-Nem tudod? Mi az, hogy nem tudod? – emeltem fel a hangom kissé ingerülten, mikor a gyógyító inas közölte velem, hogy fogalma sincsen arról, miféle átkot szórt rám az a szarházi. Ha azt nézzük, nem sokban tértem el attól, ahogy eddig kinéztem. Attól eltekintve, hogy megfürdettek, és bármennyire is érveltem amellett, hogy egy nő tegye meg mindezt, végül a bokszos jutott nekem. Le se mertem hajolni a társaságában, a végén még kedvet kapott volna a fekete fiú valamihez, amihez nekem nem annyira fűlött a fogam. -Sajnálom uram, de tisztelettel megjegyzem, hogy … -Tisztelettel kapd be, és hozz valakit, aki érti is a dolgát! – rivallottam rá, mire vad bólogatásba kezdett és szerencséjére gyorsan eltűnt a szemem elől. Egyetlen egy hely volt, amit szerettem volna elkerülni, mikor Londonba jöttem. Kerestem én meg dolgokat halálfalóknak is már, nem kérdeztem, ők nem mondták, de fizettek. Viszont semmi kedvem nem volt a kis világukba becsöppeni. Ha nem ez a rohadt átok öl meg, amit az a seggfej rám küldött, akkor valamelyik fanatikus seggfej, aki azt hiszi, hogy ő a seriff itt. -Na végre! – sóhajtottam fel az ágyon ülve, mikor megláttam a belépő Ava-t. – Úgy döntöttem, hogy jófiú leszek és semmi szükség erre. – rángattam meg a bal karom, amit odakötöttek az ágyhoz, hogy ne nagyon tudjak elmenni. Elég vad biztonsági intézkedések, csak kétszer próbáltam megszökni és … csak egyszer fojtogattam egy inast. – Így egyébként is nehéz lenen kimennem innen, habár az ágyat elfogadom. Adok egy címet, oda küldhetitek. – már, ha nem kell érte fizetni. Akkor inkább passzolom. – Egy új szoba se ártana. Az a csávó minden éjjel úgy ordít, mintha meghalna. – valószínűleg, mert épp haldoklik. – Zavarja a felépülésem a belőle áradó halálszag, érted? Ha mondjuk nem haldoklókkal lennék körbe véve, lehet, hogy hatnának is valamit azok a szarok, amit belém nyomtok. – ahogy a mondás tartja, minden fejben dől el, igaz? Szóval, engedjenek ki, és akkor biztos egy-kettőre meg is gyógyulok.
I solemnly swear
I am up to no good
Avalon Lodge
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Ana de Armas
»
»Csüt. 6 Dec. - 20:19
Orwille & Ava
Pontosan tudom mennyire nem veszélytelen az, amit csinálok, és ennek ellenére igen, csinálom tovább. A szent Mungó elesett, ezt mindenki tudja, de az elesett embereknek is szükségük van a helyre, és hogy valaki foglalkozzon velük. A halálfaló uralmat nem szeretem, hiszen én se akarom hogy leigázzanak minket, akiket sárvérűnek tartanak, de a vérség és a mágia... szerintem nem ebben áll, és én is lehetek jó varázsló a származásom ellenére is. Sóhajtva simítom ki a hajam az arcomból, ahogy egy újabb kórlapot húzok magam elé, és lediktálom a pennámnak a diagnózist, amíg én a gyógynövényes "gyógyszeres" pultnál keresem a megfelelő fiolákat amiket magammal kell vinnem. Éppen nyúlok a fátyolka kivonatért amikor az egyik medika ront be hogy egy nagyon hisztis, és nyűgös beteg van és foglalkozzak vele, mert én olyan jól tudom kezelni az ilyeneket. - Persze, megyek - csapom a köpenyem zsebébe a mini orvosi készletet, füveket és kenőcsőket és persze a legfontosabbat, a pálcámat. A teremhez érve megállok az ajtóban és akaratlanul is kiszakad belőlem egy sóhajtás és egy fáradt mosoly terül szét az arcomon. - Orwille. Mibe keveredtél már megint? - lépek oda mellé, és rászegezve a pálcám, elmondom a digansztizáló varázsigét. A homlokára teszem a kezem, és a szemeit vizsgálom. Az orvos beszél most belőlem, nem a nő akinek valaha is tetszett a pofátlansága. - Ahha, én meg úgy döntök nem hiszek neked. Hallottam mennyire is voltál jó, én kezeltem azt a segítőt akit meg akartál fojtani - pillantok rá tényszerűen, hiszen nem vagyok hajlandó elengedni, még a végén elmenekül. Úgy, hogy nem segítek. - Zavarja a személyed, persze. Másik szobába mehetsz, de haza nem. Ez az átok, ami téged ért nem hétköznapi, de szerencséd van, nem te vagy első ilyen betegem. Két nap alatt kiűzöm belőled és akkor mehetsz amerre látsz - fordulok az ágy melletti asztalhoz, és nagyobb méretűre varázsolom az orvosi ládámat, és két fiolát veszek elő belőle. - Fátolyka cseppek, és fekete nadélytő egy kis vérfűvel. Aludni fogsz tőle - tartom elé hogy tessék szépen meginni.
-Hülye barom! – kiáltottam még a fickó után és dühösen rángattam a kezem, amit odaláncoltak az ágyhoz, de mindhiába. Azt hinné az ember, hogy van különbség a Szent Mungó és az Azkaban között. Semmi kedvem itt tölteni az életem hátralévő részét, főként nem halálfalók társaságában, akik hasonlóan Ava férjéhez, előbb átkoznak, mint kérdeznek. -Jó, hogy jössz! Én is ezt akartam kérdezni. Mi közöm neked a te házaséletedhez? – ráztam mérgesen a fejem, miközben ő a homlokom fogdosta. Nincs semmi bajom. Azon kívül, hogy egy olyan kórházban vagyok, ahol igazából bármelyik pillanatban meghalhatok. Vagy valami betegség miatt, vagy egy fanatikus bolond miatt, akik azt hiszik, hogy minden nap Halloween van. -Ha megakarom fojtani, akkor megfojtottam volna – de nem tettem, igaz? – Csak azt akartam, hogy közelebb hajoljon, mert nem hallotta, amit mondok és … beleesett a kezembe. Megesik – vontam meg a vállam. Főként akkor, ha nagyon szívesen megfojtaná az ember a másikat. Az az idegesítő mitugrász pedig az idegeimre ment. Azt hitte, hogy valami kísérleti patkány vagyok, akin kipróbálhat ezt és azt. -Végre, valami jó hír! Amint kijutottam, beküldöm a férjedet. Mondjuk … három darabban – vagy inkább négyben. Az a szemétláda … tuti kinyírom, ha kijutok innen. Még nekem kell majd az ellátásért is fizetnem, amit csinált nekem. Mégis miből fizessem ki? Nem elég, hogy a jogaimat lábbal tiporta, de még a pénztárcámra se figyelt oda. Igazi seggfej. -Nem akarok aludni – löktem félre a kezét. – Egész nap alszom, már a seggem is elgémberedett. Add neki, ő aludhatna, hogy csendben meghalhasson végre! – mutattam a szemközti ágyon lévő, nyöszörgő fickóra. – Sétálni akarok. Úgyhogy szedd le rólam ezt a szart és hadd menjek ki végre hugyozni. Kérlek szépen. – teszem hozzá grimaszolva. Vagy akár magam alá is hugyozhatok, őszintén szólva nekem nem lenne újdonság, nekik viszont minden bizonnyal kellemetlen. Járni akarok, használni végre a lábaimat, nem egy ágyhoz kötve feküdni egész nap.
I solemnly swear
I am up to no good
Avalon Lodge
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Ana de Armas
»
»Csüt. 27 Dec. - 21:47
Orville & Ava
Ha nem lennék ilyen fáradt és nem lenne ennyire nyomasztó a helyzet itt bent a Mungóban, még mosolyognék is ahogy Orville kiakad mert nem engedik felkelni, és elsétálni. Azzal az átokkal ami érte, nem is fog még. Közelebb megyek, és már kezdenék neki a vizsgálatnak amikor megtorpanok a kérdése hallatán. Ez meg mégis milyen kérdés? Hogy jön ide a férjem? - Ezt én is kérdezhetném. Hogy jön most ide a házaséletem? Ne mocorogj légyszíves - szólok rá ahogy szakértő szemekkel meredek az íriszeibe de majdnem normális. Két nap múlva kutya baja nem lesz. - Bele esett persze, te meg véletlen rámarkoltál. Mást szédíts ezzel, én ismerlek. Aki nem hallja a hangodat az olyan süket mint a nagyágyú - vetek rá egy lesújtó pillantást, ahogy a köpenyem zsebéből elő pakolok mindent, ami kelleni fog ehhez a főzethez. Mindenütt van egy kis üst, és el is kezdek benne kotyvasztani amíg az felforr, addig a keveréket próbálom vele megitatni. - Mit csináltál hogy ennyire felhúztad? Nem egy agresszív állat amúgy - ráncolom a szemöldököm, mert valami lapul a háttérben és én tudni akarom azt is hogy mi. Megkérdezem tőle is, ezen nem múlik. Barett is tud néha furcsákat csinálni. - Jajj, nem akarok aludni! Nem érdekel, aludni fogsz, mert azt akarom hogy két nap múlva kutya bajod se legyen és elmenj innen! - csattanok fel, ahogy a hisztijére reagálok, de aztán kicsit leeresztek. Feszültek a napok, és én is megsínylem egy kicsit. - Nem jó dolog most itt lenni, és mihamarabb el kell menned, de ahhoz meg kell gyógyulnod. Olyan nehéz ezt megérteni? - emelem rá a pillantásom ahogy leeresztem a fiolát. Meg fogom vele itatni, és kicsit megroggyan a vállam. - Elkísérlek a fürdőbe, de ne akarj megszökni légyszíves. Ha utána megiszod a gyógyitalt, elvégezhetem a bűbájokat és holnapra haza mehetsz. Kérlek - emelem rá újra a pillantásom, és a bilincsre szegezem a pálcát. Egy egyszerű nyitóbűbájjal kinyitom, és zsebre teszem az ő pálcáját is. Nem fog itt nekem randalírozni. - Gyere, itt van két ajtóval balra - ha kell segítek neki felkelni is. Ha jól sejtem kicsit nehéznek érezheti a testét, mintha a súlyának kétszerese lenne. Persze kisegítem. - Neki is fogok adni gyógyszert. Már kiment a hatása azért nyöszörög de egyszerűen tele van az istápoly és nem vagyunk elegen. Nem mindenki.... maradt itt - sóhajtok fel, hiszen megértem azokat is akik félnek, és nem mernek bejönni hogy halálfaló uralta terület. Pedig ők is emberek, és el kell látnom őket is, hiszen medimágusként ez a dolgom. Az életről nem én döntök.