Nem bánja, hogy a kollégái végül ejtették a rutinszerű csütörtök estét a Foltozott Üstben, csak a kiesett rituálé zavarja, arra kell a séta, hogy mégis legyen valami levezetés a lélekölő nyolc és fél óra után, egy rövid kitekintés a mugli Londonba, ahol kézzelfoghatóak az undorító, idegen szokásaikkal, a nem evaporált, bűzlő szemetükkel, az üvöltő televízióikkal, az ágyéktájon viszkető nadrágjaikkal és a bűzt és zajt egyszerre produkáló kocsijaikkal. Lehet, hogy az a bérlemény innen már nem messze is elsősorban arra kellett, hogy alkalma legyen valóban gyűlölni a muglikat, mert máskülönben tökéletesen hiányoznak a világából, és a randalórszarv-nedv tárolása mellékes szempont. Maga a sörözés nem hiányzik, ő úgyis csak teát iszik, és csak akkor szól hozzá a beszélgetés bejáratott témáihoz, ha a munkáról van szó vagy a nemzeti válogatott esélyeit latolgatják a következő világkupán. Az összes többit, a milliószor újramesélt roxfortos történeteket, a minisztériumi pletykákat meg a súlytalan politikai vitát unja, úgy tűnik, ez a felnőtt élet, újra meg újra ugyanazokat a mondatokat ismételgetni. Nem mintha bármit is számítana. Ez az egész tulajdonképpen csak arra kell, hogy egyszer majd legyen, aki azt mondja róla: pedig olyan normális fickónak látszott. Egy kicsit csendes volt, de ezt azért sose gondoltuk volna.
Ez már nem az a környék, ahol ne nyúlna azonnal a pálcájáért, ahogy meghallja a nevét: idegbeteg és a lelkiismerete sem tiszta.
- Mr… - Nem ismeri fel azonnal, ezért nem szegez rá egyből pálcát, csak ráfog. Ellenben a másiknál nem lát pálcát, még akkor sem, amikor a sajátja már a kezében van, akkor sem, amikor végre felismeri, és akkor már gondolkodás nélkül emeli rá. – Pike.
Ez a minden életösztönt meghazudtoló passzivitás ugyanakkor annyira zavarba ejti, hogy nem megy messzebb ennél, pedig alapvető igazság, hogy pálcát vagy fegyvert húzni csak akkor elegáns, ha az ember használni is szándékozik azt. Barty Crouch makulátlan fia most aurort hívna, hiszen tőle, aki seprűimport-engedélyeket és zsupszkulcs-jegyzőkönyveket ellenjegyez egész nap, mégsem várható, hogy bármit is tegyen. Barty Crouch elfajzott fia, a halálfaló most elkábítaná vagy megkötözné Pike-ot, akiről az hírlik, hűtlenné vált urukhoz (de egyre nehezebb számon tartani, ki kegyvesztett és kinek a hűsége megkérdőjelezhető, Pike-ról pedig csak azóta tudja, hogy halálfaló, hogy körözik). Akárhogy is, mi oka van rá, hogy ennyire ne tartson tőle? Talán mégis Voldemort küldte?
- Biztosan érdekes témában, ha megérte a kockázatot.
Nem tartja valószínűnek, hogy bármi beszélnivalójuk lehet egymással. Hacsak nem akar Pike is a többi ostobához hasonlóan rajta keresztül amnesztiáért folyamodni. De ennyire nem lehet hülye. Mardekáros volt. És amennyire emlékszik, nem is a semmire hordta annyira elviselhetetlenül fenn az orrát. Sőt.
- Lassan vegye elő a pálcáját, és adja ide – utasítja végül, és lassan közelebb lép hozzá, összehúzott szemmel figyelve minden rezdülését, bár nehéz leküzdeni a késztetést, hogy körülnézzen, kki látja együtt egy körözött halálfalóval. Nyilván senki. Itt nem. De Pike is megtalálta valahogy, nyilván követte. Ha a férfi szót fogad, int a fejével. – Hátrálj – és utána lép, vissza az utcalámpa fénykörén túli árnyékba.

Meglepődik. Erre a felszólításra legalábbis azt várta, hogy a zavarba ejtően megadó Pike elkezd normálisan viselkedni, de nem, tényleg képes kiadni a kezéből a pálcáját, és ráadásul úgy teszi, mintha külön biztosítékot akarna adni minden rezdülésével. Itt valami kurvára nem stimmel. Elveszi a pálcát, elrakja, még biccent is rá, mintha azt mondaná, köszönöm, örülök, hogy együttműködik. Egyre ostobábbnak érződik még mindig pálcát fogni rá, így, hogy közvetlen mellette áll, egy fegyvertelenre, de ezek után pláne váratlan fordulatra számít. Lehet, hogy más fegyver is van még Pike-nál. Vagy nincs egyedül. Másodpercekig tart, mire ráveszi magát, hogy leengedje a kezét, bár a saját pálcáját nem áll szándékában eltenni, jó lesz az ott a kezében. Csak beszéljen már, a fenébe is.
Ezt a kívánságát hamar megbánja.
A puszta név korbácsütés az idegrendszerén. Úgy mozdul, mintha torkon akarná ragadni (és megfojtani megölni azért mert egyáltalán kimondja bassza meg), de végül csak a célszerűnél valamivel durvábban talál fogást a válltövén ahhoz, hogy vele együtt dehoppanáljon. Nem viszi messzire, nem gondolkodik rajta, a szeme sarkából lát egy húszemeletest nem messze, a tetőn bukkannak fel újra. Meglepő idefenn a szél ereje, de észre se veszi, annyira koncentrál.
Dolohov pofázott. Vagy Brave kezdett emlékezni. Ezek az első, riadt gyanúi, de aztán igyekszik megnyugtatni magát, nem, ezek mind el vannak már simítva, vagy majdnem elsimítva. Pike nyilván csak hallotta Moody hősies sztoriját az ő megmentéséről, vagy egyszerűen csak arra gondolt, hogy az apja révén könnyen Moody közelébe tud férkőzni. Hát persze. Az apja nyilván a mesterkulcs az univerzum összes ajtajához. De hogy azt honnan tudja, hogy halálfaló, arra ötlete sincs. Pedig nyilván tudna, máskülönben nem viselkedne így, mint akiben semmi életösztön.
- Gratulálok. Nem értem, mi közöm van nekem ehhez – válaszol végül színtelenül, mintha mi sem volna természetesebb annál, hogy Pike meg akarja ölni Moodyt. Ezek szerint mégis alaptalan azt gondolnia, hogy Pike már nem hű Voldemorthoz. Valami bizarr féltékenységet érez, ahogy azt hallja, nekem, egyedül, de aztán el is múlik, ahogy Pike-ot méregeti. Elmosolyodik, kicsit gúnyosan: ez a férfi biztosan nem fogja elvenni tőle Moody halálát. Ezt a meggyőződését nem is rejti véka alá.
- Sok sikert hozzá.
Annyira bizarr ez a magázódás kettejük között, csaknem egyidősek, együtt jártak abba a tetves Roxfortba az ég szerelmére, és most Moody meggyilkolásáról csevegnek.
- Én mindenesetre nem tudok segíteni. – Moodyt nem érdekli, erőlködhetne akárhogyan, akkor sem tudná nyélbe ütni a találkozót… habár, ismeri, a szokásait, az attitűdjét is, ott az apja is, mint adu, mindenesetre könnyebb volna megszerveznie belülről, mint Pike-nak kívülről. Ketten nyilván már valamivel jobban labdába rúghatnának, de Moody ellen valószínűleg még ez is kevés lenne. Különben pedig semmi élmény nem lenne benne. Moodynak életben kell maradnia addig, amíg meg nem találja a módját, hogy ő saját kezűleg ölhesse meg.
- Vagy legalábbis… nem fogok.