Zavartan fordítom el a fejemet a pergamenektől, amelyekre korábban jegyzeteltem. Valami nem stimmel. A kriksz-krakszok már olyan sűrűek, hogy rajtam kívül talán nem is tudja senki kivenni. Aztán váratlanul fellelkesülve felkapok egy üvegcsét. Mielőtt azonban a tartalmát kimérhetném, kopogás hallatszik az ajtón. Összerezzenek, a fiola pedig kicsúszik a kezemből – egyenesen bele a főzetbe.
Mielőtt a kotyvalék berobbanna, egy kiáltással vetem magam hasra, hogy elkerülhessem a katasztrófát.
-Hasra! – Én még lebukom az asztal alá, ám a belépő nincs ilyen szerencsés helyzetben – az egész cucc az arcán és a ruháján köt ki, tetemes mennyiségű korom társaságában. Ekkor ismerem csak fel, hogy ki volt az, aki megzavart: Augusta! A vonásaim azonnal meglágyulnak, ahogy a nőt meglátom és sietve kimászom az asztal alól, miközben leporolom a ruháimat. Mielőtt bármit is szólhatna, rászegezem a pálcámat.
-Suvickus! - Ezzel ugyan az elrontott frizuráját nem tudom helyrehozni, de legalább a felesleges és cseppet sem kellemes trutyitól megszabadítom őt. És egyébként is: kócosan is gyönyörű. Kapkodva húzok egy széket az asztal mellé, amit út közben még sikerül el is ejtenem és hangos csattanással landol a földön. Ennek köszönhetően még inkább kapkodva állítom fel.
-Ülj csak le. Ne haragudj ezért a felfordulásért, nagyon elmerültem a munkában. - tördelem a kezem.
-Hagyd! - legyint egyet, majd felém nyújt egy papírt. -Neked jött, a húgodtól. De nem vagyok postás.
Nem is igazán jut el a tudatomig hirtelen, amit mond, csak tovább tördelem a kezeimet. Nem szeretem, ha megzavarnak munka közben, de mégsem ripakodok rá. Képtelen lennék. Helyette elkezdek pakolászni a szekrényben, mintha mi sem történt volna.
-Tényleg ne haragudj! Nem akartalak felrobbantani. Meg... tönkretenni a szép frizurádat se. Jaj! - Lefejelem az egyik polcot, ahogy elmerülök a saját kis monológomban.
-Föld hívja Damoclest! Leveled jött. - ismétli meg a mondatot, én pedig a fejemet dörzsölgetve fordulok hátra. Ja igen, a levél!  
-Kitől jött?
-Most mondtam, hogy a húgodtól.
-Ja, persze... tényleg... - Kissé szórakozottan veszem el a kezében tartott borítékot. Ahogy bontogatni kezdem, sikerül alaposan össze is gyűrnöm a tartalmával együtt. Csak sokadszorra jutok el odáig, hogy sikerüljön kihalásznom belőle az addigra erőteljesen megtépázott levélkét. A szemöldökömet ráncolva olvasom Theia sorait, majd panaszosan kiáltok fel.
-Holnap!? De hát az holnap van! - közlöm a nyilvánvalót és a többi pergamen közé ejtem a levelet az asztalra. Ezek a váratlan fordulatok igazán nem nekem valóak. El is feledkezem róla nagy hirtelenjében, hogy egyébként nem vagyok egyedül, csak akkor konstatálom újra, hogy Augusta még mindig a szobában tartózkodik, amikor megszólal.
-Igen, ez így van. Én... megyek is inkább, nem zavarlak... akármit is művelsz. - pillant kétkedően az üstre, majd kopogó léptekkel elhagyja a helyiséget, én pedig a fejemet csóválva nézek utána. Nem lehetek ennyire madár megint! És még ez a levél is! Jaj, nagyon sok dolog vár még rám, szegény fejem! De nem utasíthatom el megint Theiát. Már sorozatban ez lenne a negyedik, nem bújhatok ki minden alkalommal. Panaszosan felsóhajtok, majd a főzetem romjaira pillantok. Hosszú lesz még ez az éjszaka...