Huhh, nagy nap ez a mai. Igen igen, végre elhatároztam magam és elég bátorságot gyűjtöttem ahhoz, hogy megkérjem Moira kezét. Nagyon sokat gondolkodtam ezen a lépésen, hogy most belefér-e az életünkbe egy esküvő. Mindketten teljes gőzzel a karrierünkre koncentrálunk és hát nem tudom, hogy fogja ezt fogadni tőlem. De eleget hallgattam már a kedves édesapjától azt, hogy komolytalanok a szándékaim így hát ezen is felbuzdulva elhatároztam magam, hogy megteszem. Csak hát van itt egy kis bökkenő. Hogy egyáltalán nincs ötletem hogyan is kivitelezzem. Ha felteszem a kérdést, hogy mi illik igazán hozzánk akkor azt mondanám, hogy elrejtem a kanapé támlája mögé és ha megtalálja akkor megkérdezem, hogy hé te sportolók gyöngye hozzám jössz? De hát azért csak egy jeles esemény és hát nem kellene elrontani a szokásos csipkelődésünkkel. De ha meg úgy csinálom, mint a filmekben, hogy rózsaszirmokkal rakom teli a lakást akkor meg szembeköpöm saját magunkat. Ahj, nehéz. Nagyon nehéz. S már nincs sok időm gondolkozni ezen hiszen nem sokára hazaér és mindenféleképpen ma akarom ezt a lépést megtenni. De hát van itt egy még egy apróka bökkenő. Uhh, még ezt is kicsinyítő jelzővel illettem? Én hülye, hát ez óriási baj. Nincs is mivel megkérnem a kezét. Mert hát természetesen nem volt annyi eszem, hogy már felkészüljek és kiválasszam. Mindig mindent az utolsó pillanatra kell hagynom. Kapkodva húzom fel a cipőmet s kapom fel magamra a kabátomat már szaladnék is ki, de hát olyan öntelt szekrénnyel rendelkezünk, hogy nem tudott volna arrébb menni legalább vagy 1 métert, hogy ne essek el benne. Morogva feltápászkodok és már célirányosan húzok is le a városba, hogy megvegyem azt az ékszert amit felfogok húzni az én szerencsecsomagom ujjára. Kabátomat összébb húzom magamon és felkapom a kapucnimat, hogy a hideg széltől legalább ez védje a fülemet. Még az hiányozna, ha megfáznék és végigbaciznék mindenkit. Hmm, persze nem is rossz ötlet. Ha én lerobbanok akkor Moira is. Így mind a két csapat veszt egy-egy kulcsjátékost és mi nézhetjük a lelátóról a mérkőzést. Háhá, szuper terv. Nagyon szuper.
Végre valahára sikerült elérnem az ékszerüzletet és bunkón, köszönés nélkül már a gyűrűket is kezdem el nézegetni. Nem direkt, csak már teljesen beleéltem magam a dologba és nem akarom, hogy minden más elvonja a figyelmem. Kis karika, nagy gyémánt. Hmm, nem tetszik. A mellette lévő, nézzük csak...hm.... nem, ez sem.
- Segíthetek? Felpillantok és egy visszafogott mosollyal és fejvakarással próbálom szavak nélkül leírni azt, hogy óriási bajban vagyok és mindjárt felkötöm magam.
- Mikor szeretné megkérni a kezét? Jön az újabb fájdalmas kérdés és erre csak egy halk buta nevetés a válasz.
- Mindent értek, szóval ma és még nincs meg a gyűrű sem. Hát gratulálok. Sóhajtok egy nagyot, majd megrázom a fejem és összeszedem magam.
- Visszafogott gyűrűt szeretnék, de mégis különlegeset. Mert hát a mi kapcsolatunkat sem mondanám átlagosnak. Sok-sok akadály árán, de mégis sikerült az, hogy együtt maradjunk mert hát a család eléggé hagyománykedvelő, de így is mellettem maradt. Szóval megszeretném ajándékozni is egyben, de hát sikeresen ezt is elfelejtettem már hamarabb megtenni. Fakadok ki teljesen, már-már hisztérikusan. Ha valaki ezt látná azt sem hinné el, hogy ez én vagyok. Még magam sem. Sóhajtok vagy kettőt, hogy megnyugodjak egy picit aztán behunyom a szemem és rámutatok az egyikre. Hiszen varázsló vagyok állítólag, nem? Hiszek a csodákban, remélem ez tetszeni fog. Ezt nem hiszem el. Tényleg bejön. Nagy vigyorral veszem is elő a pénztárcámat és fizetem ki.
- Köszönöm a segítségét. Meg van, meg van. Már csak egy dolgot kell kitalálni, hogyan is kérjem meg a kezét? Az a nagy vigyorom már le is hervadt és gondolkodóba esek. Romantikus legyek vagy adjam magam? Ez a nagy kérdés. Most Moira helyébe képzelem magam. Vajon én minek örülnék jobban? Hát ez egyértelmű, és meg is van a döntésem. Futólépésben indulok haza, hogy előkészítsem a terepet az eseménynek. A cipőmet magamon hagyva kapom fel a telefont és rendelek egy pizzát, majd lehuppanok a kanapéra és csak várok, hogy hazaérjen. Kulcscsörgés, ajtónyikorgás, cipők sarkainak kopogása a parkettán, itt az idő.
- Leiskoláztak ma is? Kérdezem nevetve, majd már szaladok is oda mielőtt válaszolhatna és nyomok egy csókot az ajkaira, majd megfogom a kezét és a szemébe nézek.
- Moira... Kezdem a mondandómat, majd féltérdre ereszkedek és folyamatosan tartom a szemkontaktust. Arcom teljesen komoly, de aztán elnevetem magam és bekötöm a cipőfűzőmet. A nő haragja elől csak a csengő mentett meg, már futok is, hogy kinyissam az ajtót a futárnak. Na most jön az én nagy pillanatom. Amikor nem látja, akkor kinyitom a dobozt és a pizza közepére teszem a gyűrűt. Odasétálok hozzá, majd a kezébe nyomom.
- Elmegyek letusolok. A fürdőajtóig sétálok, majd megnyitom a vizet, mintha tényleg arra készülnék de közben csak onnan kukucskálok kifelé, hogy mikor jön el a megfelelő pillanat. Éééééééés most nyitja ki, már szaladok is oda és megint féltérdre helyezkedek.
- Moira Gloria McGonagall, leszel a feleségem?