Egy helyen dolgozunk, mégis oly ritkán találkozunk és sérelmezem, hogy két hete is már, hogy elköltöztem ő mégsem látogatott meg engem. Tudja hol lakom, ő az egyetlen a családban, akivel megosztottam ezt, akit a bizalmamba fogadtam, mégis olyan, mintha nem élvezné. Kár lenne tagadni, azt hittem, hogy megfog látogatni, hogy ő lesz majd a társam a bajban, mégis úgy érzem egyedül maradtam. Egyedül maradtam minden gondommal és bajommal, mintha nem értene meg engem. Bár hogyan érthetne meg, aki sose volt hasonló helyzetben, mint én? Neki egy öccse és egy húga van, nekem meg két húgom. Tudom mi történt az öccsükkel és megértem, hogy mit miért tett, el sem ítélem, hasonlóan cselekedtem volna én is. Csak hát itt az a gond, hogy idősebb húgomat kellett volna elvennem, míg én a kisebbikbe voltam szerelmes. Ő tudta, hogy melyikkel ápolok közelebbi, pontosabban fogalmazva testi viszonyt, nem ítél el, megértette a döntéseimet. Mikor elküldték ide, akkor tudta, hogy mennyire szenvedtem, nem egy levelet váltottunk és... a sok szenvedés a semmiért, ellökött magától, eltaszított a lány, aki a mindent jelentette nemrég még nekem. Aztán a másik húgom lassan használtabb, mint a cipő, amit a szegények hordanak... Mindkettő elárult és megbántott, egyértelmű volt, hogy miért jöttem el.
Hiányoztak a beszélgetéseink és látni szerettem volna az unokatestvéremet, akit testvéremnek tekintettem. Mesélni szerettem volna neki sok mindent, például, hogy megismerkedtem egy különleges lánnyal, hogy képes boldoggá tenni, hogy egyáltalán nem hasonlítható a hűtlen kishúgaimhoz. Ő más, Vesta Zabini egy különleges nő, aki még nem tud tündökölni, de talán az oldalamon menni fog neki, ő lesz a legszebb ékkő a világon... De nem rohanok előre, nem fogom magam ábrándokba hajszolni. Csak az a valóság, ami megtörténik és amíg köztünk semmi olyan nem alakult ki, kár ilyeneken gondolkodni. Aláírom az utolsó papírokat, közlöm a titkárnőmmel, hogy nem fogadok senkit sem és ha kellek valakinek, de csak a legnagyobb vészhelyzetben, akkor Igor irodájában vagyok. Remélem nem következik ez be...
Pár perccel később már az emlegetett helynél vagyok, kopogok és belépek. - Kérem fáradjanak ki, fontos megbeszélnivalóm van a kuzinommal. - mondom majd, majd a bent lévő emberek felpattannak és elindulnak kifelé. Végig Igor szemébe pillantok, míg meg nem hallom, hogy becsukják mögöttem az ajtót. - Két hete várok a látogatásodra. - mondom neki, miközben indulok el a whiskey-s üveg felé, felállítok két poharat, majd mindkettőbe töltök. - Kezdem sérelmezni, hogy ennyire elhanyagolsz fivérem. - indulok meg az asztala felé, majd lerakom a poharat és meglököm, hogy elé csússzon, míg én leülök az egyik kényelmes fotelba, ami az asztalával szembe található. - Várom a magyarázatot.