Végre sikerült kicsit elszabadulnom a fiúktól. Félreértés ne essék, nagyon szeretem őket, de azért néha jó egyedül lenni és gondolkodni egy kicsit. Lassan lépdelek a folyosón, délután van, Siriusék biztos valami csínyen törik a fejüket. Feldobom a cikeszem és elkapom. Ez a legjobb szórakozás ilyenkor, hiszen nem csak a reflexeim fejlődnek, hanem még az idő is múlik. Oda se figyelek arra, hogy merre megyek, az sem érdekel, hogy néhányan nekem jönnek. Csak megyek. Egyszer csak a könyvtár előtt találom magam. Nem az a fajta gyerek vagyok, aki önként jár ilyen helyekre, sosem voltam, éppen ezért nem is értettem, hogy miért hozott pont ide a lábam. Már azon voltam, hogy tovább álljak, amikor megláttam a csillogó ezüst tincseket egy jókora könyv mögött. Lily Evans. Ezt nem hagyhatom ki. A zsebembe dugom a cikeszt, majd fütyörészve, a középkorú Madam Cvikker megrovó tekintetétől kísérve sétálok be a terembe, mintha mi sem történne éppen. Végignézek a polcokon, tekintetem el-elréved egy-egy vastagabbnak vagy érdekesebbnek látszó könyvön. Minden olyan ismeretlen itt. Még elsős koromban sem nagyon tévedtem le ide, s ahogy az évem száma nőtt, a könyvtárban tett látogatások száma szépen lassan a nullára csökkent le. Halkan, mint egy macska úgy lopakodok a kiszemeltem felé, s már lélekben előre felkészítem magam arra, hogy valószínűleg nagyon nem fog nekem örülni. Lepottyanok a mellette levő székre és feltűnően belehajolok a könyvbe, amit épp olvas. - Ühüm, ühüm… csupa olyan szakszó, amit nem értek. Szia, Evans! – rikkantom a kelleténél kicsit hangosabban, s kapok is egy rosszalló pisszt-egést Madam Cvikkertől. Kinézek a könyvből, s tekintetem egyenesen a lány szépséges arcára vezetem. Ha nem nézne folyton úgy, mint ahogyan Mcgalagony professzorasszony szokott, egy gyönge kis virágszálnak tűnne. Talán egyszer sikerül kicsikarnom tőle egy aprócska mosolyt
Kezdőlap
