Nem olyan biztos hogy követned kellene!

Csendesen lopóztam ki a mardekár klubhelyiségéből, merően ügyelve arra, hogy se diák, se tanár ne láthassa kihágásom. Kicsivel múlt éjjel negyed egy, mikor kiléptem a bejárati ajtón is. Felkaptam a csizmám és futásnak eredtem, most hogy túl voltam a testvéri összeboruláson már ráértem felfedezni a környiéket. Természetesen egyedül, mert úgy kicsit bulisabb minden, na meg parásabb, kell már az adrenalin is, mert megőszülök. Remélem Roxfort nagyobb játszótér, mint a Beauxbatons volt, lábaim célirányosan visznek a tiltott rengeteg felé, annyit olvastam már róla! Tudnom kell miféle lények rejtőznek ott. Egyszerű farmer és egy régi pulóver volt rajtam, amit még a bátyám hagyott otthon, mikor apánk elzavarta... Egyébként is, addig lehetek ilyen csenevész, míg nem kell találkoznom a "Nagy Ő"-vel, és előre sejtem, hogy nincs az már olyan messze. Hajam lófarokban van kivételesen, smink egyenlő a nullával, varázspálca pedig a jobb csizmám belső részébe illesztve. Elrohanok a vadőr háza mellett is, majd egyenesen a rengetegbe toppanok. Izgatottan felsóhajtok, majd lassítok lépteimen hogy a kiálló gyökerekbe el ne essek. A hold magasan világít az égen, így nagyjából télvíz idején a pálcámra nincs is nagy szükségem, egész jól látom az utat magam előtt. Még egy pillanatra visszafordulok az iskola felé, hogy megnézzem nem-e követ valaki, végül ismét az erdő felé fordítom a figyelmem, nézzük meg a különleges lényeket! Negyed óra séta után irányt változtatok, mert semmit sem találok, szívesen venném ha láthatnék egy egyszarvút, vagy egy kentaurt... De hát, kutatás, türelem és összpontosítás ugyebár. Jó lenne ha ma éjjel mindenre fény derülne, ám eddig csak pár vadászó denevér surrant el a fejem mellett megrémítve ezzel, hajam rögvest színt váltott, a zöld legocsmányabb árnyalatát... Mint akit lef0sott egy liba, körülbelül úgy néztem ki, de nem tántorodtam el tovább indultam, áldottam Merlint hogy csendben tudtam végül is maradni, a következő pillanatban bagoly huhogott fel, majd el is röppent előttem úgy tíz méterrel, nem bírtam ki felsikkantottam, ugyan ebben a pillanatban egy ág reccsent meg mögöttem, megpördültem mert fogalmam sem volt mire számítsak, mozgásom közepette sikerült a kezembe vennem a pálcám hogy ha nagy gond lenne legalább egy lefegyverzést tudjak magamból kipréselni.

Ma sem tudok aludni. Nem hagynak a gondolatok, az elmúlt időszak mocskai. Nem mintha nem élvezném amit csinálok, csupán csak egyszerűen kicsit már unom. Unom a szerepemet, unom, hogy még egy évet itt kell poshadnom az iskolában. Ki akarok már jutni, végezni azt, amit végeznem kell. És persze végre elvenni feleségül a Dolohov lányt.
Szinte heti rendszerességgel járom a Tiltott Rengeteg ismerős ösvényeit. Az évek során még nem sok olyan alkalom volt, hogy rajtakaptak volna a kisurranáson. Jól játszom a szerepemet, a sármos, izagi Black férfit. És nem utolsó sorban a fekete köpeny az éj leple alatt jól rejti el az egyébként sápadt vonalamimat. Nem bízok semmit sem a véletlenre. Pálcámat szorosan magam mellett tartom, miközben haladok előre. Egyik ösvényről látom meg a lányt, aki sietős léptekkel halad befelé a rengetegbe. Vajon ki lehet ő? Muszáj megnéznem magamnak.
Nem telik sok időbe, mire rátérek az ösvényre, amit ő követ. Észrevétlenül, mint egy macska úgy követem, beleolvadva a sötétségbe. Mikor már egész közel érek hozzá, hirtelen egy ág reccsen alattam és ő meglát engem. A mellettem lévő fának támaszkodom, pálcámból pedig fényt hívok elő, hogy jobban lássam őt. Nem ismerem.
- Mit keresel ilyenkor, ilyen veszélyes helyen? Nem kellene itt egyedül mászkálnod. - Nem mozdulok. Hangom rideg, de mégsem érződik belőle fenyegetés vagy bármi, amitől a lánynak félnie kellene.

Ötletelésben jó vagyok, kivitelezésben viszont nem igazán! De lényeg a lényeg, hogy elértem a tiltott rengeteget és végre kolbászolhatok benne egy kicsikét, amíg fel nem fedezik persze. De nekem látnom kell az itt élő varázslényeket! Nem kis bolyongás árán jutok egyre beljebb, és már az ijedségem is fokozódik, ahogy végre élőlényeket lát a szemem, nem is olyan messze tőlem, rosszabbul esik, hogy a hajam is színt vált, mint hogy megijedek egy bagolytól. Az ág reccsenése csak még jobban megriaszt, hiszen azt jelenti, hogy valaki vagy valami rájött a titkomra! Villám sebességgel fordulok a hang irányába és pálcámat elő rángatva keresem tekintetemmel az utánam leselkedőt. Meglepetten pislogok a gyér fény felé, ahogy pálcája hegyén kigyúl a világosság. Nem sokkal később meg is szólal. Hanyag test tartással dől az egyik fának, miközben engem fixíroz. Hangszínétől feláll a szőr a karomon, de hajam újra normál színeiben tündököl és ez magabiztosságot ad a válaszhoz.
-Nem olyan biztos, hogy azt amit te, szintén egyedül.-fonom össze karjaimat a mellkasom előtt, majd oldalra döntöm a fejem, nem tanárnak néz ki a srác és mintha a vacsoránál a mardekáros asztalnál láttam volna.
-Ki vagy te? Miért követtél egyáltalán?-kérdezek rá és lépek felé párat, hogy jobban lássam az arcát. Mit akarhat tőlem? Még tekintetem is kérdőn vetül felé, nem is értem miért nem lehet az ember lányát kicsit egyedül hagyni.
-Miért ennyire veszélyes a rengeteg?-már majdnem előtte állok, mikor újabb denevér húz el mellettem, én pedig összerezzenek.

A véletlenekből sokszor jó dologok kerülnek napvilágra, de az én életemben inkább a rosszabbik verzió szokott bejönni. Nem mozdulok el a fa mellől, egyszerűen csak hagyom, hogy ő lépjen közelebb hozzám ha akar. Kicsit pimaszul mosolyodom el kijelentésére és kérdésére. Miért ez az a dolog, ami először érdekli az embereket? Ki vagyok én? Mit számít? Már láthatott. Akár az iskolában, akár - ha szereti a játékot - kviddics edzésen is. Onnan pedig már egészen könnyű kikövetkeztetni kivoltomat.
- Persze, de én már évek óta járom ezt a terepet és tudom hová nem kell menni. Téged pedig még sosem láttalak. - Vonom fel szemöldökömet, miközben amikor közelebb ér, jobban megnézem őt magamnak. Nem, nem tévedtem, tényleg nem ismerem. Ez ritka, főleg a lányok körében.
- Nem követtelek. Egyszerűen csak megláttam, hogy mászkál itt valaki és erre fordultam. Bajban is lehetnél, ha azt mondanám, prefektus vagyok. - Nem válaszolok a "ki vagy ?" kérdésére, egyszerűen csak elengedem a fülem mellett, mintha meg sem hallottam volna. Majd később. Talán bemutatkozom. Talán. Kérdéséből pedig egyszerűen sugárzik az, hogy nem ismeri ezt a helyet. Talán új diák? Úgy korombelinek nézném. De nem volt ott az órákon, szóval talán fiatalabb egy évvel. Túl sok a kérdés. Összefonom magam előtt a karjaim.
- Mert tele van ismeretlen lényekkel, sötétséggel és az ismert lények közül is a veszélyesebbik fajtájával. Teliholdkor vérfarkasok, de egyéb más lénnyel is lehet találkozni, nem csak teliholdkor. Ha túl mélyre mész, többet nem találsz ki. Ez kielégítő válasz volt nem? - Kissé felnevetek amikor a denevér elsuhan mellettünk, ő pedig megrezzen. - Szóval ha már egy denevér megrémít, akkor szerintem tényleg nem kellene itt kóborolnod. - Rázom meg a fejemet, majd ellököm magam a fától és odalépek elé.
- Mi a neved?

A srác teljesen úgy viselkedik, mintha övé lenne az univerzum, ez a halálom, otthon a család ugyan ez, majd rájövök, hogy miért, amiért engem is ebbe a házba osztattak....
-Mardekáros....-morgom magam elé, épp elég hangosan, hogy ha akarja meghallhassa. Egyszer akarok kilógni, és akkor sem megy a terveim szerint. Felhangzó kérdéseimre pikkpakk felel, ami meglep, persze hogy ki ő valójában azt elfelejti megemlíteni, második mondata végén köhögéssel kell elfojtsam a nevetésem.
-Hova sz@rjak hogy el ne lopják? Prefektus, mire mész vele iskolán kívül?-kérdezek rá fanyar mosollyal, és megrázom a fejem.
-Semmivel sem vagy jobb, főleg, hogy ugyan úgy kint dekkolsz az éj leple alatt, mint én.-hát persze, még virágokat szórjak a lába elé nem?! Ismét csak a fejem rázom meg, majd felkacagok.
-Talán azért nem láttál cukorpofi, mivel a minap érkeztem!-nem lesz ez könnyű menet de semmi sem lehetetlen. De hogy itt kell álljak vele szemben, miközben ő elhiszi, hogy Merlin ükükük unokája, bakker van nekem jobb dolgom is. Unottan beletúrok a zsebembe és egy szál cigarettát veszek elő, melyet nem sokkal később meggyújtok. Nem zavartatom magam de jó lenne ha a bratyó ezt nem tudja meg. Csendben hallgatom a beszámolóját a lényekről, majd mélyet kell sóhajtsak, ujjammal a hold felé bökök.
-Az ott még nincs tele, de az én hócipőm annál inkább. Ha ennyire tudod, hogy mi itt a dörgés és már itt vagy, akkor mutass egy-két dolgot.-állon a tekintetét, míg az a fránya denevér meg nem zavar, de legalább a hajam viselkedik. A srác közelebb lép, hogy kigúnyoljon? Ki tudja, a mondata minden esetre célt téveszt, mert nem reagálok rá, tudom mit csinálok és miért ide jöttem. Mikor megérdeklődi ki vagyok fel kell hogy nézzek rá, ugyan nem sokkal, de magasabb nálam.
-Hát férfiaké az elsőbbség és effektíve én kérdeztem előbb.-hanyag test tartásom kissé keményebb lesz, egy pillantást vetek lábaink felé, cipő orrunk majdnem összeér. Szerinte most megijedtem? Ne már, ez olyan közhelyes. Max egy évvel idősebb lehet nálam... Bosszantó mennyire fel tudnak vágni egyesek a prefektusi ranggal.... Végül csak felé nyújtom a kezem.
-Neked csak Miss Avery!-hátha a családnévből rájön hogy amúgy nem muszáj kikezdenie velem, nyilvánvaló hogy őt is tanította, tanítja a bátyám, szóval most rossz lóra tett fel.
-Érdekelne, hogy van-e kedvenc helyed itt? Ha már oly sokat erre járkálsz.-nyomom el végül a cigarettám maradékát, majd egy fél lépést hátrálok.

- Teli találat. - Szerencsére jó a fülem, így nem volt egyáltalán probléma meghallani a kijelentését. Különleges ez a ház, érdekesebbnél érdekesebb emberek járnak ide, és persze mondanom sem kell, hogy viszonylag nehéz biztos barátokra lelni odabenn. Ezért jobb nekem így egyedül, idekinn. Mindenesetre nem érdekel, hogy ő hová tartozik. Nem nagyon figyelem az ilyeneket és manapság már az sem érdekel, hogy ha valaki Griffendéles. Persze ez függ a helyzettől is.
- Iskolán kívül is prefektus lennék ha az lennék. De ennyire nem vagyok stréber. Gondolom, te sem nézed ki belőlem. - Végül is miért ne lehetne? Nem zárja ki a kettő egymást. De az már nagyon durva lenne tőlem, így hát nem is titkolom tovább, hogy nem vagyok az. Pimaszul mosolyodom el. - Bizony, ebben hasonlítunk. Csak a különbség még mindig az, hogy te azt se tudod hol vagy. Persze megértem, hogy felfedeznél egy s mást... - Vonom meg a vállamat. Teljesen nyugodt vagyok, mint mindig. Mostanában. Egy évvel ezelőtt talán még a bajt kerestem volna, de most nem teszem. Csak figyelmesen hallgatom a lányt és az incselkedését. Kicsit felkelti a figyelmemet amikor arra kér, hogy mutassak neki valamit. Felnevetek. Kicsit hagyom, hogy tovább ússzanak a dolgok, a bemutatkozás és a többi, majd utána visszatérek a mutogatós helyzetre.
- Miss Avery? Avery? Hogyhogy eddig nem a Roxfortban tanultál? - Igen, ismerős a név és tudom is kihez tartozik, csak meglep, hiszen ismert aranyvérű családról van szó. Elfogadom a felém nyújtott kezet. - Regulus Black. És nem kell Mr. Blacknek szólítanod. - Egyáltalán nem frusztrál a közelsége, sőt, inkább imponál. Bátor, főleg, hogy nemrég érkezett, és nem ismer itt senki és semmit.
- Körbevezethetlek. Ha megkínálasz egy cigivel. - Kacsintok. Érezhetően átváltott a hangnem és a stílus, de nem azért, mert tudom kinek a testvére, vagy hogy ki ő, egyszerűen csak tetszik ez a bátorság. Amit eddig mondjuk nem láttam rajta. Nem számítottam társaságra ma este, de egye fene, ha már így hozta a sors...

Merliiin! Hát ki ez a fajankó?! Meghallotta amit mondtam, és épp csak fel nem horkantok a válaszán, még a végén elküld szerencse játékozni. Megrázom a fejem, a prefektusi címet amúgy sem érhette volna el, mert azok nem szegnek szabályokat, így nem nagyon hat meg hogy ezzel jön, s gyorsan ki is bújik a szög a zsákból, hogy nem is az.
-Stréber?! Nem hogy annak nem nézel ki, de még a szó fogalmát sem ismerem.-elfojtok egy vigyort és tovább hallgatom a mondandóját amit az enyémre fabrikál.
-Nem! Mi sosem leszünk egyformák, sem pedig hasonlók!-húzom el a szám miközben lekicsinylő hangsúlyt hordoz a mondatom, még mindig nem értem, hogy kinek képzeli ez magát, főleg ha már elárulta, hogy semmivel sem tölt be nagyobb szerepet az iskola életében, mint jómagam. Inkább rágyújtok mielőtt újra felelnék neki, ha már ő nem méltóztat arra, hogy elárulja a nevét, ám én végül mégis megteszem, had örüljön kicsit. Természetesen csak a vezetéknevem, mert hát na, én vagyok a hölgy és tényleg ki tudja kiben bízhatok meg. Ezzel meg legalább kicsit megállíthatom, ha nem is nagyon. Kérdése kissé kizökkent magabiztosságomból, de csak egy árny suhan át az arcomon.
-Családi okokból. És hogy ne találjon meg minden sarkon a szőke herceg amíg nem lehet.-vigyorgok kihívóan, majd megrázom a fejem. Vajon beljebb az erdőben is ennyire vonzom majd a bajt, mint itt a srácot? Kezet rázunk végül s megtudom a nevét is.
-Nem is szólítanálak úgy, tudod nem lehetünk ugyan azon a ranglétrán.-ívelt szemöldököm a homlokom közepére kúszik, majd a mondandóm végén apró o-t formálnak ajkaim. Attól hogy fel kell pillantsak rá, még nem érzem félénkebbnek magam, de végül hátrálok egy fél lépést.
-Túlságosan beléptél az intim szférámba!-közlöm kellően nyersen miközben megrázom a fejem utolsó mondatára.
-Ez nem alku tárgya. És hidd el annyi van a boltban, hogy el is adják Prefektus uraságodnak. Bár nem a két szép szemedért.-nem eszik olyan forrón a kását, mi több én nem is szeretem, szóval ez egy halott kör.
-Találj ki inkább valami mást.-dugom vissza lábbelim szárába a pálcám, végül hátat fordítok neki és a holdat kezdem vizsgálni. Még körülbelül két napom van itt bóklászni, aztán telihold lesz. Visszafordulok Regulushoz és előhalászom a cigarettás dobozt, majd meglengetem.
-Egye fene, adok egyet, ha megmutatod a kedvenc helyed!-hangom kihívó lesz, majd feldobom a dobozt, és ha ügyes pont a kezében fog landolni.
-Gyújtót és tüdőt is szeretnél kunyerálni?-vigyorodom el hamisan, majd ismét felvonom a szemöldököm.
-Akkor, indulhatunk?-bökök fejemmel a sűrű felé, majd a karomat nyújtom felé.

- Ha te mondod... - Ennyivel meg is próbálom lerázni a témát. Nem vagyok annyira kíváncsi úgysem rá, hogy milyen és arra sem, hogy mire vágyik meg mit akarhat. Egyszerűen csak véletlenül belefutottam, aztán most meg meg kell birkóznom a következményekkel, nem mintha nem tudnék bánni a nőkkel. Persze nem minden nő érdemli meg a figyelmességet, és amúgy sem bánnék úgy, sőt még hasonlóan sem velük mint ahogyan Cvetával szoktam, mert aztán meg ha a fülébe jutna... biztos nem lenne benne könyörület. Még ha csak beszélgetésről is volt szó, mint pl most.
Meglepődöttségem nyilván nem tudom igazán leplezni. Ismerem az Avery családot, vagy legalábbis tudom kik ők és mik ők. Sőt, az összes aranyvérű családdal így vagyok, akik mondjuk úgy: nevesebbek. Meg kellett ezt tanulnom, fő a családi bizalom, ugyebár... egy kínos mosolyt ejtek meg a lány felé amikor hercegekről beszél.
- Szőke herceg, ha? Hát, sok sikert hozzá, csipkerózsika. - Ebben a világban maximum majd elrendezett házasságot kap, aranyvérűként meg pláne, de hát reménykedni lehet nem? Mindig vannak kivételek.
- Márpedig ugyan azon a ranglétrán vagyunk, ha tetszik ha nem. - Vagy talán mégsem? Lehet, hogy én feljebb állok. Alatta biztosan nem. Bár nem vagyok most annyira tuti benne, hogy melyik oldalon harcolnak ők jelenleg, de hát mindegy is. Nem ez a fontos most. Összehúzom szemöldökömet, majd amikor nem ad cigit, nem alku tárgya azt mondja, összefonom magam előtt a kezemet, mintha nem akarnék elindulni. Sőt...
- Ja igen, és akkor már megint ki is szegi a szabályokat? Mert hát ugye nem mehetünk el a suliból, Roxmortsba sem, csak a kijelölt... - Mindegy, nem is folytatom tovább, mert biztosan nem érdekli, na meg aztán idegesít is már, de tudom, ezt direkt csinálja. Visszadőlök a fának teljesen nyugodtan amikor ellép tőlem, nem izgatom magam, akkor nem megyek sehová. Csak figyelem a tekintetét és a reakcióit, aztán látom, megenyhül, és felém dobja a dobozt. Elkapom, jók a reflexeim.
- Tudtam, hogy nem bírod ki és beadod a derekad. - Kiveszek egy szálat, majd visszadobom a dobozt a lánynak, és én a pálcámmal egy pillanat alatt meggyújtom a cigit, aztán pedig önelégült tekintettel pillantok vissza felé.
- Nem kösz. Erre indulunk! - Beleszívok a cigibe, majd elsétálok határozott léptekkel a lány mellett és előre veszem az irányt. Körülbelül pár percet haladunk befelé, miközben igen szótlan vagyok, egyrészt a neszekre figyelek, másrészt pedig nem tudom mit is mondhatnék neki. Aztán elérünk egy tisztásra, ahol a hold fénye világítja meg a teret. Néhol apró hófoltok találhatók, kidőlt fák, talán ha nappal lenne, barátságosabbnak tűnne ez a hely.
- Ez a thesztrálok tisztása. Nem tudom, te látod e őket... - Féloldalasan tekintek a lányra. Ha látja őket, akkor nem messze tőlünk észreveheti a három-négy állatot, akik nyugodtan lépdelnek közelebb hozzánk, miközben zavartalanul falatoznak.

Egyre jobban irritál az arrogáns jelleme, legszívesebben a szemem forgatnám ám most nem teszem meg. Erőteljes gondolkodásba esek cigarettámmal kapcsolatban mikor mindenáron adnom kellene belőle, de végül csak csak mély levegőt vége átpasszolom a dobozom. Csak eztán forgatom meg szemeimet arra amit az előbb kezdett el ecsetelni.
-Persze, most már pályázd meg azt a prefektusi címet is! Azt ne mond nekem, hogy nem voltál még Roxmortsban olyankor mikor nem lehetett menni? Mert úgysem hiszem el.-fonom össze mellkasom előtt a karjaimat és fejcsóválással jelzek, hogy inkább meg se próbáljon semmit mondani erre. Figyelem ahogy kivesz egy szál koporsószeget a dobozból, majd pálcájával gyújtja meg. ~Műmájer.~ jelenik meg a gondolatfoszlány a fejemben, majd a visszadobott dobozt elkapva zsebembe csúsztatom.
-Ha én beadom a derekam, te nagyobb lépést kell hogy tegyél ebben az ismeretségben.-kacsintok rossz májúan és hagyom hogy elsétáljon mellettem. Végül három lépés múlva követni kezdem, igazán érdekelne, hogy hová visz, de csendben lépkedek mögötte és nem kérdezősködöm. Percek múlva egy tisztáshoz érünk, mely jól kivehető a hold fényében, de nem csak az, Thesztrálok békés alakja rajzolódoik ki előttem, még a lélegzetem is elakad egy pillanatra, hajam pedig halvány kék színre vált meglepettségemben. Sosem láttam még őket, nem is gondoltam bele, hogy egyszer látni fogok akár egyet is, de itt már rögvest közelednek is hozzánk, nem egy, hanem mindjárt három.
-Hány egyed él itt?-lehelem halk kérdésem, de még mindig nem tudok megmozdulni. Nagymamám a múlt nyáron lépett át a lelkek világába, ő mesélt nekem ezekről a csontváz szerű denevér szárnnyal rendelkező lényekről, de így testközelből szinte felfoghatatlan a látványuk. Erről jut eszembe, Richard talán még nem is tudja...
-Akkor ez a kedvenc részed? Vagy csak azért hoztál ide, mert ők veszélytelenek?-nyújtom ki a kezem az egyik állat felé lassacskán, végre mozgásra bírtam magam, haladás.
-Milyen gyakran jössz ki ide Regulus?-kérdezek rá még mindig teljesen elámulva ezen a csodán,-észre sem véve, hogy most először mondom ki a nevét- arra már nem is merek gondolni, hogy mennyi időt tölt itt velük? Végül a kezemet szaglászó thesztrál homlokára teszem a tenyerem, hogy megsimogathassam.

- Ilyet nem mondtam egy szóval sem, csak hogy nem szabad... - Mondom kissé gőgősen, pimaszul vigyorogva. Szeretem szívni az emberek vérét, mondjuk legtöbbször ezt is teszem a szabadidőmben, vagy éppen Cvetával vitázom, de ilyen vagyok, aztán ennyi. Tekintetem most nem veszem le a lányról, érdeklődéssel figyelem, és megjegyzésére csak felnevetek. Nem túl hangosan, egyrészt: nehogy érszevegyék, hogy itt vagyunk, másrészt pedig, hogy ne üldözzek el minden állatot a közelünkből. Ha már látni akarunk valamit...
Ahogy a tisztásra érünk, néhány szót szólok a helyről. Látom, ahogyan a lány meglepődik, csak ámul és még a haja színe is változik, amin meg én lepődöm meg. Metamorf? Nem is kérdezek rá, ez most semmiképp sem érdekel annyira, mint a jelenlévő béke és nyugalom. Egy pillanatra lehunyom a szemem, majd elnyomom a cigit és zsebbe dugom kezeimet.
- Nem tudom pontosan. Vannak elég sokan. - Kicsit már kedvesebb a hangom, de talán ez betudható annak is, hogy halkan szólalok meg én is, nem szeretném elijeszteni az állatokat. Egy bizonyos távolságot azért tartanak tőlünk, de tudom jól, hogy ha akarunk, közelebb is engednek majd minket.
- Ide járok legtöbbet. Sok ilyen hely van még a rengetegben. Amúgy nagyon ritka hogy más lényt is láss. De gondolom, ha elégszer kijársz, akkor előbb utóbb valami feltűnik... - Vonok vállat. Még én sem láttam túl sok mindent, egyszer viszont vérfarkas elől is menekültem. Legalábbis azt hiszem hogy az volt, nem vártam meg még szembe találkozunk, gyorsan visszatértem a kastélyba. Még fiatalka voltam.
- Amikor nyugalomra van szükségem. Van amikor hetente többször.. - Kíváncsian figyelem, ahogyan a lány közeledik az állathoz. El kell rajta mosolyodnom, amikor az engedi, hogy megsimogassa. Nyugodt lények, szinte a legnyugodtabbak. Kedvelem őket. Közelebb lépek én is.
- Pontosan ezért szeretem őket, mert közel engednek magukhoz. Bíznak bennünk még úgy is, hogy nem ismernek. - Szinte teljesen megváltozott a hangnemem, nem gondoltam volna, hogy ma ilyen kalandban lesz részem.

Nem gondoltam volna, hogy a srác pikk-pakk megfordul, már már védtelennek bizonyul ahogy a thesztrálokat nézzük. Nagy meglepetésemre sikerül az egyik példányt megsimogatnom, csak még jobban elképedek rajta. Csendesen felteszek pár kérdést a Black srácnak és várom a válaszokat, miközben kiélvezem a nyugalmat. Csendesen hallgatom nem sokkal később a fiú válaszait, mire először csak bólintok, majd mikor minden kérdésemre választ kapok és már nem szól többet felé fordulok, hogy reagálhassak rendesen.
-Érdekes, hogy egy rosszcsont fiú, ennyire szeresse a nyugalmat, mikor lépten-nyomon megszegi a házirendet. De ha már itt tartunk, nem hiszem, hogy sosem kaptak még rajta.-érintem meg egyik ujjammal az államat, majd visszapillantok a mögöttem ácsorgó állatra.
-Csodálatosan szépek. Sosem hittem volna, hogy valaha lesz lehetőségem látni akár csak egyet is, erre Te majdnem egy egész állományt mutatsz.-rázom meg a fejem, majd szemöldökeim összeszaladnak, a felismeréstől, hiszen a nagymamám mesélt ugye nekem.
-Meghalt valakid?-kapom tekintetem a fiúra és épp csak kirebegem a mondatot, nem is tudom meghallja-e, természetesen elfogadom azt is ha nem felel rá, nem is rám tartozik.
-Ne haragudj. Nem akartam, tapintatlan voltam.-nyekegem és lépek egyet Regulus felé, majd mégis csak megállok, nem nekem való ez az ismerkedjünk a suliban stíl, beletúrok a hajamba kényszeredetten, majd egy kidőlt fatörzsre huppanok. Meg tudnám szokni, hogy csak itt ülök és nézem őket, tényleg békés. Oké, keressünk egy még gázabb témát, de legalább nem lesz olyan kínos, mint a mostani.
-Mit csinálsz majd a suli után? Vannak terveid?-ez olyan cikis, de mi az istent kérdezzek egy sráctól? Jesszus Richy leszedi a fejem, ha megtudja, hogy a tiltása ellenére kijöttem ide. Ezt valahogy még be kell nyeljem, ha lebukok. Míg várom Regulus -remélhetőleg mihamarabbi- válaszát, felveszek egy botot és a földbe kezdek rajzolgatni. Néha, néha rápillantok a fiúra, hátha beszédre sarkallhatom valahogy.
-Kedvenc varázsigéd?-hogy én nem tudok a számra lakatot tenni... Charlotte tiszta gáz vagy...

Nem válaszolok semmit kijelentésére, csak egy érdekes félmosoly jelenik meg arcomon. Tekintetem szerintem mindent elmondd. Volt már pár alkalom, amikor ezen-azon rajtakaptak, de még konkrétan nagyobb bajba nem kerültem. Pedig csináltam olyan dolgokat a hét év alatt, amiről az ember nem is gondolná...
- Látod, ezért is érdemes itt tanulni. - A Roxfort valóban rengeteg dolgot mutat meg a világunkból, amit talán más iskolákban elfelejthet az ember. Örülök, hogy ide születtem. Mindig is örültem neki, és büszkén viselem a nevemet is, még ha sokszor olyan dolgokkal is jár, ami kínos vagy amiről nem lehet beszélnem. Mint például a kérdés, amit a lány feltesz. Zsebbe dugom kezeimet, majd kisebb gondolkodás után csak bólintok.
- Ja, mondhatjuk. - Remélem elég hiteles voltam, és nem kell többet beszélnem erről, mert elég nehéz lenne elmondani, hogy megöltem egy volt tanáromat, annak feltételeként, hogy bizonyítsam, én tényleg egy igazi Black vagyok. Manapság visszagondolva, már nem is fáj annyira ez a dolog, szinte kiöltem magamból az érzelmeket, kivéve egyet, amit Cveta iránt táplálok.
Megrázom a fejemet, aztán mellé ülök. Örülök neki, hogy befejeztük ezt a témát, nem szeretnék tényleg többet beszélni róla, de mindenesetre szimpatikusabb már csaj mint az elején. Ezért is vagyok kedvesebb vele. Kérdéseire pedig csak vállat rántok ismét.
- Valószínűleg a Minisztériumba megyek tovább, de még nem tudom, nem döntöttem el. - Kicsit furcsa, hogy egyből ilyen dolgokról beszélgetünk, mondjuk, ez már szinte megszokott az ismerkedésnél, mert az emberek amúgy sem tudnak más dolgot kitalálni kérdésképp, én meg nem vagyok az a kérdezgetős fajta, legalábbis nem elsőként. - Te milyen idős vagy? - Kíváncsi vagyok, hányadikos, még nem láttam, mondjuk nyilván nem egy évfolyamra járhatunk, ha még nem találkoztunk, vagy csak ennyire elkerülhette a figyelmemet?
- De ettől függetlenül, te tervezel a jövőre? - Nőként, főleg aranyvérűként, ebben a világban nem sok lehetősége van az embernek. Kicsit meglep, amikor kedvenc varázsigéről kérdez, nem is értem, gondolom azt akarja, hogy beszélgessünk, már látom, nem vagyok annyira ellenséges neki mint az elején. Elmosolyodom ezen gondolaton, és figyelem, ahogy a bot mozog a kezében.
- Hát, kedvencem konkrétan nincs. Helyzetfüggő. Ha épp olyan kedvem van, vicces megtáncoltatni az embereket. De amúgy sok mindent szeretek, és érdekelnek is, új dolgok főképp. Meg a bájitalok. - Lehet, hogy nekem bájital szakértőnek kellene mennem, egyértelműen ez lenne a célszerű választás, de tudom, hogy a megfelelés miatt, ezt maximum hobbiként űzhetem majd a jövőben.

A beszélgetés, egy fátyolosabb hangvételre váltott, amit annak tudok be, hogy igyekszem értelmes emberek módjára kommunikálni azzal, aki az éj leple alatt a frászt hozta rám és utánam settenkedett a Tiltott Rengetegbe.
-Hát igen, csak ugye, nem mindenki választhat... És ára volt annak, hogy ide kerülhessek.-reagálok gyorsan a mondatára, míg nem válaszol az én következő kérdésemre. Válaszából arra következtetek, hogy ez egy ne bolygassuk téma, el is húzom a számat és szabadkozásba kezdek.
-Ne haragudj, igazán nem akartam a magánéletedbe vájkálni, nem volt kötelező válaszolnod rá... Csak anno a nagymamám mesélte, hogy akkor láthatjuk ezeket a lényeket, ha találkozunk a halállal és fel is tudjuk dolgozni.-nagyon esetlennek érzem magam most és talán csak a csodával határos, hogy Regulus nem fut el innen fejvesztve. Végül kicsit csendesebb tengerre evezek, és ide már érdemleges választ is kapok. Elmosolyodom, a visszakérdés még meg is lep, szemöldököm a homlokom közepére vándorol, de végül kuncogni kezdek.
-Mr. Black, tudja Ön, hogy most igazán tapintatlan volt? Ilyet nem kérdezünk egy lánytól!-ingatom a fejem de közben vigyorgok.
-Amúgy hatodik évfolyamon nyomon.-biztosítom róla, hiszen azért választ kaphat igazán, csak félig kitérőt, abból meg majd kitalálja a többit.
-És te? Sanda a gyanúm, hogy most fogsz végezni.-jelentem ki a végét, hiszen nem gondolom, hogy alattam jár, ahhoz túl okos. Az újabb kérdésre kissé kihúzom magam és mély lélegzetet veszek.
-Tanár szeretnék lenni.-suttogom, nem merem hangosan kimondani, ki tudja, hogy nincs-e itt egy olyan fül, akinek nem kellene ezt hallani. Végül még egy kérdést ejtek meg a partnerem felé és figyelmesen hallgatom a válaszát, mikor belekezd.
-Ó! Szóval táncoltatni... Azt nem a pálcáddal kellene csinálnod!-biztosítom benne, de mosolygok, immár sokadik alkalommal, ez pedig kezd zavarni. Franciakulcs!
-Bájitalok? Mint például? Mondj egyet. Esetleg saját is van már?-újabb kérdés, azért érdekel, felé is fordulok, de fél szemem mégis a körülöttünk lebzselő állatokon pihentetem. Csendesen várok, közben ismét előveszem a dobozom és most egyből a fiú felé nyújtom.
-Milyen az élet így a hetedik év végén? Kicsit irigyellek! Te az eleje óta ide járhattál, mázlista egy varázs csemete vagy.-hangom kissé tényleg csalódottan hangzik, hiszen én még alig érkeztem meg.
-Nem is tudom, hogy tudnék-e értelmes társaságot gyűjteni magam mellé a maradék időre, amíg nem vagyok a szülők "foglya"...-tűnődöm talán túl hangosan is.

» Csak úgy vihetjük véghez a lehetetlent, ha elhisszük, hogy nem lehetetlen
» Csak csendesen, csak halkan, hogy senki meg ne hallja
» Begombollak magamba, hogy kigombolkozhass bennem.
» Bocs, hogy élek, többet nem fordul elő
» csak intünk az égnek, míg tudjuk, hogy várnak

Nem olyan biztos hogy követned kellene!

Nem olyan biztos hogy követned kellene!

Similar topics

Similar topics