A kurva életbe. Mi a francért kell ilyen későn járőröznöm. Semmi értelme, nekünk is szükségünk van az alvásra attól, hogy prefektusok vagyunk. Na de mindegy, ezt az éjszakát ki fogom bírni, és legalább tölthetek egy kis időt a friss levegőn. Kelletlenül túrom elő a táskámból a P betűt ábrázoló jelvényt, és bár tudom, hogy hülyén néz ki, azért is a hajamhoz rögzítem. Kit érdekel az éjszaka közepén, hogy hol van az a kibaszott jelvényem? Lesétálok a klubhelyiségből, és a konyha felé veszem az irányt, mert bár már elmúlt a vacsora ideje, én farkaséhes vagyok. A manók szerencsére még nem takarították el az összes vajsört. Valahogy, ha éhes vagyok, akkor nem szeretek enni, hanem megiszok egy üveg vajsört és máris jól laktam. Sokan mondták már, hogy nincs ki mind a négy kerekem, de ez engem sosem érdekelt igazán. Egyszerűen csak más vagyok, mint az átlag korombeliek, de ez így van rendjén. Elvégre, ha mindenki tök ugyanúgy nézne ki, kurva unalmas lenne a világ. Pár óra múlva sajnos elfogy mindegyik vajsörösüvegből a benne lévő ital, ezért kénytelen vagyok unalmamban sétálgatni. A Roxmortsba vezető út felé veszem az irányt, mikor pedig odaérek, különös motoszkálásra leszek figyelmes. Az út egy kissé távolabbi részén mozgást is látok, ezért elkezdek arra futni, mikor pedig közelebb érek a mozgó valamihez, bebizonyosodik, hogy nem is valami ami kifelé igyekszik, sokkal inkább valaki. Egy lány. De mit keres itt, elvégre az iskola területét tilos diáknak elhagynia. Ha viszont tanár az illető, nem értem, hogy miért megy ilyen óvatosan? - Hé, ki van ott? Tanár vagy diák? Felelj! - kiáltok rá, majd előveszem a pálcám, de nagyon remélem, hogy nem lesz rá szükségem.
A hozzászólást Ted Tonks összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 18 Nov. - 18:12-kor.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Vas. 15 Nov. - 18:18
Hogy vannak-e hülye mazochista hajlamaim? Hát ez egy igazán jó kérdés. De soha nem mondanám rá, gondolkozás és kételkedés nélkül, hogy nincsenek. Hiszen mindig a bajt keresem... Pontosabban nem keresem, sokkal inkább csak simán rám talál. Bár csakis a saját hibámból. Hiszen egyszer mindig valami ostobaságot csinálok, függetlenül attól, hogy esetleg rajtakapnak-e. Nem tudom miért nem félek sohasem az ilyesmitől. Néha valakire ráöntök egy üstnyi bájitalt, néha felpofozok egy idióta mardekárost, aki élvezi, hogy húzza az agyamat. Néha pedig egyszerűen csak kisétálok némelyik óráról, ha mondjuk túl unalmasnak bizonyul, vagy jobbik esetben csak beszólogatok a tanárnak. Aztán jön a büntetés, amit halál nyugodtan teljesítek, majd folytatom ugyanott ahol abbahagytam az egészet. Engem nem lehet lehűteni. Az egyetlen ember akinek sikerült már, az Alaster, bár mostanában őt is inkább belerángatom a hülyeségeimbe. Csodálom is, hogy sikerül, hiszen ő a jóság megtestesítője. Ellentétben velem. Ma éjszakára egy különösen nagy ostobaságot találtam ki, igazából magam sem tudom, hogy pontosan miért. Mi okból akarok kiszökni éjnek évadján Roxmortsba? Vásárolni nem tudok, hiszen éjszaka van. Az emberek alszanak. Egyedül leszek. Talán éppen ezért vonz az a ehly most. Egyedül leszek... Tudok sétálni, tudok gondolkozni, tudok élni egy kicsit. Anélkül, hogy bárki belém kötne. Nem viszek magammal semmit, a pálcámon kívül. Minek vigyek? Egy kabátot azért a hátamra kapok, hiszen éjszaka hideg van. Aztán lassan megindulok a lopakodó üzemmódomban. Már majdnem azt is hiszem, hogy sikeresen kijutottam az épület kapui mögé, amikoris egy hang szólal meg nem sokkal mögöttem. Hirtelen megállok. Földbe gyökeredzik a lábam és fogalmam sincs mit csináljak. Ha elfutok talán egy átkotszór rám... Vagy mondjuk megfagyaszt. Ha maradok, akkor pedig nagy valószínűséggel életem legangyobb büntetésében lesz részem, elvégre éjszaka mégcsak a folyosóra sem szabad kimenni, nemhogy elhagyni az iskola falait. Basszus! - Csak én vagyok... - Mondom nagy csalódással a hangomban mikor megfordulok és meglátom, hogy Teddel van dolgom. Részben örülök neki, hiszen ő is hugrabugos és nem akarhat pontlevonást a háztól. Másrészt pedig... Busszus! Pont Ted? Agyon fogja szívatni a fejemet, nekem pedig majd tűrnöm kell, mi? - Már éppen indultam volna vissza a hálókörletbe... - Mondom, aztán mint aki nem csinált volna semmi rosszat, megindulok visszafelé, bár jól tudom, hogy nem fogja ennyiben hagyni. Próba szerencse?
Megvárom, míg felém fordul az ismeretlen, kiről aztán kiderül, hogy mégis ismerem. Ariana O'Kelly. Gúnyosan, ugyanakkor halkan felnevetek. Ezt a szerencsét. El sem hiszem, hogy velem ilyen is történhet. Kicsit élvezem a szituációt, hogy most majd játszhatok egy kicsit az idegeivel, ezért pálcámat rászegezem, és egy lépést teszek feléje, hogy egy kicsit megijedjen. nem készülök semmiféle gonoszkodásra, ez csak játék. És amúgy sem vagyok én olyan bunkó, hogy ok nélkül megátkozzam. - Orchidessis - ahogy elhangzik a bűbáj, pálcám végéből egy gyönyörűséges csokor kezd el kinőni, melyet leveszek róla, és odanyomom a kezébe. Egyszerű bűbáj, semmi fakszni nincs benne. Elsőben tanítják, mégis látványos, és kedveskedni is lehet vele könnyedén. A kezdetleges udvarlásokról meg ne is beszéljünk. A hálókörletbe, mi? Na persze, és ezt higgyem is el? Ariana O'Kelly, sosem azért járkál a kapu közelében, hogy aztán a hálókörletébe siessen. - Ne áltass ezzel a béna dumával, úgysem fogom elhinni. Nagyon is jól tudom, hogy ki akartál szökni Roxmortsba, csakhogy itt hibádzik a dolog, ugyanis a kaput számtalan bűbájjal zárta be maga az igazgató. - nem bírom kihagyni, hogy ne legyen szavaimban a kárörvendés apró szikrája. Ilyen hülye hogy lehet valaki? - Na akkor, legyünk egymáshoz őszinték! Te ki akartál szökni, ugye? - nyugi, nem fogok megsértődni, ha azt mondja, hogy igen. Alkut ajánlok. Nem büntetlek semmivel, ha azt csinálod, amit mondok neked.
Kezdőlap
Hogy vannak-e hülye mazochista hajlamaim? Hát ez egy igazán jó kérdés. De soha nem mondanám rá, gondolkozás és kételkedés nélkül, hogy nincsenek. Hiszen mindig a bajt keresem... Pontosabban nem keresem, sokkal inkább csak simán rám talál. Bár csakis a saját hibámból. Hiszen egyszer mindig valami ostobaságot csinálok, függetlenül attól, hogy esetleg rajtakapnak-e. Nem tudom miért nem félek sohasem az ilyesmitől. Néha valakire ráöntök egy üstnyi bájitalt, néha felpofozok egy idióta mardekárost, aki élvezi, hogy húzza az agyamat. Néha pedig egyszerűen csak kisétálok némelyik óráról, ha mondjuk túl unalmasnak bizonyul, vagy jobbik esetben csak beszólogatok a tanárnak. Aztán jön a büntetés, amit halál nyugodtan teljesítek, majd folytatom ugyanott ahol abbahagytam az egészet. Engem nem lehet lehűteni. Az egyetlen ember akinek sikerült már, az Alaster, bár mostanában őt is inkább belerángatom a hülyeségeimbe. Csodálom is, hogy sikerül, hiszen ő a jóság megtestesítője. Ellentétben velem. 
