voltam. A Durmstrangban nem volt ilyesmi. – Odafirkantotta a nevét a pontozott vonalra. A kislánya arcán tükröződő lelkesedés halvány mosolyt csalt elő Levinből is.
- Köszönöm. És ugye kapok zsebpénzt is? Mert az édesség egy dolog, de mi van, ha tintát vagy pergament kell vennem? Harmadikban biztos sokat kell írni és…
- Mondtam már, hogy tizenhárom éves létedre rosszabb vagy, mint némelyik politikus?
Mikor húszévesen először a kezébe nyomták a pólyába bugyolált csecsemőt, nem értett semmit. Idegennek érezte az aprócska testet a karjában, a tényt, hogy apa lett belőle. Keveset volt otthon, karriert épített és nem sok ideje maradt egy babára. Aztán ahogy a kis Svetlana nőni kezdett, nem bírta magától távol tartani. Ha otthon volt, a kislány csendben követte mindenhova, nem zavarta, csak vele akart lenni. Idővel rájött, hogy kezdi kellemesnek találni a gyerek jelenlétét és még inkább a feltétlen szeretetét. Nem tudta, hogyan legyen apa, de igyekezett.
Svetlana jelenleg tizenhat éves, és noha most már nem babázik csendben az apja mellett, amíg ő a Reggeli Prófétát olvassa, a kapcsolatuk még mindig szoros. Levin kisebbik lánya már kevésbé egyszerű eset. Szereti Ninát, csak ne lenne folyton beteg és ne keveredne mindig bajba…

- Talán az amerikai akcentusod az oka. Elég… vicces.
- Mondja ezt az, akinek az arcizmai ellenállnak a legkisebb mosolynak is. Semmi humorod nincsen, de hát nem is vártam mást egy ruszkitól. És ha már az akcentusnál tartunk, az enyém elviselhetőbb a tiédnél.
- Igazad van, talán a személyiséged a ludas. Mindegy is, a lényeg, hogy elvonod a figyelmem a munkáról, ez pedig borzasztóan zavar.
- A legkevésbé sem szégyellem magam.
Nem tervezett újraházasodni, ilyen hamar biztosan nem. Szeret mindent előre megtervezni és kézben tartani az irányítást, de a legjobb stratégák sem számolhatnak egy kisebb amerikai tornádóval, amely egyik napról a másikra beveszi magát az életükbe. Fiona éppen ilyen volt Levin számára. Komolytalan szórakozásnak, egyszerű időtöltésnek indult, majd több lett. Most van egy menyasszonya és próbálja elnyomni a pesszimizmusát, amelyet már az anyaméhben mesterfokra fejlesztett. Ő sosem hoz rossz döntéseket – mostanság ezzel nyugtatja magát.

Sokan megjegyezték már, hogy olyan, mintha egy Tolsztoj regényből lépett volna elő. A huszadik századi orosz arisztokrata főhős, aki maga mögé utasítja Karenint a politikában, akit jobban elismernek Trigorinnál is és aki első látásra épp oly szimpatikus, mint Anyegin. Esze és műveltsége megkérdőjelezhetetlen, modora kifinomult, hisz a rendben és a fegyelemben. Több nyelven beszél folyékonyan, munkájában és magánéletében is maximalista és precíz, ha lenne „A hónap dolgozója” cím a Minisztériumban, minden bizonnyal ő nyerné el.
Azt már kevesen látják, hogy a munkamorálja mögött sokkal inkább önmaga beteges túlhajszolása rejlik és a családja háttérbe szorulása. A precizitása mániába hajlik, de az egyszerű kollégák biztosan észre sem veszik, ahogy megrándul a szemöldöke még egy aszimmetrikus papírkötegtől is. Az ösztönös tehetsége a politikához elvitathatatlan, egyszerre rendelkezik szilárd értékrenddel és elképzelésekkel, mellette pedig meglehetősen képlékeny erkölccsel. Az olyan alapvető normák, mint a ne ölj és ne hazudj szerinte szabadon értelmezhetők, pusztán a szituációtól függenek. Úgy véli, bizonyos helyzetekben – pontosan a helyzetek többségében – igazán felesleges az érzelmekre hagyatkozni. Önmagát érzéketlennek tartja, bár ez elég messze áll a valóságtól, sokkal inkább nem ért az emberi érzelmekhez, minthogy hiányoznának belőle. Valójában egy végtelenül zárkózott, magánakvaló férfi a magánéletében, aki csak néhány kiváltságos mellett képes felengedni.
Értékel mindent, ami minőségi, legyen szó éppen drága vodkáról, egy jó szabású öltönyről – bizonyos minisztériumi pletykák szerint még aludni is abban szokott – vagy páholyba vett színházjegyről. Ha akarna sem lehetne ennél oroszabb, az első felesége szerint a pedigrés orosz agara volt az utolsó csepp a pohárban.

- Mindennek a kulcsa a félelem. A legerősebb emberi ösztön, erősebb minden másnál. El kell találni a megfelelő mértéket, amikor még nem uralkodik el a teljes káosz, hanem hozzánk futnak segítségért.
- Pontosan – bólintottam. Alphard elnyomta a hamutartóban a sokadik cigarettáját. Néhány pillanattal később én is követtem a példáját, majd újból rágyújtottunk. Ő vörösbort töltött magának, én egy pohár vodkát. – De nem hiszem, hogy annak a csürhének a kezébe kéne adni minden eszközt. Ha erőszakkal veszik át a hatalmat, szedett-vedett, elkényeztetett aranyvérű kölykök ostromolják meg a Minisztériumot, ahova az apjuk és a nagyapjuk betolta a seggüket, akkor nem a kívánt célt fogjuk elérni. Az embereknek azt kell gondolniuk, hogy ők választottak minket, hogy mi vagyunk az egyetlen lehetséges alternatíva. Csak egy hajszálnyira vagyunk ettől.
- Egyetértek, Levin. Az emberek bizonytalanok, nem tudják mi folyik körülöttük és a fél karjukat odaadnák valakiért, aki biztonságot ígér számukra. Lesznek, akik nem hisznek nekünk, Dumbledore és a követői biztosan nem, az elkötelezett Minchum-pártiak sem, de a többség igen.  
- Meg sem fordul majd a fejükben, hogy akár csak halvány közünk is van a félelmük tárgyához. Nem mintha pontosan tudnák, mitől félnek. Majd mi megmagyarázzuk nekik, megoldást kínálunk és egyelőre ennyi elég lesz. Az emberek szeretnek félni, szeretik, ha megmondod nekik, mitől rossz az életük és merre haladjanak. Majd ha te ülsz a mágiaügyi miniszteri székben, akkor ráérünk ígérgetni minden mást, jelenleg aligha lehetne motiválni őket Keynes-i gazdaságpolitikával.
- És ami azt illeti, nem adókulcsokkal vagy az oktatáspolitikánkkal szeretnék hatni rájuk. Az egy ciklusra talán elég lenne, de az országnak nem erre van szüksége. Olyan még nem volt, hogy békés és demokratikus úton alakultak ki nagy és erős rendszerek. Bár már Platón is megmondta, hogy a demokrácia túlértékelt, nekem pedig igazat kell adnom neki, még ha csak egy mugli is volt. Csupán a halálfalókat illetően maradtak aggályaim. Félre ne érts, teljes mértékben támogatom a Nagyúr tevékenységét, csak az erőszak mértékét találom túlzásnak a céljainkhoz. A Sötét Nagyúr rendkívül eszes és ravasz, biztosan belátja, hogy mik az érdekeink a Minisztériumban, de elég egyetlen ostoba kölyök, aki elvéti a sulykot, mikor felölti azt a nevetséges egyenruhát és máris alapjaiban inog meg, amin annyit dolgoztunk.
- Bennem is felmerültek már ezek a kérdések. Viszont attól tartok, erre nem tudunk hatást gyakorolni, ez túlnyúlik rajtad, rajtam és mindenkin a pártban vagy éppen a halálfalók között. Egyedül a Nagyúr képes kordában tartani minden egyes követőjét – feleltem higgadtan.
- Ebben az esetben bíznunk kell a bizonytalanban, valakiben magunk felett. Hidd el, nekem sem tetszik, de ez az egyetlen út.
Karmok kopogtak a kúria ősöreg parkettáján, a kutya ügetett be a szobába. A hófehér, karcsú állat odatolta a fejét egy üdvözlő fülvakarásra, majd elnyúlt a kandalló előtt, a bundája szétterült a drága szőnyegen. Percek múlva már békésen elszundított, olyan gondtalanul, ahogy csak a kutyák tudtak – különösképpen az olyan buták, mint ez. A gyerekek Normannek nevezték el, bár sosem szólították így, mindenféle becenevet aggattak rá. A gyerekek, akik mostanra az igazak álmát aludták a szobáikban, mit sem sejtve és érzékelve abból, ami a világban történt.
- Ha győzedelmeskedünk, neked akarom adni a külügyi tárcát. Mit gondolsz? Jobban hangzik, mint az orosz nagykövetség, nem igaz? – szólalt meg Alphard rövid hallgatás után.
- Kétségkívül. És még szép, hogy nekem szánod.
- Ezt egy beleegyezésnek veszem. – Alphard elmosolyodott, bár avatatlan szem talán észre sem vette volna a szája szegletében megjelenő újabb ráncot, a mosoly csalhatatlan jelét. Mindketten koccintásra emeltük a poharunkat. – Megfőzzük őket, mint a békákat.
- Szép lassan. Mire észbe kapnak, már rég felforraltuk alattuk a vizet.

Gratulálok, elfogadva!

To Russia, with love.

Mr. Dolohov,

Kalapot emelek ön előtt, egészségére megiszom egy pohár vodkát is, mert mindketten tudjuk, hogy azok a sztereotípiák nem véletlenül alakultak ki, és ön valóságos nagykövete mindezeknek. Politikai ambícióinak vélhetően épp az a fránya demokrácia lesz kerékkötője, de ha igazak az eddigi sejtéseim, ez egy elvtársnak mindennapos elfoglaltság a machinációk tervezése és a családi kapcsolatok ápolása mellett.
Nagyot álmodott, mind családnevével, mind ambícióival, jelleme rétegzett, akár modora, eszközei pedig kifinomultak, de hogy is lehetne ez másképp valakivel, akit az orosz tél edzett, és aki mégis jótékonyan oltotta e gyümölcsöt a rideg, de mindig bántóan udvarias angol közegbe? Még ha családja kárára is, szeme mindig az Anyegin, illetve őszintén remélem, hogy e kihagyhatatlan szóvicc idején is legfeljebb a papírjai magasságában - gratuláltam már a remek családleírásához? - mert isten ments, hogy tengelyt akasszak a Hónap dolgozójával.
Őszinte érdeklődéssel figyelem útját a bársonyszék irányába, nem egészen elfogulatlanul, ezúttal azonban nem leszek ellenzékben, a színpad az öné, elvtárs.
A. M.


Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső • Halálfaló lista • A Rend